Évtizedek óta lépcsőzteti a mozgássérülteket a Széchenyi Fürdő kórháza
Tizenkét lépcsőfokon, majd újabb lépcsőkön keresztül lehet csak bejutni a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Nappali Kórházába, ahol különböző mozgásszervi sérültek kapnak gyógykezelést. Az épületen kívül ugyan van akadálymentesítés, de valamiért évek óta nem használják az emelőket, a dolgozók sem tudják, hogy miért. Az ápolók és egy mozgássérült nő szerint az a fürdő válasza a problémára, hogy a kerekesszékesek inkább ne jöjjenek ide, keressenek másik fizikoterápiás intézményt.
Magyarország egyébként sem túl erős az akadálymentesítésben, az viszont mégis extrém, hogy a Széchenyi Fürdő és Uszoda épületben működő Nappali Kórház, amely mozgásszervi megbetegedésekre szakosodott, sem akadálymentes. A Széchenyi Gyógyfürdő honlapján megtalálhatóak a különböző fizikoterápiás kezelések: víz alatti gyógytorna, orvosi gyógymasszázs, súlyfürdő, stb., alatta pedig mindegyik kezeléstípusnál ott szerepel, hogy milyen mozgásszervi megbetegedésen segít. Az ortopédusok, reumatológusok ide utalják be betegeiket kezelésekre, de ha valakinek kerekesszéke van, (ami nem túl ritka a mozgásszervi megbetegedéseknél) akkor jobb, ha egy másik fürdőt vagy intézményt választ.
Akadálymentesítési törekvés ugyan van a Széchenyi részéről, két bejárathoz is emelőket szereltek fel, csakhogy évek óta nem használják őket vagy nem működnek.
Egy 66 éves mozgáskorlátozott nőt kísérünk el vízi gyógytornára, ahova lassan már 25 éve jár, de mióta több gerincsérv miatt megműtötték, nehézzé vált a Nappali Kórházba való bejutása. Erzsébet (a riportalany nevét kérésére megváltoztattuk) kisebb távokat nehézkesen, de segédeszköz nélkül is meg tud tenni, nagyobb távokon viszont járókerettel vagy elektromos motorbiciklivel tud csak közlekedni. A nőnek TB alapon jár a gyógytorna és egyéb kezelések a fürdőben, mint például a gyógymasszázs, azonban még így is 33 ezer forintot fizet 15 kezelésért a fürdőnek.
Erzsébet kérésére nem a fürdőnél közvetlenül találkozunk, hanem kicsit távolabb, hogy meg tudja mutatni már maga az épület megközelítése sem egyszerű. A fürdő főbejáratanál ugyan van kijelölve mozgássérült parkoló, de ha valaki autó nélkül érkezik, kerekesszékkel, akkor csak hosszas fejtörés árán lehet az épület közelébe férkőzni. A gyógyfürdőt körülvevő parkoló padkája helyenként akár 20 centiméter is lehet, ezért az úttesten haladunk, kátyúk között szlalomozva, és próbáljuk megtalálni, hogy hol van annyira megsüllyedve a padkakő, hogy Erzsébet lendületből fel tudjon hajtani elektromos motorbiciklijével. Több percig tartó keresgélés után találunk csak ilyet, de a hatalmas zöttyenés fájdalmas Erzsébet gerincének, amit derekánál több szegecs tart össze.
Tíz percnyi kerülgetés árán jutunk el így a Nappali Kórház bejáratához, ami az épület jobb oldalán található. Régi, fehér táblán ott virít: Fizikoterápiás osztály. A kétszárnyú ajtóhoz egy 12 fokból álló, hosszú lépcsősor vezet fel, ami középen egy korláttal van elválasztva. Erre a korlátra szerelték fel a sínt, amin az emelő közlekedik, vagyis közlekedne, ha nem állna most is egy pókhálókkal beszőtt ponyvával letakarva a lépcső tetején. Az épület hátsó bejáratánál is van egy ilyen emelő, szintén letakarva.
A rozsdából ítélve nem tegnap használták utoljára, Erzsébet, aki rendszeresen látogatja a kórházat, már 10 éve nem látta működni. Úgy tudja, hogy eleinte azért nem működött, mert elromlott, most pedig ugyan már megjavították, de nincs, aki kezelje. Az emelőt nem használhatja önállóan egy kerekesszékes, mert először le kell nyitni a rámpát, amire felparkol, majd egy plusz személy távirányító segítségével indítja el a sínen az emelőt. Ezt az igényt még jelezni is nehéz, ugyanis csak az épület belsejében, az ajtótól nagyjából öt méterre van a recepciós pult, ahonnan nem is lehet látni, hogy ki érkezett a lépcső aljához.
Erzsébet azt meséli, hogy olykor nem a motorral, hanem gurulós járókerettel érkezik, ilyenkor pedig az úszómestert vagy a nővéreket szokta megkérni, hogy cipeljék fel neki a keretet, amíg ő felküzdi magát a 12 lépcsőfokon. Az ápolók szívességből felviszik nekik, viszont amiért iszonyatosan túlterheltek, ezért az egyik egyszer szóvá is tette, hogy nincs erre ideje.
Míg állunk a lépcső alján és tanakodunk, egy dolgozó jön ki az ajtón, de nem azért, mert meglátott minket, csak cigizni akart. Megkérdezzük, hogy lehet-e használni az emelőt, azt mondja, hogy ő nem tud róla, fél éve dolgozik itt, de még nem látta használatban a gépet. Azt is hozzáteszi, hogy szerinte nincs rá igény, mire Erzsébet elmesél egy történetet arról, hogy egyszer egy nő járókerettel állt itt és nem tudott bejutni, mire az ápoló csak kérdőn megvonja a vállát.
Erzsébet ugyan fel tudna itt kapaszkodni, de motoros székét nem meri az épületen kívül hagyni, mert egyszer majdnem ellopták, ezért a kórház igazgatójától engedélyt kért arra, hogy az épületen belül rakhassa le járművét. A motorbiciklivel azonban csak az épület főbejárata felől lehet bejutni, amihez előbb újabb padkákat, bukkanókat és huppanókat kell leküzdeni. A főbejáraton viszonylag egyszerű a bejutás, mert lépcső helyett, két hosszú, oldalsó rámpán lehet feljutni, tehát a fürdőnek ez a bejárata akadálymentes. Csakhogy ha innen közelítve, vagyis az épületen belülről szeretnék eljutni a Nappali Kórházba, akkor egy újabb 12 fokos lépcsősorba futunk, ahol már emelő sincs.
Amíg eljutunk a Nappali Kórháznak ehhez a belső bejáratához, mindenfelé még most is zajló építkezéseket látunk. Erzsébet megjegyzi, hogy a fürdőt tíz éve folyamatosan felújítják, csak valahogy az akadálymentesítés marad ki mindig. Ugyanis a kórház belső bejárata még annyira sem akadálymentes, mint a másik. Újabb 12 fokos, magas lépcsősoron keresztül lehet feljutni az ajtóig, ahova Erzsébet két kézzel kapaszkodva, csak nehezen tud felmenni. Mikor felérünk, figyelmeztet, hogy még nincs vége, a kórház belsejében még másik két lépcsőn le kell menni. A fehér függönyökkel elválasztott masszőrágysoron keresztül valóban még kétszer 5 fokos lépcsőn kell legyalogolnunk, aztán egy hosszabb folyosón, mire eljutunk oda, ahova kezdettől fogva szerettünk volna: a recepcióra.
