„A sérült lányokat szeretem” - Mester Tamás meglepő vallomást tett szerelemről és családalapításról
Mester Tamás 54 évesen újra nyitott lenne a szerelemre, sőt, ha megtalálja az igazit, akár gyermeket is vállalna – erről Peller Mariann Nagyfiúk című podcastjében beszélt. A zenész már nyolc éve visszavonult a zenéléstől és a fellépésektől, jelenleg egyedül él, de – ahogy fogalmazott – ez számára nem egyenlő a magánnyal.
„Lényegesen több időt töltöttem eddig szingliként, mint kapcsolatban, ritkán leszek szerelmes” – mondta, majd hozzátette: „A szerelem keresése mégis az egyik legszentebb dolog, amit nem szabad feladni, mert ekkor lát igazán tisztán az ember. Ez akkor is igaz, ha egy kapcsolat véget ér, és már nem találjuk, hogy mi kötött össze bennünket. A megélt érzéseink valódiak maradnak.”
Mester az adásban beszélt arról is, hogy szabadságvágya nagyon erős, de ha elköteleződne, fontos lenne számára a gyerekvállalás. „A szabadságmániám elég erőteljes. Tudom, hogy ilyenkor fel kell adni az egyéni életedet, és ki kell alakulnia annak, hogy 'mi'. Ha megtalálnám életem nagy szerelmét, és ő szeretne gyereket, előfordulhat, hogy én is azt mondanám, oké” – fogalmazott.
Arról is őszintén mesélt, hogy milyen típusú nőkhez vonzódik. Azt mondta:
A zenész 2023 nyarán szakított húsz évvel fiatalabb párjával, Nagy Boglárkával. A kapcsolatuk három évig tartott, még Balira is együtt utaztak, de a nyaralás végén már nem tértek haza párként. Boglárka később úgy nyilatkozott, hogy több területen nem tudtak kapcsolódni Tamáshoz. A zenész ezt így kommentálta: kapcsolatuk „leginkább egy Pán Péter-sztorira hasonlít, amelyben ő volt az a szereplő, aki sosem akar felnőni.”
A szakítás óta egyedül van, de – saját szavaival élve – ez nem nyomasztja. „Néha az egyedüllétemet teljesen rendben valónak találom, ritkán csap át magányba. Néha megérzem ennek a szelét, és figyelmeztetem magam, hogy egyedül is teljes vagyok, tehát nem úgy lép fel a hiány, hogy nem vagyok jól egyedül” – árulta el.
(via Blikk)