Szomorú eseménnyel indult az év Nánási Pál és Ördög Nóra számára. Januárban mindketten megosztottak egy bejegyzést, amelyben a gyászról írtak, az azonban eddig nem derült ki, hogy kitől búcsúztak.
A fotós azonban most megtörte a csendet, és a Nánázsia című vlogjukban megerősítette, hogy az édesapja halt meg év elején.
„Az elmúlt időszak legnagyobb vesztesége az az, hogy apukám elment, itt hagyott minket”
- mondta Nánási.
Azt is elárulta, hogy az édesanyja 20 éve halt meg, viszonylag fiatalon. Akkor az apukájával elképesztően összekapcsolódtak a szomorú eseményben és sok időt töltöttek együtt.
„Rengeteg utazáson, kalandon vagyunk túl, az életünk részévé vált. Sokat hozta-vitte a gyerekeket, mindennap ötször beszéltünk. Szenzációs kapcsolatunk volt.” A fotós azt is hozzátette, hogy bár az édesapjának sok betegsége volt, korábban mindig felgyógyult ezekből.
„Elmúlt nyolcvan éves, és már a születésnapján sem volt annyira fényesen, de tulajdonképpen váratlanul ment el.
Egy kemény betegsége volt, amiből úgy tűnt, fantasztikusan felgyógyul negyedszerre. Aztán egyszer csak fogta magát és úgy érezte, hogy elfáradt. Gyakorlatilag egy hónap leforgása alatt, egész pontosan a karácsonyi ünnepi időszakban történt, elment...
Szóval ebben a gyászidőszakban vagyok, vagyunk még mindig. Elképesztően és rettentően hiányzik minden pillanatban” - mondta a fotós.
Szomorú eseménnyel indult az év Nánási Pál és Ördög Nóra számára. Januárban mindketten megosztottak egy bejegyzést, amelyben a gyászról írtak, az azonban eddig nem derült ki, hogy kitől búcsúztak.
A fotós azonban most megtörte a csendet, és a Nánázsia című vlogjukban megerősítette, hogy az édesapja halt meg év elején.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csak a zene és a család tartja életben a legendás énekest. Fia és unokái költöztek hozzá, hogy együtt próbálják feldolgozni a pótolhatatlan veszteséget.
Nehéz időszakon megy keresztül Deák Bill Gyula. Az énekes két hónapja veszítette el imádott feleségét, Marikát, akivel 45 évig éltek boldog házasságban. Most fia és családja költözött hozzá, hogy együtt segítsenek feldolgozni a gyászt, írja a Bors.
„Az a drága jó lélek, Marika mindig mindent megcsinált körülöttem, hogy nekem csak a zenére kelljen figyelnem. De most a fiamékkal mindent együtt csinálunk, most már nevetni is tudunk, szoktunk beszélni Marikáról is, mert az ő szeretete még mindig itt van velünk! Meg együtt talán könnyebb feldolgozni az elvesztését! Nekem muszáj erősnek lennem, november 15-én Deák Bill koncert lesz a Budapest Sportarénában és én hatalmas bulit ígértem a rajongóknak, nem okozhatok csalódást!” – mesélte.
A tragikus napra máig nehéz visszaemlékeznie.
Felesége otthon lett rosszul két hónappal ezelőtt, délután negyed 3-kor rohantak vele a kórházba. Az orvosok minden tőlük telhetőt megtettek, de este 7 óra 12 perckor Marika örökre lehunyta a szemét.
„Borzalmas volt, nagyon hirtelen volt, még most is nagyon nehezen tudok róla beszélni!” – mondta az énekes az Abaházi presszóban.
Marika évekig küzdött az egészségéért. Kétszer is legyőzte a rákot, és a család bízott benne, hogy a két évvel ezelőtti műtét után már végre nyugodtabb életük lehet. COPD-je is volt, ami különösen esős, párás időben okozott gondot, de végül nem ezek a betegségek vették el őt. Bélelhalás miatt hunyt el: a bélben lévő erek elzáródtak.
Deák Bill Gyula és Marika kapcsolata igazán különleges volt. „40 év gombócból is sok, nemhogy házasságból” – mondta pár éve mosolyogva a blues legendája. Felesége mindig biztos hátteret teremtett számára, hogy ő a zenére koncentrálhasson. Mindig mellette állt, támogatást nyújtott, ha az énekes elbizonytalanodott.
Most a család, a zene és a közönség szeretete ad erőt a gyászoló művésznek. Fia és unokái jelenléte segít neki átvészelni a legnehezebb napokat.
Nehéz időszakon megy keresztül Deák Bill Gyula. Az énekes két hónapja veszítette el imádott feleségét, Marikát, akivel 45 évig éltek boldog házasságban. Most fia és családja költözött hozzá, hogy együtt segítsenek feldolgozni a gyászt, írja a Bors.
„Az a drága jó lélek, Marika mindig mindent megcsinált körülöttem, hogy nekem csak a zenére kelljen figyelnem. De most a fiamékkal mindent együtt csinálunk, most már nevetni is tudunk, szoktunk beszélni Marikáról is, mert az ő szeretete még mindig itt van velünk! Meg együtt talán könnyebb feldolgozni az elvesztését! Nekem muszáj erősnek lennem, november 15-én Deák Bill koncert lesz a Budapest Sportarénában és én hatalmas bulit ígértem a rajongóknak, nem okozhatok csalódást!” – mesélte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jason Segel meglepő üzenetet kapott Harrison Fordtól, miután a világsztár megnézte a Forgetting Sarah Marshall című filmet. A 2008-as vígjátékban Segel karaktere, Peter Bretter meztelenül jelenik meg egy jelenetben, amikor a barátnője elhagyja őt, elevenítette fel az unilad.com írása.
A Shrinking című sorozat alkotói – Jason Segel, Brett Goldstein és Bill Lawrence – több korábbi munkát is elküldtek Fordnak, hogy meggyőzzék őt a közös munkáról. Ezek között szerepelt a Forgetting Sarah Marshall is.
Miután megnézte a filmet, Ford egy rövid, de annál emlékezetesebb üzenetet küldött Bill Lawrence-nek: „Benne vagyok. És mondd meg a srácnak, szép farka van".
Jason Segel a Variety Actors on Actors című műsorában idézte fel a történetet, ahol Seth Rogennel beszélgetett. Elmondta, hogy
annyira meglepte és megörvendeztette az üzenet, hogy ki is nyomtatta, majd bekeretezte azt.
A Shrinking sorozatban Segel egy gyászoló terapeutát alakít, aki szokatlan módszerekkel próbál segíteni a pácienseinek. Harrison Ford egy Parkinson-kórral élő pszichológust, Dr. Paul Rhoades-t formálja meg.
A sorozat első évada 2023 januárjában debütált az Apple TV+-on, a második évad pedig 2024 decemberében ért véget. A harmadik évad már készül.
Jason Segel meglepő üzenetet kapott Harrison Fordtól, miután a világsztár megnézte a Forgetting Sarah Marshall című filmet. A 2008-as vígjátékban Segel karaktere, Peter Bretter meztelenül jelenik meg egy jelenetben, amikor a barátnője elhagyja őt, elevenítette fel az unilad.com írása.
A Shrinking című sorozat alkotói – Jason Segel, Brett Goldstein és Bill Lawrence – több korábbi munkát is elküldtek Fordnak, hogy meggyőzzék őt a közös munkáról. Ezek között szerepelt a Forgetting Sarah Marshall is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elköltözött Tóth Gabitól Balogh Krisztofer - korábbi mentoráltja hazament a falujába
Az énekesnő múlt hónapban fogadta be korábbi mentoráltját, aki nehéz helyzetbe került. Tóth Gabi a Borsnak beszélt arról, miért döntött a fiú a távozás mellett.
Tóth Gabi a Megasztár nyolcadik évadának válogatóján beszélt arról, hogy egykori mentoráltja, Balogh Krisztofer már nem lakik nála, számolt be róla a Bors. Az énekesnő korábban befogadta a fiút, mivel nehéz helyzetbe került, és nem volt hol laknia.
„Krisztofer most egy kicsi időre visszament a falujába rendezni a dolgait, de mondtam neki, hogy mindig van nálam helye. Ő úgy döntött, hogy most megpróbálja rendezni a sorokat, mert a család a legfontosabb, de biztos, hogy visszajön hozzám, és az én ajtóm mindig nyitva áll”
– mondta a lapnak az énekesnő.
Az énekesnő azt is elmondta, mennyire fontos számára a Megasztár, amelyhez régi emlékek fűzik.
„Nagyon sok műsorban szerepeltem már zsűriként, mesterként, mentorként, de azt hiszem, hogy az a műsor, ami a legközelebb áll a szívemhez, az a Megasztár. Nem véletlen, hiszen pont húsz éve, 2005-ben lettem a Megasztár legjobb női hangja, és valahogy a szívügyem ez az egész. Próbálok észhez térni, hogy én, aki kis fiatal lányként beálltam a zsűri elé, vagyok az a zsűri, aki elé odaállnak a versenyzők. Próbálok nagyon empatikus lenni, ugyanakkor szigorú is, hiszen tőlem is megkövetelték a tehetséget és a tudást”
– jegyezte meg Tóth Gabi.
A Megasztár új évadában az énekesnő mellett Marics Peti, Curtis és Herceg Erika is helyet kap a zsűripultban.