SZTÁRVILÁG
A Rovatból

A kukából szedte ki a kokaint – Jason Biggs döbbenetes vallomása drogfüggősége mélypontjáról

A vígjátékokból ismert amerikai színész egy podcastben mesélt kendőzetlen őszinteséggel múltjáról. Azt is elárulta, sokáig el tudta titkolni függőségét a felesége elől.


Jason Biggs a napokban a Well with Arielle Lorre című podcast vendégeként beszélt őszintén a múltjáról és drogfüggősége legsötétebb időszakáról. A színész felidézte, hogy volt olyan alkalom, amikor otthon kokaint fogyasztott, majd úgy döntött, megpróbál leszokni, ezért a maradékot kidobta a szemetesbe. Tizenöt perccel később azonban visszament, elővette a zacskót, és újabb csíkot készített magának. Ezt követően ismét kidobta, majd bevett egy altatót.

Mint mondta, hiába vette be az Ambient, továbbra is erős vágyat érzett a szer iránt. „Mielőtt bevettem volna az Ambient (egyfajta altató – a szerk.), úgy voltam vele, hogy »még egyet«. Kimentem,

bemásztam a szemetesbe, kivettem a zacskó kokaint, majd felmentem az emeletre, és csináltam még egy csíkot.

Azt gondoltam, mi a f.szt csinálok? Ez totál őrültség” - idézte a színészt a Page Six.

Biggs a beszélgetés során arról is beszélt, hogy

az Amerikai pite című vígjátékban való szereplése és a hirtelen jött hírnév negatív hatással volt rá.

Szerinte az ismertség hozzájárult a függősége súlyosbodásához. Úgy fogalmazott: „Az emberek ritkán mondanak nemet egy 22 évesnek, akinek van pénze a bankban és kokója a zsebében.”

A színész azt is elmondta, hogy drogproblémáit sokáig sikerült eltitkolnia a felesége, Jenny Mollen elől. Mint fogalmazott, abban az időszakban mindent drogokkal és alkohollal próbált elnyomni.

A leszokásában az segített neki, hogy Los Angelesből New Yorkba költözött. Elmondása szerint New York energiája betöltött benne valamit, amit Los Angeles nem tudott. Biggs már hét és fél éve tiszta.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Meghalt Deák Bill Gyula felesége
Csak a zene és a család tartja életben a legendás énekest. Fia és unokái költöztek hozzá, hogy együtt próbálják feldolgozni a pótolhatatlan veszteséget.


Nehéz időszakon megy keresztül Deák Bill Gyula. Az énekes két hónapja veszítette el imádott feleségét, Marikát, akivel 45 évig éltek boldog házasságban. Most fia és családja költözött hozzá, hogy együtt segítsenek feldolgozni a gyászt, írja a Bors.

„Az a drága jó lélek, Marika mindig mindent megcsinált körülöttem, hogy nekem csak a zenére kelljen figyelnem. De most a fiamékkal mindent együtt csinálunk, most már nevetni is tudunk, szoktunk beszélni Marikáról is, mert az ő szeretete még mindig itt van velünk! Meg együtt talán könnyebb feldolgozni az elvesztését! Nekem muszáj erősnek lennem, november 15-én Deák Bill koncert lesz a Budapest Sportarénában és én hatalmas bulit ígértem a rajongóknak, nem okozhatok csalódást!” – mesélte.

A tragikus napra máig nehéz visszaemlékeznie.

Felesége otthon lett rosszul két hónappal ezelőtt, délután negyed 3-kor rohantak vele a kórházba. Az orvosok minden tőlük telhetőt megtettek, de este 7 óra 12 perckor Marika örökre lehunyta a szemét.

„Borzalmas volt, nagyon hirtelen volt, még most is nagyon nehezen tudok róla beszélni!” – mondta az énekes az Abaházi presszóban.

Marika évekig küzdött az egészségéért. Kétszer is legyőzte a rákot, és a család bízott benne, hogy a két évvel ezelőtti műtét után már végre nyugodtabb életük lehet. COPD-je is volt, ami különösen esős, párás időben okozott gondot, de végül nem ezek a betegségek vették el őt. Bélelhalás miatt hunyt el: a bélben lévő erek elzáródtak.

Deák Bill Gyula és Marika kapcsolata igazán különleges volt. „40 év gombócból is sok, nemhogy házasságból” – mondta pár éve mosolyogva a blues legendája. Felesége mindig biztos hátteret teremtett számára, hogy ő a zenére koncentrálhasson. Mindig mellette állt, támogatást nyújtott, ha az énekes elbizonytalanodott.

Most a család, a zene és a közönség szeretete ad erőt a gyászoló művésznek. Fia és unokái jelenléte segít neki átvészelni a legnehezebb napokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Csiszár Jenő egy balatoni étteremben bukkant fel - alig lehet ráismerni a műsorvezetőre
Az étteremben fotó is készült az egykori milánói főkonzulról. Csiszár akár húsz évet is letagadhatna, olyan jó formában van.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 06.



A keszthelyi Los Amigos Mexikói Étteremben bukkant fel a napokban Csiszár Jenő, írja a Promotions.hu. A korábbi műsorvezető néhány finom falatért tért be a népszerű helyre, ahol természetesen azonnal felismerték.

Az étterem közösségi oldalán így számoltak be a találkozásról:

„Szombaton egy igazán különleges látogatónk volt a Los Amigosban! Csiszár Jenő ugrott be hozzánk egy mosolyra, pár kedves szóra – és el kell mondanunk: pont olyan barátságos, közvetlen és stílusos volt, mint amilyennek mindig is képzeltük! Igazi megtiszteltetés volt számunkra, hogy benézett hozzánk – köszönjük, hogy itt voltál, Jenő, visszavárunk szeretettel!”

A közös fotón alig lehet ráismerni az egykori milánói főkonzulra. Csiszár Jenő ugyanis remek formában van, akár húsz évet is letagadhatna a korából. Úgy tűnik, a mediterrán klíma mellett a híres milánói divat és az olasz elegancia is jól áll neki.

A műsorvezető egyébként szenvedélyes vitorlázó, kétszer is megnyerte a Balaton legnagyobb versenyét, a Kékszalagot. Ezért sem véletlen, hogy éppen egy keszthelyi étterembe tért be a napokban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nézd már, hív ez a borzalom” – így mesélt Marsi Anikó Palik Lászlóval történt béküléséről
A válás után sokáig feszült volt köztük a viszony, de végül belátták, hogy a gyerekeik miatt muszáj változtatniuk.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. június 07.



Marsi Anikó a közelmúltban a TV2 Titkok Ramónával című műsorában mesélt arról, hogyan alakult kapcsolata volt férjével, Palik Lászlóval a válás után. A két műsorvezető 2022-ben vált el, közel húsz év házasság után. Akkoriban nagyon rossz viszonyban voltak, de mára sikerült rendezniük a kapcsolatukat, és jó barátok lettek.

„Mi botrányosan rosszban voltunk egymással”

– idézte a műsorvezető szavait a Blikk. Marsi szerint náluk nem csupán „elmentek egymás mellett”, hanem komoly problémáik voltak. Úgy fogalmazott: ha valakinek csak apróbb nézeteltérései vannak, különösen, ha közös gyerekeik is vannak, akkor nem érti, miért kell elválni.

A fordulópont egy telefonhívás volt, amit Palik László kezdeményezett. Marsi Anikó éppen a manikűrösnél ült, amikor megcsörrent a telefonja.

„Nézd már, hív ez a borzalom” – mondta akkor nevetve, de végül felvette a hívást, mert kíváncsi volt, mit akar mondani volt férje.

Palik arról beszélt neki, hogy ideje lenne abbahagyni a rosszindulatú viselkedést, mert azzal csak a gyerekeiknek ártanak. „Erre az volt az első reakcióm, hogy oké Laci, hol találkozzunk és mikor” – mesélte Marsi.

Másnapra meg is beszéltek egy találkozót. Bár nem volt könnyű, mindketten komolyan vették a beszélgetést, és úgy döntöttek, változtatnak. Marsi Anikó úgy fogalmazott:

„Muszáj befejeznünk azt, hogy egymás torkának ugrunk, mert a gyerekeink ezt nagyon meg fogják szívni. Nekik mindig én leszek az anyjuk, ő pedig az apjuk. Nem vehetjük el tőlük egyikünket sem, csak azért, mert haragszunk egymásra.”

A műsorvezető szerint nagyjából háromnegyed év, de lehet, hogy egy év is eltelt, mire sikerült idáig eljutniuk – azóta viszont valóban rendeződött a viszonyuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Szép farkad van” – Harrison Ford üzent, miután megnézte Jason Segel filmjét
A színész-legenda a Shrinking sorozat előtt nézte meg kollégája korábbi szerepléseit. A reakciója nem maradt titokban.


Jason Segel meglepő üzenetet kapott Harrison Fordtól, miután a világsztár megnézte a Forgetting Sarah Marshall című filmet. A 2008-as vígjátékban Segel karaktere, Peter Bretter meztelenül jelenik meg egy jelenetben, amikor a barátnője elhagyja őt, elevenítette fel az unilad.com írása.

A Shrinking című sorozat alkotói – Jason Segel, Brett Goldstein és Bill Lawrence – több korábbi munkát is elküldtek Fordnak, hogy meggyőzzék őt a közös munkáról. Ezek között szerepelt a Forgetting Sarah Marshall is.

Miután megnézte a filmet, Ford egy rövid, de annál emlékezetesebb üzenetet küldött Bill Lawrence-nek: „Benne vagyok. És mondd meg a srácnak, szép farka van".

Jason Segel a Variety Actors on Actors című műsorában idézte fel a történetet, ahol Seth Rogennel beszélgetett. Elmondta, hogy

annyira meglepte és megörvendeztette az üzenet, hogy ki is nyomtatta, majd bekeretezte azt.

A Shrinking sorozatban Segel egy gyászoló terapeutát alakít, aki szokatlan módszerekkel próbál segíteni a pácienseinek. Harrison Ford egy Parkinson-kórral élő pszichológust, Dr. Paul Rhoades-t formálja meg.

A sorozat első évada 2023 januárjában debütált az Apple TV+-on, a második évad pedig 2024 decemberében ért véget. A harmadik évad már készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk