SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Nagyon sok, a hullámtérben álló házat önt el a víz órákon belül, köztük a miénket is” – Pártai Lucia és Aigner Szilárd háza is víz alá került

Az ismert meteorológus szerint hiába van bármennyi tapasztalata, nem tud enni és aludni, mert félti az értkeiket, és sajnálja mindazokat, akik hasonló cipőben járnak.


Pártai Lucia, az ország egyik legismertebb meteorológusa, nagyon jól ért ahhoz, hogy előre megmondja az időjárást, a Duna-parti házát mégis rendszeresen elönti az ár – írja a Ripost. Aigner Szilárd özvegye már 22 éve él a természet közvetlen közelében, de most olyan károkat látott, amilyenekkel ritkán találkozott.

„2002 óta ez lesz a hatodik árvíz, amelyik betör a házunkba... mit mondhatnék, gyomorgörccsel gondolok az elkövetkezendő órákra. Fontos kiemelnem, hogy nem az árvízzel van a gond, hiszen egy folyó természetes jellemzője... a gyakorisággal van probléma. A régi tudományos könyvekben arról írtak, hogy ilyen nagy árvizek évszázadonként egy vagy két alkalommal fordulnak elő... Évszázadonként! Az utolsó nagy árvíz a Dunán 2013-ban volt ugye”

– kezdte szomorúan Lucia, majd hozzátette:

„Amikor mi a férjemmel megvettük ezt a házat 1986-ban, egyfelől még volt folyamkotró vállalat és rendszeresen tisztították a medret, az építésügy pedig nem adott engedélyt lábakon álló házra. Ahelyett, hogy erre köteleztek volna mindenkit, aki hullámtérre költözött. Vagyis a megváltozott klíma, a mederkotrás hiánya és a régi építkezési lehetőségek összessége eredményezi a mostani helyzetet: nagyon sok, a hullámtérben álló házat önt el a víz órákon belül. Köztük a miénket is”

– számolt be a drámai helyzetről.

Lucia már rutinosan kezeli az áradásokat: ha a háza alsó szintjét ellepi a víz, a teraszról csónakba száll és úgy indul dolgozni. A nehéz időkben sem könnyű a munkája, hiszen folyamatosan egyeztet a mentésben részt vevő hatóságokkal. Most is így telnek a napjai, és elkeseredve jegyezte meg: az előrejelzések szerint a helyzet nem fog gyorsan javulni.

„Mivel tőlünk nyugatra hatalmas hó esett a hegyekben, ami most a betörő melegebb időjárás miatt olvadni kezd, rossz hírem van: ez a mostani dunai árvíz hosszan tart majd, elhúzódó apadásra kell számítani, a Duna pedig huzamosabb ideig marad 800 centiméter környékén”

– tudatta a hírt. Lucia arra is felkészült, hogy a háza alsó szintje hetekig állhat vízben.

„Bármennyi tapasztalatom van, most is a gyomorgörcs kerülget, nem tudok enni és alig alszom. Féltem az értékeinket, és sajnálom mindazokat, akik hasonló cipőben járnak, mint mi. Ezzel együtt is azt tudom mondani, semmi pénzért nem költöznék el a házból. Mert amikor nyugodt a folyó, nincs ennél gyönyörűbb környezet”

– jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Molnár Áron ezúttal egy „bocsánatkérő” videóban üzent Vasvári Viviennek és férjének
A színész a videója végén elmondta, hogy egy népi mondást helytelenül idézett, ezért elmondta a korrekt mondatot, és a helytelen szóhasználatért bocsánatot kért.


Molnár Áron nemrégiben egy paródiát készített Vasvári Vivien egyik megnyilatkozása utána. Az influenszer Ukrajna uniós csatlakozásáról beszélt. A színész ezt követően osztott meg egy videót, melyet Vasvári Vivien és férje is sérelmeztek. Azt közöték, hogy jogi útra terelik az ügyet, de addig még módja van Molnár Áronnak bocsánatot kérni. Ő ezt meg is ígérte:

A bocsánatkérés pedig kedd délután egy videóban meg is érkezett. A színész annyit írt hozzá: "Bocsánatkérés, a magam módján. Sokféleképpen kérhetünk bocsánatot... a lényeg, hogy szívből jöjjön... Nekem ez nem is tud máshonnan jönni." - tette hozzá.

A videóban pedig elmondta, hogy neki "nagy öröm, ha a NER egyik kegyeltje úgy érzi, hogy erkölcsi kötelessége megszólalni". Szerinte egy olyan rendszer kiszolgálói, ahol semmibe veszik a nőket, és sárba tiporják a gyermekvédelmét.

Majd emlékeztet rá, hogy Vasvári Vivien férje megnyerte Tiborcz Istvánnal az arcfelismerő rendszer tendert.

Aztán jött egy bocsánatkérés: elnézést kért azért, hogy "mi adófizetők, nem dolgozunk többet, hogy neked legyen egy szabad vasárnapot" - üzente.

Arra is kitért, hogy Vasvári férje számtalanszor arra hivatkozott, hogy Molnár egy hatgyerekes családanyát bántott meg. Erre a színész válaszában elmondta, hogy nem anyaságát vagy nőiségét kritizálta, hanem azt amit mondott.

"Azért, mert valaki anya, vagy nő, még nem kell hülyeséget beszéljen. Nyilvánosan orosz propagandát terjeszteni, ha van gyereked, ha nincs... gáz"

- tette hozzá.

Végül bocsánatot kért azért, mert

az előző videójában egy népi mondást helytelenül idézett.

A helyes mondat, hogy "nyitott szájjal szaladtatok bele abba a bizonyos erdőbe. Ez így helyes. Bocsánat" - közölte a videó végén.

VIDEÓ: A bocsánatkérés Molnár Áron módra


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Molnár Áron a Vasvári Viviennek címzett paródiavideójáról: Megkövettem magam, jön a bocsánatkérő videó
A színész azt ígérte, hogy bocsánatot kér a házaspártól, akik azt sérelmezték, hogy nem megfelelő módon parodizálta ki az influenszer megszólalását.


Molnár Áron reagált Vasvári Vivien és férje reakciójára, melyben sérelmezték a színész előző megszólalását. Az influenszer egy posztjában Ukrajna uniós csatlakozásáról beszélt. Molnár Áron pedig erre reagált, a házaspár szerint nem megfelelő módon. Vivien férje azt is közölte, hogy jogi útra tereli a dolgot, de amíg ez megvalósul, addig van lehetősége a színésznek bocsánatot kérnie.

Most Molnár Áron a közösségi oldalának sztorijában közölte:

"Megkövettem magam az előző videómmal kapcsolatban – nem a Mészáros Lőrinccel, hanem a Vasvári házaspárral kapcsolatban. Délután jön a bocsánatkérő videó, ez van".


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Majka élete eddigi legnagyobb pókernyereményét zsebelte be egy versenyen
A verseny élő közvetítése rendkívül népszerű lett Magyarországon. Az angol nyelvű kommentátorok többször is megköszönték magyarul a hatalmas figyelmet.


Majka több mint 23 millió forintnak megfelelő eurót nyert, ezzel élete eddigi legnagyobb pókernyereményét zsebelte be egy szlovákiai versenyen.

A rapper a Slovakia Championship elnevezésű tornán indult, ami a World Poker Tour sorozat része. A szlovákiai Card Casino Sorjában rendezett főversenyre 1100 eurós nevezési díjjal lehetett nevezni, összesen 589 játékos szállt harcba. A nyereményalap végül meghaladta az 500 ezer eurót.

Majka a verseny alatt többször is jelentkezett a közösségi oldalán, ahol megosztotta az aktuális helyzetet. Amikor már csak 14-en voltak versenyben, ezt írta:

"Még 14-en vagyunk versenyben a Szlovákia Card Casinoban. 587-en indultunk és a kasszában több mint 500 ezer euró van. Gyerünk Peti!!!! Ez a fajta trófea még hiányzik a polcról!" - áll a bejegyzésben.

A döntő asztalhoz három magyar játékos jutott be: Majka mellett Molnár László és Pergel Attila János is ott volt a legjobbak között. Az utolsó négy versenyző közül hárman magyarok voltak, a negyedik egy görög játékos, Artemios Fournaris.

Hosszú órákon át tartott a végjáték, végül a négyes úgy döntött, hogy az elérhető összeget a zsetonállás alapján osztják el.

Majka így 57.920 eurót vihetett haza, ami több mint 22 millió forint.

A megállapodás szerint a tornát végül is le kellett játszani, így a győztes további 10.000 eurót kapott, a második helyezett 5.000 eurót, és egy Las Vegas-i verseny nevezési díja is bekerült a díjak közé.

Majka végül a 4. helyen zárt, Pergel lett a 3., Molnár a 2., a tornát pedig a görög Fournaris nyerte meg.

A verseny élő közvetítése rendkívül népszerű lett Magyarországon. A szervezők eredetileg néhány száz nézőre számítottak, de Majka részvétele miatt végül ezrek követték az eseményeket. Az angol nyelvű kommentátorok többször is megköszönték magyarul a hatalmas figyelmet.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt Till Attila, miután kiderült, hogy lecserélik a Megasztárban
Till Attila helyett ezúttal Szépréthy Roland vezeti majd a műsort Ördög Nórával. Tilla az utódjának is üzent.


Idén már a nyolcadik évaddal tér vissza a TV2 népszerű tehetségkutatója, a Megasztár. A műsorban több változás is lesz, új műsorvezető és új zsűritagok is érkeznek. A tavalyi zsűriből egyedül Marics Peti marad, aki mellé csatlakozik Tóth Gabi, Curtis és Herceg Erika is. A műsor háziasszonya továbbra is Ördög Nóra lesz, de új társat kap maga mellé a színpadon.

Till Attila helyett ezúttal Szépréthy Roland vezeti a műsort. A tévés azt mondja, nem érte váratlanul a döntés.

„Bár a nézők csak most tudták meg, számomra nem volt váratlan, természetesen egy átbeszélt, megtervezett döntésről van szó. Ez nekem nem rossz, egyszerűen más feladataim lesznek, de erről egyelőre nem szeretnék többet mondani”

– nyilatkozta a Borsnak Tilla, aki az utódjának is üzent.

„Rolinak azt üzenem, amit minden műsorvezetőnek mondanék: élvezze a munkáját! Ha rám hallgat, csinálja azt, amit akar! Hajrá!”

- fogalmazott.

Szépréthy Roland korábban is kipróbálta már magát műsorvezetőként. A nézők a Sztárboxban láthatták Kovács Kokó István oldalán, ahol bokszmeccseket kommentált. De vezette már az X-Faktor háttérműsorát is. A csipkelődő és szókimondó stílusáról ismert srác karrierje viszont jóval korábban kezdődött. A közösségi médiából is sokan ismerik, az egyik legnagyobb hazai TikTok-csatorna felépítése fűződik a nevéhez. A népszerűséget prank videóival érte el, ezután lett a Mobilfox reklámarca.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk