SZEMPONT
A bántalmazó meggyőződése, hogy kontrollálhatja a partnere, a gyereke életét, annak minden mozzanatát, sőt: akár meg is ölheti azt, akin uralkodik.
SZEMPONT
Döbbenetesen kevesen voltak a bántalmazás és családon belüli erőszak ellen tartott szombati demonstráción, amely az aktivistáknak köszönhetően igen látványosra sikerült.
SZEMPONT
Vegetáriánusnak lenni nemcsak táplálkozási mód, hanem életszemlélet is. Ez a vezérelve a 23. Vegetáriánus Fesztiválnak, amelyet a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban tartanak szeptember 14-15-én.
SZEMPONT
Az elmúlt évek lakáspiaci változásai, az egekbe szökő lakás- és albérletárak, a szociális bérlakásállomány szinte teljes hiánya nehéz helyzetbe hozták az első lakásuk megszerzését tervező fiatalokat.
SZEMPONT
'Minket nem érdekel a szomszéd tízemeletes. Ott magának két lefizetett embere is volt, Csopakikám, hallottam a kisboltban.'
SZEMPONT
A magyar nő már nagyjából 55 ezer tonna hulladékot gyűjtött össze csapatával. Arról is mesélt, mekkora kultúrsokk volt számára odaköltözni, és lehetséges-e a műanyagmentes élet Indiában.
SZEMPONT
Egyre nagyobb az igény az önálló életvitelt támogató, az egészség megőrzését és a magány enyhítését célzó szolgáltatásokra.
SZEMPONT
Ki és hogyan védi meg a családon belüli erőszak áldozatait? Bár a magyar jogrendbe átültették az Európai Áldozatvédelmi Irányelvet, de ezek a jogok sok esetben csak papíron léteznek.
SZEMPONT
Több tragédia is történt az utóbbi időben gyerekekkel. Biztos, hogy ezért mindig a szülőket kell hibáztatni és nyilvános posztokban lehordani őket a közösségi oldalakon?
SZEMPONT
Komoly gond a családoknak az idős hozzátartozó ápolása. Nagy a nyomás rajtuk, hogy magukra vállalják a feladatot, ha beleszakadnak is.
SZEMPONT
"Megvalósult az, amiről kisfiúként álmodni sem mertem volna: kétszeres olimpiai bajnokká váltam" - írta a háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó.
SZEMPONT
Bárczi Attila 14 éve dolgozik a a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság búvárszolgálatánál. Most arról vall, hogy a Hableány áldozatainak mentése minden problémára rávilágított, ami az átszervezések óta zajlik a szakmájában, és ami miatt a leszerelést fontolgatja.
SZEMPONT
Az épületen kívül ugyan van akadálymentesítés, de valamiért évek óta nem használják az emelőket. A fürdő szerint jelenleg felújításra szorul, de már intézkednek. A műemléknek nyilvánított épületben 'amennyire lehet, megoldották'.
SZEMPONT
Sokan nem tudják, mit élnek át a bántalmazottak. Egy áldozat mondta el nekünk, hogyan működik a párkapcsolati erőszak.
SZEMPONT
'Nem vagyunk az állatokkal egyenrangúak, sőt: magasabbrendűek és fontosabbak vagyunk náluk.' - írta Balavány György a HVG-ben. Nos, ezzel a gondolatmenettel ássa a sírját ütemesen az emberi faj évszázadok óta. Vélemény.
SZEMPONT
Nem sokan tudják, hogy mivel jár egy temetés lélektanilag a háttérből megfigyelve. Mit kellene és mit nem kellene megtenniük azoknak, akik utolsó útjára kísérnek egy lelket.
Népszerű
Ajánljuk