Az önkormányzatoknak kell lépniük, ha az állam magára hagyja az időseket
A magyar állam sokkal kevesebb pénzt költ az idősek ellátására, mint amennyire valójában szükség lenne, nem csoda, hogy az otthonokban férőhelyhiány van, a gondozók alulfizetettek és túlterheltek, az ápolási feladatok a családokra maradnak. Egy most megjelent kiadvány sorra veszi, hogy mit tehetnek ebben a helyzetben az önkormányzatok az idősekért: házhoz vihetik az ügyfélszolgálatot, hogy könnyebb legyen az ügyintézés, önkéntesek bevonásával költséghatékonyabbá és jobbá tehetik gondozásukat, az elmagányosodás ellen pedig színvonalas képzéseket szervezhetnek számukra.
Mit tehetnek az önkormányzatok az idősekért? címmel jelent meg nemrég egy kiadvány, amit a Friedrich-Ebert-Stiftung és a Megújuló Magyarországért Alapítvány megbízásából a Budapest Intézet állított össze. A kicsivel több mint húsz oldalas anyagot egyfajta kézikönyvnek szánják a szerzők (Molnár Tamás, Scharle Ágota, Tóth Endre, Váradi Balázs), amelyben sorra veszik, milyen problémákkal küzdenek az idősek, milyen szükségleteik vannak, és ezekre milyen konkrét megoldást kínálhatnak az önkormányzatok. (A kiadvány innen tölthető le.)
A kiadvány
szerint szűkös mozgásterük és anyagi lehetőségeik ellenére az önkormányzatok sokat tehetnek azért, hogy az idősek életét megkönnyítsék.
Főleg, mert egyedül a helyi önkormányzatok képesek a meglévő ellátások és szolgáltatások összehangolására, illetve a hiányosságok pótlására. Különösen azok az idősek vannak rászorulva az önkormányzat segítségére, akiket mindennapi életükben súlyosan korlátoz valamilyen egészségügyi probléma: nekik nem csupán orvosi ellátásra és gondozásra van szükségük, hanem például az akadálymentes ügyintézés lehetőségére is. Ez minden hatodik idősre igaz, és ennek a csoportnak a negyede szegény is, azaz nem teheti meg, hogy fizetős szolgáltatásokat vegyen igénybe.
Az önkormányzatoknak kell lépniük, ha az állam nem ad elég pénzt
Az önkormányzatok szerepvállalására azért is lenne szükség, mert az állami idősellátás alulfinanszírozott, miközben egyre több az idős: 1990 és 2017 között 13 százalékról 19 százalékra nőtt a 65 évnél és ennél idősebb korosztály aránya. Másrészt
a hagyományos intézményi elhelyezés mellett egyre nagyobb az igény az önálló életvitelt támogató, az egészség megőrzését és a magány enyhítését célzó szolgáltatásokra.
De a probléma nem csak az időseket érinti: az ellátórendszer hiányosságai miatt sok esetben a családokra marad az idős hozzátartozó gondozása, ami gyakran súlyos anyagi és pszichés teherrel jár számukra: a gondozást végző családtagoknak fel kell adniuk munkájukat, később maguk is megbetegszenek és ápolásra szorulnak. A jogszabályok viszont nem követik ezeket a változásokat, semmi nem kötelezi az önkormányzatokat arra, hogy megkönnyítse az idősek ügyintézését vagy növelje biztonságérzetüket, pedig pont az önkormányzatok tudnának a felmerülő szükségletekre a leghatékonyabban reagálni.
Az önkormányzatok feladata a gondozásra szoruló idősek otthoni (étkeztetés és a házi segítségnyújtás) és napközbeni ellátása, illetve nagyobb településeken az idősotthonok működtetése.
(Már ahol erre képesek: 2015-ben a települések 91 százalékában volt elérhető házi segítségnyújtás, étkeztetés pedig 86 százalékukban, tehát vannak olyan helyek, ahol az idősek még az alapszolgáltatásoktól is elesnek. ) A legtöbb önkormányzat számára azonban már az alapszolgáltatások jó minőségű működtetése is kihívást jelent: a normatív finanszírozás csak részben fedezi a költségeket, alulfizetettek és túlterheltek a gondozók, sok a betöltetlen állás. Az önkormányzatok önkéntesek bevonásával enyhíthetik ezeket a problémákat, ahogyan ezt a budapesti Hegyvidéki Önkormányzat is csinálja: a hivatásos ápoló személyzet mentorálásával és felügyeletével nyugdíjaskorú önkéntesek is részt vesznek a gondozásra szoruló idősek ellátásában.