SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Miatta hagyta el Zsoltit? Megyeri Csilla kamerák előtt vallott az igazságról

A celebet korábban sokan azzal vádolták, hogy még Zsoltival valóm szakításuk előtt összejött új párjával. Most aFúkuszban reagált a vádakra.


Megyeri Csilla szerelmi életéről mostanában sokat beszélnek a közösségi médiában és a bulvárban.

Az RTL új műsorában,

a Kalandra fal!-ban még exével, Zsoltival láthatják a nézők, de valójában már új párja van, Nicola Sarcia.

Az olasz bokszedző a Sztárboxból lehet ismerős, hiszen több versenyzőt is ő készített fel a műsorban.

Csilla most az RTL Fókusz című műsorában oszlatta el a kapcsolatukat övező pletykákat. Amióta bejelentette, hogy szakított Zsoltival, többen is támadták őt az interneten.

Sokan azt feltételezték, hogy már a szakítás előtt összejött Nicolával,

különösen, mert tavaly mindketten szerepeltek a Sztárboxban. Mások azt állították, hogy Nicola elhagyta a családját Csilláért. A műsorvezető most egyértelműen cáfolta ezeket a pletykákat.

„Nicolát független férfiként ismertem meg. Már egy jó ideje nem él együtt a gyermeke édesanyjával, közös megegyezés alapján békében váltak el, és közösen nevelik a gyermeküket”

– mondta Csilla.

„Nicola nagyon sok időt tölt a kisfiával, tényleg rengeteg minőségi időt szán rá.”

– tette hozzá.

Csilla a saját szakításáról is beszélt, és elismerte, hogy már 2022-ben is voltak problémáik Zsoltival, amikor megnyerték a Nyerő páros című műsort.

„Sokat veszekedtünk akkoriban, de a műsorban újra egymásra találtunk. Viszont amint visszatértünk a hétköznapokba, megint előjöttek a viták”

– árulta el.

A legfontosabb, amit tisztázni szeretett volna: Nicola nem okozta a szakításukat.

„Senki nem szeretett el senkit senkitől. Nem azért szakítottam Zsoltival, mert megismertem Nicolát”

– mondta, hozzátéve, hogy Zsoltival továbbra is barátok maradtak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Orbán Ráhel is beszállt a Vasvári Vivien-Molnár Áron vitába, Molnár vissza is szólt neki
Molnár a legutóbbi videójában arról is beszélt, hogy szerinte Orbán Ráhel korábban is megszólalhatott volna bizonyos ügyek kapcsán, például a bicskei gyermekotthonban történtekről, Bayer Zsolt közéleti szerepléséről vagy a budapesti javítóintézet letartóztatott igazgatójáról.


Vasvári Vivien és Molnár Áron vitájába most Orbán Ráhel is bekapcsolódott. A miniszterelnök lánya az Instagramon osztott meg egy bejegyzést, amelyben ezt írta:

„Szerintem egymásnak bemutatni sehogy sem cool. Természetes, ha dolgokról másképp gondolkodunk. Lehet békésen is egyet nem érteni!”

A színész egy videóban válaszolt, amiben így fogalmazott:

„Természetes, hogy a dolgokról másképp gondolkodunk. Például, hogy nem dobunk az út szélére szaros pelenkát? A bemutatásról: anyám is mondta, hogy ez lehet, sok, bántó is tud lenni. De tudod, édesanyámtól elfogadom a kritikát, de hát ti 15 éve mutattok be a magyar adófizetőknek. Nem kell ám felemelned a kezed, hogy bemutass valakinek. Elég, ha ellopod a pénzét.”

A szóváltás előzménye, hogy Vasvári Vivien a közösségi médiában arra kérte a követőit, szavazzanak Ukrajna EU-csatlakozása ellen. Molnár Áron ezután egy külön videóban kritizálta a bejegyzést, és be is mutatott a celebnek.

Vasvári férje később saját videóban reagált, amire Molnár újabb választ adott. Ebbe az ügybe szállt be most Orbán Ráhel is.

Molnár a legutóbbi videójában arról is beszélt, hogy szerinte Orbán Ráhel korábban is megszólalhatott volna bizonyos ügyek kapcsán, például a bicskei gyermekotthonban történtekről, Bayer Zsolt közéleti szerepléséről vagy a budapesti javítóintézet letartóztatott igazgatójáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Molnár Áron ezúttal egy „bocsánatkérő” videóban üzent Vasvári Viviennek és férjének
A színész a videója végén elmondta, hogy egy népi mondást helytelenül idézett, ezért elmondta a korrekt mondatot, és a helytelen szóhasználatért bocsánatot kért.


Molnár Áron nemrégiben egy paródiát készített Vasvári Vivien egyik megnyilatkozása utána. Az influenszer Ukrajna uniós csatlakozásáról beszélt. A színész ezt követően osztott meg egy videót, melyet Vasvári Vivien és férje is sérelmeztek. Azt közöték, hogy jogi útra terelik az ügyet, de addig még módja van Molnár Áronnak bocsánatot kérni. Ő ezt meg is ígérte:

A bocsánatkérés pedig kedd délután egy videóban meg is érkezett. A színész annyit írt hozzá: "Bocsánatkérés, a magam módján. Sokféleképpen kérhetünk bocsánatot... a lényeg, hogy szívből jöjjön... Nekem ez nem is tud máshonnan jönni." - tette hozzá.

A videóban pedig elmondta, hogy neki "nagy öröm, ha a NER egyik kegyeltje úgy érzi, hogy erkölcsi kötelessége megszólalni". Szerinte egy olyan rendszer kiszolgálói, ahol semmibe veszik a nőket, és sárba tiporják a gyermekvédelmét.

Majd emlékeztet rá, hogy Vasvári Vivien férje megnyerte Tiborcz Istvánnal az arcfelismerő rendszer tendert.

Aztán jött egy bocsánatkérés: elnézést kért azért, hogy "mi adófizetők, nem dolgozunk többet, hogy neked legyen egy szabad vasárnapot" - üzente.

Arra is kitért, hogy Vasvári férje számtalanszor arra hivatkozott, hogy Molnár egy hatgyerekes családanyát bántott meg. Erre a színész válaszában elmondta, hogy nem anyaságát vagy nőiségét kritizálta, hanem azt amit mondott.

"Azért, mert valaki anya, vagy nő, még nem kell hülyeséget beszéljen. Nyilvánosan orosz propagandát terjeszteni, ha van gyereked, ha nincs... gáz"

- tette hozzá.

Végül bocsánatot kért azért, mert

az előző videójában egy népi mondást helytelenül idézett.

A helyes mondat, hogy "nyitott szájjal szaladtatok bele abba a bizonyos erdőbe. Ez így helyes. Bocsánat" - közölte a videó végén.

VIDEÓ: A bocsánatkérés Molnár Áron módra


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Molnár Áron a Vasvári Viviennek címzett paródiavideójáról: Megkövettem magam, jön a bocsánatkérő videó
A színész azt ígérte, hogy bocsánatot kér a házaspártól, akik azt sérelmezték, hogy nem megfelelő módon parodizálta ki az influenszer megszólalását.


Molnár Áron reagált Vasvári Vivien és férje reakciójára, melyben sérelmezték a színész előző megszólalását. Az influenszer egy posztjában Ukrajna uniós csatlakozásáról beszélt. Molnár Áron pedig erre reagált, a házaspár szerint nem megfelelő módon. Vivien férje azt is közölte, hogy jogi útra tereli a dolgot, de amíg ez megvalósul, addig van lehetősége a színésznek bocsánatot kérnie.

Most Molnár Áron a közösségi oldalának sztorijában közölte:

"Megkövettem magam az előző videómmal kapcsolatban – nem a Mészáros Lőrinccel, hanem a Vasvári házaspárral kapcsolatban. Délután jön a bocsánatkérő videó, ez van".


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt Till Attila, miután kiderült, hogy lecserélik a Megasztárban
Till Attila helyett ezúttal Szépréthy Roland vezeti majd a műsort Ördög Nórával. Tilla az utódjának is üzent.


Idén már a nyolcadik évaddal tér vissza a TV2 népszerű tehetségkutatója, a Megasztár. A műsorban több változás is lesz, új műsorvezető és új zsűritagok is érkeznek. A tavalyi zsűriből egyedül Marics Peti marad, aki mellé csatlakozik Tóth Gabi, Curtis és Herceg Erika is. A műsor háziasszonya továbbra is Ördög Nóra lesz, de új társat kap maga mellé a színpadon.

Till Attila helyett ezúttal Szépréthy Roland vezeti a műsort. A tévés azt mondja, nem érte váratlanul a döntés.

„Bár a nézők csak most tudták meg, számomra nem volt váratlan, természetesen egy átbeszélt, megtervezett döntésről van szó. Ez nekem nem rossz, egyszerűen más feladataim lesznek, de erről egyelőre nem szeretnék többet mondani”

– nyilatkozta a Borsnak Tilla, aki az utódjának is üzent.

„Rolinak azt üzenem, amit minden műsorvezetőnek mondanék: élvezze a munkáját! Ha rám hallgat, csinálja azt, amit akar! Hajrá!”

- fogalmazott.

Szépréthy Roland korábban is kipróbálta már magát műsorvezetőként. A nézők a Sztárboxban láthatták Kovács Kokó István oldalán, ahol bokszmeccseket kommentált. De vezette már az X-Faktor háttérműsorát is. A csipkelődő és szókimondó stílusáról ismert srác karrierje viszont jóval korábban kezdődött. A közösségi médiából is sokan ismerik, az egyik legnagyobb hazai TikTok-csatorna felépítése fűződik a nevéhez. A népszerűséget prank videóival érte el, ezután lett a Mobilfox reklámarca.


Link másolása
KÖVESS MINKET: