prcikk: Magas lázzal, áram nélkül maradt Ember Márk Szenteste az erdő közepén | szmo.hu
SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Magas lázzal, áram nélkül maradt Ember Márk Szenteste az erdő közepén

A színész és párja romantikus elvonulásra vágyott, de a sors közbeszólt. Végül a kandallóban főztek, és a gyertyafény tette felejthetetlenné az estét.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. december 26.



Ember Márk a Facebook-oldalán számolt be arról, hogyan telt a karácsonya és az azt megelőző pár nap. A színész beszámolója szerint

párjával, Virággal egy „húzós év” után döntöttek úgy, hogy elvonulnak a városból egy erdei házikóba.

A helyet tökéletesnek írta le: körülöttük erdő, patak és hegyek, a legközelebbi falu 20-30 percnyi autóútra volt. Elmondása szerint a házban nem volt térerő, fűteni kandallóval lehetett, és a wifit leszámítva az áram volt az egyetlen összeköttetés a külvilággal.

A színész azt írja, bár pihenni mentek, ő magával vitte a hordozható stúdióját is, hogy a születésnapi koncertjeire készüljön.

„…ezért az első két napot kb. csak a szobában töltöttem és dolgoztam a dalokon, egészen addig, amíg

este észrevettem, hogy iszonyú szarul vagyok, ráz a hideg, fáj az arcüregem és a torkom is feladta”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy másnapra sokkal rosszabbul lett.

Párja, Virág egy oda-vissza kétórás úttal ment el a legközelebbi gyógyszertárba, mert állítása szerint nem volt náluk lázmérő. Az új műszer 39,4 fokos lázat mért nála.

A gyógyszerek szerinte segítettek, de másnap újabb probléma adódott.

„De nem, ugyanis

írt a szállásadónk, hogy munkálatok miatt, reggel 10-től nem tudni meddig, nem lesz áram sehol a környéken szóval tárazzunk be vízből, mert így nem lesz se wc, se zuhanyzó, konyha stb.. és elmondta hol találjuk a gyertyákat.”

Estére az áram visszajött, és december 24-én a színész már jobban érezte magát, ezért elkezdte elkészíteni az ünnepi menüt.

„18:00-ra már majdnem minden elkészült, egyedül a hús maradt hátra, amikor hirtelen sötét lett a házban.

Gondoltam lecsapta a sütő a biztosítékot, mondta a szállásadó, hogy nehezen bírja a nagy terhelést. De a biztosítótáblán minden rendben volt, viszont a villanyóra digitális kijelzője nem mutatott semmit, tehát nem lacsapta, hanem megint központilag nincs áram.”

Posztjában úgy folytatta:

„Ilyen nincs! Szenteste?!” Kiment a sötétbe térerőt keresni, és sikerült is elérnie a tulajdonost, aki megígérte, hogy intézkedik. Egy óra várakozás után ismét felhívta, de a tulajdonos ekkor már azt mondta, senkit nem ér el.

„…nagyon sajnálja, senki nem veszi neki fel és nem tudja megígérni, hogy Szenteste bárki foglalkozna ezzel. Elmondtam neki, hogy néha egy kicsit visszajön, ő erre lecsapott és azt mondta, hogy ez akkor biztos annak a jele, hogy dolgoznak rajta, nyugodjunk meg és boldog karácsonyt.”

A színész leírta, hogy először dühösek és szomorúak lettek.

„Itt vagyunk a sötétben, minden étel kihűlt, én 2 napja dögrováson… ez a karácsony tönkrement.”

A történtek azonban végül más fordulatot vettek.

„Aztán

meggyújtottuk a gyertyákat. A húst megsütöttük, a levest felmelegítettük a kandallóban. Odaadtuk egymásnak az ajándékainkat.

Nem volt karácsonyi zene, karácsonyi film, villgó díszek a fán (jó egy volt, mert az elemes) viszont társasoztunk gyertyafénynél és rengeteget beszélgettünk. Arról is, hogy hány olyan ember van, akinek ennél sokkal nehezebb körülmények között telik ez az este…. mi pedig azt hittük az elején, hogy minden elromlott, pedig valójában ennyire különleges karácsonya még egyikünknek sem volt.”

Elmondása szerint hajnali háromig beszélgettek, az áram pedig csak másnap délelőtt tíz körül jött vissza. Bejegyzését két slusszpoénnal zárta.

Az egyik szerint a két nap alatt felvett zenei anyagok használhatatlanok lettek egy rossz beállítás miatt. A másik pedig: „Mielőtt elutaztam posztoltam egyet és a végén megemlítettem milyen szakmát szeretnék jövőre kitanulni. Emlékeztek melyik volt az? …a villanyszerelés.”

A színész 2024 őszén arról beszélt, a munkája miatt ritkán tud az ünnepeken a családjával lenni. Tavaly decemberben 100 mozijegyet ajánlott fel követőinek két friss filmjére, a Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled című alkotásokra, a felajánláshoz később az alkotók is csatlakoztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mi vagyunk a NER, mi vagyunk a tolvajok” - Demjén Ferenc letiltotta a YouTube-on a Muppet Show-s paródiát
Szerzői jogi követelésre hivatkozva távolították el a „Mi vagyunk a NER” című, mesterséges intelligenciával készült videót. A klipben a „Jelszó: Love” című dal egy részlete hangzott el, amelynek felhasználására Demjén stábja nem adott engedélyt.


Gyorsan terjedt, majd egy nap után tiltott tartalom lett a „Mi vagyunk a NER” című paródiavideó, amelyet szerdán a YouTube eltávolított a felületéről.

„A videó Demjén Ferenc szerzői jogi követelése miatt többé már nem elérhető” – olvasható a platformon.

Demjén Ferenc sajtósa a HVG megkeresésére megerősítette, hogy a Demjén-dalt tartalmazó verziót tiltatták le, mert nem adtak engedélyt annak felhasználására. Az eset azonnal vitát indított arról, hogy a 2021 óta létező, úgynevezett paródia-kivétel védelmet nyújthat-e egy ilyen felhasználásnak.

A klipben ismert politikusok és üzletemberek, köztük Orbán Viktor, Rogán Antal, Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea mesterséges intelligenciával létrehozott, Muppet-figurákra emlékeztető bábokként énekelnek. A dal alapját a „We Are The World” című sláger adja, magyarított, szatirikus szöveggel, amely egy ponton átvált Demjén Ferenc „Jelszó: Love” című szerzeményébe.

A videó a Facebookon

A paródia refrénje egyértelmű politikai kritikát fogalmaz meg: „Mi vagyunk a NER, mi vagyunk a tolvajok, lehet más a kormány, mi leszünk a küllők között a bot”.

Bár a magyar jog 2021-ben bevezette a paródiára, karikatúrára és pasztisra vonatkozó szabad felhasználás lehetőségét, a gyakorlati határai, különösen zeneművek esetében, még nem tisztázottak. A YouTube eltávolítási eljárása nem bírósági döntés, csupán a jogtulajdonos kérelmére történő lépés, amelyet a tartalom készítője vitathat.

Via HVG


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sok dolog miatt döntöttem így” - Majka elárulta, ott lesz-e a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten
A rapper Facebook-posztban közölte, hogy nem vesz részt a választás előtt két nappal tartandó, Hősök terei eseményen. Döntését személyes mérlegelésre hivatkozva hozta meg, nem pedig a Puzsér Róberttel való viszonya miatt.


Majka egy Facebook-posztban jelentette be, hogy nem lép fel a pénteki, Hősök terére szervezett Rendszerbontó Nagykoncerten. A rapper szerint a követői folyamatosan ezt kérték rajta számon, ezért döntött úgy, hogy nyilvánosan is megindokolja a távolmaradását.

Bejegyzésében megerősítette, hogy Puzsér Róbert, a koncert egyik főszervezője valóban felkérte a fellépésre. „Tényleg megkeresett, és én tényleg pár nap gondolkodás után nemet mondtam. Sok dolog miatt döntöttem így” – írta, majd hozzátette:

„Kérlek titeket, hagyjátok meg nekem azt a szabadságot, hogy ebben nem az alapján döntök, hogy mit várnak el tőlem a követőim vagy bárki, aki ezen a koncerten ott lesz, szervezi, hallgatja.”

Az eseményt a Polgári Ellenállás mozgalom és Puzsér Róbert szervezi az április 12-i országgyűlési választás előtti péntekre, a deklarált cél pedig a választási hajlandóság növelése.

Majka azt is tisztázta, hogy a döntésében nem játszott szerepet a Puzsér Róberttel való, közismerten nem felhőtlen viszonya. „Volt egy pár jó érvem erre, és arra a megoldásra is, és nem a Robival való kapcsolatom miatt nem akartam részt venni a bulin. Ezt simán mellőzni tudtam volna. Nem ez volt az ok” – fogalmazott.

A koncerten olyan, a fiatalok körében is népszerű előadók lépnek fel, mint Azahriah, Krúbi, valamint Beton.Hofi. A résztvevők közül van, aki nyíltan politikai üzenetet is megfogalmazott, például az Ivan & The Parazol, amely egy posztban közölte, hogy „a félelem és gyűlölet kora lejárt”.

A rapper azzal érvelt, hogy ő a maga módján már megtette, amit tudott a választási részvételért. „A márciusi arénakoncert-turné összes állomásán, minden egyes koncerten hangoztattam, hogy mennyire fontos az április 12-ei szavazás. Mindenkit arra biztattam, hogy menjen el szavazni. Tőlem azt hiszem, ennyire tellett.”

Majka az előadói szerepfelfogásáról is írt. Úgy véli, nem az a feladata, hogy közvetlenül befolyásolja a szavazókat.

„Szerintem egy előadónak nem közvetlenül kell a politikában részt vennie, hanem a gondolataival kell formálnia a közízlést, attól függően, hogy aztán ki hogyan azonosul vele.”
i.

A poszt végén sok sikert kívánt az eseményhez. „Gratulálok a szervezőknek, hogy ennyi előadót össze tudtak hozni. Ez nagy dolog. Jó hangulatot kívánok a hallgatóknak, remek hangtechnikát a zenészeknek, és főleg egy olyan balhémentes estét, amiből utólag – ne adj isten – bárki is rosszul tudna kijönni.”

Bejegyzését azzal zárta, hogy mindenkit a vasárnapi szavazáson való részvételre buzdít.

„A választást nem a közvélemény-kutatásokban kell megnyerni, hanem a szavazólapon, és ezt csakis úgy lehet, ha ezt mindenki komolyan veszi.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szabó Zsófi az RTL-nél töltött éveiről: Azt mondták, én vagyok a NER-es trófea
A műsorvezető szerint politikai okokból nem kapott sok lehetőséget korábbi munkahelyén. Azt is állítja, hogy a csatornánál méltatlanul bántak vele, a TV2-nél viszont megmutathatta, kicsoda ő valójában.
DKA – Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. április 09.



Évekig tartó mellőzöttségről és méltatlan bánásmódról beszélt Szabó Zsófi, amikor az RTL-nél töltött időszakáról mesélt Hajdú Péternek. A műsorvezető lesz ugyanis a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor pénteki adásának vendége. A beszélgetésből most a Blikk hozott nyilvánosságra egy részletet.

Szabó Zsófi 2009-ben a TV2 Jóban Rosszban című sorozatában tűnt fel, majd 2014-ben igazolt az RTL-hez. Ott először a Celeb vagyok, ments ki innen! szereplője volt, majd az X-Faktor háttérműsorát vezette, de úgy érezte, a nagy áttörés elmaradt. Később a Reggeli műsorvezetője lett, amit élete egy nagyon jó időszakának nevezett.

Tíz évet töltött az RTL-nél, és bár úgy érezte, a Reggeli előtt nem kapott sok lehetőséget, bízott benne, hogy idővel elfogadják és RTL-esként tekintenek rá.

„Nem változott semmi, ugyanúgy a TV2-es, NER-es lányként néztek rám. Azt mondta a volt főnököm, hogy menjek be a Luxusfeleségekbe, ránéztem, hogy nem is vagyok senkinek a felesége. »De olyan luxuséletet élsz, jó leszel oda...« Úgy, hogy közben a Sztárboxra készültem, de Nyári Dia lett helyettem, lesérültem”

– mondta.

Szerinte politikai nézetei is szerepet játszhattak a mellőzésében.

„Egyáltalán nem ápoltam jó viszonyt a főnökeimmel és visszahallottam, hogy azt mondták: én vagyok a NER-es trófea. (...) Aztán visszahallottam, hogy azt mondták: »na, feltettük a polcra, ott rohadjon meg.«”

– mesélte.

A műsorvezető szerint hogy bár akkoriban nem hangoztatta, családjával együtt gyerekkora óta a Fidesz támogatója. Ezt egy személyes emlékkel is alátámasztotta, felidézve, hogy édesapja egy alkalommal a Kossuth téren négylevelű lóherét nyújtott át Orbán Viktornak. „Én emlékszem erre, kint voltam a Kossuth téren. Tehát én ízig-vérig fideszes vagyok” – jelentette ki.

A személyes motivációiról is beszélt. „Bennem a bizonyítási vágy nagyon erős, én mindig egy maximalista gyerek voltam, kislányként is már úgy küzdöttem meg anyukám szeretetéért, hogy én legyek a legjobb. És egy nagyon kemény anyukám volt.”

Végül idén februárban, egy évtized után tért vissza a TV2-höz, és szerinte ott megkapta azt, amit az RTL-nél hiányolt.

„Tudom, hogy ez álszentségnek tűnik, de mintha hazatértem volna. Nagyon akartam az RTL-en bizonyítani, hogy ne könyveljenek el ennek a hülye p...ának, és annak akartak elkönyvelni, és annak is mutattak. Nem adtak olyan lehetőséget – ez a mellőzöttség téma –, hogy megmutassam, ki vagyok én. Hogy szerethető, odaadó vagyok, hogy önzetlen vagyok.”

A teljes beszélgetést pénteken 19 órától lehet megnézni a Frizbi TV YouTube-csatornáján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
814 ezer forintos gázszámlát kapott Horváth Éva, nem tudja, hogy jött ki a magas összeg
Az egykori szépségkirálynő értetlenül áll a rendkívül magas összeg előtt, hiszen tavaly hónapokig nem is lakott otthon. Követőitől kért tanácsot a váratlan helyzetben.


„Tegnap óta a szívroham kerülget, emiatt a számla miatt” – így kezdte videóját Horváth Éva Instagramon, miután kézhez kapta 814 778 forintról szóló éves gázszámláját. Az egykori szépségkirálynő értetlenül áll az összeg előtt, hiszen tavaly hónapokig nem is lakott otthon. A követőitől kért tanácsot, hogyan kezeljen egy ilyen helyzetet.

„Ilyenkor mit lehet tenni, mit lehet csinálni? Minek köszönhető egyáltalán egy ilyen összegű számla?”

– tette fel a kérdést a videóban.

A modell-műsorvezető szerint a számla azért is érthetetlen, mert a tavalyi év jelentős részében kórházi kezelés alatt állt.

„A tavalyi évben négy hónapot feküdtem kórházban, utána pedig november-decemberben szintén rehabilitációs kórházban feküdtem, tehát nem voltam itthon. Ez az összeg kicsit magasnak tűnik szerintem”

– magyarázta a helyzetet.

A kirívóan magas számlák hátterében több ok is állhat. A lakossági fogyasztóknak egy bizonyos éves mennyiségig kedvezményes áron jár a gáz, de aki ezt a keretet túllépi, a többletért már jóval magasabb, piaci árat fizet. Gyakran előfordul az is, hogy a szolgáltató nem tudta leolvasni a gázórát, ezért csak becsült adatok alapján számlázott, ami jelentősen eltérhet a valós fogyasztástól.

Aki hasonló helyzetbe kerül, első lépésként ellenőrizze a számlán szereplő mérőállásokat, és vesse össze azokat a gázórán látható aktuális számmal.

Ha eltérést talál, vagy a számla becslésen alapul, érdemes azonnal felvenni a kapcsolatot a szolgáltatóval, és rendkívüli leolvasást kérni.

Horváth Éva hosszú távollétének oka egy több mint egy évvel ezelőtti súlyos motorbaleset volt. A felépülése rendkívül hosszú ideig tartott, több műtéten is átesett, és hónapokig kórházi kezelésre szorult. A gyógyulás útján komoly mérföldkő volt, amikor karácsonyra teljesítette a célját. „Sikerült teljesítenem a célom, miszerint karácsonyra járni fogok!” – írta akkor.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk