Caramel megerősítette: nem lesz ott a TV2 Megasztárjában a következő évadban
Molnár Ferenc Caramel 2005 áprilisában nyerte meg a Megasztár második évadát, ami teljesen megváltoztatta az életét. Az évforduló kapcsán most a Story magazinnak mesélt arról, hogyan élte meg a hirtelen jött sikert és az azóta eltelt időszakot.
Elárulta, hogy nem ünnepelte meg a jubileumot, mert valamiért nem rögzült benne a dátum, és már senkivel nem tartja a kapcsolatot a korábbi csapatból. Azt mondta, eléggé szétszéledtek, de ha összefut valakivel, mindig nagyon örül neki. Hozzátette, ha hírt lát a többiekről, általában elolvassa. Úgy látja, a csapatukból Tóth Gabinak sikerült a köztudatban maradnia, ő a média állandó szereplője lett.
Caramel bevallotta, hogy annak idején a zenébe menekült a családi problémák elől, ezért is jelentkezett a tehetségkutatóba, bár nem tudta, mire vállalkozik. A műsor után sorra jöttek a telt házas koncertek és a sikeres albumok. Elmondása szerint el is szaladt vele a ló.
„Szinte minden dalom a slágerlisták élén landolt, sikeresebb lettem a csajoknál is. És egy fél évig tényleg elhittem magamról, én vagyok a világ közepe. Nem viselkedtem férfiként, nem adtam meg a kellő tiszteletet a nőknek. Viszont gyorsan leszálltam a földre, és bocsánatot kértem, akitől tudtam” – mondta.
Nyolc évvel a győzelme után már zsűriként is kipróbálhatta magát, a The Voice mestere lett. Sajnálja, hogy a műsort végül elkaszálták. Úgy látja, itthon nincs igény a nívós, szakmai műsorokra. Szerinte ezt mutatja a tavalyi Megasztár is, ahol szintén zsűritag volt Rúzsa Magdi, Marics Peti és Marsalkó Dávid mellett.
Bár a TV2 még nem jelentette be, kik ülnek majd a 2025-ös évad zsűrijében, úgy tudni, lecserélik a tavalyi csapatot. Ezt most Caramel is megerősítette.
„Éppen ezért mindenféle érzelmi kötődésemet elvesztettem tavaly a Megasztárhoz. Ettől függetlenül mindig hálás leszek, amiért megváltoztatta a sorsom” – tette hozzá az énekes.
Caramel mostanában egész más miatt került be a hírek. Korábban csak felesége bírálta nyíltan és Instagram-posztokban a kormányt, ám nemrég a zenész is egy Tisza-pult mellett fotózkodott, a hétvégén pedig egy koncertjén fakad ki, egyértelműen a kormányzatnak üzenve: „Ezek a faszfejek annyit tanultak meg az Oxfordon, hogy kell megosztani az embereket, aki ezzel próbálkozik, bele fog bukni”. Azóta megerősítette a mondandóját, sőt hozzátette: szerinte a szakadék felé rohan az ország.