KULT
A Rovatból

Koncertek mellett tehénistállóban és festőművész műtermében is jártunk az egyik legkülönlegesebb fesztiválon

A Hétrétország abszolút hiánypótló színfolt: este nincsen sok program, napközben viszont közel 50 nyitott portát lehet felfedezni az Őrség több tucatnyi településén. Szubjektív beszámoló.

Link másolása

A fesztivál, amiért érdemes elutazni az ország egyik legeldugottabb sarkába is – így jellemeztem a Hétrétországot három évvel ezelőtt, amikor először jártam ott. A következő két alkalomra nem sikerült eljutnom (pedig sok másik fesztivállal szemben ezt még 2020-ban is megrendezték), idén viszont újra eltöltöttem néhány napot az Őrségben, és ettől még jobban megszerettem a vidéket.

Felüdülés volt látni, mennyire zöld itt minden, miközben már hetek óta az egész országot sújtó aszályról szóltak a hírek. A rengeteg virág és a szabadon legelésző állatok látványa pedig csak tovább fokozta a városból való kiszakadás érzését. Igaz, hivatalosan a központi település, Őriszentpéter is város, de alig 1200-an lakják, és egyébként is szinte minden szempontból falusias benyomást kelt.

Bár a Művészetek Völgyéhez hasonlóan a Hétrétország is 10 napig tart, a dimenziók teljesen mások. Nagyszínpad ezúttal nem is volt, csak az első hétvégén, amikor az egyik utolsó koncertjét pont itt adó Omega együttesre emlékeztek három napon át a „60 év – 60 dal” mottó jegyében. A fennmaradó időben napközben főként családi programok voltak, este pedig a nagyjából 120-150 főt befogadni képes Pajtaszínházban tartottak koncerteket.

Ezt a kapacitást egyébként maximálisan ki is használták: Kardos-Horváth János szerzői estje és a Kiss Llászló + 4 zenekar koncertje is közel teltházas volt, a legtöbben viszont Beck Zoli és Grecsó Krisztián „Hoztunk valamit magunkból” című produkciójára voltak kíváncsiak. Ezen az estén csordultig telt a terem, még a színpad oldalát és a lépcsőket is telerakták pótszékekkel, de így sem fért be mindenki. Igaz, tervben volt, hogy áthelyezik az előadást szabad térre, az időjárás azonban közbeszólt.

Igazi kuriózumnak számított a Homokba rajzolt őrségi mesék című program, aminek keretében három estén is homokanimációt nézhettek az érdeklődők. A mesélő helyi történeteket olvasott, amiket a művész valós időben illusztrált. Ezt kivetítették a falra, az egészet pedig furulyaszó kísérte.

Bár mindegyik fent felsorolt előadás nagy élmény volt – többszöri visszatapsolás után is alig akarták elengedni az előadókat – mégsem ez adja a Hétrétország igazi vonzerejét, sokkal inkább a nyitott porták. Három éve még csak néhányra tudtam ellátogatni, most viszont eleve úgy terveztem meg az utat, hogy legalább két napot rá tudjak szánni a portajárásra. Ebben egy nyomtatott, részletes kalauz segített, amit a jelképes árú (1000 forintba kerülő) karszalaggal együtt az őriszentpéteri Malom Látogatóközpontban lehetett beszerezni.

A porták nyitvatartása elég széles skálán mozgott: voltak, akik a tízből csak néhány napra, vagy minden második napon nyitottak ki, akadt olyan, aki csak napi pár órára, mások viszont reggeltől estig várták a látogatókat. Összesen közel 50 porta vett részt a Hétrétország programjában 24 településről, így a térbeli szórás is nagy volt.

A legkönnyebben autóval lehetett közlekedni a falvak között, ennek híján a Malom Látogatóközpontban működő biciklikölcsönző szintén vállalható opció volt: 20-40 perc alatt relatíve sok település elérhető két keréken is. Harmadik opcióként maradt a stoppolás vagy a Volánbusz, de mindkettő jelentős bizonytalansági faktorral járt a gyér forgalom és menetrend miatt. Persze sok múlott azon, egymástól 1-2 falunyira lévő portákat nézett-e ki valaki magának, vagy az Őrség két ellentétes sarkában lévőket, amelyek között még kocsival is bő fél óra az út.

Balogh István Péter műterme

Dávid Éva kerámiái

Viszáki pálinkafőzde

Tarkabarka Tanya, Orfalu

Sülyi Péter főszerverző a múltkori beszámolóban problémaként említette, hogy egyre több porta üzletiesedik el és megy rá pusztán az árusításra, amivel épp az eredeti szellemiség veszik ki a koncepcióból. Most végre személyesen is tesztelhettem ezt az állítást, a tapasztalataim pedig vegyesek: valóban akadtak olyanok, akik meg se próbáltak szóba elegyedni a betérőkkel, mindössze közölték, hogy ez és ez a választék, azok pedig az árak. Szerencsére ők voltak kevesebben, a többség sokkal szívélyesebben állt a látogatókhoz.

Abszolút pozitív élmény volt például az orfalui Tarkabarka Tanya, melynek tulajdonosai akkora odaadással meséltek a mindennapjaikról és állataikról, hogy kétség sem fért hozzá, mennyire szeretik őket. De hasonlóan barátságos fogadtatásban volt részünk Veleméren, Balogh István Péter festőművész műteremlakásában, valamint két házzal arrébb, Dávid Éva keramikus portáján is. Mindketten hosszasan meséltek a munkájukról, illetve arról, hogyan kerültek az Őrségbe és mit jelent számukra ez a fesztivál.

Egyébként szinte mindenhol megerősítették, hogy sokkal kevesebben térnek be hozzájuk idén, mint a korábbi években. Nekem szintén az volt a benyomásom, hogy az esti koncerteket leszámítva sehol sincsen tömeg: a legnagyobb társaság velem egy időben legfeljebb 10-12 fő volt egy adott portán. Ez egyrészt jó, mivel így a házigazda is nagyobb figyelmet tud szánni egy-egy vendégre, a Hétrétország jövője szempontjából viszont nyilván baljós hír.

Zaicz Boglárka gyertyaműhelye Szalafőn

Árpád-kori templom, Velemér

Fényfestés a Malom Látogatóközpont falán

Valószínűleg az idei visszafogott koncertfelhozatalnak is főként anyagi okai vannak, Sülyi Péter legalábbis úgy fogalmazott: megígéri, hogy jövőre is lesz fesztivál, azt viszont nem ígéri, hogy ezt be is tartja majd. Bízzunk benne, hogy nem kell majd megszakadnia az éppen 20 éves hagyománynak (és főként nem a pénzhiány miatt), hiszen ahhoz nem fér kétség, hogy jókora űrt hagyna maga után. A csodaszép környezet miatt bármikor érdemes ellátogatni ide, de ez a 10 nap jókora plusz apropót ad rá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: