A hatgyermekes édesapa, Czutor Zoltán egy interjúban elárulta: korábban időnként kénytelen volt fizikális erőt is bevetni, ha úgy hozta a helyzet. Az énekes bevallotta: felpofozta a fiát, amikor a metró elé ugrott.
„A tizenegy éves fiam, aki ma már 32, hogy vagánykodjon az osztálytársai előtt, azt játszotta, hogy beugrált a földalatti elé. Én pont akkor mentem le a metrómegállóba, és ez az a helyzet volt, amikor az ember nem válogatja meg az eszközeit, hogy megvédje a gyerekét, vagy végleg elvegye a kedvét attól, hogy újra megpróbáljon ilyet tenni.
Akkor az történt, hogy lepofoztam. Nem sok ilyen volt az életünkben, de nagyon meglepődnék, ha erre ő úgy emlékezne, hogy apu milyen szemét volt”
– mondta Czutor, aki nem tartja jó iránynak, ha a szülő egyenrangú partnerként kezeli a kisgyermekét, inkább a hierarchia-rendszerben hisz.
„Nekem ez mindig kizárólag helyzetfüggő. Megkérdőjelezhetetlen, hogy mind a hat gyerekemet szeretem, imádom, törődöm velük, de léteznek olyan szélsőséges helyzetek, amikor az ő védelmükben nem tudod elkerülni, hogy ne lépj fel keményen” – mondta a zenész a VIASAT3 egyik beszélgetős műsorában.
A hatgyermekes édesapa, Czutor Zoltán egy interjúban elárulta: korábban időnként kénytelen volt fizikális erőt is bevetni, ha úgy hozta a helyzet. Az énekes bevallotta: felpofozta a fiát, amikor a metró elé ugrott.
„A tizenegy éves fiam, aki ma már 32, hogy vagánykodjon az osztálytársai előtt, azt játszotta, hogy beugrált a földalatti elé. Én pont akkor mentem le a metrómegállóba, és ez az a helyzet volt, amikor az ember nem válogatja meg az eszközeit, hogy megvédje a gyerekét, vagy végleg elvegye a kedvét attól, hogy újra megpróbáljon ilyet tenni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vasárnap Nagy Feró és Molnár Anikó búcsúzott A Nagy Duett című műsortól. A kiesők az adás után a háttérműsorban beszélgettek Iszak Eszterrel.
Nagy Feró azt mondta, jól szórakozott a TV2 műsorában, ugyanakkor látszólag nem volt szomorú, amiért kiestek. Sőt!
„Hál’ istennek, hogy kiestünk. Annyi dolgom van! Egész héten mennem kell, jönnöm kell, intézkedni, aláírni, pecsételni, és ez nekem csak egy nyűg volt a nyakamon”
- fogalmazott a rocker, aki még az egyik zsűritagra, Szabó Zsófira is megjegyzést tett.
„Figyelj ide, én elmondtam, tudod, én szoktam szemétkedni, és amikor voltak ott fellépő művészek, akkor mondom, hogy kár, hogy nem tisztán énekel. De ezt a zsűri nem vette észre! Tehát minket nem szerettek. Ennyi az egész! A csaj az utált engem szabályosan! Itt egy ember szeretett ebben a buliban, az a Hajós volt. Jó, de én is szeretem őt”
Hajós András a TV2 élő adásában szólt be Nagy Ferónak a Pride miatt
A zenész hétközben arról beszélt, hogy nem szereti a Pride-ot, ahol ahol túl színes ruhákban kamionokon ugrálnak emberek ízléstelenül. Vasárnap A Nagy Duett színpadán bőrszerelésben lépett színpadra és még rúdon is csúszkált. Emiatt csipkelődött vele Hajós András.
Nagy Feró és Molnár Anikó esett ki vasárnap este A Nagy Duett adásából. A zenész a kiesésük után viszont egyáltalán nem szomorkodott, sőt! Arról beszélt, hogy számára ez már csak nyűg volt a nyakán. Ráadásul még az egyik zsűritagra is megjegyzést tett.
De szurkálódásból jutott neki is egy kicsi. A páros a Kerozin együttes Kismalac című dalát adta elő, a produkciójuk után pedig Hajós András froclizta a zenészt.
A 24.hu ugyanis még a hét közben kérdezte a rockert a Pride lehetséges betiltásáról, Nagy Feró nyilatkozatát pedig Hajós is olvasta.
„Olvastam egy nyilatkozatodat a héten, hogy egy bizonyos rendezvényt, ahol túl színes ruhákban ilyen kamionokon ugrálnak emberek ízléstelenül, azt te nem szereted, ami szíved joga, és örülök, hogy itt megmutattad, hogy milyen egy minőségi produkció, visszafogott ruhában, nem hangos zenével, kulturált szöveggel. Tudod, hogy imádlak”
– mondta a zsűritag arra utalva, hogy Nagy Feró a produkcióban bőrszerelésben rúdon is csúszkált a színpadon.
Nagy Feró és Molnár Anikó esett ki vasárnap este A Nagy Duett adásából. A zenész a kiesésük után viszont egyáltalán nem szomorkodott, sőt! Arról beszélt, hogy számára ez már csak nyűg volt a nyakán. Ráadásul még az egyik zsűritagra is megjegyzést tett.
A NOX együttes történetének eddigi legnagyobb koncertjét adta múlt hétvégén az MVM Dome-ban. A közönségben azonban sokaknak feltűnhetett, hogy Nagy Tamás, a csapat egyik alapítója nem lépett fel a bulin, csak egy rövid időre jelent meg a színpadon egy botra támaszkodva.
Ezután sokan elkezdték találgatni, hogy mi állhat a háttérben.
A kérdésre Péter Szabó Szilvia, a NOX énekesnője adott választ a Blikknek.
„Szeretnénk megelőzni a találgatásokat, így őszintén elmondom, hogy Tominak nemrég volt egy kisebb sztrókja, amiből szépen gyógyul. Sajnos nem tudott úgy felépülni fizikailag, hogy vállalni tudja ezt a fellépést. Ahogy a közönség is láthatta a színpadon, még szüksége van a botra, hogy stabil legyen. Bízunk a mielőbbi teljes gyógyulásban, és addig is odafigyelünk rá, és segítjük.”
Nagy Tamás egy közleményt tett közzé a közösségi oldalán, amelyben megköszönte a támogatást.
„Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy ott lehessek ezen a különleges estén, de most az élet máshogy írta a történetet. Bár nem léphettem színpadra, mégis ott voltam – lélekben, szívvel és végül pár pillanatra a reflektorfényben is. Hatalmas megtiszteltetés volt megélni azt a szeretetet és elfogadást, amit a közönségtől kaptam” - írta a táncos.
Péter Szabó Szilvia azt is elárulta, hogy a zenekar már dolgozik az új dalokon, a nyáron pedig turnéra indulnak. A NOX 2027-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, így elképzelhető, hogy ismét nagyszabású koncertet adnak majd.
A NOX együttes történetének eddigi legnagyobb koncertjét adta múlt hétvégén az MVM Dome-ban. A közönségben azonban sokaknak feltűnhetett, hogy Nagy Tamás, a csapat egyik alapítója nem lépett fel a bulin, csak egy rövid időre jelent meg a színpadon egy botra támaszkodva.
Ezután sokan elkezdték találgatni, hogy mi állhat a háttérben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az Indexnek adott hosszú interjút Csernus Imre, amelyben a tavalyi sztrókjáról is őszintén beszélt. Az ismert pszichiáter és író azt is elárulta, hogy már miért nem praktizál.
Csernus a hamarosan megjelenő, Oroszlánok és farkasok című könyvében írt a sztrókjáról. Ennek kapcsán úgy idézte fel a rosszullétéről, hogy
amikor bekövetkezett, nem foglalkozott azzal, hogy miért történik meg, kíváncsi volt.
„Hogy mi lesz. Rengeteg krízishelyzetben voltam, de nem éreztem semmilyen félelmet.
A sztróknál éreztem, hogy lebénult a lábam meg a jobb kezem. Ez nem az érinthetetlenség szimbolikája.
Nem volt bennem semmilyen bűntudat semmivel kapcsolatosan, semmilyen hiány vagy ezekből származó frusztráció. Már nagyon régóta csak azt teszem, amiben hiszek. De akkor ami a csövön kifér… Ha most vége lenne, az utolsó gondolatom az volna, hogy éltem” - mondta.
Arra a kérdésre, hogy hogyan változtatta meg a sztrók, úgy válaszolt: semmihez sem áll másképp, azóta is ugyanúgy éli az életét.
„De volt egy fontos dolog, mégpedig az, hogy az elfogadás egy nagyon izgalmas kérdés. Ha az elfogadás tényleg bekövetkezik, akkor megszületik a belső béke. Elfogadtam, hogy emberből vagyok. Nemcsak tudtam, hanem elfogadtam, és azt is elfogadom, hogy valószínűleg képes leszek a végsőkig feszíteni a húrt. Lesz következménye. Elfogadtam.”
Csernus az egészséges életmód kapcsán arról is beszélt, hogy jelentősen csökkentette a húsfogyasztását, és aránylag odafigyel, hogy mit eszik, de arra is, amikor megkíván valamit.
„Viszont az a páni félelem, amit nagyon sok embernél látok… Hát, én nem érzek semmi ilyesmit. Bekövetkezhetett volna, hogy lebénulok, újabb sztrókom lesz, és elszáll a gondolkodási vagy a beszédképességem. Amíg a tudatomnál vagyok és leszek, én így fogok élni”
- mondta.
Arra a kérdésre, hogy miért nem félt akkor, szerinte nagyon egyszerű a válasz:
Ha én az élet különböző területein mindent megtettem, miért féljek bármitől is? Szeretem az újat, a felelősséget, megnézni, milyen fából faragtak. Teljesen más szocializációval bírok, mint az itt élő emberek. Én egy szláv országból jöttem.
Arra a kérdésre, hogy ott miben mások az emberek, Csernus a mostani belgrádi tüntetéseket hozta példának.
„Nézze, a belgrádi tüntetéseken kint van 300 ezer ember. Itt mikor tüntetett 300 ezer ember? Ezzel mindent elmondtam.”
Arról is beszélt, hogy a foglalkozását már befejezte, mert nem akarta egész életében egy székben ülni, és „bámulni a fejeket, amelyek változnak ugyan, de a konfliktus mindig ugyanaz marad.”
Azt is hozzátette azonban, hogy továbbra is hisz a terápiában, csak az előadásain ma már több ember előtt áll.
„Szóval évente leültem nagyjából 1200 emberrel, és elégedetlen voltam. Szerettem volna több emberhez eljutni. Rájöttem, hogy a média, a tévé, a könyvek és az előadások a megoldás.
Tegnap Mohácson voltam, 300 ember előtt beszéltem a kiégésről. Azelőtt a Lurdy Házban 800 embernek tartottam előadást a halálról. Most megyek Vácra, holnap Székesfehérvárra. Így egy héten 2000–2500 emberrel találkozom, nekik beszélek a gondolataimról. Egyesek meghallgatnak, mások nem. Van, aki felismeréssel tér haza.”