EGÉSZSÉG
A Rovatból

A gyerekek körében is tarol a koronavírus új variánsa, a gyermekorvos szerint azonban komoly aggodalomra egyelőre nincsen ok

Dr. Havasi Katalin szerint a szülők néha kicsit megijednek, amikor kiderül, hogy koronavírusról van szó, de speciális terápia nincs, és pár nap pihenés segít. A virológus is azt mondja, hogy tömeges tragédiáktól most nem kell tartani.

Link másolása

Augusztus végén Magyarországon is azonosították a koronavírus egyik új variánsát, az Erist. Az országban a legutóbbi jelentések szerint több helyen is nőtt a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, az iskolákból pedig egyre több gyerek hiányzik náthára jellemző tünetekkel a melegebb szeptemberi idő ellenére.

Dr. Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke azt mondja, megnőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akiknél hirtelen magas láz jelentkezik. Elsősorban a nagyobb gyerekek között vált gyakoribbá a felső légúti tünetekkel, fejfájással, gyengeséggel járó fertőzés, ami azonban egy-két nap alatt lezajlik, különösebb utóbetegségek nélkül.

Azoknál, akik igazoltan a koronavírust kapták el, gyakori tünet a kötőhártya-gyulladás is.

Idén tavasszal a mostaninál jóval több súlyosabb esettel találkoztak a gyerekorvosok, akkor ugyanis az influenza, a Covid és az RSV-vírus keveredett egymással. Ez sokaknál légzési nehezítettséghez és az elhúzódó tünetekhez vezetett.

Az Eris esetében a gyerekeknél kórházi kezelésre vagy lélegezetőgép alkalmazására eddig nem volt szükség. A doktornő szerint a szülők néha kicsit megijednek, amikor kiderül, hogy koronavírus-fertőzés okozza a gyermekük tüneteit.

„Ilyenkor igyekszünk megnyugtatni őket, hogy ez nem jelent semmiben különbséget, ezzel együtt kell, hogy éljünk.”

A beteg gyerekekkel otthon a szülők ugyanazt tudják tenni, mint a többi vírusfertőzésnél, nincs speciális terápia vagy nincs speciális eljárásrend.

„Amikor lázas és beteg a gyerek, akkor pár napot pihenjen otthon, ne menjen közösségbe, ne menjen a barátok közé. Ugyanez vonatkozik a szülőkre is, és akkor ők is gyorsabban túl lesznek rajta, és talán a terjedés sebességét is csökkenthetjük"

- mondja a gyermekorvos.

Dr. Havasi Katalin abban bízik, hogy az Eris egy olyan emlékeztető védőoltásként fog működni, amely nem jár súlyos tünetekkel, azonban a koronavírus elleni védettségre emlékezteti a szervezetet, így egy esetleges újabb, súlyosabb tüneteket okozó variáns megjelenésekor kevesebb súlyos tünettel rendelkező beteggel fognak majd találkozni.

A poszt-COVID kialakulásának esélyeiről a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint egyelőre korai lenne még nyilatkozni, mert az később, akár enyhe lefolyású betegség után is jelentkezhet.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ kérdésünkre azt írta, országos járványról jelenleg nem lehet beszélni.

Az Eris variáns fertőzőképessége és terjedési sebessége feltételezhetően nagyobb, mint a korábbi variánsoké, de a súlyos megbetegedés kialakulásának veszélye alacsony.

A megbetegedés a többi omikron variánshoz hasonlóan influenzaszerű tünetekkel: lázzal, fejfájással, orrfolyással, torokfájással, izom- és ízületi fájdalommal, gyengeséggel jelentkezik.

Boldogkői Zsolt virológus, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója azt mondja,

elképzelhető, hogy nagyon beindul a vírus és magasak lesznek az esetszámok, de attól semmiképpen nem kell tartani, hogy tömeges tragédiák lesznek a kórházakban, mint például a delta variánsnál, mert egyrészt a vírus legyengült, másrészt pedig bizonyos fokú védelem megmaradt az emberekben.

Az Eris mellett egyébként megjelent egy másik új variáns is a világban, a Pirola. Ezt Magyarországon még nem mutattak ki, de a virológus szerint ettől még egyáltalán nem biztos, hogy nincs jelen az országban.

A szakértő azt mondja, főként az időseket, illetve az immunbetegeket veszélyeztetheti komolyan az Eris. Mivel omikron-variánsról van szó, ezért a Pfizer- és a Moderna-vakcinák is hatásosak lehetnek, mivel a Modernának van kifejezetten az eredeti omikronra kifejlesztett oltása, a Pfizer pedig egy kevert vakcinát fejlesztett, amely az eredeti vuhani vírus mellett tartalmazza az omikront.

A virológus szerint a vírus abba az irányba fejlődött, hogy

a vakcinák már nem nagyon tudják meggátolni, hogy valaki elkapja a fertőzést, viszont nem kerülnek az emberek kórházba, illetve lélegeztetőgépen nem halnak meg olyan gyakorisággal, mint azok, akik nem vették fel korábban az oltást.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szerint a koronavírus elleni védőoltások, illetve a koronavírus omikron variánsa elleni Pfizer vakcina az oltópontok mellett a háziorvosoknál is elérhető.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Müller Cecília: akár szankciókat is be lehetne vetni, hogy többen vegyenek részt egészségügyi szűréseken
Az országos tiszti főorvos azt mondta, az emlőrák, a vastagbélrák és a méhnyakrák kiszűrésére irányuló népegészségügyi szűrőprogramban növelnék a részvételi hajlandóságot.

Link másolása

Müller Cecília országos tiszti főorvos a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a nemrég létrehozott Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a szervezett szűrések esetében a célcsoportok és a vizsgálati módszerek felülvizsgálatát, és új, de már pilot-jelleggel kipróbált népegészségügyi célú szűrések bevezetését javasolja.

Müller szerint azért, a szűréseken többen vegyenek részt, napirendre kell tűzni a szankcionálás lehetőségének kérdését. Ugyanakkor hozzátette, a szakma ebben még nem alakított ki egyértelmű álláspontot nemzetközi szinten sem.

Az országos tiszti főorvos azt mondta, elsősorban a három nagy szervezett népegészségügyi szűrőprogramban, azaz az emlőrák, a vastagbélrák és a méhnyakrák kiszűrésére irányuló programban növelnék a részvételi hajlandóságot.

„Gyakori megbetegedésekről beszélünk, melyek későn felfedezve nagy számban elhalálozással végződnek, viszont ezeknél egy adott időintervallumon belül még időben be tudunk avatkozni, hogy elkerüljük a betegség súlyos kimenetelét. Tudjuk jól, hogy lassan fejlődő betegségekről van szó, tehát ha időben fedezik fel a problémát, akkor teljes gyógyulás várható” – mondta Müller Cecília.

Hozzátette, a méhnyakrák esetében a jövőben szeretnének a HPV-alapú szűrésre áttérni, mert gyakorlatilag nincs méhnyakrák HPV-fertőzés nélkül, míg az emlőszűrés esetében a jelenlegi 45–65 helyett 40–70 évre változtatnák a korhatárt.

Az országos tiszti főorvos azt mondta, a szűrés arról szól, hogy a magukat egészségesnek érző, tünetmentes, átlagos kockázatú embereket keressenek fel bizonyos életkorban.

„Erre vannak remek eszközök, melyeknek a használata nem megterhelő, gondoljuk csak a prosztatarák kiszűrését szolgáló PSA-ra, aminek az értékét egy vérvétellel meg lehet állapítani, de egy székletmintaadásról sem gondolom, hogy terhet jelent” – tett hozzá.

Forrás: 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

EGÉSZSÉG
A Rovatból
A saját unokáját szülte meg 60 évesen a magyar nagymama Londonban, itthon ugyanis túlkorosnak nyilvánították a szüléshez
Ilona örömmel vállalta a baba kihordását és a szülést, ugyanis a lánya már hétszer próbálkozott lombikprogrammal, de egyik beültetés sem járt sikerrel. Itthon nem végezték el a beavatkozást, Nagy-Britanniában nem volt akadálya.

Link másolása

Az egész világon szenzációnak számít, ami Londonban történt egy magyar házaspárral szeptemberben: a kisfiukat ugyanis a nagymamája hordta ki és szülte meg 60 évesen.

Epres Ilona szülése valószínűleg világrekord is lehet, hiszen első és mostani szülése között 43 év telt el, és az eddigi rekord csak 41 év volt - írta a Blikk.

A boldog (nagy)szülő, Ilona a Londonban élő vejének, Zoltánnak és a 40 éves Bernadett lányának tette meg ezt a hatalmas gesztust, a pár már kis híján feladta, hogy gyerekük lehet.

– Bernadett a hosszú évek alatt hétszer próbálkozott lombikprogrammal, hogy gyermeke szülessen, kisebb vagyont költöttek az orvosi beavatkozásra. A sok beültetés azonban nem járt sikerrel, mindig elvetélt. Ez annyira megviselte szegényt lelkileg, hogy letargiába esett, sőt, már megkérdőjelezte az élete értelmét is.

Nagyon aggódtam érte, édesanyaként rossz volt nézni a vergődését, amikor Budapesten az orvosom felvetette, miért nem próbálom meg én a kihordást, hiszen makkegészséges vagyok. Örömmel mentem bele a hosszas egészségügyi vizsgálatokba, valamint a lányom petesejtjének és a vejem hímivarsejtjének a beültetésébe, amit idehaza azzal az indokkal nem végeztek el, hogy túlkoros vagyok, de Angliában ennek nem volt akadálya

– mondta a Blikknek Ilona.

Ilona szerint a terhesség alatt semmi problémája nem volt, és a szülés is annyira simán folyt le, hogy az angol orvos így gratulált neki: „Ilyenre még a kórházunkban nem volt példa! Anyuka, ez olyan könnyen ment magának, hogy visszavárjuk egy újabb szülésre!”

A legnagyobb gyermeke már 43 éves, de rajta kívül még három saját gyermeket szült. Illetve összesen most már ötöt.

A másfél hónapos Danika egyébként az angol anyakönyvi kivonat szerint Ilona fia.

– Most készül a lemondási nyilatkozatom, a lányom részéről pedig az örökbefogadási. Nem béranyaként, hanem dajka anyaként szerepelek a nyilvántartás szerint, és ez óriási különbség.

– Nagy öröm, hogy a lányoméknak tudtam segíteni, és felemelő érzés, hogy ezzel óriási boldogságot szereztem az egész családnak.

A lányom bent volt velem a szülőszobában, és ő jobban izgult, mint én. Amikor meglátta a kis Danit, zokogásban tört ki, akár csak én. Hosszasan együtt sírtunk a boldogságtól a kórteremben. Nekem ez amúgy is dupla boldogság.

Rengeteg tejem volt, négyhetes koráig szoptattam a kicsit, akit legközelebb karácsonykor látok majd újra, amikor Londonba utazom a párommal - tette hozzá az anyuka-nagymama.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Hogyan lehet megtudni, hogy van-e genetikai kockázata az Alzheimer-kórnak?
Chris Hemsworth nemrég elárulta, hogy hajlamos a demenciára. Így tudhatja meg, hogy veszélyben van-e, és mit kell tennie, ha igen.

Link másolása

A hír azután érkezett, hogy Chris Hemsworth genetikai tesztek során megtudta, hogy az APOE4 génvariáns két változata is megtalálható a genomjában, ami az Alzheimer-kór, a demencia leggyakoribb formájának megnövekedett esélyével jár. A Thor 39 éves sztárja nem számolt be semmilyen tünetről, de azt mondta a Vanity Fairnek, hogy a lehető legnagyobb mértékben a kockázat csökkentésére szeretne összpontosítani.

Mi az APOE4?

A The New York Times röviden összefoglalja, amit tudni kell. Az APOE gén fontos egy olyan fehérje kialakulásához, amely segíti a koleszterin szállítását a véráramban. Közel 30 évvel ezelőtt a tudósok megtudták, hogy az APOE befolyásolja az Alzheimer-kór kialakulásának esélyeit is.

A génnek három változata van, amelyek mindegyike különböző kockázatot jelent. Úgy tűnik, hogy az APOE2 variánsban szenvedő embereknél csökkent az Alzheimer-kór kockázata, az APOE3 variáns, ami a leggyakoribb típus "semleges", ami azt jelenti, hogy nem növeli vagy csökkenti a kockázatot,

de az APOE4 variáns növeli a betegség kockázatát.

Mindenkinél két változata van a génnek, az egyik az anyjától, a másik az apjától öröklődik.

Az emberek mintegy 25 százaléka hordoz egy APOE4-et, ami két-háromszorosára növeli az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét. Az emberek további 2-3 százalékának két példánya van az APOE4-ből, ahogy Hemsworthnek is. Ez nagyjából 10-szer nagyobb kockázattal jár.

A tudósok nem tudják pontosan, hogy a koleszterin megkötésében részt vevő gén miért játszik ilyen nagy szerepet az Alzheimer-kórban. Lehetséges, hogy a koleszterinszint változása károsíthatja az agysejteket vagy gyulladást okozhat az agyban, ami demenciához vezethet.

Az APOE4 génvariáns, akár egy, akár két példányban, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az Alzheimer-kór elkerülhetetlen. Bizonyos állapotokat, például a Huntington-kórt, közvetlenül egy specifikus génmutáció okozza. Az Alzheimer-kór és az APOE4 viszont nem így működik.

A gén csak egy tényező, amely hozzájárul az emberek kockázatához.

Néhány ilyen génvariánssal rendelkező embert soha nem diagnosztizálnak a betegséggel, ugyanakkor sok APOE4 nélküli embernél is Alzheimer-kór alakul ki.

Hogy tudhatja meg, hogy van-e APOE4 változata?

Ha érdekli az állapota, elvégeztethet egy speciális genetikai tesztet, ami az APOE4 változatra is tud szűrni. Azonban az Alzheimer-kór szakértői erősen megosztottak abban, hogy a gén tesztelése hasznos-e a legtöbb ember számára.

„Általában a klinikai gyakorlatomban lebeszélem az embereket arról, hogy elvégezzék a tesztet” - mondta Dr. Gary Small, a New Jersey-i Hackensack Egyetem Orvosi Központjának pszichiátriai elnöke.

Ha a családban előfordult demencia, akkor feltételeznie kell, hogy fokozott kockázata van,

„így a genetikai teszt elvégzése nem fog sokkal többet mondani.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Kisebb eséllyel kapják el a koronavírust a kávéfogyasztók
Nem a koffein, hanem a kávé tartalmaz a fertőzést gátló anyagokat. Ezt a hatást észlelték koffeinmentes és instant kávé esetében is.

Link másolása

A kávé gátolja a koronavírus sejtekbe jutását egy új laborkísérlet-sorozat szerint, vette észre az erről szóló posztot az Egészségügyi szakirodalmi tallózó nevű szakmai Facebook-csoportban a Telex.

A kísérletbe többféle koronavírus mutációt is bevontak, és a gátlóhatás az alfa, a delta, valamint az omikron esetében is megfigyelhető volt. A fertőzés kockázatának csökkentésében szerepe van annak a mechanizmusnak, hogy a kávé gátolta a vírus tüskefehérjéjének kötődését az ACE2 nevű emberi receptorhoz.

A hatást észlelték őrölt, instant és koffeinmentes kávé esetében is, mert nem a koffeinhez, hanem a kávéban előforduló a klorogénsavhoz, izoklorogénsavhoz és más fenolszármazékokhoz van köze.

Korábban is megfigyelték már, hogy a kávéivók megfertőződési kockázata 10 százalékkal kisebb volt, mint a nem kávézóké.

Link másolása
KÖVESS MINKET: