KULT

Meghalt Kalász Márton író, költő, a nemzet művésze

Az anyanyelvhez való viszonyát, akárcsak lírai életművének ívét kivételessé teszi az, hogy tízéves koráig jóformán csak német szót hallott odahaza, aztán első költeményeit mégiscsak magyarul írta.

Link másolása

Elhunyt 87 éves korában Kalász Márton Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, író, műfordító, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a nemzet művésze - közölte az MMA csütörtökön az MTI-vel.

Kalász Mártont csütörtökön Budapesten érte a halál. Az alkotót az MMA saját halottjának tekinti.

Kalász Márton 1934. szeptember 8-án született Krisztmann Márton néven a Baranya megyei Sombereken. Tízéves koráig csak németül beszélt. Gondolkodását, nyelvezetét és egész életét meghatározták anyanyelvével és választott anyanyelvével, a magyarral kapcsolatos élményei, amelyek minden alkotásában is tetten érhetők.

"Egyszerre német is vagyok és magyar is vagyok. van egy anyanyelvem, a német, és van egy szellemi anyanyelvem és habitusom, amely összeköt engem a magyar kultúrával" - vallotta.

Az anyanyelvhez való viszonyát, akárcsak lírai életművének ívét kivételessé teszi az, hogy tízéves koráig jóformán csak német szót hallott odahaza, aztán első költeményeit mégiscsak magyarul írta - olvasható az MMA méltatásában.

Életét végig kísérte német gyökereihez való ragaszkodása: fordított és lektorált német szövegeket, többször járt Berlinben ösztöndíjasként, dolgozott a berlini Magyar Kulturális Intézet munkatársaként (1971-1974) és a stuttgarti Magyar Kulturális- és Tájékoztatási Központ igazgatójaként (1990-1994).

Kalász Márton tehetségére Pécsett figyelt fel Ágoston Julián katolikus körökben nagyra becsült irodalomtörténész. Könyveket adott neki, foglalkozott vele, elküldte első költeményeit a Vigiliához Rónay Györgynek, aki később is segítette költői pályáján.

1953-tól Kalász néven publikált, két évvel később hivatalosan is felvette írói nevét. Abban az évben jelent meg első verseskötete Hajnali szekerek címmel. 1960-tól az Európa Könyvkiadó, 1967-től az Új Írás munkatársa volt, majd a nyolcvanas években a Vigilia és a Jelenkor szerkesztőjeként dolgozott.

Kalász Márton évtizedekig gyűjtötte a Magyarországon élő németek múltjára vonatkozó dokumentumokat, visszaemlékezéseket, interjúkat. Prózaíróként a bűnösnek bélyegzett németség meghurcolása foglalkoztatta leginkább. Ez ösztönözte két regény, a Téli bárány és a Tizedelőcédulák megírására. Ezek mellett legfontosabbnak az 1987-es "Ki olvas éjszaka verset?" és 2006-ban megjelent Kezdő haláltánc című versesköteteit tartotta, mert ezekben gyermekkorát és édesapjával kapcsolatos élményeit írta meg.

A hajdani szülőföld őseinek világát és hagyományát idézte meg élete alkonyán novellák, versek és esszék által a Gyermek-Bábel (2015) című kötetében. 85. születésnapjára 2019-ben jelent meg az elmúlt években írt, de ki nem adott verseiből Zsille Gábor összeállításában az Annyi ábrándunk című válogatás.

Utolsó kötete, a Virrasztó - távol a költő 31. verseskönyve. A 60 verset tartalmazó kötet a közelmúltban készült el, várhatóan 2022 januárjában vehetik kézbe az olvasók. Új verseinek többsége a koronavírus-járvány szorongató helyzetében íródott. Az őrmezei lakótelepen található nyolcadik emeleti lakása, akár a hölderlini toronyszoba, központi motívuma lett a kötetnek, egyfajta mikrouniverzumként jelenik meg: az a hely, ahol a költő a mindennapokból kiemelkedve átfogóbban szemlélheti, értelmezheti a válságot - olvasható az MMA összegzésében.

Kalász Márton 1998 és 1991 között a Vörösmarty Társaság 2001 és 2007 között pedig a Magyar Írószövetség elnöke volt. Csaknem két évtizeden át tanított a Károli Gáspár Református Egyetemen. 2009-től az MMA társadalmi szervezet tagja, 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt.

Az MMA megbízásából 2016-ban Változatok a reményre címmel készült róla portréfilm. A köztestület Közelképek írókról című kismonográfia-sorozatában 2017-ben jelent meg összegzés irodalmi pályájáról.

Munkásságát kétszer ismerték el József Attila-díjjal (1971 és 1987), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével 1996-ban tüntették ki, a Kossuth-díjat 2013-ban vehette át, 2016-ban választották a nemzet művészévé.

Ezek mellett számos más elismerést is kapott: Radnóti-díj (1985), IBBY-díj - a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa Magyar Szekciójának nívódíja (1987), Weöres Sándor-díj (1996), Artisjus Irodalmi Nagydíj (1996), Arany János-díj - a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványa díja (2001), Prima-díj (2006), Stephanus-díj - a Szent István Társulat és a Stephanus Alapítvány díja (2007), Szépirodalmi Figyelő-díj (2008), Balassi Bálint-emlékkard (2012), Magyar Örökség díj (2014).

Művei a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán is olvashatók.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: