„Nem kívánok magyarázkodni” - nyíltan beszél a válásáról a Házasság első látásra sztárja
Szolnoki Szabolcs, a Házasság első látásra második évadának szereplője január végén írt arról az Instagramon, hogy a műsorban megismert feleségével, Fecső Judittal szakítottak. Az üzletember később hozzűfűzte: úgy érezte, a sminkessel nem teljesen passzoltak össze, sem az időbeosztásukat, sem pedig az életvitelüket tekintve.
„A túl sok energiájával volt gond, tehát túl korán kelt, tehát a bioritmusunk nem passzolt. Ez egy párkapcsolatban probléma lehet, szerintem. Én próbáltam ezt a kapcsolatot megmenteni, de aztán egy olyan irányban ment el, ami végül a különválásunkat jelentette” – mondta a válás okairól Szolnoki.
Most az ex-feleség, Fecső Judit is megosztotta gondolatait követőivel.
„Ha valamit, akkor azt megtanultam a »kísérlet« alatt, hogy százszor gondoljam át a mondandóm! Na, most megtettem… Ezért köszönet a szakértőknek és talán a Szabinak is, hisz kissé lecsendesedtem, ami valljuk be, nem ártott. Nagyon élveztem a forgatási napokat és a programokat, de jó sok nap nem került be végül az adásokba. És nem is minden úgy volt, ahogyan az összevágás után lejött nektek, nézőknek… de nem kívánok magyarázkodni, hisz aki ismer, úgy is tudja, milyen vagyok!” – írta közösségi oldalán a sminkes.
„Hatalmas önismereti tréning volt ez nekem, és én győztesként távoztam meg akkor is, ha válásra került a sor. A rosszra nem emlékszem már és nem is akarok a továbbiakban sem, a szépre és a jóra igen!
Már nem haragszom senkire sem, volt idő, amikor így volt, de rájöttem, ezt magamban kell rendeznem és nem másra vetítenem a haragom!” – írta Judit.
via 24.hu