ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

A visszatérő lelkeket étellel várták – 10 étkezési szokás a halállal kapcsolatban

Mindenszentek és halottak napja időszakában egykor fontos volt az is, hogy mi kerül az asztalra és mikor, mit, mivel esznek az emberek, és főként: mivel vendégelik meg a visszatérő halottakat.
Tóth-Nacsa Ági írása a Boldog Kukta blogon, Fotók: Pixabay - szmo.hu
2019. november 02.


Link másolása

Tóth-Nacsa Ági hobbikukta, szárnyait próbálgató vadász és lelkes halkergető horgász a blogján minden ételt egy csipet vidéki virtussal és sok-sok derűvel fűszerez. Tartsatok vele a Boldog Kukta blogon!

Az ősz egyik legkomorabb ünnepe a mindenszentek és halottak napja, amikor megemlékezünk azokról a szeretteinkről, akik már nem lehetnek velünk. Gyertyát gyújtunk és megállunk néhány pillanatra visszarévedni a múltba.

Régen számtalan hiedelem, rituálé kapcsolódott a halálhoz és a mindenszentek ünnepköréhez gasztronómiai szempontból is. Most néhányat megosztok Veletek ezek közül a teljesség igénye nélkül.

1.

Temetés után a halott sírja mellett szétosztották a család ajándékát a szegényeknek és elesetteknek, amely kenyér, kalács, bor és gyertya volt. Mindezt a halott üdvösségéért tették.

2.

Manapság is fennmaradt szokás még a halotti tor, mely során összeül a család, rokonok, barátok és étkezéssel, közös beszélgetéssel emlékeznek meg az elhunytról!

3.

Göcsej területén volt jellemző, hogy éjszaka terítettek meg az eltávozott szerettüknek, hogy hazalátogatva „fogyasszanak az ételekből”. Ezen a napon nagy lakomát csaptak, sütöttek-főztek itt. Vacsora után nem szedték le az asztalt, tiszta tányért tettek fel a halottaiknak.

4.

Csongrád megyében (Szeged környéke, Tápé) van egy kis takaros kalács. Ez a mindenszentök kalácsa vagy kúdúskalács. Az asszonyok sima kalácsot is sütöttek és a sütemény tetejét mézzel vonták be. Jellegzetes alsótanyai alakjában fonadék, melyet perecbe foglaltak bele. Ezt délután a temetőbe igyekvők a kapuban várakozó koldusoknak adták, azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg halottaikról.

5.

A koldusok könyörgését a régi szegedi hagyomány különösen fontosnak tartja. A Tápén sütött briós formájú kis fonott kalács neve a kúdúsbuborék vagy guduckalács.

6.

Pölöskefőn vacsorát tálaltak fel, rétest tettek az asztalra egy szál égő gyertyával a halott lelkeknek.

7.

Miklósfán is rétest sütöttek és annyi villát tettek az asztalra, ahány halottjuk van. Utána kimentek a temetőbe gyertyát gyújtani.

8.

Régen bizonyos falvakban a rétest az ablakba rakták, mely célja az volt, hogy a hazalátogató lelkeket megvendégeljék.

9.

Kéthelyen az asztalt fehér terítővel borították be. Kenyeret, fokhagymát és sót raktak rá. Halottak megvendégelése volt itt is a cél.

10.

A székelyföldi Csíkdelnén egész kemencére való cipót sütöttek. Ennek neve Isten lepénye vagy halottak lepénye. Még melegen kiosztják ezeket.

Forrás: Katolikus Lexikon

Ha tetszett az írás, kövessétek a Boldog Kukta blogot a Facebookon vagy az Instagramon is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
Nagyon a zsebedbe kell nyúlnod, ha a budapesti agglomerációban akarsz ingatlant – mutatjuk, hol a legdrágábbak
Majdnem 20 százalékkal nőtt a négyzetméterár, nincs nagy meglepetés a települések listáján.
MTI/Máthé Zoltán - szmo.hu
2024. április 26.


Link másolása


A Duna House csütörtökön közölte adatait az MTI-vel, amikből kiderül, hogy 2023-hoz képest nőtt az adásvételek száma, az otthonteremtés költsége pedig 10 millió forinttal nőtt a Budapest környéki területek ingatlanpiacán.

Tavaly a gazdasági nehézségek és magas hitelkamatok miatt országosan csökkent az ingatlanvásárlási kedv, ami az agglomerációban is éreztette hatását, 2022-hez képest 18 százalékkal esett vissza a forgalom.

Az ingatlanközvetítő adatai alapján idén is a nyugati szektorba vágyók (Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Páty, Törökbálint, Zsámbék) fizetik meg a legmagasabb átlagos négyzetméterárat, ami jelenleg 19 százalékkal több, mint tavaly, 824 ezer forint.

12 százalékos emelkedést tapasztaltak a délkeleti szektorban is (Alsónémedi, Gyál, Gyömrő, Maglód, Ócsa, Üllő, Vecsés), ott jelenleg átlagosan 569 ezer fointba kerül egy négyzetméter.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Drága lesz idén a családi nyaralás, akár 30 ezer is lehet csak a strandbelépő
Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23.700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen, ott még drágább lesz bejutnia egy családnak.

Link másolása

<

Drága lesz idén strandolni, egy család számára már a belépő is több tízezres kiadást jelent majd – derül ki a Blikk összeállításából. Azt írják:

Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23 700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen összevont kedvezményes belépő és két gyerekjegyet is muszáj venni, a számla közelít a 30 ezer forinthoz.

Budapesten a legnépszerűbb a Palatinus a lap szerint, ahol június 15-től 5000-5500 forint lesz a belépő. Az előszezonban egy családi belépő 11 ezer forint, június közepétől már 13 900 illetve 15 300 forintot kell fizetniük, létszámtól és hétköznaptól, hétvégétől függően.

Kiemelkedik az áraival Hajdúszoboszló, ahol 8500-9000 a felnőtt jegy, a gyerekeknek pedig 5500 illetve 6000 forintot kell fizetni. Egy kétgyermekes családnál ez éppen 30 ezer forint, viszont a jegy érvényes lesz a csúszdaparkra is.

Szegeden a legdrágább a szimpla strandbelépő: a felnőtteknek 8300, a diákoknak 4600 forintot kell fizetniük. A családi jegy 23 700 forint.

Az olcsóbbak közé tartozik a Gyulai Várfürdő, felnőtteknek 4300, diákoknak 3900 forintért. Eger strandja pedig most 3800 forintos napi és 9700 illetve 12 100 forintos családi belépővel látogatható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ezeket a dolgokat bánják meg a legtöbben a halálos ágyukon
Egy ápolónő összegyűjtött öt dolgot, amire a leggyakrabban gondolnak, ha közeleg a vég.

Link másolása

Bronnie Ware ápolónő palliatív ellátással foglalkozik, vagyis olyan betegeket gondoz, akik valamilyen súlyos, életet rövidítő betegségben (pl. végső stádiumú daganatos megbetegedés) szenved – írja az UNILAD.

Munkáját körbeveszi tehát a halál, s éppen ezért összegyűjtött 5 dolgot, amit az emberek többsége az utolsó pillanataiban sajnálni kezdenek.

Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat!

Bronnie az egyik leggyakoribb megbánást a munkával kapcsolatban hallotta.

Ugyanis a legtöbben - főként a férfiak - túl sok időt szenteltek a munkának, és jóval kevesebbet a szeretteiknek.

Bárcsak a saját életemet életem volna, ahelyett, amit mások elvártak.

Haláluk perceiben sokan úgy érzik, elnyomták valódi vágyaikat, és nagyon sajálják, hogy nem valósították meg az álmaikat.

Sajnálom, hogy nem ápoltam jobban a baráti kapcsolataimat!

Ahogy idősebb lesz az ember, annál elfoglaltabb, és egyre nehezebb fenntartani a barátságokat.

Egy tavaly készített felmérés szerint az Egyesült Államokban a válaszadók nyolc százaléka mondta azt, hogy nincsenek közeli barátai.

Ki kellett volna mutatnom az érzéseimet!

Bronnie szerint nagyon sok ember, aki elmondta neki az utolsó szavaival, mit érez, hozzátette azt is, hogy egész életében elfojtotta az érzéseit, hogy békében legyen másokkal.

Bárcsak boldogabb lettem volna!

Az ápolónő páciensei gyakran tették fel azt a kérdést: vajon tényleg tudjuk értékelni a boldog pillanatokat? A válaszuk pedig a halálos ágyukon érte őket: a boldogság egy választás lehet, amivel érdemes volna élnünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Az első babavárósok negyedénél nem született meg a gyerek, és mindjárt lejár a határidő
A kormányhivatal méltányosságból részletfizetést és halasztást is engedélyezhet, vagy akár el is engedhetik a tartozás egy részét.

Link másolása

Remekül kezdett a csok plusz a legfrissebb, márciusi adatok alapján, mondta az Indexnek Hornung Ágnes. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerint március végéig több mint 3100 igénylést adtak be, vagyis ennyi fiatal házaspár élt a lehetőséggel már az első három hónapban.

A befogadott kérelmek összege 83 milliárd forint, azaz a családok átlagosan 26 millió forint hitelt igényeltek

- mondta az államtitkár. Az interjúból az is kiderül, hogy az egy gyereket tervezők átlagosan 23 millió, a két gyereket tervezők 29 millió, a nagycsaládra vágyók pedig 44 millió forint összegű kölcsönt igényelnek. A családok mintegy háromnegyede első közös otthonának megszerzésére, negyedük pedig másik otthonba való költözéshez igényli a kölcsönt.

Hornung Ágnes az elmaradt gyerekvállalásokkal kapcsolatban elmondta, eddig csak a csok támogatás kapcsán állnak rendelkezésre részleges adatok, hiszen ott az előre vállalt gyermekek esetében a támogatást akkor kell visszafizetni, ha az első gyermek 4 éven belül nem érkezik meg.

Ám még nem tudnak teljes körű adatokkal szolgálni, hiszen ugyan az első gyermek vállalására vonatkozó négyéves határidők az első években igénylőknél elvileg már lejártak, de építkezés vagy bővítés esetén ez a határidő csak a munkák befejezésétől, vagyis akár több évvel később indul; a második gyermekek születésére előírt 8 éves határidők és különösen a három gyermeknél irányadó 10 éves határidők pedig értelemszerűen még nem esedékesek.

Az államtitkár kitért a babaváró hitelre is, ami 2019 júliusában indult. Ott az első gyermek születésére 5 éves intervallumot biztosítottak, így most még senkinek sem járt le ténylegesen, de 2024 második félévében, júliustól már lehetnek ilyenek. A Magyar Államkincstárnál lévő legfrissebb összevetés szerint

a 2019-ben igényelt babavárók esetében az igénylők kevesebb mint negyedénél nem volt igazolva az, hogy megszületett az első gyerek.

Bizonyosan nincs remény a gyermekvállalásra, ahol a gyermeket vállaló pár elvált. Ilyenkor a kamattámogatást a jegybanki alapkamat +5 százalékos büntetőkamattal kell visszafizetni.

Hornung hangsúlyozta: a kormányhivatal méltányossági eljárás keretében a fizetési kötelezettség teljesítésére részletfizetést, vagy legfeljebb 5 évre fizetési halasztást engedélyezhet, illetve a fizetési kötelezettséget részben vagy teljesen el is engedheti.

Link másolása
KÖVESS MINKET: