JÁTÉK
Jeanette Winterson annyira gyűlölte regényei legújabb kiadásának borítóit, hogy máglyát rakott, és felgyújtotta mindet.
JÁTÉK
Új helyszínen, a Városmajori Szabadtéri Színpadon és a Bookline támogatásával várja mindazokat, akik kíváncsiak a legfrissebb megjelenésekre, egyedi zenei-irodalmi koprodukciókra vagy a rég nem látott írókra.
JÁTÉK
A Magyartanárok Egyesülete meg sem kapta az erről szóló tervezetet. A szervezet szerint több évtizedes visszalépést jelentenének a változtatások.
JÁTÉK
Varga Vencel egyfajta modern polihisztor, otthon van slam poetryben, irodalomban, politológiában, és erről szívesen is beszél rádióban, újságban, YouTube-on, TikTokon. Pedig még nem töltötte be a 21-et sem.
JÁTÉK
A lapok egy nagyobb, eddig szintén ismeretlen verses notesz részei lehettek, amit 1945-ben koboztak el a költő egy zsidó barátjától. Legutóbb tizenhét éve bukkantak addig ismeretlen József Attila-versre.
JÁTÉK
20/20 néven érzékenyítő kampányt indított a Mastercard, melyben kiváló kortárs írók, költők és a Budapest Street Photography Collective tagjai fontos társadalmi problémákra szeretnék felhívni a figyelmet. Oldalunkon a közös munkákból válogatva mutatunk be részleteket!

A hetedik éve hódító történetíró pályázat legjobb alkotásait most óriásplakátokon és köztéri palánkokon lehet végigböngészni a Városháza Parkban.
Népszerű
Ajánljuk