SZTÁRVILÁG

A Kísértés: már a második nap megcsalta valaki a párját, most az is kiderült, hogy ki

A lányok házában villant fel a lámpa, vagyis az egyik fiú lépett félre.


Még csak vasárnap startolt el a TV2-n a Kísértés első része, amelyben megismerhettük a reality szereplőit, de a második részben már ki is gyulladt a piros lámpa a műsorban, ami azt jelzi: valaki félre lépett.

Mint kiderült,

Gergő csalta meg a párját Lindát, mert többször is szájon csókolta Cynthiát.

Az első puszi üvegezés közben csattant el közöttük, kissé becsicsentve, amire Gergő azt mondta, hogy „azt még el lehet kenni, részegek voltunk”. Később azonban a medence partján már egészen hosszan, önfeledten egymásba gabalyodtak.

Gergő azt mondta, biztos benne, ha a barátnője Linda látni fogja amit csinált, akkor piszkosul fog neki fájni, és nagyon szégyelli magát.

„Nem igazán akarom elkezdeni mosni magam, nem is nagyon lehetne. Egy rettentő fura érzelmi helyzet alakult itt ki. Minden szinten megbuktam, érzelmileg is, testileg is, mert gyakorlatilag megcsaltam Lindát.

Életemben nem voltam még szerintem ennyire érzelmileg kompromittálva, mint mióta itt vagyok ezen a csodás szigeten” - mondta a fiú a ceremónián. Gergő megint megemlítette, amit korábban már Cynthiának is mondott: a lány a volt menyasszonyára emlékezteti, aki öt évvel ezelőtt meghalt autóbalesetben.

„Ami velem és Cynthivel történt, az gáz, azt nem tudom visszacsinálni, ráadásul szeretném, ha folytatódna. Annyira szép volt vele, hogy szar alaknak kéne magamat érezni, de közben meg tök jól éreztem magam egész nap, és nem tudom magam szar alaknak érezni.

Viselkedhettem volna kitartóbban, mondhattam volna sokkal könnyebben azt, hogy nem; nem ment”.

Gergő szerint Linda érteni fogja, hogy számára ez nem egy kaland, és nem arról van szó, hogy ő kanos.

via 24.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Lemerültem a személyes poklom legmélyére” - Függőségéről vallott Simon Kornél
A magánéletét is majdnem tönkretették a szerek. Házassága Gryllus Dorkával a szakadék szélén táncolt.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. október 07.



Simon Kornél színész-rendező kendőzetlen őszinteséggel mesélt a függőségeiről, alkohol- és drogproblémáiról, amelyekkel hosszú ideig küzdött a Magyar Hang Mindenki függő című műsorának, amit a Blikk szemlézett.

A színész nyíltan vállalta, hogy éveken keresztül tudatmódosító szerek hatása alatt dolgozott, és bár sokáig úgy érezte, ezek segítik a munkáját, eljutott egy pontra, amikor rájött, hogy a mélypont közelében jár. Mint mondta, ezek a szerek eleinte kapaszkodót jelentettek számára, de később már világosan látta, hogy az önámítás eszközei voltak.

„Egyszer csak észrevettem, hogy a lelki fájdalmak ellen iszom. Eleinte az előadások szentek voltak, de amikor már nemcsak előttük, hanem közben is elkezdtem inni, tudtam, hogy ez valami más”

– mesélte a színész.

Kornél whiskyvel és sörrel keverte a dolgokat, és bár többször is próbálkozott a leszokással, mindig talált valami indokot, hogy miért van szüksége újra egy pohárra.

„Felfedeztem, hogy ez konkrét szerhasználat.”

- tette hozzá a színész.

A drogok önbizalmat adtak neki, különösen a rendezői munkájához: „Amit én használtam, azt egodrognak is hívják... Egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy ha valamit kitalálok, az csak jó lehet.” Kornél őszintén bevallotta, hogy volt olyan időszak, amikor már azt hitte, csak hallucinálja, hogy dolgozik, pedig az előadás, amit rendezett, a mai napig megy.

„Azóta józanul is megnéztem, és bár voltak benne jó ötletek, mégis egyértelmű volt, hogy sokszor nem voltam tiszta, amikor ezeket kitaláltam.”

A magánéletét is majdnem tönkretették a szerek. Házassága Gryllus Dorkával a szakadék szélén táncolt.

„Dorka nem az a fajta, aki csendben néz, rákérdezett dolgokra, és egy ideig sikerült kimagyaráznom magam. De eljött az a pont, amikor rájöttem, hogy jobban szeretem őt annál, hogy hazudjak neki”

– vallotta be Kornél. Az igazi fordulópont az volt, amikor Dorka ultimátumot adott: vagy józanodik, vagy elválnak. Ez volt az a lépés, ami elindította Kornélt a felépülés útján. Most terápiára jár, hogy feldolgozza azokat a „generációkon átívelő sebeket”, amelyek hozzájárultak a függősége kialakulásához.

„Furcsa mód kevesen ültek le velem beszélni. Célzásokat kaptam. Szíven ütött, amikor azt mondták, a szakmában az a hír járja, hogy alkoholista vagyok, drogos, megbízhatatlan. Lemerültem a személyes poklom legmélyére. Nem állítom, hogy nem lett volna lejjebb.”

- idézte fel a kemény időszakot Simon Kornél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sztárbox: Hatalmasat bunyózott Pachert Balázs és Sánta Laci
Férfi könnyűsúlyban csaptak össze. A jelentős korkülönbség ellenére kiegyenlített meccs volt.


Sánta László és Pachert Balázs csapott össze elsőként a férfi könnyűsúly kategóriájában a Sztárbox vasárnap esti adásában. Az óriási korkülönbség ellenére a meccs viszonylag kiegyensúlyozott volt, a harmadik menetben azonban már egyértelműen a színész került fölénybe.

Az első menetet hatalmas lendülettel kezdte a több mint 20 évvel fiatalabb Pachert, a végére azonban már Sánta vette át az irányítást.

Ahogy a második menet is a színésznek kedvezett, a harmadikban pedig már látható volt, hogy a Balázs Kicks fiatal tulajdonosa nem bírja már annyira fizikailag a bunyót. Az utolsó menetre így Balázsnak már csak egy esélye volt a győzelemre, ha kiüti Sánta Lacit. Ez azonban nem jött össze, így

a meccset végül egyhangú pontozással a színész nyerte.

A mérkőzés után mindkét fél nagyon sportszerűen viselkedett: mindketten gratuláltak egymásnak és az edzői csapatnak is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Alekosz exe is felbukkant a Megasztárban: Így énekelt Varsányi Réka a válogatón – videó
Réka két éve foglalkozik énekléssel, most szerencsét próbált a tehetségkutató színpadán. A zsűritől jó kritikákat kapott, de nem jutott tovább.


Váratlanul felbukkant a Megasztárban Varsányi Réka. Az Ázsia Expressz negyedik évadában Alekosz oldalán megismert édesanya bár nem jutott tovább, pozitív kritikákat kapott a zsűritől.

Réka másfél évig volt együtt az izom celebbel, de ahogy fogalmazott: annyi sérelem érte, hogy egy ponton el kellett döntenie, boldog szeretne-e lenni, vagy marad Alekosz mellett. A 32 éves édesanyát a válogatóra kislánya és kisfia kísérte el. Rékát a műsorvezető, Ördög Nóra egyből felismerte, a zsűrinek azonban okozott némi fejtörést, hogy honnan ismerős számukra a hölgy.

Réka elmondta, hogy két éve foglalkozik énekléssel.

Erre Caramell meg is jegyezte, nagyon bátor, hogy ennyi tanulás után megpróbálkozik a Megasztár színpadán.

Réka egy Norah Jones számmal készült, és azt is elmondta, hogy nagyon izgul.

Ez végül sajnos a produkcióján is érződött, és végül Rúzsa Magdi le is intette éneklés közben.

„Még nagyon sok technikai dolog van, amiket ha megoldasz, el tudom képzelni, hogy sok gyakorlással és tanulással, ha újra eljösz ezzel a dallal, akkor az nagyot fog ütni. Még azért nem”

- fejtette ki az énekesnő a véleményét. A többi ítész is hasonló véleményt fogalmazott meg, Marsalkó Dávid például Rékának csodás hangja van.

Végül Réka nem jutott tovább, ahogy fogalmazott: a lámpalázat még le kell küzdenie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miller Dávid is feladta a Sztárboxot, mutatjuk, ki veszi át a helyét
Súlyos sérülése miatt kell visszalépnie Miller Dávidnak.
Fotó: RTL - szmo.hu
2024. október 07.



Feladta a Sztárboxot Miller Dávid - ezt a műsor vasárnapi adásában jelentették be.

A színész-műsorvezető komoly orrtörést szenvedett, ezért kell visszalépnie a versenytől.

A műsorból az is kiderült, hogy

Miller Dávid helyét Sárközi Ákos veszi át.

A séf ellenfele az a Horváth Tamás lesz, akivel korábban már összecsaptak, akkor Sárközi Ákos maradt alul.

Az idei Sztárboxban már többen is lesérültek, Henry Kettnernek például szintén fel is kellett adnia a versenyt. De nemrég Hódi Pamela is arról számolt be a közösségi oldalán, hogy részleges izomszakadás történt a jobb bicepszében és sérült a felkari izma is.

Link másolása
KÖVESS MINKET: