TUDOMÁNY
A Rovatból

Megfejtették az elhagyatott templomban talált UFO-szerű múmia rejtélyét

A különös csontvázzal sokáig a tudósok sem tudtak mit kezdeni.

Link másolása

Megfejtették a kutatók annak a körülbelül 15 centiméteres múmiának a rejtélyét, amit az Atacama sivatag egyik elhagyott templomában találtak 2003-ban Chilében - írja a Daily Star. Az Ata névre keresztelt maradványról kiderült, hogy nem egy űrlény csontváza, és nem is olyan ősi, mint azt sokan sejtették.

A furcsa, kúp alakú fejben végződő múmiára Oscar Muño kincsvadász talált rá La Noria-ban, a sivatagban.

A csontváz állítólag egy bőrzacskóban volt, és egy szalaggal átkötött fehér ruhába csomagolták.

Sokáig a tudósok sem tudtak mit kezdeni a bizarr maradványokkal a fej formája és mérete miatt, illetve mert Atának 12 helyett csak 10 bordája van.

Sokan azt gondolták, hogy a csontváz egy magzaté lehetett, és persze voltak olyanok is, akik szerint Ata valójában egy földönkívüli lény maradványa.

A San Franciscó-i Stanford Egyetem és a Kaliforniai Egyetem tudósai megállapították, hogy a csontváz egy körülbelül 40 évvel ezelőtt elhunyt csecsemőé. Azt is kimutatták, hogy a csontok szokatlan mérete és szerkezete genetikai rendellenességek eredményei. A vizsgálatok számos mutációt mutattak ki több génben, amelyek hozzájárultak a test és a fej deformitásához.

A tudósok úgy vélik, a gyerek közvetlenül a szülést követően halhatott meg, de az sem kizárt, hogy koraszülöttként vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
Egy 12 éves magyar fiú mentheti meg a rákbetegeket világszerte
Amerikai kutatók olyan gént fedeztek fel Benett vérében, ami segíthet a rák ellenszerének megtalálásában.

Link másolása

Egy magyar kisfiú szervezetében található gén lehet a megoldás a daganatos betegségek ellenszerének megtalálásához. Amerikai kutatók Benett két testvérét is megvizsgálnák.

Beni koraszülöttként jött világra 12 évvel ezelőtt. Kicsit lassabban és nehezebben fordult meg, mint a kortársai. Egy budapesti orvos először kisfejűséget diagnosztizált nála, majd álláspontját módosítva koponyacsontosodási problémát gyanított, ezért hét éve megoperálta.

Az agyműtét után a kisfiú nagyon nehezen épült fel, ráadásul azóta furán mozog és kissé máshogyan beszél.

Ezért családja az újabb beavatkozást már nem vállalta. Inkább kutakodni kezdtek, és kiutaztak egy bostoni klinikára, ahol megállapították, hogy Benit felesleges volt megoperálni, mert sosem volt beteg, egy génhiba okozta nála a kiskori problémákat.

Emellett kiderült a kisfiú egy szenzációs tulajdonsága: a szervezetében olyan gént találtak, ami a rák ellenszerének kulcsa lehet.

„Bennem ez a gén nincs meg, Beniben viszont igen. Most az amerikai kutatók levelére várunk, Beni két testvérét is szeretnék megvizsgálni” – mondta az édesapa, Rózsa László.

Egyébként az amerikai szakértők azt mondták a magyar családnak, eddig még az Egyesült Államokban sem találkoztak olyan gyerekkel, akiben megtalálható lett volna ez a bizonyos gén. A bostoni kutatók arra jutottak, hogy a Beniben található génnek az XPO1 nevű fehérjéhez van köze. Ez a molekula juttatja el a sejtmagból a fehérjéket a sejt többi részéhez, tehát ha egy rákos sejt esetében meg lehet gátolni ennek a fehérjének a „tevékenységét”, a beteg sejt elpusztul.

Beni szülei hét éve pereskednek a kórházzal a bíróságon. Meggyőződésük, nem lenne ennyire rossz az állapota, ha nem műtötték volna meg.

A kisfiú mozgását tekintve és szellemileg is le van maradva kortársaitól, valószínűleg élete végéig ápolásra szorul majd. A család ügyvédje szerint akár a 100 millió forintot is elérheti a kártérítési igény.

(Forrás: Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

TUDOMÁNY
„Visszafelé” kezdte látni a világot egy katona az agysérülése után, és úgy is maradt
Az egész életét úgy élte le, mintha elvarázsolt kastélyban lenne. Ötven éven át tanulmányozták az esetét, amely jelentős előrelépést hozott az agy működésének feltérképezésében.

Link másolása

1938-ban a spanyol polgárháború idején fejlövést kapott a később M. páciensként ismertté vált katona. A 25 éves spanyol fiatalember koponyáján világosan láthatóak voltak a töltény által ütött sebek, ám a sérülést csodával határos módon túlélte. A golyónak volt egy bemeneti és egy kimeneti nyílása, még sebészeti beavatkozásra sem volt szükség. Amikor azonban a katona két hét után visszanyerte az eszméletét, fura tapasztalatokról számolt be.

Justo Gonzalo valenciai neurológus még maga is csak 28 éves volt, amikor megismerte a szerencsétlenül járt beteget, és évtizedeken át dokumentálta a vele kapcsolatos megfigyeléseit. Szerette volna jobban megérteni a katona tapasztalatain keresztül az agy működését.

„Miután magához tért, M. páciens észlelte, hogy majdnem teljesen elveszítette a látását. Elmondása szerint látott valamit a jobb szemével, de a ballal semmit” – írta.

Elvarázsolt kastély

A beteg úgy érzékelte, hogy emberek és tárgyak a látási mezőjében pont az ellenkező oldalon tűnnek fel, mint ahol valójában vannak. Ez a furcsa, elvarázsolt kastély tükréhez hasonló fordítottság ugyancsak jelentkezett zajok és érintések esetén. Számokat és betűket ugyanolyan könnyedén olvasott előre, mint hátra, gyakran látott egy dologból hármat, és a színek olykor úgy jelentek meg előtte, mintha elváltak volna a tárgyaktól.

Gonzalo ugyancsak különösnek találta, hogy a beteg egyformán le tudta olvasni a karórájáról a pontos időt, bármilyen irányból is nézett rá.

Azon még jobban meglepődött, hogy a férfi az újságot ugyanolyan folyékonyan tudta olvasni, ha fejjel lefelé tartotta, mint normál pozícióban. M. páciens ezeket az abnormalitásokat olyankor találta furcsának, amikor például embereket látott dolgozni egy épületállványon, felülről lefelé.

Általánosságban az ilyen zavarokat szinte egyáltalán nem veszik észre a hasonló sérülést elszenvedett betegek. Amikor esetleg ráébrednek erre, nem különösebben aggódnak miatta, mert átmeneti állapotként tekintenek rá, ami egyébként sem korlátozza őket az életvitelükben. Gonzalo megfigyelése szerint M. páciens egyenesen elbagatellizálta az észlelési zavarait.

Ritka lehetőség az agy megismerésére

Anélkül, hogy kezelésre szorult volna, M. páciens ebben az alternatív világban élte le az életét a 90-es években bekövetkezett haláláig. A közte és Gonzalo közötti levélváltásból kiderül, hogy a sérülése miatt nem kapta meg a veteránoknak járó nyugdíjat, valószínűleg azért, mert az állapotát nem tartották elég súlyosnak. De az orvos azért is kedvelte, mert elég tettrekész volt ahhoz, hogy dolgozzon és gondoskodjon magáról, az észlelési zavarai ellenére is.

Hogy ki volt ő, a mai napig nem tudni, pedig nagyban hozzásegítette a tudományt az emberi agy működésének feltérképezéséhez.

Miután Gonzalo 50 éven át tanulmányozta a katona állapotát, és mellette több száz agysérült betegét, létrehozta saját teóriáját az agy felépítéséről. Megállapította, hogy az agykárosodás tünetei a sérülés mértékétől és helyétől függenek.

Ugyancsak rámutatott, hogy a sérülések nem megsemmisítenek egyes funkciókat, hanem hatással vannak a különböző funkció egyensúlyára, mint M. páciens esetében is. Ez az elmélet a 40-es években úttörőnek számított, hiszen akkoriban még úgy tekintettek az agyra, mint apró dobozok összességére.

A múlt században történt esetet a Neurologica szaklap ismertette.

(Forrás: Live Science, Science Alert, El Pais)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
„Szurkoljunk, hogy nem a Föld felé fog irányulni” – pusztító napkitörésre figyelmeztet egy szakértő
A 2025-re előrejelzett naptevékenységi maximum felé tartunk, emiatt egyre több és több folt jelenik meg a Nap felszínén - mondta Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója.

Link másolása

Egy, a Földnél négyszer nagyobb napfoltot figyeltek meg a csillagászok, ami bolygónk felé néz. Ha napkitörés lesz belőle, azt a Földön is érzékeljük majd - erre hívta fel a figyelmet Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója az Info Rádió műsorában.

A szakértő szerint

jelenleg a 2025-re előrejelzett, következő naptevékenységi maximum felé tartunk, emiatt egyre több és több folt jelenik meg a Nap felszínén.

Az elmúlt egy-két napban az éppen aktív régióban megjelent 3310-es, 3311-es napfoltcsoportok felülete nagy sebességgel növekszik. Ezzel kapcsolatban Kiss László azt mondta: több hírforrás is beszámolt arról, hogy adott esetben egy nagy energiájú, úgymond X kategóriás fler robbanhat ki a foltok térségében. Miután ezek a nagyobb napfoltcsoportok a korong közepén találhatók, Kiss László szerint nem elképzelhetetlen, hogy ha most kirobbannának, akkor a fénysebességnél jóval lassabban, 800-1000 km/másodperccel kirepülő gázfelhő a Földet is eltalálná, mágneses viharokat okozva, adott esetben a földi technológiai civilizációt is erőteljesen befolyásolva.

„Szurkoljunk annak, hogy ha lesz is ilyen X kategóriás fler, az nem Föld felé fog irányulni!” - hangsúlyozta a szakértő.

Ahogy Kiss László elmondta: amikor egy napkitöréssel kidobódott plazmafelhő eléri a térségünk, akkor a Föld mágneses tere kölcsönhatásba kerül a töltött részecskékkel, és maga is beleremeg a külső nyomásba. Márpedig a mágneses térnek a változásai elektromos áramot gerjesztenek, ami miatt

valóban kiéghetnek a biztosítékok, adott esetben több millió ember áramszolgáltatás nélkül maradhat, de a GPS-műholdakat is megzavarhatja, ellehetetlenítve a helymeghatározást elősegítő jelek pontosságát.

„Vagyis nagyon sokféle hatása lehet az űridőjárásnak a földi életünkre, mind biológiai, mind technikai civilizációs szempontból, ezért arra oda kell figyelni” - összegzett Kiss László.

(Forrás: infostart.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
Megtalálhatták a gyilkos galóca mérgének ellenszerét
A gomba legerősebb toxinja egy alfa-amanitin nevű peptid, amely máj- és veseelégtelenséget okoz.
Fotó: Wikipedia - szmo.hu
2023. május 17.


Link másolása

A gyilkos galóca (Amanita phalloides) számlájára írható a gombamérgezések miatti halálesetek kilencven százaléka világszerte, írja az MTI. A gomba legerősebb toxinja egy alfa-amanitin nevű peptid, egyfajta amatoxin, amely máj- és veseelégtelenséget okoz.

Kínai és ausztrál kutatók megállapították, hogy

az indocianin zöld elnevezésű színezék, amelyet jelenleg az Egyesült Államokban az orvosi képalkotásban használatnak, úgy tűnik, blokkolja az alfa-amanitin toxikus hatásait.

A tanulmány társszerzője, Csiao-ping Vang professzor, a kantoni Szun Jat-szen Egyetem munkatársa elmondta, hogy korábban nem létezett specifikus ellenszer a gyilkos galóca ellen, „mert keveset tudunk arról, hogyan végeznek a gombatoxinok a sejtekkel”.

Egereken és emberi sejteken végzett laboratóriumi vizsgálatok során a kutatók megállapították, hogy a zöld indocianin képes volt megakadályozni az alfa-amanitin által kiváltott máj- és vesekárosodást. Emellett növelte a mérgezés utáni túlélés valószínűségét.

A tudósok azoknál az egereknél is találtak jótékony hatást, amelyeket csak négy órával a mérgezés után kezeltek indocianinnal. Ugyanakkor a nyolc vagy tizenkét órával később kezelést kapott rágcsálóknál már nem volt megfigyelhető állapotjavulás.

A szerzők szerint ennek az lehet oka, hogy az alfa-amanitin visszafordíthatatlanul roncsolja a sejteket, így a kezelés csak akkor használ, ha egy bizonyos időkereten belül történik.

„Bár az eredmények ígéretesek, további klinikai kísérletekre van szükség annak megállapítására, hogy az indocianin zöldnek van-e hasonló hatása az emberekre”

- hangsúlyozta Vang.

A tanulmány szerzői megjegyezték, hogy az ételmérgezéses esetek közül világszerte a gombamérgezés okozza a legtöbb halálesetet. A kutatás a Nature Communications című szaklapban jelent meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET: