SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Máris betámadta a Tények és az Origo Majkát, azt írják, álhírekkel sokkolta követőit

A rapper előbb Trumpot kritizálta, majd durván kormánykritikus szöveget írt legújabb klipjéhez, amiben egy korrupt, pénzéhes miniszterelnököt alakít.


Ahogy mi is írtunk róla, Majka új dallal és klippel állt elő. Durván kormánykritikus szöveget írt legújabb klipjéhez, amiben egy korrupt, pénzéhes miniszterelnököt alakít.

A Csurran, cseppen címet viselő dalban Pandur Pjetrőként, Bindzsisztán korrupt miniszterelnökeként mutatkozik, és persze nem fogja vissza magát. A történet szerint a szeretett vezető végre kamera elé ül egy interjúra, ám valaki – egy fehér inges, szőke fiatal – „a haza érdekében” néhány csepp igazságszérumot csempész az italába. És ahogy sejthető, elkezd kitálalni az uralkodásáról, és bevallja, hogy minden, amit tett, csak a pénzről szólt.

Majka a közösségi oldalán szombat este azt írta a klip megjelenése után:

"Hihetetlen … Ti nem látjátok még (de én igen az összesítőben), hogy a nótáim közül minden idők legjobb indulását produkálta az új dal. 24 óra leforgása alatt 840 ezer megtekintés. Elképesztő, hogy ennyien kíváncsiak egy isten háta mögötti hely történelmére.. A bindzsik most biztos nagyon büszkék! Isten áldja Bindzsisztánt!!"

Ugyanakkor a produkció nem aratott osztatlan sikert. A Tények "Majka felcsapott külpolitikai szakértőnek, álhírekkel sokkolta a követőit" címmel hosszú cikkben írt a rapperről, egy előző napi posztjára reagálva. Ebben a rapper Amerikával és Donald Trumppal kapcsolatos gondolatait írta meg.

Míg Majka fiatalon imádta Amerikát, felnőtt fejjel már árnyaltabban látja az országot. Bár úgy vélte, hogy a lehetőségek hazája volt, ez Donald Trump megválasztásával végleg szertefoszlott – legalábbis nála. „Életem egyik legnagyobb csalódása volt, mikor Amerika először megválasztotta elnökének Trumpot” - írta.

Szerinte az, hogy az elnök körei a háború többhónapos lezárásáról beszélnek jelzi, hogy „mennyire hazug, átlátszó és manipulatív. Teljesen mindegy számára az, hogy mit mond, vagy mit ígér, azt csakis a hatalom miatt teszi. Egy elítélt bűnöző, adócsaló, nőket zaklató öreg narancssárga milliárdos, aki az egész életét úgy élte, hogy mindent megkapott, amit csak akart” - vélekedett.

A Tények mindezekre reagálva azt írta többek között: Trump kijelenéseiből kiolvasható, hogy nem akar diktátor lenni, ugyanakkor az első napjára beígért egy radikális lépést amelyet amerikaiak milliói támogatnak. Ezt mondta: "Nem, nem, nem, az első napot leszámítva (...) azt követően, nem leszek diktátor". Megígérte ugyanis, hogy a migránsok elől elzárja a lehetőségét annak, hogy bejussanak az államok területére.

Az ukrajnai háborúról pedig azt írták, hogy "Donald Trump győzelmével ugyanakkor eldőlt, hogy a világ - így az Egyesült Államok is - el fog fordulni a béke irányába, a megválasztását követően is azon fog dolgozni, hogy minél előbb befejeződhessen az orosz-ukrán háború".

A lap szerint: "Majka magyarul egy még be sem iktatott elnököt kritizál, miközben teljesen irreális elvárásokat támaszt. Mindenki számára világos volt, hogy Trump elnökségének első napjánál kicsit tovább kell várni a békére, azonban a békepárti fordulat megtörtént, ez az első nagy lépés".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Hogy sz*pja ki apa a f*szodat” – G.w.M alpári módon köszöntötte fel 4 éves kisfiát
A születésnapi köszöntődalhoz fűzött még hozzá egy félmondatot a rapper. A kommentelők kiakadtak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. február 06.



Alpári módon köszöntötte fel 4 éves kisfiát G.w.M, vette észre a story.hu. A család összegyűlt és közösen énekelték el a rapper nagyobbik fiának a talán legismertebb szülinapi köszöntőt, amihez még a végén hozzáfűzött néhány keresetlen gondolatot G.w.M.

„Boldog, boldog születésnapot! Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!” – énekli hangosan a család. – Éljél sokáig, fiam, drága szerelmem, isten éltessen sokáig kétszáz évig, hogy szopja ki apa a faszodat!”

- hallható a Redditen is megosztott videón.

A lap megjegyzi, hogy a felvétel még tavaly júliusban, a kis Márk születésnapján készült, ezért is visel mindenki lenge öltözetet az asztal körül. A szokatlan köszöntést azonban csak most fedezték fel az internetezők, akiknek megvan a véleményük a rapperről.

„Nem akarom elhinni, amit most hallottam. A legaljának is a legalja” – írta az egyik kommentelő. Egy másik hozzászóló pedig csak annyit írt: „Szegény gyereket őszintén sajnálom”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Olyan durván lefogyott Hajdú Péter, hogy már félmeztelen képet is mer posztolni magáról
A műsorvezető azt mondja, hogy semmit különlegeset sem használt a fogyáshoz, egyszerűen csak elkezdett sportolni és odafigyel az étrendjére.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. február 06.



Durván lefogyott Hajdú Péter. A műsorvezető ennek bizonyítására egy félmeztelen fotót is megosztott magáról, vette észre a Blikk.

„Megfogadtam, hogy mindenféle táplálékkiegészítő és turmix nélkül, hétköznapi diétával és sporttal lefogyok és rendbe teszem a testemet. Több hónapja csinálom és most már meg merem mutatni nektek, bár meg nem értem el az általam megálmodott célt. De azt hiszem, jó úton haladok”

– írta a valóban látványos átalakuláson átesett Hajdú Péter a kép mellé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Elnézést kérek, hölgyem, holnap levágatom!” – Szoboszlai Dominikot lehajléktalanozta egy kommentelő a haja miatt
Szoboszlai Dominik hosszabb frizurára váltott, de nem mindenki fogadta ezt kitörő örömmel. Egy kommentelő durván nekiment a focistának, azt állítva, hogy hajviselete 15 évvel öregebbnek mutatja – sőt, egyenesen „hajléktalannak” nevezte.


Szoboszlai Dominik a napokban több meccsfotót is megosztott Instagram-oldalán, amelyeken hosszabb hajjal látható, mint ahogyan azt a szurkolók megszokhatták. A változás nem mindenkinek nyerte el a tetszését, egyik követője pedig különösen kemény kritikát fogalmazott meg, vette észre a 24.hu.

A hozzászóló azt írta:

„Nyilván te viseled! De szerintem és nem csak szerintem nagyon szar! +15 év! Borzasztóan nézel ki! Tényleg! Kb. mint egy hajléktalan! Nem értem, hogy ilyen fiatalon miért kell ezt így elcseszni!”

Szoboszlai nem hagyta szó nélkül a megjegyzést, és ironikus hangnemben reagált:

„Elnézést kérek, hölgyem, holnap levágatom!?”

A focista válasza gyorsan elterjedt a közösségi médiában, és sokan kiálltak mellette, míg mások tovább vitatták az új frizuráját.

A szóban forgó komment ezekre a fotókra érkezett:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nem akarunk már együtt élni, mert teljesen máshova tartunk” – Kautzky Armand felesége mindent elmondott a házasságáról
Az ismert színész 2022 tavaszán jelentette be, hogy feleségével 22 év után külön költöztek egymástól, de akkor úgy gondolta, ez egy átmeneti időszak. Úgy tűnik, tévedett.
F. P. - szmo.hu
2025. február 07.



Kautzky Armand felesége egy interjúban megerősítette: évek óta külön él férjétől. Az ismert színész és házastársa, Kautzky-Szemők Adrienn a Palikék Világa című műsorban mesélt arról, hogy ettől függetlenül továbbra sem váltak el hivatalosan, és a gyerekeiket is közösen nevelik.

Kautzky 2022 tavaszán jelentette be, hogy feleségével 22 év után külön költöztek egymástól, de akkor úgy gondolta, ez egy átmeneti időszak, amelyre mindkettőjüknek szüksége volt a két gyermekük születése és a hosszan tartó együttlét után.

Már csaknem három év eltelt azóta, és most kiderült, a művész és agrár- és élettudományi mérnök felesége továbbra sem szeretné egy fedél alatt, közösen folytatni az életét.

„Külön lakásban élünk, viszont öt percre lakunk egymástól, és ebből kifolyólag az a fajta szeretet-ernyő, amit mindketten adunk és együtt biztosítunk a gyerekeink számára, az továbbra is megvan. A gyerekek napi szinten mind az édesapjukkal, mind az édesanyjukkal egy érzelmi, fizikai, gyakorlati életközösségben vannak" – mesélte Adrienn és hozzátette: mi nem akartunk már együtt élni, mert teljesen máshova tartottunk és tartunk.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: