CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból

Fotók: kerékpáros tüntetéssel emlékeztek az Árpád hídon elgázolt biciklisre

A kerékpárosklub szervezésében a bringások a tervezett örömtekerés helyett a rendőrpalotához kerekeztek. Érdemi változásokat akarnak a budapesti közlekedésbiztonság szemléletében.

Link másolása

Július 10-ére a Magyar Kerékpárosklub örömtekerést tervezett, hogy ezzel ünnepeljék meg a Váci úti védett bringasáv átadását. Ezt a tervet azonban keresztülhúzta a július 1-jei tragikus baleset, amikor a megengedett sebesség kétszeresével száguldó Mercedes elütött egy, a járdán közlekedő biciklist, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Az óbudai Serfőző utcában végül többszáz biciklis gyűlt össze, akik később az Árpád hídon megemlékeztek a tragikus módon elhunyt kerékpárosról is, majd a Teve utcai rendőrpalotához tekertek. A civilek azt szeretnék elérni, hogy több figyelem forduljon a közlekedési balesetekre, és a rendőrség a főváros vezetésével együtt hatékonyabb módszereket dolgozzon ki a megelőzésre.

Az eseményen Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke elmondta:

ha egy bútor szétesik az összeszerelés után, akkor az egész világon visszahívják a terméket, ugyanakkor egy gázolás után semmilyen érdemi vizsgálat nem történik.

Szerinte véget kellene vetni annak a szemléletnek, hogy a halálos gázolás áldozatait „járulékos veszteségnek” kezelik.

Ezután a biciklisek átadták követeléseiket a Teve utcai rendőrpalota egyik illetékesének. Korábban a Magyar Autóklub jelezte, hogy azokkal ők is egyetértenek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
Hógolyó csata a Hősök terén, hóemberek a párkányon – látványos fotókon a behavazott Budapest
Csütörtök reggelre kifehéredett a táj a fővárosban. A havazás komoly gondokat okozott a közlekedőknek, de sokan láthatóan élvezték a téli időjárást. Látványos képeket mutatunk a behavazott a Budapestről.

Link másolása

Csütörtök reggelre kifehéredett a táj Budapesten. A télies idő sok gondot okozott a közlekedőknek, a meteorológiai szolgálat pedig másodfokú riasztást adott ki a fővárosra az ónos eső miatt.

Jó páran akadtak azonban, aki láthatóan élvezték a téli időjárást,

és önfeledten hógolyóztak a Hősök terén, vagy hóembert építettek a Városligetben.

Fotós kollégánk bejárta a várost, hogy megörökítse a fehérbe öltözött Budapestet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fotókon a Kossuth téri Országos Tanévnyitó, amit azért tartottak, mert 16 ezer pedagógus hiányzik a közoktatásból
A cél az volt, hogy felhívják a figyelmet a szeptember 15-i demokrácia napi tüntetésre.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2023. szeptember 01.


Link másolása

Péntek délután négykor tanévnyitó demonstrációt tartott az Egységes Diákfront, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Civil Bázis a Kossuth téren, hogy felhívják a figyelmet a szeptember 15-i demokrácia napi tüntetésre.

Az Országos Tanévnyitón beszélgetéseket és vitákat szerveztek az oktatásról. Az eseményt egy plenáris üléssel kezdték, amely szintén az oktatásról szólt.

A demonstráció kezdetére nagyjából kétszázan gyűltek össze a Kossuth téren, leginkább diákok. Sokan közülük az alternatív tanévnyitónak megfelelően fehér inget viselnek. Az esemény este 20 órától koncerttel és DJ-szettel zárul, fellép a Cataflamingo és DJ Palotai.

Itt vannak a fotók az Országos tanévnyitóról.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
Így ért véget az idei Sziget – képeken a fesztivál utáni takarítás pillanatai
Szerdán már a takarítóké és a színpadokat bontó munkásoké volt a főszerep.

Link másolása

Végéhez érkezett a 2023-as Sziget Fesztivál, szerdán délelőtt már a takarítóké és a színpadokat bontó munkásoké volt a főszerep a Hajógyári-szigeten.

Fotós kollégánk helyszínen készült képein jól látszik, hogy idén is rengeteg sátor maradt a fesztiválozók után, amelyeket erdélyi iskolások használhatnak majd a későbbiekben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
Fotók: több ezer embernek kellett elhagynia az otthonát Budán egy világháborús bomba miatt
A betonromboló gránát hatástalanítása miatt reggel hét órától lezárták a XII. kerület egy részét.

Link másolása

Péntek reggel 7 órától lezárták a XII. kerület egy részét egy második világháborús betonromboló gránát hatástalanítása miatt. Az ott élőknek, dolgozóknak és oktatási intézménybe járóknak 8 óráig el kellett hagyniuk az ingatlanokat.

A korlátozás több lakóházat és több mint négyezer embert érintett,

emellett több buszjárat útvonala is módosult.

A rendőrség a területet reggel 7 órától kezdte el lezárni, oda behajtani sem lehetett.

Képriportunk a Budát felforgató péntek reggeli intézkedésről.


Link másolása
KÖVESS MINKET: