CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból

Fotók: így vettek végső búcsút Lang Györgyitől

Az énekesnő hosszú betegség után május 20-án halt meg. A barátai egy vidám búcsúztatót szerveztek neki kedden az Állatkertben, ahol mindenki színes ruhákban jelent meg.

Link másolása

Megtelt kedden délután a fővárosi állatkertben a Főkapu tér, ahol vidám búcsúztatást szerveztek barátai Lang Györgyinek. A szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy virágot és gyertyát se vigyenek a megemlékezésre, az ezekre szánt összeget pedig inkább utalják át egy olyan civil szervezetnek, melynek céljaival az énekesnő is egyetértene.

A megjelentek láthatóan eleget is tettek a kérésnek, és mindenki színes ruhát öltött magára az énekesnő sajátos búcsúztatóján. Az Állatkertben

felállítottak egy emlékhelyet, Lang Györgyi fotójával, az asztalon egy dobozban voltak a hamvai is. Ugyanitt elhelyeztek „Lang Györgyi kaktuszát” is, amelyet elültetnek majd az Állatkertben.

A megemlékezésen Fullajtár Andrea és Göndör László olvastak fel az énekesnőről emlékező Facebook-üzeneteket, de felszólalt Falusi Mariann is.

Az már korábban kiderült, hogy az énekesnőnek nem lesz nyilvános temetése. Egyik ismerőse úgy fogalmazott: „annak örülne igazán, ha nem a halála miatt sírnának az emberek, hanem inkább az életét ünnepelnék”.

„Elbúcsúzunk majd tőle, de úgy, ahogyan ő szerette volna, vidáman, nevetve, sztorizgatva. Györgyi gyűlölte, ha sajnálják, magával a temetés intézményével sem tudott mit kezdeni, így semmilyen össznépi szomorkodást nem akart, és ezt a mi tiszteletben tartjuk majd.”

Lang Györgyi hosszú, méltósággal viselt betegség után május 20-án halt meg otthonában barátai és családja körében. Az énekesnő 66 éves volt.

28 éves korában diagnosztizáltak nála sclerosis multiplexet, emiatt évek óta kerekesszékbe kényszerült. Ő azonban megtanult együtt élni a betegséggel, és folytatta a koncertezést is.

2021 decemberében azonban stroke-ot kapott, aminek következtében beszédközpontja sérült, jobb karja lebénult. Bár úgy tűnt, az énekesnő jobban van, állapota miatt jó ideje folyamatos segítségre szorult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
Hógolyó csata a Hősök terén, hóemberek a párkányon – látványos fotókon a behavazott Budapest
Csütörtök reggelre kifehéredett a táj a fővárosban. A havazás komoly gondokat okozott a közlekedőknek, de sokan láthatóan élvezték a téli időjárást. Látványos képeket mutatunk a behavazott a Budapestről.

Link másolása

Csütörtök reggelre kifehéredett a táj Budapesten. A télies idő sok gondot okozott a közlekedőknek, a meteorológiai szolgálat pedig másodfokú riasztást adott ki a fővárosra az ónos eső miatt.

Jó páran akadtak azonban, aki láthatóan élvezték a téli időjárást,

és önfeledten hógolyóztak a Hősök terén, vagy hóembert építettek a Városligetben.

Fotós kollégánk bejárta a várost, hogy megörökítse a fehérbe öltözött Budapestet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fotókon a Kossuth téri Országos Tanévnyitó, amit azért tartottak, mert 16 ezer pedagógus hiányzik a közoktatásból
A cél az volt, hogy felhívják a figyelmet a szeptember 15-i demokrácia napi tüntetésre.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2023. szeptember 01.


Link másolása

Péntek délután négykor tanévnyitó demonstrációt tartott az Egységes Diákfront, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Civil Bázis a Kossuth téren, hogy felhívják a figyelmet a szeptember 15-i demokrácia napi tüntetésre.

Az Országos Tanévnyitón beszélgetéseket és vitákat szerveztek az oktatásról. Az eseményt egy plenáris üléssel kezdték, amely szintén az oktatásról szólt.

A demonstráció kezdetére nagyjából kétszázan gyűltek össze a Kossuth téren, leginkább diákok. Sokan közülük az alternatív tanévnyitónak megfelelően fehér inget viselnek. Az esemény este 20 órától koncerttel és DJ-szettel zárul, fellép a Cataflamingo és DJ Palotai.

Itt vannak a fotók az Országos tanévnyitóról.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
Így ért véget az idei Sziget – képeken a fesztivál utáni takarítás pillanatai
Szerdán már a takarítóké és a színpadokat bontó munkásoké volt a főszerep.

Link másolása

Végéhez érkezett a 2023-as Sziget Fesztivál, szerdán délelőtt már a takarítóké és a színpadokat bontó munkásoké volt a főszerep a Hajógyári-szigeten.

Fotós kollégánk helyszínen készült képein jól látszik, hogy idén is rengeteg sátor maradt a fesztiválozók után, amelyeket erdélyi iskolások használhatnak majd a későbbiekben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
Fotók: több ezer embernek kellett elhagynia az otthonát Budán egy világháborús bomba miatt
A betonromboló gránát hatástalanítása miatt reggel hét órától lezárták a XII. kerület egy részét.

Link másolása

Péntek reggel 7 órától lezárták a XII. kerület egy részét egy második világháborús betonromboló gránát hatástalanítása miatt. Az ott élőknek, dolgozóknak és oktatási intézménybe járóknak 8 óráig el kellett hagyniuk az ingatlanokat.

A korlátozás több lakóházat és több mint négyezer embert érintett,

emellett több buszjárat útvonala is módosult.

A rendőrség a területet reggel 7 órától kezdte el lezárni, oda behajtani sem lehetett.

Képriportunk a Budát felforgató péntek reggeli intézkedésről.


Link másolása
KÖVESS MINKET: