Dr. Katona Szandra elárulta: így reagált a férje, amikor először hazavitte a szülőfalujába
Dr. Katona Szandra a BEST magazinnak adott interjújában mesélt arról, hogyan találták meg családjával közös otthonukat Magyarpolányban. A galériatulajdonos és igazságügyi műtárgyszakértő férjével és fiukkal már hosszú évek óta él a településen, ahol nemcsak lakóhelyük, hanem munkájuk is helyet kapott.
Azt mondta, galériájuk és restauráló műhelyük is Magyarpolányban működik, és fiukat is igyekeznek bevonni a tevékenységekbe. Fontos számukra, hogy gyermekük megtanulja: semmit nem adnak ingyen, mindenért keményen meg kell dolgozni. Hangsúlyozta, hogy szeretnék megmutatni neki, milyen jó érzés csapatban dolgozni, és egyáltalán, dolgozni jó.
„Próbáljuk olyan értékrend mentén nevelni, hogy soha ne felejtse el, honnan jöttünk, hogy semmit nem adnak ingyen, mindenért keményen meg kell dolgozni.
– fogalmazott.
Dr. Katona Szandra hozzátette: ő maga csapatjátékos, jól tud alkalmazkodni, és mindig készen áll arra, hogy a másik javára lemondjon valamiről. Úgy fogalmazott, férje is hasonló személyiség, és úgy érzi, fiuk is ezt a mintát követi.
A házaspár kapcsolatának kezdetén látogattak el először Magyarpolányba, ami már akkor nagy hatással volt férjére. „Tamással még csak úgymond jártunk, amikor elmentünk együtt Magyarpolányba. Annyira elvarázsolta ez a gyönyörű kis falu, hogy azt mondta: »Szeretnék majd itt élni veled!«”– idézte fel. A vágy később valóra vált, és azóta is a faluban élnek.
Dr. Katona Szandra szerint Magyarpolány ideális hely gyerekes családok számára. A faluban bölcsőde, óvoda és iskola is van, a gyerekek pedig nagy szabadságot élvezhetnek. Elmondása szerint Marci kisiskolásként önállóan biciklizhetett és rollerezhetett az utcán, barátaival együtt játszhatott, bejárták az erdőt, bunkert építettek – ilyen gyerekkorról mesélt az interjúban.
(via 24.hu)