Meghalt az első ember, akinek genetikailag módosított disznóvesét ültettek be
62 éves korában halt meg a Massachusettsi Kórházban az amerikai férfi. A műtétet végző sebészek korábban úgy vélték, hogy a disznóvese legalább két évig bírni fogja.
Meghalt Richard „Rick” Slayman, az első ember, akinek genetikailag módosított disznóvesét ültettek be – írja 24.hu a Guardian cikke alapján. A férfi 62 éves volt.
A műtétet két hónappal ezelőtt hajtották végre, a Massachusettsi Kórház közleménye szerint viszont nincs arra utaló jel, hogy a transzplantáció okozta volna a halált.
A műtétet végző sebészek úgy vélték, hogy a disznóvese legalább két évig bírni fogja. A transzplantációs csapat szomorúságát és részvétét fejezte ki az eset miatt.
Korábban is kísérleteztek már disznóvese beültetésével, viszont élő emberen eddig nem próbálták ki a transzplantációt. A különleges operációt először Slaymenen próbáltak ki, akinek 2018-ban már volt egy veseátültetése, azonban az a szerv idővel elkezdett leállni. Ezt követően ajánlották fel orvosai a dísznóvese transzplantációt.
A helyzet annyiban még különlegesebb, hogy korábban két ember már kapott génmódosított disznószívet, de mindketten hónapokkal a műtétet követően meghaltak.
Az elhunyt férfi családja viszont megköszönte az orvosoknak az erőfeszítéseiket, hiszen így is 7 hetet adtak még nekik, hogy együtt legyenek szerettükkel. Közleményük szerint Slayman részben azért vetette alá a műtétnek, hogy reményt adjon mindazoknak, akik transzplantációra várnak.
"Rick elérte ezt a célját, bizakodása és optimizmusa örökké velünk lesz"
– írták.
Meghalt Richard „Rick” Slayman, az első ember, akinek genetikailag módosított disznóvesét ültettek be – írja 24.hu a Guardian cikke alapján. A férfi 62 éves volt.
A műtétet két hónappal ezelőtt hajtották végre, a Massachusettsi Kórház közleménye szerint viszont nincs arra utaló jel, hogy a transzplantáció okozta volna a halált.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiszámolták: ő lehet az új pápa a magyar tudósok szerint
A kutatók az országok gazdasági helyzetét és a bíborosok progresszivitását is figyelembe vették. A modell szerint Európa már nincs domináns helyzetben.
Ma délután kezdődött a Vatikánban az a konklávé, amelynek során eldőlhet, ki lesz Ferenc pápa utódja. A bíborosok zárt ajtók mögött döntenek az új egyházfőről. A különleges eseményre a tudományos világ is felfigyelt: magyar kutatók játékelméleti módszerekkel próbálták előre jelezni a legesélyesebb jelölteket.
A HUN-REN KRTK Közgazdaságtudományi Intézetének kutatói már 12 éve is foglalkoztak a pápaválasztással, akkor előre megjósolták Ferenc pápa esélyességét. Most ismét elkészítették saját rangsorukat. Az eredmény sokakat meglephet:
Erdő Péter például csak a 65. helyen szerepel a listán.
A kutatók a szavazási befolyás mértékéből indultak ki. Feltételezésük szerint az lesz a következő pápa, aki hasonlít a legbefolyásosabbnak számító bíborosokhoz – akiknek szavazata akár döntő is lehet a választás során. A bíborosokat két fő szempont alapján értékelték: milyen országban élnek (pontosabban az adott ország GDP-je alapján), illetve mennyire tekinthetők progresszív gondolkodásúnak. Ez utóbbi besorolást mesterséges intelligencia végezte el.
A lista élén Michael Czerny áll, aki cseh származású, de Kanadában élő jezsuita bíboros.Esélyeit 13,2 százalékra becsülték.
Őt követi Carlos Castillo Mattasoglio perui, majd Paulo Cezar Costa brazil bíboros. A legjobb ötösbe bekerült még José Cobo Cano Spanyolországból és Francesco Montenegro Olaszországból.
Jelentős változás, hogy Ferenc pápa 2013 óta sok új bíborost nevezett ki a világ más tájairól, így mára Európa csupán a pápaválasztó testület egyharmadát adja. Ez az összetételbeli változás is befolyásolja az esélyeket: a korábban esélyesnek tartott jelöltek – mint például Erdő Péter – ma már inkább konzervatívnak számítanak.
A kutatásban nem vettek figyelembe minden lehetséges forgatókönyvet. Nem számoltak például azzal, hogy a szavazók idő közben meggondolhatják magukat, vagy hogy stratégiai játszmák is zajlanak a háttérben. A cél nem is az volt, hogy tökéletes jóslatot adjanak.
„Pénzben ugyan nem fogadnék, hogy most is megtaláljuk-e a legesélyesebb pápajelölteket, de nem is ez a lényeg számunkra, hanem hogy a pápaválasztás kutatási szempontból különleges rendszerének vizsgálatán túl megmutathassuk, a tudomány adatok alapján valódi viszonyokkal foglalkozik, és jobban segíti megérteni az erővonalakat és történéseket, mint például felszínes benyomások és vélemények özöne a közösségi médiában” – idézi a közlemény Kóczy Á. Lászlót, az intézet játékelmélet-kutató igazgatóját.
A kutatók szerint az elemzésük nem jóslat, hanem egy lehetséges forgatókönyv, amely segít jobban megérteni a háttérben zajló folyamatokat.
Ma délután kezdődött a Vatikánban az a konklávé, amelynek során eldőlhet, ki lesz Ferenc pápa utódja. A bíborosok zárt ajtók mögött döntenek az új egyházfőről. A különleges eseményre a tudományos világ is felfigyelt: magyar kutatók játékelméleti módszerekkel próbálták előre jelezni a legesélyesebb jelölteket.
A HUN-REN KRTK Közgazdaságtudományi Intézetének kutatói már 12 éve is foglalkoztak a pápaválasztással, akkor előre megjósolták Ferenc pápa esélyességét. Most ismét elkészítették saját rangsorukat. Az eredmény sokakat meglephet:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Újabb meglepő felfedezéssel álltak elő a tudósok: úgy tűnik, a sötét energia, amely eddig az univerzum gyorsuló tágulásáért felelt, idővel gyengülhet. Ez az eredmény akár a jelenlegi kozmológiai modell alapjait is megrengetheti.
A lambda-hideg sötét anyag (LCDM) modell ma az egyik legszélesebb körben elfogadott elmélet, amely figyelembe veszi a sötét energiát, a közönséges anyagot és a hideg sötét anyagot – ez utóbbit úgy értelmezik, mint egy lassan mozgó, feltételezett részecskét. A lambda jel Einstein kozmológiai állandójára utal, amely szerint az univerzum egyenletes ütemben, gyorsulva tágul.
Az arizonai DESI (Dark Energy Spectroscopic Instrument) mérései azonban más képet mutatnak. A kutatók tavaly olyan jeleket észleltek, amelyek szerint a sötét energia nem állandó, hanem változhat – és akár gyengülhet is. Márciusban egy újabb tanulmány jelent meg, amely megerősítette ezeket az eredményeket.
„Ez izgalmas – lehet, hogy tényleg veszélybe kerül a kozmológia standard modellje” – mondta Yashar Akrami, a Madridi Autonóm Egyetem kutatója a New Scientist magazinnak.
Akrami és munkatársai szerint nem a meglévő modellen kellene változtatni, hanem új alapokra kell helyezni a sötét energia értelmezését. Egy úgynevezett kvintesszencia-mezőt javasolnak, amelyet korábban is használtak már az univerzum gyorsuló tágulásának magyarázatára.
„Ha sikerülne bebizonyítani, hogy a kvintesszencia a sötét energia, az nagyon kedvező lenne a húrelmélet hívei számára” – tette hozzá Akrami. „Ezért is lelkesedik most annyira a húrelméletes közösség.”
A kvintesszencia-modell egyik változata szerint ez az ismeretlen erő akár a gravitációval is kapcsolatban állhat. Pedro Ferreira, az Oxfordi Egyetem asztrofizikusa így fogalmazott:
„Annak tudatában nőttünk fel, hogy az univerzumot a gravitációs erő irányítja, minden ebből táplálkozik. De most úgy tűnik, lesz egy új, ötödik erő is, ami a sötét energiából származik, és az is mindent befolyásol.”
Ferreira ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy eddig nem sikerült nyomát találni ennek az új erőnek, legalábbis a világegyetem hozzánk közeli részében, ahol a mérések különösen pontosak. „A fizika így még bonyolultabbnak tűnik, mint amit el tudtunk volna képzelni – és ettől az ember elgondolkodik: biztos, hogy erre az útra akarunk lépni?” – mondta.
Úgy véli, az is elképzelhető, hogy a tudósok még sokáig vitatkoznak majd a különböző sötétenergia-modellekről, és talán soha nem jutnak dűlőre. A kutatók viszont remélik, hogy a közelgő űrbéli megfigyelések – például az Európai Űrügynökség Euclid nevű műholdja vagy a DESI – segíthetnek eldönteni, valóban befolyásolja-e a gravitációt a sötét energia.
Újabb meglepő felfedezéssel álltak elő a tudósok: úgy tűnik, a sötét energia, amely eddig az univerzum gyorsuló tágulásáért felelt, idővel gyengülhet. Ez az eredmény akár a jelenlegi kozmológiai modell alapjait is megrengetheti.
A lambda-hideg sötét anyag (LCDM) modell ma az egyik legszélesebb körben elfogadott elmélet, amely figyelembe veszi a sötét energiát, a közönséges anyagot és a hideg sötét anyagot – ez utóbbit úgy értelmezik, mint egy lassan mozgó, feltételezett részecskét. A lambda jel Einstein kozmológiai állandójára utal, amely szerint az univerzum egyenletes ütemben, gyorsulva tágul.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szomorúság szex vagy maszturbálás után - ez állhat a háttérben
Sokan szégyellik, pedig teljesen normális jelenség, amit már a tudomány is elismert. A szakértők szerint nem kell megijedni, de érdemes odafigyelni az intő jelekre.
Ha valaki szomorúnak, sírósnak vagy szorongónak érzi magát szex vagy önkielégítés után, nem kell megijednie – sokan átélnek hasonlót. A tudomány már nevet is adott ennek az érzelmi állapotnak: posztkoitális diszfória, röviden PCD, írja a Unilad.
A Psych Central szerint ez az állapot olyan érzéseket válthat ki, mint a levertség, nyugtalanság, ingerlékenység vagy szorongás. Ezek az élmények egyaránt jelentkezhetnek egyedüli vagy páros szexuális együttlét után, orgazmustól függetlenül.
A leggyakoribb tünetek között szerepel a sírás, a mély szomorúság, a bűntudat és a megbánás. Előfordulhat még szégyenérzet, belső üresség vagy akár pánikroham is.
A WebMD szerint a „elégedetlenség érzése” is a PCD jele lehet. Fontos, hogy ez a jelenség kizárólag a kölcsönös beleegyezésen alapuló együttlétek utáni érzelmekre vonatkozik – nem szabad összekeverni a szexuális erőszakkal vagy kényszerrel járó esetekkel.
A tudósok még nem találták meg pontosan a PCD okait. A mentálhigiénés szakemberek szerint az állapot kialakulásában szerepet játszhat a gyermekkori vagy fiatalkori szexuális bántalmazás, vagy a szexhez kötődő feldolgozatlan negatív érzések. A WebMD szerint olyan mentális problémák is hatással lehetnek, mint például a szorongás, ami hangulati kilengéseket vagy viselkedési nehézségeket okozhat.
A Psych Central arra is rámutat, hogy a párkapcsolati feszültségek is okozhatnak ilyen reakciót. Ha valakinél gyakran jelentkezik PCD, nem feltétlenül kell a szexuális életben keresni az okot – más lelki tényezők is közrejátszhatnak.
A jelenség önmagában nem feltétlenül jelent problémát, de ha valakit tartósan megvisel, érdemes foglalkozni vele. A szakértők szerint sokat segíthet, ha valaki beszél a párjával, leírja az érzéseit, vagy keres valamilyen örömteli elfoglaltságot, ami eltereli a figyelmét. Ha ezek nem segítenek, érdemes pszichológushoz fordulni. Ha pedig a párkapcsolatban rejlő konfliktusok állhatnak a háttérben, a párterápia is jó megoldás lehet.
Ha valaki szomorúnak, sírósnak vagy szorongónak érzi magát szex vagy önkielégítés után, nem kell megijednie – sokan átélnek hasonlót. A tudomány már nevet is adott ennek az érzelmi állapotnak: posztkoitális diszfória, röviden PCD, írja a Unilad.
A Psych Central szerint ez az állapot olyan érzéseket válthat ki, mint a levertség, nyugtalanság, ingerlékenység vagy szorongás. Ezek az élmények egyaránt jelentkezhetnek egyedüli vagy páros szexuális együttlét után, orgazmustól függetlenül.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Dolgozott az atombombán, barátja volt Neumann János, és kitüntették a legnagyobb díjakkal is. Az Amerikába emigrált matematikus jelentős hatást gyakorolt a modern tudomány fejlődésére.
Néhány nappal 99. születésnapja után, május 16-án meghalt Lax Péter matematikus – számolt be róla a New York Times.
Lax Péter Budapesten született 1926-ban. Már fiatal korában észrevették, hogy kivételes tehetsége van a matematikához. 1941-ben a családjával együtt az Egyesült Államokba menekült a zsidótörvények elől.
1945 és 1946 között a Manhattan terven dolgozott, amelynek célja az atombomba kifejlesztése volt. Ekkor találkozott Neumann Jánossal és Kemény Jánossal is. Később is együttműködött velük.
A háború után a New York Egyetemen szerzett diplomát. Munkája nagy részét az egyetem Courant Matematikai Tudományok Intézetében végezte. Főként alkalmazott matematikával foglalkozott. Kutatási területei közé tartozott a parciális differenciálegyenletek elmélete, a folyadékdinamika és a számításelmélet.
A számítógépek megjelenésekor felismerte, hogyan lehet az új technológiát különböző matematikai problémák megoldására használni. Ezek közé tartozott például a fegyverek tervezése, az időjárás-előrejelzés és a tőzsdei árfolyamok elemzése is.
Egyik cikkében így írt: „a számítógépek matematikára gyakorolt hatása hasonló ahhoz, mint amit a távcsövek a csillagászatban vagy a mikroszkópok a biológiában hoztak”.
A New York Times azt is megemlítette, hogy Lax verseket írt, angolul és magyarul egyaránt.
Pályafutása során megkapta a legnagyobb matematikai elismeréseket is. 1987-ben Wolf-díjat, 2005-ben pedig Abel-díjat vehetett át. 1993 óta a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja volt. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.