HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: „Ez az évtized a veszélyek, a bizonytalanság és a háborúk kora lesz”

„Harminc éve azt gondoltuk, Európa a jövő, ma viszont azt, hogy mi vagyunk Európa jövője” – mondta az ötödjére is újraválasztott miniszterelnök a Parlamentben. Orbán beszélt Brüsszelről, migránsokról és az orosz-ukrán háborúról is.


"A választók bizalmáért és felhatalmazásáért megdolgoztunk, a becsülettel elvégzett munka derűjével és önbizalmával állok önök előtt" - kezdte beszédét a frissen újraválasztott Orbán Viktor a Parlamentben.

Mint fogalmazott, ellenfeleink gondoskodtak róla, hogy a választás soha nem látott nemzetközi és hazai ellenőrzés mellett történjék, és mindenki láthatta, hogy Magyarországon nincsenek visszaélések. Ezért minden ellenzéki megfigyelőnek is köszönetet mondott. Szerinte a magas részvétel a demokrácia jele. Ennek 32 éves történetében soha egyetlen pártra nem szavaztak még annyian, mint most a Fidesz-KDNP listájára és jelöltjeire, hangsúlyozta Orbán.

Ennél is fontosabb, hogy 12 év kormányzás után megkapták a szavazatok abszolút többségét. Szerinte elgondolkodtató, hogy éppen akkor aratták a legnagyobb győzelmet, amikor mindenki összeállt ellenük: a hazai baloldal és nemzetközi szövetségesei, politikusok, pénzemberek, Brüsszel és Soros György is a bukásunkra játszott.

"Nincs semmi pezsdítőbb annál, mint mikor rálőnek az emberre és nem találják el"

- fogalmazott, hozzátéve: annak ellenére győztek negyedjére, hogy a gazdasági válság és migránsok mellet most már háború is nehezítette a helyzetüket.

Szerinte a magyarok kifinomult veszélyérzettel rendelkeznek, 1000 év alatt megtanulták, hogy veszély idején a széthúzás és belharc súlyos következményekkel jár. Ez a boldog békeidők luxusa, most viszont nem fér bele, össze kell fogni. Ezért látták el a széthúzást és viszályt akaró politikusok baját a választók.

"A konszenzust meg kell teremteni, nem megkeresni kell, mint egy húsvéti tojást. Ehhez elsősorban hazaszeretet kell, ez az idei választás történelmi leckéje számomra" - mondta Orbán.

A miniszterelnöki munka szépsége szerinte abban áll, hogy minden fontosabb döntésért ő a végső felelős. Ez nagy teher, van akit belenyom a földbe, mást viszont fellelkesít. A miniszterelnöknek előre el kell gondolnia, milyen idők várnak ránk, és fel kell készítenie rá a magyarokat.

Orbán arra jutott, hogy Európa és a nyugati civilizáció, benne a magyarokkal, a veszélyek korába lépett.

"Ez az évtized a veszélyek, a bizonytalanság és a háborúk kora lesz. Kezdődött a Coviddal, folytatódott a háborúval. Az erre adott válasz, a szankciók energiaválságot idéztek elő, ami magas inflációhoz, gazdasági visszaeséshez vezet majd. Kiújulhatnak új járványok, a gazdag országok felé felerősödik a migráció"

- fogalmazott. Jó lenne, ha nem így lenne, de nekünk ebben a zűrzavarban kell kijelölnünk az irányt és megalkotnunk a saját politikánkat - tette hozzá.

Szerinte "öngyilkossági kísérlet" a nagy európai lakosságcsere program, ami a hiányzó európai gyerekeket máshonnan idetelepített felnőttekkel akarja kiváltani. Hasonló tévedésnek tartja a "genderőrületet" és a liberális Európa programját, ami túllép az eddigi kereszténységen és nemzetállamokon, de semmit nem tesz a helyébe.

Ebben a helyzetben kell kitűzni az útvonalat Magyarország számára, majd biztos kézzel rajta tartani - fogalmazott Orbán. Különösen számítani fognak a történelmi egyházakra, az általuk fenntartott iskolák, kórházak és intézmények munkáját kiemelten segíteni fogják. A határon túli magyarok és változatlanul számíthatnak majd a kormányra, folytatják a nemzetegyesítő munkát.

Európának ma a miniszterelnök szerint semmilyen eszköze nincs a szomszédjában zajló háború kezelésére, ennek híján meg vannak győződve róla, hogy szankciókkal térdre lehet kényszeríteni Oroszországot. Orbán szerint ez tévedés, nem tud olyan példát mondani, amikor ez sikeres lett volna. Ugyanakkor Magyarország az európai egység érdekében nem akadályozza meg a szankciókat, ameddig azok nem veszélyeztetik az ország energiaellátását.

Létkérdés, hogy a NATO tagjai maradjunk, mivel ez garantálja az ország biztonságát. Ez ugyanakkor egy védelmi szövetség, tehát nem szabad beavatkoznia a határain kívül - hangsúlyozta. A következő évtized legfontosabb feladata, hogy kimaradjunk ebből a háborúból, és megvédjük Magyarország békéjét és biztonságát. Orbán szerint aki fegyvert szállít, fél lábbal már benne is van a háborúban. Magyarország ehelyett azonnali tűzszünetet követel.

"Ebben a háborúban Ukrajna a megtámadott és Oroszország a támadó. Mi támogatjuk Ukrajnát, ezért engedtük be létszámarányosan a legtöbb menekülőt, és indítottuk el történelmünk legnagyobb humanitárius akcióját. Ezért most ideiglenesen félretesszük a kárpátaljaiakat ért sérelmeket is és azt is, hogy Ukrajna nyíltan beavatkozott a magyar választásokba az ellenfeleink oldalán"

- mondta, majd így fogalmazott:

"Magyarország az EU tagja, és érdekünk, hogy az előttünk álló évtizedben az is maradjon. Ugyanakkor az Európai Egyesült Államokra nemet mondunk. Brüsszel nap mint nap csupa olyasmit akar ránk kényszeríteni, ami nekünk rossz és tőlünk idegen. Mi tolerancia-ajánlatot tettünk nekik, amit visszautasítottak, de mi továbbra se bontjuk le a kerítést, nem engedünk be migránsokat, és olyan gazdasági intézkedéseket sem fogadunk el, amelyek tönkretennék a magyar családokat"

Mit keresünk akkor az Európai Unióban? - tette fel a kérdést, majd úgy felelt: az álmainkat, a hazák hazáját, a demokráciák demokráciáját, a kultúra, a tudomány és a szellem csúcsát. Szerinte nem azért vagyunk az EU tagjai, mert olyan, amilyen, hanem azért, amilyen lehetne. Ameddig látunk arra esélyt, hogy ilyenné válhat, tagjai is maradunk.

Orbán szerint jó kiindulópont a következő évtizedre, hogy a NATO és az EU tagjai vagyunk, de nem elégséges. Annak kulcsa a gazdasági fellendülésben van. Ezen a téren pedig sok mindent láttunk már, de olyat még nem, hogy a világgazdaság rövid időn belül kétszer is fenekestől felfordul. A háború kitörésével több korábbi stratégiai döntés is felértékelődik, például a Budapest-Belgrád vasútvonal, ami jó eséllyel kiválthatja a lerombolt ukrajnai útvonalakat.

Magyarországon 1886 milliárd forintnyi beruházás indult meg, minden esélyünk megvan rá, hogy a mostani válságot is jól kezeljük. Ma kétszer annyi élelmiszert tudunk előállítani, amennyire szükségünk van, ezért nem fenyeget bennünket élelmiszerválság - mondta a miniszterelnök.

A most megalakuló kormány vállalása az, hogy a kibontakozó gazdasági válság idején is megőrzik az eddigi eredményeket, fenntartják a célokat. Orbán azt is vállalja, hogy megvédik a nyugdíjak értékét, a családtámogatásokat és a rezsicsökkentést.

Az egész Európában vágtató inflációt a terveik szerint először megszelídítik, majd megfékezik. Óvatos, de határozott árszabályozó intézkedéseket tesznek majd, év végére pedig tartósan elviselhető állapotok lesznek, addig is, amíg Brüsszel visszatalál a józan gazdaságpolitikához.

Orbán a fentiek szellemében alakította át a kormány struktúráját, hogy alkalmazkodni tudjon az előttünk álló kihívásokhoz.

Végezetül arról beszélt, fontos dolog, hogy egy nemzet tudja a helyét a világban. Magyarországra ma nem a hadserege vagy a gazdasági ereje miatt irányul fokozott figyelem, hanem azért, mert Lengyelország mellett a kereszténység utolsó európai bástyája maradt. Mi hiszünk a békés egymás mellett élésben, Brüsszel azonban kizárólagosságra törekszik.

"Aki nem lép egyszerre, vizsgálatot kap estére", fogalmazott. Magyarország szerinte ez ellen küzd. Reményt adunk, hogy a nemzeti büszkeség nem a múlt, hanem a jövő. Harminc éve azt gondoltuk, Európa a jövő, ma viszont azt, hogy mi vagyunk Európa jövője

- zárta beszédét a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Rákay Philip Magyar Péternek: Te piszkos áruló, te vérig sértett, revansvágytól fűtött, szerencsétlen komplexushalmaz, te!
A kormánypárti producer nem hagyta szó nélkül Magyar Péter vádjait, miszerint fizetett és kényszerített bértapsolók vettek részt a Békemeneten. Facebook-posztjában keményen odaszúrt a Tisza Párt vezetőjének, felemlegetve fideszes múltját.


Rákay Philip a Facebookon reagált Magyar Péter egy korábbi bejegyzésére, amelyben a Tisza Párt vezetője azt írta, hogy a 14 órakor kezdődő Nemzeti Menetet „nem csak a Holdról és az utasszállító repülőkből, de Moszkvából is lehet majd látni.” Magyar Péter szerint az ő rendezvényükön „nem fizetett és kényszerített bértapsolók, hanem sok százezer hazaszerető magyar ünnepel majd”.

Rákay - aki a Kossuth téri kormányrendezvény műsorvezetője volt - erre a bejegyzésre reagálva azt írta, hogy Magyar Péter „nem nyugszik”. Rákay Philip feltette a kérdést Magyar Péternek, hogy milyen „fizetett és kényszerített bértapsolókról” hazudozik, „elvetemült gazembernek” nevezve a Tisza Párt vezetőjét.

„A Békemeneten és Orbán Viktor gyűlésein patrióta, magyar hazafiak vesznek részt, évtizedek óta. Milyen rövid az emlékezeted, te piszkos áruló”

– írta a producer.

Rákay szerint nem volt olyan régen, hogy Magyar Péter is ott volt ezeken a gyűléseken. „s minden alkalommal kezedet, lábadat törted, hogy valahogy észrevetesd magad Orbán Viktorral, mérsékelt sikerrel…” – áll a bejegyzésben, amit Rákay azzal zárt, hogy

Magyar Péter szerinte egy „vérig sértett, revansvágytól fűtött, szerencsétlen komplexushalmaz”.

Rákay Philip kormánypárti médiaszereplő, producer, aki több kormányközeli nagygyűlés házigazdájaként is feltűnt. Ő rendezte az Aranybulla című sorozatot, amit a magyar Trónok Harcaként marketingelt a közmédia, de valójában csak monoton hangon történészek elemzik II. András magyar királyt, akit valamiért korszakos zseniként akar bemutatni a mű.

Szintén ő rendezte a Most, vagy Soha! című alkotást, vagyis a Petőfi Sándorról szóló 2024-es filmet, aminek vegyes volt a fogadtatása.

Rákay azzal került fel tegnap a lapok címlapjára, hogy az általa megfilmesített legendás költő egyik vulgáris versét idézte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Sztárparádé a Tisza Párt rendezvényén: Vadon Jani, Caramel és Lilu részt vettek a Nemzeti Meneten
Magyar Péterék március 15-i budapesti rendezvényére sok híresség látogatott ki, akik posztoltak is a menetről. Vadon Jani még a Kossuth-szoborral is lőtt egy szelfit.


Két nagy tömegrendezvény uralta a március 15-i budapesti utcaképet: a Fidesz Békemenetet, a Tisza Párt pedig Nemzeti Menetet tartott. Míg a kormányoldal eseményén is megfordultak ismert arcok, a 24.hu cikke szerint a Tisza rendezvényén sem volt hiány hazai hírességekből.

A vonulók között feltűnt például Lilu, aki többször is posztolt a menetről. Vele tartott Kajdi Csaba is, aki egy közös szelfit kommentált. Számos fotót tett közzé Molnár Áron, egy általa készített képen - többek között - Lovas Rozi, Pottyondy Edina és Gryllus Dorka is látható. Szintén a tömegben fotózkodott Lengyel Tamás, a feleségével érkező Molnár Ferenc Caramel, az édesanyjával részt vevő Wossala Rozina, valamint Vadon Jani is.

A résztvevők közül többen nem is rejtették véka alá, miért mentek ki. Lilu a tömegben állva arról beszélt, csodálatosnak tartja a hangulatot.

„Az a helyzet, hogy tényleg csodálatos itt lenni és… Ez nagyon szép. Ez, hogy ennyien vagyunk, hogy ennyi ember akar változást. Békés, szép tömeg, ez a sok fiatal, ez a sok-sok ember, ez… biztos, hogy mindig emlékezni fogok erre a délutánra.”

Kajdi Csaba modellügynökség-tulajdonos a közös fotójukhoz azt írta:

„A barátaimmal mi is megünnepeltük március 15-ét, nemzetünk egyik legfontosabb napját! Ez a nap fontosabb, mint gondolnánk! Ez a nap a szabadságról, a magyarság egységéről és a nemzetünk sokszínűségéről szól számomra! Itt nincs szükség propagandára, gyűlöletre, jelszavakra és egyéb őrületre! Európai nemzet vagyunk és annak is kell lennünk!”

A helyszíni hangulatról Caramel azt mondta, életében nem látott még ekkora tömeget.

Vadon Jani a Hősök terén Kossuth Lajos szobrával fotózkodott, képéhez pedig azt írta, sehová sem kellett felmásznia, mert voltak, akik felhúzták őt.

Lengyel Tamás fotójához csak ennyit fűzött hozzá: „Csak úgy hömpölygött a tömeg. Április 12!”

A Mexikóban tartózkodó Szorcsik Viki színésznő sem maradt csendben, és egyértelmű politikai üzenetet fogalmazott meg.

„Április 12-én még a HOLDRÓL is visszajönnék, hogy véget vessünk a mocskos diktatúrátoknak! Jancsi bácsi, vége van! Vasárnap az ÚR NAPJA, nem a tiétek!”

– írta, csatolva egy cikket arról, hogy Lázár János szerint a Békemeneten voltak többen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lemérték: kétszer annyi ideig tartott Magyar Péterék vonulása mint a Békemeneté
Tomanovics Gergely és Sziklai Zsolt aktivisták timelapse-videóval mérték le a március 15-i felvonulásokat. A mérésük alapján a Nemzeti Menet kétszer annyi idő alatt haladt el teljesen a kamera alatt, mint a Békemenet.


A mérést – amelyről a 444.hu számolt be – Tomanovics Gergely, korábbi fideszes videósból lett aktivista készítette Sziklai Zsolttal közösen. Az általuk rögzített összehasonlító timelapse videóból kiderül:

míg a Békemenet résztvevői nagyjából 50 perc alatt haladtak át a Margit hídon, addig a Tisza Párt által szervezett Nemzeti Menetnek pontosan kétszer ennyi időre, 100 percre volt szüksége, hogy a kihelyezett kamera előtt elhaladjon a menet vége is.
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az időtartam önmagában nem egyenlő a létszámmal, azt a vonulás sebessége, a tömeg sűrűsége és a menet szélessége is jelentősen befolyásolja.

Nem ez volt az első ilyen mérés. Tomanovicsék már tavaly október 23-án is hasonló módszerrel vetették össze a két tábor felvonulását, és akkor is arra jutottak, hogy a Magyar Péter által megmozgatott tömeg közel kétszer annyi ideig vonult el a kamera előtt.

Az akkori eseményről készült kutatói becslések szintén a Tisza-rendezvény nagyobb méretét valószínűsítették, az ELTE felmérése alapján másfélszer-kétszer annyian lehettek a Nemzeti Meneten, mint a délelőtti Békemeneten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bedurvult a Vidéki prókátor: Magyar Péter és Putyin között kell dönteni, Orbán politikai jelentőségéből annyi maradt, hogy Putyin ügynöke és hasznos hülyéje
A kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd közösségi oldalán reagált Orbán Viktor ünnepi beszédére. „Az pedig kifejezetten komikus, hogy ez a szerencsétlen csörgősipkás Don Corleone egy szintre próbálja magát helyezni Zelenszkijjel” - írta.


A Békemenet után, a március 15-i ünnepi beszédében Orbán Viktor arról beszélt, hogy az áprilisi választás tétje az lesz, „ki alakít Magyarországon kormányt: ő vagy az ukrán államfő, Volodimir Zelenszkij”. A miniszterelnök szavaira a közösségi oldalán reagált a kegyelmi botrányt kirobbantó Vidéki prókátor, aki ezúttal sem kímélte a Fidesz elnökét, pártját és híveit.

Az ügyvéd levezette, számára miért vállalhatatlan a kormánypárt Ukrajna-ellenes kampánya.

Szerinte „morális és/vagy szellemi nyomorult” az, akinek a szavazatát ezzel meg lehet nyerni. Ukrajnát az 1956-os Magyarországhoz hasonlította, és azt írta, a Fidesz kampánya olyan, „mintha 1956-ban, miközben a magyar forradalmárok a ruszkikkal harcoltak és életüket adták a hazájukért, egy osztrák politikus a magyarellenességre és a Nagy Imre-ellenességre építette volna a kampányát.”

„Az pedig kifejezetten komikus, hogy ez a szerencsétlen csörgősipkás Don Corleone egy szintre próbálja magát helyezni Zelenszkijjel, aki – túl azon, hogy az ukránok Kossuth Lajosa és Winston Churchille – jelenleg a világpolitika egyik legfontosabb szereplője” - hasonlítja össze a két vezetőt.

Felidézte, hogy mindeközben az elmúlt napokban a kormányfő az állítólagos ukrán fenyegetés miatt annyit tett, hogy nyilvánosan felhívta lányait, a Barátság kőolajvezeték miatt Kijevbe küldött embereit pedig taktikai visszavonulásra utasította, miután kiderült, hogy a kutya sem áll velük szóba.

Bejegyzésében az ügyvéd a békepártiság kapcsán kitért a háborút indító Donald Trump barátságára is, illetve arra, hogy az uniós tagállamok vezetői már megtanulták, miként húzzák ki a magyar kormányfő által bedugdosott botokat a küllők közül.

Szerinte Orbán politikai jelentőségéből annyi maradt, „hogy Putyin ügynöke és hasznos hülyéje.” Úgy vélte, igaza volt Magyar Péternek, aki a Hősök terén „árulónak” nevezte a kormányfőt. A választás tétje pedig szerinte nem Zelenszkij vagy Orbán, hanem Magyar Péter vagy Putyin.


Link másolása
KÖVESS MINKET: