Nem fél az elmúlástól a Szomszédok sztárja - Koltai János „jó emberek között" töltött el csaknem kilencven évet
Magányosan telnek Koltai János hétköznapjai. A színész a felesége, Pap Éva 2023-as halála óta egyedül él ádándi otthonában. A Szomszédok sztárjának súlyos térdfájdalmak nehezítik a mindennapjait, és egyszer már előfordult az is, hogy az utcán esett össze.
„Sajnos, már egy jó ideje rendetlenkedik a térdem, ami néha annyira fáj, hogy lábra se tudok állni, így sokszor a járásom is bizonytalanná válik. Többször elestem már, volt, hogy a kertben csak egy fa oldalába kapaszkodva sikerült talpra állítani magamat, de olyan is előfordult, hogy az utcán estem össze” – mondta korábban a legendás színész, aki azt is elárulta, hogy azok a professzorok, akik foglalkoztak vele, már nem élnek. Keresett már magánklinikákat is, hogy orvosolják a problémáját, de olyan magas a kezelések költsége, hogy „egy átlagos nyugdíjas számára megfizethetetlen”.
A Tények Plusz szombati riportjából kiderült, hogy azóta sem javult a helyzet, sőt ízületi fájdalmai azonban egyre jobban kínozzák. Koltai továbbra is képtelen elfogadni, hogy a felesége már nincs mellette, egy róla készült kép ezért állandóan mellette van vidéki otthonában.„Ő minden négyzetcentiméterében ott van, akárhova nézek – fogalmazott a színész, aki annak idején a tanyát is együtt vette feleségével.
„Ez a teremtés törvénye. Tehát nem úgy van, hogy most akkor én majd megváltoztatom. Nem, pajtás, te jajgatva megérkeztél. Az a szabadság, hogy te ezt hogyan csinálod meg, a születéstől a halálig. Az egy mértéke egy emberéletnek, hogy azt hogyan csinálod meg. Egyáltalán nincs okom panaszra, nagyon jó emberek között töltöttem el 90 évet” – jelentette ki Koltai János.
via Blikk