Elkezdődött a viperaszezon, több megyében is számítani lehet rájuk, a szakértők óvatosságra intenek
Elkezdődött a mérgeskígyó-szezon Magyarországon, több helyen is lehet találkozni keresztes viperákkal. Leggyakrabban a Bakonyban, Zala és Somogy erdeiben, a Zemplénben, Tokaj környékén, valamint a Tiszaháton, Szabolcs-Szatmár vármegyében fordulnak elő. A rákosi vipera főként a Fertő és a Hanság környékén él, túraútvonalakon is feltűnhet.
A szakértők szerint nem kell félni ezektől az állatoktól, de fontos az óvatosság. A keresztes vipera rejtőzködő életmódot folytat, általában még azelőtt eltűnik, hogy észrevennénk.
"A keresztes vipera csak a filmekben támad, a legtöbbször már akkor elmenekül az ember elől, amikor megérzi a lépteit, mielőtt még észre vennénk" – mondta Homoki András erdészeti-vadgazdálkodási szakértő a Blikknek.
"A mérge erős, így a marása veszélyes, extrém esetben, illetve gyerekek, öregek, legyengült szervezetű emberek esetében halálos is lehet" – tette hozzá.
A kígyóméreg a keringési rendszert támadja. A marás helyén fájdalmas, feszes duzzanat alakulhat ki, bőrpírral. Előfordul, hogy nem látszik a fognyom, és nem is vérzik a seb. Fél óra alatt eltűnhetnek a jelek a helyi duzzanat miatt, ezért nehéz azonosítani a marást. Ha nagyobb mennyiségű méreg kerül a szervezetbe, az ödéma az egész végtagra is kiterjedhet, és a nyirokcsomók is megduzzadhatnak.
"Bár a magyar viperák mérge különösen erősnek számít, a fajra jellemzően azonban ezek méregtermelése meglehetősen alacsony, nem úgy, mint a mediterrán országokban vagy a Közel-Keleten előforduló viperák esetében, ahol nemcsak erős, hanem sok méreganyagot termel a kígyó" – mondta Homoki András.
A keresztes vipera „spórol” a mérgével, az első harapások többsége inkább figyelmeztető jellegű.
"Ráadásul a keresztes vipera spórolós, nem szereti pazarolni a mérgét, az első harapások nagy része csak figyelmeztetés".
A faj könnyen összetéveszthető az ártalmatlan siklóval. A legjobb, ha békén hagyjuk őket, ezek a hüllők védettek. A keresztes vipera eszmei értéke 50 ezer forint, a rákosi viperáé pedig egymillió forint.
Magyarországon évente mindössze 3-4 esetben fordul elő, hogy keresztes vipera mar meg valakit. Még enyhébb tünetek esetén is szükség van kórházi ellátásra. Az elmúlt 60 évben két halálos eset történt. Az egyik áldozat 2001-ben nem a marásba, hanem az ellenszérumban található fehérjére adott allergiás reakcióba halt bele.
2023-ban Ausztriában történt egy eset, amikor egy keresztes vipera megharapott egy magyar túrázót. A férfi nem tulajdonított jelentőséget a harapásnak, folytatta az útját, állapota viszont egyre rosszabb lett. A hegyimentők egészségügyi csapata látta el, majd mentőhelikopterrel vitték a leobeni kórházba.
A keresztes vipera egyik legnagyobb hazai állománya a Somogy megyei Baláta-tó környékén él, Kaszópuszta közelében. A kirándulók odafigyeléssel elkerülhetik a bajt.
Forrás: Blikk