Az Európai Űrügynökség (ESA) ExoMars Trace Gas Orbiter nevű űrszondája marsi pókokat észlelt a bolygón – írja az IFLScience.
A hatalmas ízeltlábúakra hasonlító képződmények persze nem élőlények, hanem
olyan alakzatok, amelyek a marsi tél és tavasz fordulóján alakulnak ki a jégben.
Ilyenkor a tavaszi napfény eléri a sötét téli hónapok alatt lerakódott rétegeket, ahol a szén-dioxid-jég gázzá alakul, felhalmozódik, majd áttöri a felette levő jégtáblákat, a gáz kiszabadul és sötét port, homokot lövell ki szökőkútszerűen, ami aztán visszahullik és 45-1000 méter átmérőjű sötét foltokat alakít ki.
Az Európai Űrügynökség (ESA) ExoMars Trace Gas Orbiter nevű űrszondája marsi pókokat észlelt a bolygón – írja az IFLScience.
A hatalmas ízeltlábúakra hasonlító képződmények persze nem élőlények, hanem
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Új injekció fordíthatja vissza a porckopást: néhány hét alatt látványos javulást produkált a kísérletekben
Amerikai kutatók egy új, injekciós terápiát fejlesztenek, amely a szervezet saját sejtjeit mozgósítja a porckopás ellen. A sikeres állatkísérletek után az emberi klinikai vizsgálatok akár 18 hónapon belül megkezdődhetnek.
Állatkísérletekben hetek alatt visszafordították a porckopást egyetlen, lassú hatóanyag-leadású injekcióval, amely a szervezet saját sejtjeit ösztönzi a károsodott ízület helyreállítására.
A Coloradoi Egyetem kutatócsoportja szerint ez a megközelítés betöltheti a „műtét vagy semmi” közti űrt, és ha a most következő vizsgálatok is sikeresek, akár 18 hónapon belül eljuthatnak az első emberi próbákig.
A terápia lényege egyetlen, az ízületbe adott injekció, amely lassan és célzottan adja le a hatóanyagot.
A kutatók két irányon dolgoznak: egy gyógyszer-szállító rendszeren, amely ráveszi a porc- és csontsejteket a javításra, valamint egy szintén injekciózható, de a helyszínen megkötő „implantátumon”, amely sejteket toboroz a porchiányok betömésére.
Állatmodellekben néhány hét alatt látványos szerkezeti és funkcionális javulást értek el.
Az első állatkísérletes szakasz már lezárult, a csapat most a második, a biztonságosságot és toxikológiát vizsgáló fázisra készül, amely már az emberi tesztek előszobája.
„Két év alatt sikerült eljutnunk egy holdraszállás-szerű ötlettől a terápiák kifejlesztésén át odáig, hogy bebizonyítsuk: állatoknál visszafordítják az oszteoartritiszt” – mondta Stephanie Bryant, a Coloradoi Egyetem vegyész- és biomérnök professzora. Hozzátette, a céljuk nem csupán a fájdalom csökkentése és a romlás megállítása.
A cél, hogy ne csak a fájdalmat kezeljék, hanem véget vessenek ennek a betegségnek. A jelenlegi gyakorlatban ugyanis a porckopásban szenvedő betegeknek kevés lehetőségük van.
„Jelenleg sok beteg számára vagy egy hatalmas, drága műtét az opció, vagy a semmi. A kettő között nincs sok lehetőség”.
Fontos azonban, hogy a most bemutatott eredmények egyelőre állatkísérletekből származnak, és független szakmai lektoráláson még nem estek át. A humán klinikai vizsgálatok megkezdésének tervezett 18 hónapos időtávja is attól függ, hogy a következő biztonsági tesztek milyen eredménnyel zárulnak.
A Stanford Egyetem kutatói nemrég egy, az öregedéssel összefüggő fehérje gátlásával értek el porc-regenerációt állatokban, míg a testsúlycsökkentő hatásáról ismert semaglutid hatóanyag (az Ozempic és a Wegovy összetevője) szintén ígéretesnek bizonyult a porc egészségének megőrzésében.
Állatkísérletekben hetek alatt visszafordították a porckopást egyetlen, lassú hatóanyag-leadású injekcióval, amely a szervezet saját sejtjeit ösztönzi a károsodott ízület helyreállítására.
A Coloradoi Egyetem kutatócsoportja szerint ez a megközelítés betöltheti a „műtét vagy semmi” közti űrt, és ha a most következő vizsgálatok is sikeresek, akár 18 hónapon belül eljuthatnak az első emberi próbákig.
A terápia lényege egyetlen, az ízületbe adott injekció, amely lassan és célzottan adja le a hatóanyagot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nincs B-terv: egy hibás hőpajzson múlik a Holdat megkerülő űrhajósok élete
Az Orion űrhajó egyetlen védőpajzsára sem tartalékmegoldás, sem menekülési lehetőség nincs a légkörbe lépés kritikus perceiben. A kialakult helyzetről megoszlanak a vélemények.
Nincs B-terv: a Holdat sikeresen megkerülő Artemis II legénységének élete egy ismert hibákkal küzdő hőpajzson múlik a péntek éjszakai (magyar idő szerint szombat hajnali) visszatéréskor. Az Orion űrhajó egyetlen védőpajzsára sem tartalékmegoldás, sem menekülési lehetőség nincs a légkörbe lépés kritikus perceiben.
A probléma az Artemis I 2022-es, személyzet nélküli küldetése után derült ki, amikor a mérnökök a kiemelt kapszula hőpajzsán váratlan, kráterszerű sérüléseket és hiányzó darabokat találtak – írta a The New York Times.
A vizsgálatok szerint a jelenséget az okozhatta, hogy a pajzsot alkotó Avcoat anyag belsejében gázok gyűltek fel, a megnövekedett nyomás pedig repedéseket okozott, és darabokban szakította le a védőréteget ahelyett, hogy az egyenletesen égett volna el.
Mivel az Artemis II hőpajzsa már a küldetés előtt elkészült ugyanezzel a technológiával, a NASA a csere helyett a visszatérési pálya módosítása mellett döntött. A meredekebb és rövidebb útvonal csökkenti azt az időt, amíg a kapszula extrém hőhatásnak van kitéve.
Jared Isaacman, a NASA adminisztrátora szerint a döntést alapos vizsgálatok előzték meg. „A hőpajzs anyagának átfogó elemzése és tesztelése odáig vitt minket, hogy kényelmesen nekivághatunk ennek a küldetésnek, bőséges tartalékokkal” – nyilatkozta még januárban.
A döntés azonban komoly szakmai vitát váltott ki. Charlie Camarda, a NASA egykori űrhajósa és hőpajzs-szakértője szerint az ügynökség nem érti eléggé a hiba mögötti fizikát. „Imádkozni fogok, hogy ne történjen semmi” – mondta a küldetés előtt.
Dan Rasky, a NASA-tól nemrég nyugdíjba vonult mérnök szerint a NASA döntése „nem volt megfontolt. Sőt, felelőtlen.”
A vitát árnyalja Danny Olivas, egy másik volt űrhajós véleménye, akit a NASA független szakértőként vont be a vizsgálatba. Bár elismeri, hogy a jelenségre nincs tökéletes fizikai modell, szerinte a NASA konzervatív szimulációi – amelyek a legrosszabb eseteket vették alapul – azt mutatták, hogy a pajzs még jelentős sérülések esetén is elegendő védelmet nyújt.
Olivas szerint a mérnökökön végig érezhető volt a korábbi katasztrófák emléke: „Azt tudom mondani, hogy valahányszor beszéltem valakivel, a Columbia járt az eszükben”.
A küldetés egyébként a kezdeti nehézségek – egy héliumrendszeri hiba miatti halasztás – után eddig sikeres volt. A legénység történelmi fotókat készített a Hold túlsó oldaláról, és új távolsági rekordot is felállított, megdöntve az Apollo–13 több mint 50 éves csúcsát. A sikeres út után a visszatérés tétje óriási, a landolás után pedig a mérnökök várhatóan azonnal megkezdik a mostani hőpajzs részletes vizsgálatát, hogy a tapasztalatokat beépítsék a jövő küldetéseibe.
Nincs B-terv: a Holdat sikeresen megkerülő Artemis II legénységének élete egy ismert hibákkal küzdő hőpajzson múlik a péntek éjszakai (magyar idő szerint szombat hajnali) visszatéréskor. Az Orion űrhajó egyetlen védőpajzsára sem tartalékmegoldás, sem menekülési lehetőség nincs a légkörbe lépés kritikus perceiben.
A probléma az Artemis I 2022-es, személyzet nélküli küldetése után derült ki, amikor a mérnökök a kiemelt kapszula hőpajzsán váratlan, kráterszerű sérüléseket és hiányzó darabokat találtak – írta a The New York Times.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A világűr halálosan csendes, mégis van egy mód, hogy meghalljuk a fekete lyukat
A hang nem terjed a vákuumban, de a NASA kutatói a fekete lyukak körüli nyomáshullámokat képesek lefordítani. Az eljárással a kozmikus jelek a hallható frekvenciatartományba kerülnek át.
A világűr vákuumában a hang nem terjed, így ha valaki űrruha nélkül sodródna a csillagok között, teljes csendben érné a vég.
Ennek oka, hogy a hanghullámok terjedéséhez közegre van szükség, ahol a részecskék lökdösve adják át egymásnak a rezgési energiát, az űrben azonban az anyag ehhez túlságosan ritka.
Mégis van mód arra, hogy „meghalljuk” akár egy fekete lyukat is.
A megoldás nem a hanghullámok közvetlen észlelésében, hanem más kozmikus jelek lefordításában rejlik.
A csillagászok az univerzumból érkező jelek többségét az elektromágneses spektrum különböző tartományaiban (például rádióhullámként vagy röntgensugárzásként), plazmahullámként, vagy a téridő szövetének fodrozódásaiként, gravitációs hullámként érzékelik. Ezeket az adatokat a kutatók képesek a hallható tartományba átültetni. A folyamatot adatszonifikációnak nevezik.
A gyakorlatban ez többféleképpen történhet. A NASA egyes projektjeiben csillagászati képek adatait alakítják hanggá, ahol a fénypontokból hangjegyek lesznek.
Más esetekben a hullámadatokat képezik le hallható frekvenciákra. Ilyenek például a szupernagy tömegű fekete lyukak körüli forró gázban terjedő nyomáshullámok, vagy a Föld mágneses mezejének erővonalai mentén futó plazmahullámok.
A Naprendszer égitestjei is egyedi „hangképeket” adnak. A Nap felszínén fortyogó, Texas államnál is nagyobb konvekciós cellák zaja a becslések szerint fülsiketítő, 100 decibeles bömbölésként hallatszana, ha a hang terjedhetne az űrben.
A Szaturnusz és a Jupiter gyűrűrendszerükkel és holdjaikkal olyan jeleket bocsátanak ki, amelyek lefordítva idegen kultúrák kísérteties zenéjére emlékeztetnek.
Az első ilyen jellegű észlelést Karl Guthe Jansky csillagász végezte 1933-ban, amikor egy forgatható rádiótávcsővel azonosította a Tejútrendszer központjából érkező, állandó sziszegő rádiózajt.
Az adatok hanggá alakítása nemcsak szórakoztató, de tudományosan is hasznos.
A kutatók számára ez egy újfajta módszer az adatok megtapasztalására, ami segíthet olyan finom részletek vagy mintázatok felfedezésében, amelyek a vizuális ábrázolásokon esetleg rejtve maradnának.
A világűr vákuumában a hang nem terjed, így ha valaki űrruha nélkül sodródna a csillagok között, teljes csendben érné a vég.
Ennek oka, hogy a hanghullámok terjedéséhez közegre van szükség, ahol a részecskék lökdösve adják át egymásnak a rezgési energiát, az űrben azonban az anyag ehhez túlságosan ritka.
Mégis van mód arra, hogy „meghalljuk” akár egy fekete lyukat is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar kutatók vizsgáltak egy egyiptomi múmiát, meglepő dologra bukkantak
A Semmelweis Egyetem legmodernebb CT-jével vizsgálták a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum egyiptomi leleteit. Egy korábban madárnak hitt leletről kiderült, hogy valójában egy emberi lábfej.
Kórházi csúcstechnológiával, roncsolás nélkül vizsgálják Budapesten az ókori egyiptomi múmiákat: a felvételek egy korábban madárnak hitt leletről kimutatták, hogy valójában egy felnőtt ember lába, egy másik leleten pedig csontritkulás jelei látszanak.
A Semmelweis Egyetem legújabb, fotonszámlálós CT-jével készítettek részletes felvételeket több, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban őrzött egyiptomi maradvány belső szerkezetéről. A vizsgálatról a ScienceAlert számolt be a Semmelweis Egyetem közleménye alapján.
A korszerű berendezés a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központjához tartozó múzeum leleteit világította át, lehetővé téve, hogy a kutatók a pólyák megbontása nélkül jussanak új adatokhoz.
„A vizsgálatok célja, hogy a lehető legpontosabb képet kapjuk a maradványok belső szerkezetéről, esetleges rendellenességeiről és az alkalmazott konzerválási technikákról” – mondta Dudás Ibolyka, az egyetem klinikai főorvosa és radiológusa.
Bár a múzeum leleteit korábban is vizsgálták, a mostani technológia teljesen új lehetőségeket nyit meg. Scheffer Krisztina, a gyűjtemény kurátora szerint „a mostani felvételek minden eddiginél részletesebb képet nyújtanak, és várhatóan új, tudományosan megalapozott eredményeket hoznak az évtizedek óta őrzött maradványokról.”
Az első eredmények máris igazolták a várakozásokat. Egyik legérdekesebb lelet egy bepólyált köteg volt, melynek tartalmát eddig csak találgatták.
A CT-felvételek azonban egyértelművé tették, hogy a csomag egy felnőtt ember lábfejét tartalmazza.
Egy másik, mumifikált lábról készült felvétel arra utal, hogy az egykori tulajdonosa csontritkulásban szenvedett.
A múzeum a vizsgált maradványokhoz az 1965-ös alapítása idején jutott hozzá. Hat leletet vetettek alá radiokarbonos kormeghatározásnak, de csak három esetben kaptak megbízható eredményt. Ezek közül a legrégebbi maradvány Krisztus előtt 401 és 259 között élt emberé volt.
„Az eddigi eredmények alapján nyilvánvaló, hogy a modern képalkotó technológia új távlatokat nyit a múmiakutatásban” – mondta Scheffer Krisztina.
A kutatók a további elemzésektől azt várják, hogy még többet elárulnak majd az egyének életéről és a testüket megőrző eljárásokról. A kurátor szerint a módszer „képes olyan információkat feltárni több ezer éves leletekben, amelyek anélkül válnak láthatóvá, hogy kárt tennénk bennük.”
Kórházi csúcstechnológiával, roncsolás nélkül vizsgálják Budapesten az ókori egyiptomi múmiákat: a felvételek egy korábban madárnak hitt leletről kimutatták, hogy valójában egy felnőtt ember lába, egy másik leleten pedig csontritkulás jelei látszanak.
A Semmelweis Egyetem legújabb, fotonszámlálós CT-jével készítettek részletes felvételeket több, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban őrzött egyiptomi maradvány belső szerkezetéről. A vizsgálatról a ScienceAlert számolt be a Semmelweis Egyetem közleménye alapján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
