KULT
A Rovatból

Az, hogy Harrison Ford túlélte az első évadot, merőben kellemes csalódás volt – Kezdett az 1923 második szezonja

Sztárparádé, remek karakterszínészek, lebilincselő történet. Miért nem nézi több ember az 1923-at? Most indult a második évad, és a minőség úgy tűnik, nem romlik.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. március 12.



2021 óta Taylor Sheridannek hét darab sorozata jelent meg a SkyShowtime kínálatában. Ezek mind-mind saját gyártású Paramount-produkciók voltak, ami igencsak nagy szó. Sőt, ebből látszik, hogy Sheridannel mennyire komolyan számolnak a streamingszolgáltatónál. Van akciósorozat, politikai dráma, de a legtöbb a Yellowstone-univerzumban játszódik. Az 1923 első szezonja egy kellemes meglepetés volt számomra. Mivel az alkotó egyik szerelemgyermeke a produkció, mondhatjuk, hogy az elvárt minőséget hozta.

Azért akadtak meglepő elemek: például az, hogy Harrison Ford túlélte az első évadot, merőben kellemes csalódás volt.

Mostanában Ford bármiben szerepel, úgy érzem, hogy csak túl akar lenni rajta, megkapni a csekket, aztán eltűnni. Az 1923-ban is volt egy pont, amikor simán kiszállhatott volna. De nem tette, sőt, nagy lendülettel visszatért a második évadra. Aki nem látta az első évadot, és a másodikkal akar beszállni a történetbe, elég nagy kihívással kell szembenéznie.

Az 1923 története eléggé összetett, szerteágazó és csavaros. Van egy Yellowstone-birtokon játszódó főszál, amit kiegészítenek egy elnyomott őslakos lány történetével és Spencer Dutton (Brandon Sklenar) első világháborús veterán Odüsszeiájával. A Yellowstone-vagyon jogos örököse az első évadot Afrikában töltötte, ahol megismerkedett élete szerelmével, Alexandrával (Julia Schlaepfer).

Ám kapott egy üzenetet, hogy családja bajban van, idősebb testvérét megölték, nagybátyja és unokaöccse pedig megsebesült.

1923-ban nem két perc hazautazni Montanába, de Spencert kemény fából faragták, és nekiindul a nagy útnak szerelmével az oldalán. A legszebb az egészben, hogy korszaknak megfelelően, reálisan mutatják meg az utazást, hiszen már a második évadban járunk, és Spencer még csak most lépte át az Egyesült Államok határait.

Minden karakter szerethető, még a negatív szereplők is érthető célokkal és motivációkkal rendelkeznek. Nagyon erős a forgatókönyv, nem különleges vagy váratlan elemeket tartalmaz, de erős. A Dutton család szinte a túlélésre játszik. Spencer rohan haza, hogy megmentse családja megmaradt tagjait. Banner Creighton (a Trónok harcából ismerős Jerome Flynn) remek a skót birkatenyésztő szerepében. Ő a közvetlen ellenlábasa a Duttonoknak, legtöbb problémájuk okozója.

Eközben a háttérből a gazdag Donald Whitfield (Timothy Dalton) mozgatja a szálakat, mert meg akarja szerezni a Yellowstone-birtokot magának. Ez egy jutalomjáték Daltonnak, igazi bajuszpörgető gonosz szerep.

Az őslakos történetszálon tovább haladva, Teonna (Aminah Nieves) az előző szezonban elkövetett egy kettős gyilkosságot, ezért menekülnie kellett a kegyetlen átnevelő iskolából. Tény, hogy megérdemelték az áldozatok, mert szörnyű emberek voltak. A második évadban két őslakos társával – apjával és egy barátjával – jelenleg Texas környékén táboroznak. Nyomukban lohol az iskola vezetője, Renaud atya (Sebastian Roché) és a brutalitásáról hírhedt rendőrbíró, Kent (Jamie McShane).

Az egészről tényleg csak ömlengeni tudok. Átgondolt, jól felépített szeleteket kapunk mindenkinek a történetéből, megfelelően adagolva. A második évad is olyan erősnek mutatkozik, mint az első volt. Lassan el kellene kezdeni nézni a Yellowstone sorozatot, mert már mindent láttam és imádtam, amit Taylor Sheridan az „univerzumában” írt, rendezett, kivéve az alapsorozatot.

Amiről nem szabad megfeledkezni, hogy ez egy modernebb western széria. Annak minden pátoszával, lassúságával és szépségével.

Akik nem szeretik a zsánert, azok nem az 1923-mal fogják megszeretni. Ám azok, akiknek tetszettek az eddigi Sheridan-művek, továbbra is imádni fogják.

Az egyik legnagyobb problémám továbbra is a CGI. Nem a környezet vagy a konkrét effektek a fő gond, hanem egy specifikus dologra tudom kiélezni: az állatok. A digitális vadakat annyira bénán jelenítik meg, hogy sokszor nem lehet komolyan venni egy farkastámadást vagy a ranchre verődő pumát. A színészek továbbra is jól teljesítenek. Harrison Ford kissé unott alakítása illik a szerepéhez, Helen Mirren szívvel és lélekkel tölti meg a képernyőt minden pillanatban.

Sheridan legfrissebb múzsája és felfedezettje, Michelle Randolph gyönyörű és szerethető a kissé naiv Elizabeth szerepében.

Brandon Sklenar kőkemény, de találkozhatunk Robert Patrickkel is egy kisebb szerepben. Az évadnyitót egy tragikus háttérinformáció árnyékolja: Cole Brings Plenty, aki Pete-et (Teonna barátját) alakította, a forgatás megkezdése előtt elhunyt. Így a szerepét egy másik színész vette át, Cole Brings Plenty egyik barátja, Jeremy Gauna.

Nekem ugyan az őslakos indián szál az első évad elején egy kicsit kilógott, de a végére az is szervesen beleépült a történetbe. A másodiknál már egészen vártam Teonna történetét. Nagyon nehéz lehetett egy ennyire hatásos, jól átgondolt első évadot követni, de eddig úgy látszik, sikerült, korrekt kezdés volt ez a SkyShowtime részéről.

Olyan, mintha Sheridan megtalálná, mire vágynak a férfiak.

Persze a hölgy rajongók is ugyanúgy élvezni fogják. Az 1923 első része megtekinthető a SkyShowtime műsorán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Ez egy álom, ami valóra vált” – közös dalt készített Snoop Dogg-gal az X-Faktorban is feltűnt Ősi Ronnie
Amerikában élő unokatestvére hozta össze a világhírű rapperrel. A közös munka online zajlott, de bízik benne, hogy hamarosan személyesen is tudnak találkozni.


Ősi Ronnie, művésznevén MC Ron 15 éves kora óta, azaz nagyjából 26 éve rappel. Svédországban született kivándorolt magyarok gyerekeként, és életének nagy részét ott is töltötte, de mint mondja, soha nem szerette úgy, mint Magyarországot: „nem tartom a hazámnak, mert hiába születtem ott, a svédek szemében akkor is mindig külföldi leszek.”

Az elmúlt 26 évben rengeteg közös munkája volt másokkal: egyik nagy kedvence például az MC Gőzzel, MC Kemonnal, Busa Pistával és DJ Dugóval közös Fantastic 4 című dal, aminek zenéjét Luigi Beats készítette.

Hasonlóan fontosnak tartja a This Life című dalt Mohamed Fatimával a Fekete Vonatból. „Ez a szám nemcsak a Covid-pandémiáról szól, hanem a politikáról és arról is, mi történik a világgal körülöttünk. Nagyon őszinte dal lett, ami sok emberhez szólt abban az időszakban” – meséli.

Emlékezetes együttműködése volt a Make It Bang is MC Gőzzel, amelyben az amerikai legenda, Kool G Rap (Juice Crew) is rappel. „Ez számomra teljesen felfoghatatlan élmény volt. A dal a Hip Hop Ain’t Dead lemezen található, ami aranylemez lett számomra. Ezt anno Speechless-szel készítettük, és a lemezen olyan nevek szerepelnek, mint T-Kyd, Krazy Drayz (Das EFX), Hussein Fatal (a 2Pac-csapatàbol Outlawz -bol, sajnos már nem él ő se, Mikee Mykanic, Rock (Heltah Skeltah), és még sokan mások.”

A második lemezt, amit kiadott, szintén nagyon különlegesnek tartja: a címe Without You There Would Be No Me, és az egyik legjobb barátjának, DJ Zefilnek készítette, aki rengeteget tett a magyar hiphop kultúráért, elmondása szerint ő maga is rengeteget köszönhet neki.

„Neki dedikáltam az egész anyagot. Több kedvenc dalom is van rajta, mint például a Where It All Began DJ Dugo-val, de őszintén szólva az egész lemezt nagyon értékelem, mert a lelkemet raktam bele. Ezen a lemezen szerepel Masta Ace is, egy másik amerikai hiphop-legenda a Juice Crew-ból – ez a közös dal nagy favorit számomra.”

Fotó: Szolnoki Zsuzsanna

Harmadik lemeze, amit tavaly augusztusban adott ki, egy svéd hiphop legendával készült: Dogge Doggelito-val a Latin Kings-ből. A címe Där Höga Husen Bor, ami magyarul annyit jelent: „Ahol a magas házak laknak”. „Ez számomra szintén hihetetlen dolog, és nagyon nagyot megy Svédországban, ráadásul egyre jobban terjed az idő múlásával.”

A lemezen közreműködik például Rigo az Infinite Massból, a testvére Tito, és még sokan mások, a zenéket Jossa és Mickebeats, Shurdamanbeats készitette. Ez az album teljesen visszavisz a hiphop kultúra gyökereihez: arról szól, hogy valójában mi is a hiphop – Love, Unity, Having Fun and Peace.

„Svédországban sajnos elég rossz a helyzet: sok a lövöldözés, robbantások, komoly bandaháborúk vannak. Mi pedig arra gondoltunk, hogy adunk az embereknek egy igazi hiphop lemezt, ami megmutatja a gyökereket és a szeretetet. Ahogy észrevettem, egyre jobban jön vissza a graffiti, a breakdance és a beatbox is. Nagyon élvezem ezt az időszakot” – meséli.

Van még két dal, ami tavaly készült, és nagy kedvence lett. Az egyik a BP 2 LA, aminek közreműködői URG7, Quest és Dub Kisdoki, a zenét Dub Kisdoki készítette. A másik a Black Magic című szám, ami Quest tehetséges kislányával, ReQuest-tel készült, a zenét pedig a svéd producer, MickeBeats készítette.

Az X-Faktorba elmondása szerint édesanyja miatt jelentkezett. „Ő szerette volna, hogy menjek, én soha nem akartam igazán. Az első alkalommal bejutottam a legjobb 25-be, másodszorra pedig majdnem bekerültem az élő show-ba. Számomra a műsor annyit adott, hogy megismertem pár embert, mint például Szabó Ádámot, akivel van egy közös zeném, a Szállnék Szabadon, illetve Tevint, aki a Snoop Dogg-gal közös zenében énekel.”

A világhírű rapperrel közös számról úgy fogalmaz: egy álom volt, ami valóra vált. Az egészet Claudia nevű unokatestvérének köszönheti, aki kétéves kora óta Amerikában él és komoly kapcsolatrendszere van. Ő hozta össze az eddigi amerikai előadókkal, így vele is – mint mondja, a mai napig nem tudja, hogyan köszönje meg neki.

„A munkafolyamat úgy zajlott, hogy átdobtam a zenét Snoop Doggnak, majd pár hónappal később szólt az unokatestvérem, hogy nézzem meg az e-mailjeimet. Ott várt rám az ő része – alig mertem rákattintani a fájlra. Sajnos élőben még nem találkoztunk, de idén megyek Kaliforniába, és remélem, összejön a személyes találkozó.”

A néhány hete megjelent Forever c. szám:

Ami a jövőbeni terveit illeti, abból sincs hiány: „jelenleg három lemez készül – egy angol, egy svéd és egy magyar nyelvű. Bízom benne, hogy idén is sok meglepetés vár még ránk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az apa az eltűnt lányát keresi, és egy gyilkos is végig ott van mellette – mindent elsöprő családi titok az új sikersorozatban
A főszereplő élete egyetlen pillanat alatt omlik össze, amikor megtudja az igazságot. A nyitott befejezés a nézőkre bízza a döntést: egy ilyen titokkal vajon együtt lehet-e élni?


„Szeretjük a csavarokat… szerintünk epizódról epizódra csak jobb lesz” – nyilatkozta Harlan Coben, a thriller-irodalom egyik mestere arról a januárban bemutatott Netflix-sorozatról, amely ismét bizonyítja, hogy a legveszélyesebb titkokat nem bűnszövetkezetek, hanem a családok őrzik.

A Run Away című, nyolcrészes minisorozat Coben 2019-es regényének brit adaptációja, amely egy apa, Simon (James Nesbitt) kétségbeesett kutatását követi nyomon drogfüggőségbe süllyedt, eltűnt lánya, Paige után.

A nyomozás azonban gyorsan túlnő egy családi drámán:

a felszínre kerül egy gyilkossági ügy, egy örökbefogadási szál és egy zárt, kultszerű közösség sötét múltja is.

A történet érzelmi epicentrumában Simon felesége, a gyermekorvos Ingrid áll, akit Minnie Driver formál meg. Bár a karakter a cselekmény egy pontján kómába kerül, és

több kritika is alulhasználtnak érezte a színésznőt, az ő döntései és elhallgatásai mozgatják a szálakat a háttérből.

„Ez a hihetetlenül mély szeretet Ingrid és Paige között szó szerint szétszakadt a függőség miatt” – mondta Driver a karakterek kapcsolatáról.

A cselekmény bemutatja, ahogy a szégyen és

a tehetetlenség falakat épít a legszorosabb kötelékek közé is, a szülők pedig egymás elől is rejtegetik a fájdalmas igazság morzsáit.

A családi titkok elrejtésében kulcsszerepet játszik a nagynéni, Yvonne is, aki Simon üzlettársaként aktívan részt vesz bizonyos információk visszatartásában.

A történet a fináléban éri el a csúcspontját, amikor kiderül, hogy a lányt bántalmazó Aaront nem a rá vadászó bérgyilkosok ölték meg, és

ennek a titoknak súlya alatt Simon világa összeomlik, a sorozat pedig egy nyitott kérdéssel engedi el a nézőt.

„Az utolsó pillanatban belenézek a kamerába, mintha azt kérdezném: ‘Mit tegyek most?’” – mondta James Nesbitt a Netflix Tudum oldalán.

Minnie Driver is egy másik különösen megrázó jelenet forgatásáról beszélt őszintén. „Soha nem csináltam még ehhez hasonlót… szörnyű volt – egyáltalán nem élveztem” – mondta a Radio Times-nak.

A sorozat feszült atmoszféráját Északnyugat-Anglia borús tájai alapozzák meg.

A fiktív Lanford University külső jeleneteit több valós egyetemi helyszín „összevarrásával” hozták létre Manchesterben és Liverpoolban, a lepusztultabb városrészeket pedig a stáb vászonra festett, valósághű graffitikkel tette még hitelesebbé.

A magyar nézőknek feltűnhet egy érdekes részlet, mert az egyik jelenet háttérben felbukkan egy „Laszlo” felirat az egyetem falán,

de erről hivatalos információ nincs, valószínűsíthetően csak a díszletelem része.

A sorozatot a kritikusok vegyesen fogadták: a Rotten Tomatoes portálon 81%-on áll, dicsérve Nesbitt odaadó játékát és a feszes tempót, míg a Metacritic oldalán 58 pontot ért el, ahol a cselekmény túlzsúfoltságát és logikai terheltségét emelték ki.

A sorozat ritka módon az utolsó percig képes fokozni a feszültséget – kihagyhatatlan darab a műfaj szerelmeseinek.

VIA The Guardian


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Stranger Things sztárjai mégis készítettek egy „utolsó, titokzatos részt” a történet folytatásáról
Finn Wolfhard és csapata a Saturday Night Live stúdiójában reagált a rajongói teóriákra és a kilencedik résszel kapcsolatos pletykákra.


Januárban a Stranger Things rajongói hetekig reménykedtek egy titkos, kilencedik részben, ami felülírja a sorozat befejezését. A pletykának végül a Netflix vetett véget, a pontot az i-re pedig a Saturday Night Live tette fel egy paródiával, amiben a sorozat sztárjai is feltűntek.

A Tiktokon és Facebookon is futótűzként terjedő elmélet a „Conformity Gate” nevet kapta, és azt állította, hogy a Duffer testvéreknek van még egy utolsó, eddig titokban tartott rész a tarsolyukban, amiből kiderül, hogy a főgonosz, Vecna valójában nem halt meg.

A teória alapját a fináléban látott apró vizuális részletek és háttérképek félreértelmezései adták. Erről természetesen kiderült, hogy kacsa.

A pletykákra reagálva a Netflix hivatalos közösségi média felületein egyértelmű üzenetet tett közzé: „A STRANGER THINGS MINDEN RÉSZE MOST MEGTEKINTHETŐ”, jelezve, hogy nincs több epizód. Több amerikai lap, köztük a Forbes, már január elején tényellenőrző cikkekben cáfolta, hogy bármilyen titkos rész érkezne.

A történet január 17-én vett új fordulatot,

amikor a sorozatban Mike-ot alakító Finn Wolfhard volt a Saturday Night Live című szkeccsműsor házigazdája.

A műsorba Wolfhard mellett Caleb McLaughlin és Gaten Matarazzo is beugrottak, hogy újra eljátsszák sorozatbeli karaktereiket.

A műsorban lejátszottak néhány lehetséges spinoff-sorozat ötletével: Steve Harrington tanáros sorozatot, Nancy Wheeler újságírós-nyomozós szériát kapna, Wolfhard karaktere pedig egy Szex és New York-adaptációban folytathatná.

A Conformity Gate népszerűségén felbuzdulva a titokzatos kilencedik rész is belekerült a műsorba.

A paródiában elhangzott, hogy a finálé „minden eseménye csak egy illúzió volt, és Vecna még mindig él”, ezzel kigúnyolva a rajongói elmélet alapállításait.

A rajongók végül nem egy új epizódot, hanem egy werkfilmet kaptak. Január 12-én jelent meg a Netflixen a „One Last Adventure: The Making of Stranger Things 5” című, több mint kétórás dokumentumfilm a sorozat készítéséről. A film rendezője, Martina Radwan egy nyilatkozatában a Conformity Gate-et egyszerűen vágyvezérelt gondolkodásnak nevezte. „Bárcsak lenne egy titkos epizód, de sajnos nincs” – tette hozzá, végleg lezárva a spekulációkat.

Íme, a videó:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Koltai János, akit Gábor Gáborként ismert az ország a Szomszédokból
A 90 éves színész festőművészként, rendezőként és díszlettervezőként is aktív volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 16.



Életének 91. évében elhunyt Koltai János, a Szomszédok legendás Gábor Gáborja. A halálhírt egy közeli ismerőse közölte pénteken a Facebookon - vette észre a Blikk.

A bejegyzés szerint

a színész álmában, csendes nyugalommal hunyt el.

„Végtelen fájdalommal a szívünkben tájékoztatjuk mindazokat, Akik szerették, ismerték, becsülték, hogy KOLTAI JÁNOS színművész, festőművész, rendező, díszlettervező életének 91. évében álmában csendes nyugalommal a " nem ismert tartományba" átköltözött. Szellemisége, hite, igényessége, ereje, humora, ölelése, fénye mindörökké velünk marad. Úgy fogunk élni , úgy fogunk dolgozni ezt követően is, ahogyan azt Te elvárnád tőlünk. El nem múló örök szeretettel búcsúzunk mindazok nevében, Akik számára János a valódi fényt jelentette.”

A Jászai Mari-díjas színművész egy ideje betegeskedett, és felesége, Pap Éva színésznő 2023-as halála óta egyedül tengette napjait ádándi otthonában. Tavaly több interjúban is beszélt egészségi gondjairól, erős térdfájdalmára és elesésekre panaszkodott. A 2024-es karácsonyt is egyedül töltötte.

Koltai János nemcsak színészként, hanem festőművészként, rendezőként és díszlettervezőként is aktív volt. Pályafutása során játszott többek között Szegeden, 1965-től pedig a Madách Színház tagja volt. Az országos ismertséget és a közönség szeretetét azonban a Szomszédok című teleregény hozta meg számára, amelyben Gábor Gábort alakította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk