SZEMPONT
Ez meg is látszott az árakon: az ingatlanok országosan nagyjából 18–20 százalékkal drágulhattak, Budapesten akár 22 százalékkal is. Közben az albérletpiac lejtőre került. Évértékelő sorozatunk következő részében a téma az ingatlanpiac.
SZEMPONT
A bizonytalan helyzet miatt több lakástulajdonos új lehetőségeket keres. Van, aki inkább hosszú távú bérlőknek adná ki a lakását, mások kereskedelmi szálláshellyé alakítanák.
SZEMPONT
Az Airbnb-ről szóló szavazás olyan indulatokat szült, amiket a terézvárosi polgármester sem látott jönni. Mégis úgy érzi, jól döntött, hogy bevonta az embereket.
SZEMPONT
Az ingatlan.com adatai szerint januárban éves szinten 9,4 százalékkal nőttek a lakásárak, és decemberhez képest is további emelkedés történt. A legnagyobb drágulás Észak-Alföldön és Budapesten volt, de más nagyvárosokban is megugrottak az árak.
SZEMPONT
A Király utcai Central Passage-ban kereskedelmi szálláshelyeket működtetnek már magán helyett. A polgármester szerint speciális helyzet az övék.
SZEMPONT
A tervben szerepel egy olyan játékvezető is, aki döntene a harcosok sorsáról. A győztesnek pedig járna az ünneplés.
SZEMPONT
A Nemzetgazdasági Minisztérium hangsúlyozza: nem tiltják az otthonmegosztást. A céljuk mindössze annyi, hogy gátat próbáljanak szabni a brutálisan elszálló lakásáraknak.
SZEMPONT
Bár a rövidtávú lakáskiadás csak 2026 januárjától szűnik meg a VI. kerületben, a szavazásnak már most is van nyoma.
SZEMPONT
Terézváros, vagyis a VI. kerület lakói a leginkább szigorúak: itt a megkérdezettek 21 százaléka támogatná a tiltást, 57 százalékuk viszont megelégedne a szigorítással.
SZEMPONT
Egy szakértő szerint a nemzetközi példák azt mutatják, hogy egyedül a szállodák lehetnek a nyertesei a rövid távú lakáskiadás megszűnésének.
SZEMPONT
2026. január elsejétől nulla napban határozza meg a terézvárosi önkormányzat azokat a napoknak, amelyeket rövidtávú lakáskiadásra lehet használni a kerületi ingatlanpiacon.
SZEMPONT
Terézvárosban már a lakások 8 százaléka működik rövid távú szálláshelyként. A polgármester szerint most a helyiek dönthetnek, maradjon vagy ne az Airbnb. Ők mindent megtesznek, hogy a szavazók a pro és a kontra érveket is megismerjék.
SZEMPONT
Az Airbnb megvalósította a Fel! című rajzfilm ikonikus repülő házát. Azok, akiknek sikerül lefoglalniuk, kapnak egy "ifjú felfedező" jelvényt.
SZEMPONT
A szállásadó saját magát buktatta le a végén. A modell mindenesetre többet nem foglal az Airbnb-n.
SZEMPONT
A VII. kerületi, bérelhető lakásban egy középkorú holland pár veszett össze, majd a nő egy késsel olyan súlyosan megsebesítette a férfit, hogy az a helyszínen elvérzett. A nőt a helyszínen elfogták.
SZEMPONT
Ha idegen helyen töltjük az éjszakát, nyugtalanítható lehet a tudat, hogy megfigyelhetnek minket, az utóbbi időben pedig több olyan eset is nyilvánosságra került, amikor a bérlő rejtett kamerát talált a szálláson.
SZEMPONT
Egy lakástulajdonos elment nyaralni, és úgy döntött, hogy kiadja a lakását ideiglenesen, azonban elég balul sült el a történet.
Népszerű
Ajánljuk