A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.
Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.
Szeretek ajándékozni, ez nem is kérdés.
(Na, jó, ajándékot kapni is szeretek, de ez most ebben a témakörben irreleváns. Sajnos.) Mindig igyekszem úgy választani, hogy a megajándékozott érezze: fontos számomra a személye, a választás során az odafigyelésen, a ráhangolódáson volt a hangsúly, nem pedig azon, hogy minél előbb letudjam az ajándékozást.
Tény és való, hogy így hosszú napokat, sőt, akár heteket is eltöltök a tökéletes ajándék felkutatásával, de ha tényleg személyre szabott meglepetéssel szeretnék kedveskedni valakinek, akkor az bizony idő. Persze vannak instant megoldások is, például a bármire beváltható utalványok (hangsúlyozom: bármire, mert a tematikus ajándékkártyák már más megítélés alá esnek), amelyek iskolai, óvodai körökben nagyon népszerűek, számomra teljesen megmagyarázhatatlan oknál fogva. De biztos, hogy azt akarom: a megajándékozottnak akkor jussak eszébe, amikor épp két kiló krumplit pakol a bevásárlótáskájába az időspóroló, instant meglepetésemnek hála?!
A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.
Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A kulcsos gyerekek generációja: a szüleik véletlenül a legerősebb felnőttekké nevelték őket?
Pszichológusok szerint a gyerekek önálló tevékenységének csökkenése rontja mentális jóllétüket. A túlzott kontroll megakadályozza, hogy a fiatalok megtanulják a hatékony érzelemszabályozást.
A 60-as és 70-es évek gyerekei nem jobb neveléstől, hanem „jóindulatú elhanyagolás” miatt lettek érzelmileg a legerősebbek – állítja egy cikk. A „kulcsos gyerekek” jóval több időt töltöttek felnőtt felügyelete nélkül. Ez a felvetés egy mélyebb vitára mutat rá, amelynek tudományos gyökerei jóval a mostani népszerű írások előttre nyúlnak, és a mai túlóvó nevelés hatásait vizsgálja.
A vita tudományos magját egy 2023-as, a The Journal of Pediatrics szaklapban megjelent összefoglaló tanulmány adja. Peter Gray pszichológus és kutatótársai, David F. Lancy és David F. Bjorklund amellett érvelnek, hogy az elmúlt fél évszázadban drámaian visszaszorult a gyerekek önálló tevékenysége és szabad játéka.
Ez a trend a kutatások szerint, párhuzamosan fut a fiatalok körében tapasztalható mentális jóllét romlásával.
„A játék boldoggá és ellenállóvá teszi a gyerekeket; mi pedig elvettük tőlük a játékot” – fogalmazta meg tömören Gray.
Ez a szabadság volt a 70-es és 80-as évek „kulcsos gyerekeinek” mindennapi valósága, akik iskola után egyedül mentek haza, és maguk szervezték meg a délutánjukat.
„Nem emlékszem, hogy valaha is elhanyagoltnak éreztem volna magam… Úgy éreztem, bíznak bennem, kompetens vagyok, ez volt a normális” – emlékezett vissza Julie Lythcott-Haims író, a Stanford Egyetem volt dékánja.
A mai félelemkultúra akkoriban még ismeretlen volt.
„Amikor anyám egyedül engedett iskolába, nem tudott fejből tíz olyan gyereket mondani, akit idegen rabolt el – mint ahogy ma mindannyian tudunk –, ezért nem érezte úgy, hogy amit tesz, irracionális vagy veszélyes” – mondta a The HowStuffWorks-nek Lenore Skenazy, a Free-Range Kids mozgalom alapítója.
Ugyanakkor Deborah Belle pszichológus arra figyelmeztet, hogy a kép árnyalt.
A vizsgálatok óriási különbségeket mutattak a gyerekek élményei között, amit erősen befolyásolt a család anyagi és szociális helyzete.
Fontos tisztázni, hogy a köznyelvben használt „jóindulatú elhanyagolás” nem azonos a pszichológia által leírt elhanyagoló nevelési stílussal, amely bizonyítottan káros.
A kutatások nem a szülői gondoskodás hiányát, hanem az életkornak megfelelő autonómia biztosítását és a túlzott kontroll csökkentését azonosítják pozitív tényezőként.
A skála másik véglete, a „helikopter-szülőség” ugyanis szintén problémákat okoz. „Kutatásunk azt mutatta, hogy a ‘helikopter-szülők’ gyerekei kevésbé képesek megbirkózni a felnövekedéssel járó kihívásokkal…” – állapította meg egy hosszú távú vizsgálat eredményeit összegző, az Amerikai Pszichológiai Társaság által kiadott közleményben Nicole B. Perry kutató.
A vitát ma a digitális kor teszi még összetettebbé.
Jonathan Haidt szociálpszichológus nagy hatású elmélete szerint a „játék-alapú gyerekkort” felváltotta a „telefon-alapú gyerekkor”, ami hozzájárult a fiatalok szorongásának növekedéséhez.
Ezzel a narratívával azonban nem mindenki ért egyet. Candice L. Odgers, a Kaliforniai Egyetem pszichológusa a Nature-ben megjelent kritikájában hangsúlyozza: „Nincs bizonyíték arra, hogy e platformok használata ‘átkábelezné’ a gyerekek agyát, vagy hogy tinédzserkori mentálisbetegség-járványt okozna.”
A tudomány tehát nem igazolja azt a leegyszerűsítő állítást, hogy a 60-as évek generációja érzelmileg a legerősebb lenne.
Azt viszont egyre több adat támasztja alá, hogy a gyerekkorban megélt autonómia, a szabad, kortársakkal folytatott önirányított játék és a fokozatosan adagolt felelősségvállalás valóban olyan érzelmi „izomzatot” épít, amely segít megbirkózni az élet kihívásaival.
A 60-as és 70-es évek gyerekei nem jobb neveléstől, hanem „jóindulatú elhanyagolás” miatt lettek érzelmileg a legerősebbek – állítja egy cikk. A „kulcsos gyerekek” jóval több időt töltöttek felnőtt felügyelete nélkül. Ez a felvetés egy mélyebb vitára mutat rá, amelynek tudományos gyökerei jóval a mostani népszerű írások előttre nyúlnak, és a mai túlóvó nevelés hatásait vizsgálja.
A vita tudományos magját egy 2023-as, a The Journal of Pediatrics szaklapban megjelent összefoglaló tanulmány adja. Peter Gray pszichológus és kutatótársai, David F. Lancy és David F. Bjorklund amellett érvelnek, hogy az elmúlt fél évszázadban drámaian visszaszorult a gyerekek önálló tevékenysége és szabad játéka.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy friss, finn kutatás eljutott addig a pontig, ameddig a népesedési konferenciákon általában senki sem: azt állítja, hogy az sem feltétlenül jár jól, aki egyáltalán nem vállal gyereket, de az sem, aki sok gyereket szül. A Helsinkii Egyetem kutatói szerint ugyanis
a gyermekszám és a szülés időzítése összefügghet azzal, milyen gyorsan öregszik biológiailag valaki, és mekkora az esélye a rövidebb élettartamra.
Mielőtt bárki pánikszerűen újratervezné az életét, a kutatók rögtön jelezték is: ez nem olyan tanulmány, amiből egyéni egészségügyi tanácsokat kellene levonni. Nem arról van szó, hogy három gyerek után biztosan valami kozmikus büntetés jár, vagy hogy a gyermektelenség önmagában halálos ítélet lenne. Ez egy nagy népességszinten megfigyelhető összefüggés, ami inkább az evolúciós biológia bizonyos elméleteihez passzol.
Az egyik ilyen az úgynevezett „eldobható test” elmélet, ami leegyszerűsítve azt mondja:
az élőlényeknek véges erőforrásaik vannak, például idejük és energiájuk, és ebből kell gazdálkodniuk.
Ha ebből sok megy el a szaporodásra, kevesebb marad a test fenntartására, javítására, regenerálására.
Mikaela Hukkanen biológus, a kutatás egyik szerzője ezt úgy fogalmazta meg, hogy evolúciós nézőpontból az organizmusok korlátozott készletekből dolgoznak. Ha ezekből túl sokat fordítanak reprodukcióra, az elvonhatja az energiát a szervezet karbantartásától és a javító mechanizmusoktól, ami végső soron rövidebb élettartamhoz vezethet.
Azt eddig is tudtuk, hogy a több gyerek például későbbi anyagi helyzetre is hatással lehet, és több korábbi vizsgálat is kapcsolatot talált a gyerekvállalás bizonyos jellemzői és az egészség között. Csakhogy ezek a kutatások többnyire egy-egy tényezőt néztek külön: például azt, hány éves volt egy nő az első szülésekor, vagy hogy összesen hány gyereke született.
A mostani kutatás ennél jóval komplexebb képet próbált összerakni a gyerekvállalási előzményekről és a halandóságról.
A kutatók 14 836 nő adatait elemezték, akik mind ikrek voltak,
mert így próbálták csökkenteni a genetikai különbségek torzító hatását. A résztvevők közül 1054 nőnél a biológiai öregedés jeleit is külön vizsgálták. A nőket hét csoportba osztották aszerint, hogy hány élve született gyerekük volt, és mikor szültek. A statisztikai elemzés azt mutatta, hogy
a legrosszabb mutatókat két csoport produkálta: azok, akiknek egyáltalán nem született gyerekük, illetve azok, akik a legmagasabb gyermekszámú csoportba tartoztak, ahol az átlag 6,8 gyerek volt.
Vagyis a kutatás alapján nem az látszik, hogy minél több gyerek, annál jobb, de az sem, hogy a nulla gyerek valami biológiai wellnessprogram lenne. Inkább az rajzolódott ki, hogy valahol középen van az a sáv, ahol a szervezet szempontjából a legkedvezőbbek voltak az eredmények.
A kutatás szerint
a legalacsonyabb biológiai öregedési mutatókat és halálozási kockázatot azoknál találták, akiknek átlagos számú, vagyis nagyjából két-három gyerekük született, és a terhességeik jellemzően 24 és 38 éves koruk közé estek.
Azoknál a nőknél, akik fiatalon szültek, szintén gyorsabb biológiai öregedésre és rövidebb élettartamra utaló jeleket találtak. Itt viszont jött egy fontos csavar: amikor a kutatók más tényezőket is figyelembe vettek, például az alkoholfogyasztást vagy a testtömegindexet, ez az összefüggés nagyrészt eltűnt. Vagyis ebben az esetben elképzelhető, hogy nem maga a korai gyerekvállalás, hanem a vele együtt járó egyéb körülmények játszanak nagyobb szerepet.
A gyermektelen nőknél és a nagyon sok gyereket vállalóknál viszont az összefüggés akkor is megmaradt, amikor ezeket a tényezőket kiszűrték. Ez azért érdekes, mert
az evolúciós elmélet, amire a kutatók részben támaszkodnak, önmagában nem ad magyarázatot arra, miért társulna a gyermektelenség rosszabb kimenetelekkel.
Erre a szerzők is csak óvatos magyarázatot adnak: szerintük lehet, hogy olyan, ebben a kutatásban nem mért tényezők állnak a háttérben, mint például korábban fennálló egészségügyi problémák. Ezek egyszerre befolyásolhatják azt, hogy valaki vállal-e gyereket, és azt is, milyen lesz az egészségi állapota későbbi életében.
Miina Ollikainen epigenetikus, a tanulmány másik szerzője azt mondta, hogy aki biológiailag idősebb a naptári koránál, annál nagyobb a halálozás kockázata. A kutatás eredményei pedig azt mutatják, hogy az életút során hozott döntések tartós biológiai lenyomatot hagyhatnak, és ezek jóval az öregkor előtt mérhetők.
Ollikainen szerint bizonyos elemzésekben
a fiatal kori gyerekvállalás is kapcsolatba került a biológiai öregedéssel.
Szerinte ez is illeszkedhet az evolúciós logikába: a természetes szelekció kedvezhet a korábbi szaporodásnak és a rövidebb generációs időknek, még akkor is, ha ennek később egészségügyi ára van.
Persze ettől még nagyon nem ott tartunk, hogy valaki egy ilyen tanulmány alapján Excel-táblában kezdje optimalizálni a családtervezését. A kutatás ugyanis nem ok-okozati kapcsolatot bizonyít, csak azt mutatja meg, hogy nagy csoportokban bizonyos mintázatok együtt járnak egymással. Az ilyen eredmények inkább arra jók, hogy újabb biológiai kutatások induljanak, vagy hogy a közegészségügyi gondolkodás árnyaltabb legyen.
A szerzők azt is hangsúlyozták, hogy az élettartamot és a biológiai öregedést rengeteg más tényező is befolyásolja. Ráadásul ezt a kutatást sem lehet kiragadni minden más eredmény közül, mert vannak olyan vizsgálatok is, amelyek a szülővé válás előnyeit mutatják ki.
Ollikainen ezért külön kiemelte, hogy egyetlen nőnek sem kellene ezek alapján megváltoztatnia a saját terveit vagy vágyait a gyerekvállalással kapcsolatban.
Egy friss, finn kutatás eljutott addig a pontig, ameddig a népesedési konferenciákon általában senki sem: azt állítja, hogy az sem feltétlenül jár jól, aki egyáltalán nem vállal gyereket, de az sem, aki sok gyereket szül. A Helsinkii Egyetem kutatói szerint ugyanis
a gyermekszám és a szülés időzítése összefügghet azzal, milyen gyorsan öregszik biológiailag valaki, és mekkora az esélye a rövidebb élettartamra.
Mielőtt bárki pánikszerűen újratervezné az életét, a kutatók rögtön jelezték is: ez nem olyan tanulmány, amiből egyéni egészségügyi tanácsokat kellene levonni. Nem arról van szó, hogy három gyerek után biztosan valami kozmikus büntetés jár, vagy hogy a gyermektelenség önmagában halálos ítélet lenne. Ez egy nagy népességszinten megfigyelhető összefüggés, ami inkább az evolúciós biológia bizonyos elméleteihez passzol.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A villanyszámlád jelentős része észrevétlenül dagad egy sor figyelmetlenség miatt.
Az úgynevezett „fantomfogyasztók”, az elavult világítás és a rossz szigetelés együtt akár két számjegyű megtakarítástól foszthat meg.
Pedig szakértők szerint néhány egyszerű lépéssel gyorsan, mérhetően faraghatsz a költségeken.
Először is értsd meg, mi fogyaszt észrevétlenül plusz áramot, majd lépésről lépésre szüntesd meg a probléma okát.
A legnagyobb rejtett pénznyelő az úgynevezett „fantomfogyasztás”.
Ide tartozik minden olyan eszköz, ami kikapcsoltnak tűnik, mégis folyamatosan áramot vesz fel: a készenléti állapotot jelző LED-ek, a konnektorban felejtett töltők, a set-top boxok, a játékkonzolok és a routerek.
Egy amerikai összefoglaló szerint ez a háztartási fogyasztás 5–10 százalékát is kiteheti.
A megoldás egyszerű. Használj kapcsolós elosztókat a szórakoztatóelektronikai eszközökhöz, és húzd ki a töltőket, amikor épp nem töltesz semmit.
Ha a rejtett szivárgásokat megszüntettük, jöhetnek a látványos, tartós megtakarítást hozó lépések.
A LED-világításra való átállás azonnali és tartós csökkenést eredményez.
A LED-ek nagyságrendekkel kevesebb áramot igényelnek azonos fényerő mellett, élettartamuk pedig jóval hosszabb a hagyományos izzókénál. Érdemes a leggyakrabban használt helyiségekben, például a konyhában és a nappaliban kezdeni a cserét.
A világítás után a legnagyobb energiafaló a fűtés-hűtés, amit "okos termosztáttal" tehetsz sokkal gazdaságosabbá. Ez az eszköz önmagában további 10–15 százalékos megtakarítást hozhat a fűtési költségeken.
Az okos termosztát megtanulja a szokásainkat, érzékeli a jelenlétünket, és csak akkor fűt vagy hűt, amikor valóban szükség van rá. Különösen hatékony lehet időszakos áramdíjak mellett, mivel beprogramozható, hogy az olcsóbb idősávokban végezze a nagyobb energiaigényű műveleteket.
A vezérlés mellett az is számít, mennyi meleg szökik el a lakásból. Az ajtók, ablakok és konnektorok körüli réseken távozó hő komoly pluszköltséget jelent. Ezeket a kritikus pontokat viszonylag olcsón, öntapadós szigetelőcsíkokkal, tömítőhabbal vagy ajtóseprűvel javíthatjuk.
A standby terhelés megszüntetése, az okos termosztát használata, a LED-re váltás és a réseknél szökő meleg megfogása együtt könnyedén két számjegyű megtakarítást hozhat a háztartásokba. E lépések hatása összeadódik, vagyis a problémák megszüntetésével látható összeget spórolhatsz az áramon.
A villanyszámlád jelentős része észrevétlenül dagad egy sor figyelmetlenség miatt.
Az úgynevezett „fantomfogyasztók”, az elavult világítás és a rossz szigetelés együtt akár két számjegyű megtakarítástól foszthat meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Több mint 100 éves rejtély végére tettek pontot: most derült ki, miért esnek mindig a talpukra a macskák
Japán kutatók oldották meg a fizikusokat régóta foglalkoztató rejtélyt. A macskák gerincének két szakasza teljesen máshogy működik, ez teszi lehetővé a tökéletes landolást.
A japán Yamaguchi Egyetem kutatócsapata, Higurashi Yasuo állatorvosi élettanász vezetésével jött rá a titokra, miszerint a macskák gerincének elülső, mellkasi része sokkal hajlékonyabb, mint a hátsó, ágyéki szakasza - írta a ScienceAlert. A rejtély márciusban került a tudomány fókuszába, amikor Étienne-Jules Marey francia fiziológus
nagysebességű fotósorozatot készített egy zuhanó macskáról.
A fizikusoknak egészen 1969-ig kellett várniuk a matematikai magyarázatra, amely bebizonyította, hogy a macska a testrészeinek egymáshoz képesti csavarásával úgy tud átfordulni, hogy közben nem sérti meg a perdületmegmaradás törvényét.
Higurashi és kollégái öt, adományozott macskatetem gerincoszlopát vizsgálták meg. A kutatók vizsgálták, mennyire hajlékonyak az egyes szakaszok. Az eredmények döbbenetes különbséget mutattak: az elülső, mellkasi gerinc mozgástartománya körülbelül háromszorosa volt a hátsó, ágyéki szakaszénak, merevsége pedig mintegy harmadával alacsonyabb. Az elülső résznek ráadásul volt egy közel 47 fokos mozgástartománya, ahol minimális erő kellett a csavarodáshoz, míg a hátsó gerincszakaszon ilyen egyáltalán nem volt.
Ezután két élő macskát ejtettek le nyolcszor-nyolcszor, körülbelül egy méter magasról egy puha párnára, miközben nagysebességű kamerával filmezték őket.
A felvételek igazolták az elméletet: a macskák nem egyetlen mozdulattal fordulnak át. Először a testük elülső fele fordul, majd ezt követi a hátsó rész. Az egyik macskánál 94, a másiknál 72 ezredmásodperc különbséget mértek a két testfél elfordulása között. A kutatók megállapították, hogy „a törzs elfordulása a levegőben történő önrendezés során szekvenciálisan történik, először az elülső törzs forog, ezt követi a hátsó törzs, és a rugalmas mellkasi gerincük, valamint a merev ágyéki gerincük a tengelyirányú csavarodásban alkalmas erre a viselkedésre.”
Ez a változó rugalmasság más mozgásoknál, például a vágtázásnál vagy a nagy sebességű kanyarodásnál is segítheti a macskák rendkívüli mozgékonyságát.
A kutatók szerint „a gerinc anyagtulajdonságainak további vizsgálata segíthet tisztázni, hogy a törzs rugalmasságának különbségei hogyan befolyásolják az emlősök mozgásteljesítményét.”
A japán Yamaguchi Egyetem kutatócsapata, Higurashi Yasuo állatorvosi élettanász vezetésével jött rá a titokra, miszerint a macskák gerincének elülső, mellkasi része sokkal hajlékonyabb, mint a hátsó, ágyéki szakasza - írta a ScienceAlert. A rejtély márciusban került a tudomány fókuszába, amikor Étienne-Jules Marey francia fiziológus
nagysebességű fotósorozatot készített egy zuhanó macskáról.
A fizikusoknak egészen 1969-ig kellett várniuk a matematikai magyarázatra, amely bebizonyította, hogy a macska a testrészeinek egymáshoz képesti csavarásával úgy tud átfordulni, hogy közben nem sérti meg a perdületmegmaradás törvényét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
