KULT
A Rovatból

„Egy nyomorult hangbeállásért odaadnám a fél karom” – egy éve tiltották be a koncertezést

Zenekarokat kérdeztünk a Bohemian Betyarstól a Tankcsapdáig, hogyan élik meg lelkileg a színpad hiányát, mi a B tervük a kiesett bevételeik pótlására és mennyire bizakodóak az idei fesztiválszezonnal kapcsolatban.

Link másolása

Napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2020. március 11-én hirdette ki a kormány a koronavírus miatti veszélyhelyzetet. Azóta még a nyári enyhítések idején is csak maximum 500 fős koncerteket és bulikat lehetett tartani, immár négy hónapja pedig újra semmilyet.

Cikksorozatunk első részében klubok, második részében zeneipari háttérdolgozók helyzetét mutattuk be, utolsóként pedig nyolc országosan ismert, szinte folyamatosan turnézó zenekar tagjainak tettük fel ugyanazokat a kérdéseket.

Bohemian Betyars (Szűcs Levente)

– Nagyjából hány koncertetek maradt el az első korlátozások bevezetése óta?

Körülbelül hatvan koncert maradt el. Ami legjobban fáj, hogy 2020 januárjában még New Yorkban játszottunk és ennek révén lehetőséget kaptunk, hogy nyáron Kanadában és Kaliforniában is koncertezzünk, de erre a történtek fényében még várni kell.

– Megélhetés szempontjából mekkora érvágás volt ez, kellett más munkát vállalnotok, vagy korábban is több lábon álltatok?

Szinte teljes egészében a zenekarra támaszkodtunk már az utolsó években, ez volt a főállásunk, sokat is dolgoztunk érte, hogy így legyen.

Most mindenki rákényszerült más munkákra, de ez egyáltalán nem haszontalan lecke az élettől. Én például biciklis futár vagyok és a pénzhez való viszonyom, megbecsülésem egész sokat fejlődött, amióta órákat kell tekernem minden egyes forintért, hogy megéljek valahogy.

– Mennyire viselt meg benneteket a bezártság, a színpad hiánya az anyagi veszteségeken túl?

Mivel tizennyolc éves korunk óta úton vagyunk, az elején nagyon furcsa volt ez a mozdulatlanság. De ennek is lett pozitív hozadéka, ugyanis életünkben először normális bioritmusunk alakult ki, egész kiegyensúlyozott most mindenki. Ettől függetlenül persze nagyon várjuk már, hogy újra felboruljon és utazzunk, koncertezzünk, afterezzünk.

– Dalszerzés terén volt pozitív hatása a karanténnak, termékenyebbek lettetek az otthon töltött időszakban?

Abszolút. Ez az egyetlen dolog, amit tudunk most csinálni, így hát minden héten próbálunk és elég sokszor megyünk le több napos-hetes zenélgetésre egy kis zalai faluba, ahol tavaly éltem. Ez egyben pihenés, kirándulás és csapatösszetartó tréning is. Nagy szerencse, hogy van rá lehetőségünk, meg is becsüljük és szépen alakulnak az új dalok. Idén ősszel szeretnénk megjelentetni őket.

– Mennyire vagytok bizakodóak az idei évvel kapcsolatban (különös tekintettel a fesztiválszezonra)?

A minimum, ami várható, szerintem egy olyan nyár, mint a múlt évi volt, de átgondoltabban és okosabban is lehetne csinálni. Persze ez a kormány rendelkezésein múlik.

Remélem, átgondolják az aránytalanságát például annak, hogy ugyanúgy 500 ember lehet egy 500 négyzetméteres színpad előtt, mint egy 2000 négyzetméteresnél.

Biztos vannak még ötletek és tervek a fesztiválszervezők részéről, csak legyen nyitott a kormány a párbeszédre és egy fontos gazdasági szektor életben tartására. Aztán, ha minden jól megy, ősszel már klubokban is játszhatjuk az új dalokat.

Children of Distance (Somogyi Péter, Ács Róbert, Nyári Roland)

– Nagyjából hány koncertetek maradt el az első korlátozások bevezetése óta?

A 2020-as évünk indult talán az eddigi legjobban a beírt koncertek szempontjából. Már az elején eddig soha nem látott mennyiség volt lekötve, a zenekarral tűkön ülve vártuk a szezont. Ha csak az előző évek év eleji lekötésekből indulunk ki, legalább 30-40 másfél órás nagykoncertnek lőttek tavaly.

– Megélhetés szempontjából mekkora érvágás volt ez, kellett más munkát vállalnotok, vagy korábban is több lábon álltatok?

Peti: Engem abszolút a padlóra küldött, épp ebben az időszakban vágtam bele egy családi vállalkozásba és egy költözésbe, ami a tartalékok nagy részét elvitte. Mivel évek óta nem vállalunk félplayback fellépéseket, nekem a legfőbb bevételi forrás a fesztiválszezon. Borzasztóan szerencsétlenül jött ez ki. Jelenleg webshopot üzemeltetek, ahol emblémázással és saját pólók nyomásával foglalkozom, emellett más előadóknak készítünk videóklipeket Rolival, de ez elenyésző bevételt generál a kiadásokhoz képest, amik sajnos a vírushelyzet ideje alatt is ugyanúgy megmaradtak. A jogdíj most az egyedüli stabil bevételi forrásom.

Robi: Én másképp éltem ezt meg, mint a srácok, mert amióta családom van és született két gyerekem, eleve úgy álltam hozzá, hogy nem lehet egy lábon állni, mert sosem tudja az ember, mit hoz az élet. Van több családi vállalkozásunk is, amik főleg mezőgazdasággal kapcsolatosak, azt igazából nem érintette ez a válság, annyi változott, hogy többet vagyok itthon a családdal, és a vállalkozásokból is talán kicsit többet tudtam vállalni. Nem mondom, hogy nem hiányzott, minden szempontból, de kevésbé érintett mélyen.

Roli: Mindenképpen nagy kiesés, hisz a bevételek fő forrása a koncertezés volt. Ami külön nehézzé teszi az egészet, hogy bár bevétel alig van, ugyanakkor az új dalokat, klipeket csinálni kell, különben eltűnik egy előadó.

Ez a "csinálni kell" annyiból kicsit erős, hogy azért mi ezt szerelemből csináljuk, de nyilván van egy gazdasági oldala is, és amikor azt látjuk, hogy több megy ki, mint ami bejön, akkor az nem feltétlenül egy jövedelmező üzlet. Ezért ahhoz, hogy új dalok szülessenek, valamiből bevételt is kell generálni.

Nekem fotográfus az egyik szakmám, ezzel próbálom keresni a kenyerem, de a jelenlegi helyzetben ez sem az a szakma, amiben olyan sok pénz van.

Fotó: Miklai Pepe

– Mennyire viselt meg benneteket a bezártság, a színpad hiánya az anyagi veszteségeken túl?

Peti: Eleinte azt gondoltam, elmegy ez az egész gyorsan, addig is több időt tudok tölteni a családdal, emellett pedig lesz idő az alkotásra. Azzal nem számoltam, hogy a négy fal és ez az ingerszegény életmód egy idő után teljesen megöli az alkotási kedvet. Szerencsére be vagyunk tárazva dalokkal, így ebből szerencsésen jövünk ki a srácokkal.

A színpad hiánya viszont borzalmas ürességet hozott, néha csak előkapok egy koncertfelvételt, de ennyi idő távlatából annyira távolinak tűnik, hogy el sem hiszem, hogy azok mi vagyunk ott.

Robi: A bezártságot nehezebben viseltem, pont a lezárások előtt született meg a kisfiam és az első 2-3 hónap nehezen telt, mire hozzászokott mindenki ehhez az új helyzethez. De mára már ez lett a normál életünk, nem megyünk sehova, a kisfiam 1 éves lassan, már eljátszanak a kicsik egymással. Inkább arra leszek kíváncsi, a gyerekekben hogyan fog ez lecsapódni: a kislányom ovis, egyik hónapban van ovi, aztán nincs, mert vírus van. Ki tudja, nekik mi marad meg ebből.

– Dalszerzés terén volt pozitív hatása a karanténnak, termékenyebbek lettetek az otthon töltött időszakban?

Peti: Mondjuk úgy, hogy írogatok. Vannak napok, amikor megírok két dalt, vannak hetek, mikor egy szót se tudok leírni. Őszinte leszek, imádom. Ez az életem, de a megélhetésem is. Muszáj erről az oldalról is megvizsgálni.

Ha nincs ihlet, nincs dal, ha nincs dal, nincs jogdíj, ha nincs jogdíj, nincs pénz. Az előadók kiadásai ugyanúgy megmaradtak, pedig nincs bevétel. Pénzbe kerül az alapzene, a keverési munkálatok, a szereplő a klipbe, a fotóstúdió bérlése, az utazás a helyszínekre, a havi járulékok. Ezeket hajlamosak az emberek elbagatellizálni és ingyen elvárni a zenét.

Robi: Nekem jót tett ez a leállás, felszabadult sok időm-energiám, így írni is tudtam, meg kedvem is volt, engem ez kapcsolt ki a mindennapi rutinból. Azt csináljuk, amit szeretünk, úgy ahogy szeretjük, kicsit úgy tekintek erre a lezárásra, mint lehetőségre, hogy az ember alkosson és építse magát közben. Persze nagyon nehéz, ha pénzügyi szempontból nézzük, hiszen most befektetni, amikor nem tudja az ember, hogy visszajön-e, és ha igen, akkor mennyi… De bízzunk benne, hogy ez a helyzet sem tart örökké.

– Mennyire vagytok bizakodóak az idei évvel kapcsolatban (különös tekintettel a fesztiválszezonra)?

Peti: A srácokkal napi témánk ez a helyzet, bizakodunk. Azt várjuk, hogy talán augusztus-szeptember-októberben lesz egy kis szezon. Nagyon hiányzik már a közönségünk, a koncertek, a stáb. Egy nyomorult hangbeállásért odaadnám a fél karom.

Robi: Ha reálisan akarom látni, akkor talán nyár vége, ősz eleje lehet az az időszak, amikor már szabadabbak leszünk és lesznek koncertek. Fesztiválokra nem látok esélyt, ennyi idő alatt megszervezni, még ha közben a háttérben dolgoznak is rajtuk, és jegyeket eladni úgy, hogy az rentábilis legyen – lehetetlen.

Roli: Alig várom, hogy megkapjam az oltást, aztán haladjunk előre! Kedvenc költőm egyik kedvenc versével válaszolnék, hogy mikor lesz szerintem koncert? Szeptember végén.

Esti Kornél (Lázár Domokos)

– Nagyjából hány koncertetek maradt el az első korlátozások bevezetése óta?

Nehéz teljesen pontos számot mondani, de kb. 30-40 koncertről lehet szó. Kimaradt gyakorlatilag két és fél klubszezon, szinte egy teljes nyár, amikor lényegében minden fesztiválon játszani szokott a zenekar.

– Megélhetés szempontjából mekkora érvágás volt ez, kellett más munkát vállalnotok, vagy korábban is több lábon álltatok?

Az Esti Kornél összes tagjának van civil foglalkozása, mindig is több lábon álltunk. Ettől függetlenül a helyzet nagy érvágás mindannyiunknak anyagilag és mentálisan is, a stábunk pedig főként megszenvedi ezt az egészet, hiszen ők eddig szinte kizárólag a zeneiparból éltek.

– Mennyire viselt meg benneteket a bezártság, a színpad hiánya az anyagi veszteségeken túl?

Nagyon megviselt. Amikor az emberek azt mondják, hogy "a zenész miért nem megy el végre rendes munkát csinálni", elfelejtik, hogy ez legkevésbé a pénzről szól.

Arra rendezed be az egész életed, hogy amikor a közönség elé kiállsz, a lehető legjobb formában legyél, ami mentális felkészülést is jelent a próbák mellett. Most persze visszahúzódtunk a kreatív folyamatokhoz, alkotunk, de ez nem pótolja a közönség és a koncertek hiányát.

– Dalszerzés terén volt pozitív hatása a karanténnak, termékenyebbek lettetek az otthon töltött időszakban?

Ez majd most fog pontosabban kiderülni, mert tavasszal és nyáron rakjuk össze az új lemezt. Annak, amiben most vagyunk, egész biztosan lesz valami hatása az alkotói folyamatokra.

– Mennyire vagytok bizakodóak az idei évvel kapcsolatban (különös tekintettel a fesztiválszezonra)?

Nyár végén talán már lehet némi élet, a kisebb fesztiválokban bízunk. Talán a vakcina hoz valami számottevő változást, ugyanakkor azt is látjuk, hogy a könnyűzene és az abból élők sorsa eddig sem igazán izgatta a döntéshozókat.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: