Aligha fogadják egyetemi polgárrá a hónap végén azokat az ifjakat, akik a durhami egyetem campusában legaljasabb ösztöneik szabadon engedésével kezdték ténykedésüket.
Ahogyan az manapság gyakori, a közösségi médiában való ostoba szereplési vágy buktatta le őket. Az egyetem diákjai egyik Facebook-csoportjában ugyanis, amely „a durhami fiúk, akikről mindenki beszél” néven szerepel, arról cseteltek, hogy miként erőszakolnak majd meg lányokat, és hogy megosszák-e egymás közt az erről szóló történeteket. Felidézték a korábbi eseteket, amikor az egyetemen ilyen erőszakos cselekmények történtek, de egyiknek sem lett büntetőjogi következménye, sőt, még az áldozatot nevezték kurvának.
Azt is elfecsegték az öntelt „gólyák”, hogy a „flancos fickók” megkeresik az egyetemen a legszegényebb elsőéves lányt és versenyszerűen valamennyien lefekszenek vele. Még azt is megtárgyalták, hogy milyen drogokkal kábítják el.
Elszörnyedt társaik az üzenetek kiszivárgása után azonnal jelentették az ügyet az egyetemi hatóságoknak, miközben nyilvánossá tették azt a diákok hivatalos oldalán. Azonnal vizsgálatot indítottak és ígéretet tettek a magukról megfeledkezett diákok eltávolítására, akik megsértették az egyetemi közösség által képviselt értékeket és magatartási normákat – idézte Daily Mail
A csoport egyik tagja a helyi lapnak azt nyilatkozta, hogy a leendő elsőévesek csetelésükkel nem szándékoztak „tárgyiasítani” a nőket, csupán „meg akarták ismerni egymást”. Ezzel azonban csak olajat öntött a felháborodás tüzére. „Mint anya, halálra rémülök, hogy 18 éves fiúk képesek ilyen undorító módon viszonyulni a nőkhöz” – írta egy asszony. Egy névtelenségbe burkolózó diák szerint ezek után nem csoda, ha félnek a lányok az egyetemre jönni.
A Mail felidézi, hogy Durhamnek már eddig is elég rossz híre volt e téren: az elmúlt 3 évben négy diákot is bíróság elé állítottak szexuális támadás vádjával, de végül valamennyit felmentették.
Aligha fogadják egyetemi polgárrá a hónap végén azokat az ifjakat, akik a durhami egyetem campusában legaljasabb ösztöneik szabadon engedésével kezdték ténykedésüket.
Ahogyan az manapság gyakori, a közösségi médiában való ostoba szereplési vágy buktatta le őket. Az egyetem diákjai egyik Facebook-csoportjában ugyanis, amely „a durhami fiúk, akikről mindenki beszél” néven szerepel, arról cseteltek, hogy miként erőszakolnak majd meg lányokat, és hogy megosszák-e egymás közt az erről szóló történeteket. Felidézték a korábbi eseteket, amikor az egyetemen ilyen erőszakos cselekmények történtek, de egyiknek sem lett büntetőjogi következménye, sőt, még az áldozatot nevezték kurvának.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Beszólt Orbánnak egy matematikus, aki levezette, hogy a miniszterelnök posztjával ellentétben mennyivel kapnak több pénzt a háromgyerekes anyák
Németh Hanna egy videóban levezette, hogy a háromgyerekes anyák munkabére valójában egy forinttal sem nőtt. Viszont a kormány rosszul számolta ki, hogy a bankszámlájukra érkező pénz hány százalékkal lesz több.
Szerdán reggel egy jó hírrel indította a napot Orbán Viktor a Facebookon.
„Nem a levegőbe beszélünk. Ezekben a napokban kapják kézhez a háromgyermekes édesanyák az első jövedelemadó-mentes fizetésüket. Nem kis tétel, 15%-os fizetésemelés, azonnal” - áll a kormányfő posztjában.
Ez a számítás azonban több ponton sem felel meg a valóságnak, amit Németh Hanna a TikTokon egy tábla segítségével le is vezetett. A matematikus a példa kedvéért 1 000 000 forintos bruttó bért vett alapul, amiből alapesetben 15% szja-t (150 000 Ft), és 18,5% tb-járulékot (185 000 Ft) vonnak le. Ezek után 665 000 Ft nettó munkabér érkezik a dolgozó bankszámlájára.
A kormány döntése nyomán azonban a háromgyerekes anyáktól már csak a tb-t vonják le, vagyis a fenti példa esetében az eddigi 665 000 Ft helyett innentől kezdve 815 000 Ft-ot kapnak kézhez.
„És itt jön a mi kis matekfeladatunk: mennyivel nőtt akkor az anyák bére? Amúgy semmivel, mert a bruttó bérük az még mindig ugyanannyi”
- mondja a videóban Németh Hanna.
„Úgyhogy átfogalmaznám a kérdést: mennyivel kapnak több pénzt a bankszámlájukra a háromgyerekes anyák?” - folytatja a matematikus, aki ezután azt is levezeti, hogy Orbán állításával szemben valójában nem 15, hanem 22,5%-kal kapnak több pénzt az érintett nők, mivel az addigi 665 000 Ft nettó körülbelül negyede az a 150 000 Ft-nyi szja, amit nem vonnak le tőlük a továbbiakban.
A videó végén még egy kérdést egy feltesz a szerinte rengeteg matematikai hibát vétő kormánynak:
„De most komolyan: nincs egy lefizethető matematikus, aki nektek dolgozna?”
- fogalmazott.
Szerdán reggel egy jó hírrel indította a napot Orbán Viktor a Facebookon.
„Nem a levegőbe beszélünk. Ezekben a napokban kapják kézhez a háromgyermekes édesanyák az első jövedelemadó-mentes fizetésüket. Nem kis tétel, 15%-os fizetésemelés, azonnal” - áll a kormányfő posztjában.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
az öltönyeiről ismert Griff bejelentette, hogy bezárja utolsó budapesti üzletét
a Nyugati tér 7. szám alatt. A cég közölte, hogy a jövőben kizárólag online folytatja működését - írja a Blikk.
A bolt bezárásának bejelentésével egy időben a Griff óriási végkiárusítást hirdetett, ahol akár 70 százalékos kedvezményekkel kínálja termékeit. A hírt hallva sok vásárló rohamozta meg az üzletet, attól tartva, hogy ez a márka végét jelenti. A tulajdonosok azonban hangsúlyozták, hogy nem csődről, hanem stratégiai átalakulásról van szó, a döntést a vásárlói szokások átalakulásával indokolták. Az utóbbi években a fogyasztók egyre inkább az online vásárlás felé fordultak, ami a hagyományos boltok fenntartását kevésbé tette gazdaságossá.
A közösségi médiában közzétett üzenetükben a tulajdonos család egyik tagja úgy fogalmazott: „Nem búcsúzunk, csak átalakulunk. A Griff tovább él – mostantól a digitális térben.”
A Griff Collection neve évtizedek óta egyet jelentett a minőségi magyar divattal. A márka 1986-ban indult, még Griff Gentlemen’s néven, egy kis Visegrádi utcai garázsban. Innen nőtte ki magát országos hálózattá, amely fénykorában több mint 25 üzletet működtetett. A márka történetéhez számos emlékezetes pillanat kötődik: 1992-ben a barcelonai, majd 1996-ban az atlantai olimpián is a Griff biztosította a magyar sportolók hivatalos formaruháit. 2007-ben a Griff megújult, Griff Collection néven folytatta működését, modern arculattal és nemzetközi márkákkal bővítve kínálatát. A Covid-időszak azonban jelentős visszaesést hozott a hagyományos bolti kiskereskedelemben, ekkor zárták be üzleteik többségét.
Megérkezett Washingtonba a népes magyar delegáció, amely a ma esedékes Trump–Orbán csúcstalálkozóra utazott. A TV2 Mokka című műsorát a helyszínről tudósítja Zavaros Eszter,a ki péntek reggel élőben jelentkezett be a helyszínről. „Megérkeztünk ezzel a nagyon különleges delegációval erre a történelmi találkozóra, ami Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump között fog zajlani a holnapi nap folyamán – önöknek ez már a mai nap lesz, egyébként.” A műsorvezető az úti élményeiről is beszámolt, vette észre a 24.hu.
Zavaros Eszter a repülőutat élete második legnagyobb élményének nevezte a kislánya születése után.
„Fantasztikus utunk volt” – mondta, hozzátéve, hogy a hosszához képest nagyon kellemes volt az utazás, amelynek minden pillanatát élvezték a kollégákkal együtt. Elmesélte, hogy egy WizzAir géppel utaztak, és útközben megálltak Izlandon tankolni, ahol a személyzetet is lecserélték.
A gépen Orbán Viktor miniszterelnök mellett több kormánytag – köztük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Lázár János építési és közlekedési miniszter és Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója – is helyet foglalt. Az utazáson a kormányzati küldöttség mellett a magyar üzleti élet meghatározó szereplői is részt vettek, például Hernádi Zsolt, a MOL, Jászai Gellért, a 4iG, és Mátrai Károly, az MVM vezérigazgatója. A fedélzeten influenszerek és újságírók is utaztak.
A Fehér Ház hivatalos programja szerint Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint 11:30-kor (magyar idő szerint 17:30-kor) fogadja Orbán Viktort, a találkozót pedig zártkörű munkaebéd követi. A magyar kormány kommunikációja szerint a megbeszélés „új fejezetet” nyithat a magyar–amerikai kapcsolatokban, a napirenden pedig elsősorban energetikai, védelmi, gazdasági és pénzügyi együttműködési kérdések szerepelnek.
A magyar fél azzal érvel, hogy az orosz energiahordozókról való azonnali leválás gazdasági sokkot okozna az országnak. Ezzel szemben nemzetközi sajtóértesülések szerint komoly aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy egy esetleges magyar kivétel az orosz olajra vonatkozó amerikai szankciók alól gyengítené a nyugati egységet. Kritikus hangok szerint Magyarországnak alternatív energiaforrások felé kellene nyitnia, mint például az Adria-vezeték, és konkrét tervet kellene bemutatnia a leválásra.
A találkozó időpontja először egy októberi eseményen, egy bekapcsolva felejtett mikrofonnak köszönhetően került nyilvánosságra, a kormány pedig október végén erősítette meg hivatalosan a november 7-i dátumot. A delegáció november 6-án indult el Budapestről. A mai tárgyalások legfőbb kérdése, hogy születik-e konkrét bejelentés az energetikai együttműködésről, kap-e Magyarország bármilyen mentességet az orosz energiahordozókra kivetett szankciók alól, és körvonalazódnak-e azok az amerikai nagyvállalati befektetési megállapodások, amelyekre a kormány korábban utalásokat tett.
Megérkezett Washingtonba a népes magyar delegáció, amely a ma esedékes Trump–Orbán csúcstalálkozóra utazott. A TV2 Mokka című műsorát a helyszínről tudósítja Zavaros Eszter,a ki péntek reggel élőben jelentkezett be a helyszínről. „Megérkeztünk ezzel a nagyon különleges delegációval erre a történelmi találkozóra, ami Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump között fog zajlani a holnapi nap folyamán – önöknek ez már a mai nap lesz, egyébként.” A műsorvezető az úti élményeiről is beszámolt, vette észre a 24.hu.
Zavaros Eszter a repülőutat élete második legnagyobb élményének nevezte a kislánya születése után.
„Fantasztikus utunk volt” – mondta, hozzátéve, hogy a hosszához képest nagyon kellemes volt az utazás, amelynek minden pillanatát élvezték a kollégákkal együtt. Elmesélte, hogy egy WizzAir géppel utaztak, és útközben megálltak Izlandon tankolni, ahol a személyzetet is lecserélték.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szijjártó Péter megállíthatatlan. A külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön érkezett Washingtonba Orbán Viktorral a fél magyar kormánnyal együtt, hogy pénteken Donald Trumppal tárgyaljanak.
Úgy látszik azonban, hogy a hosszú repülőút nem viselte meg Szijjártót, aki valószínűleg jetlaggel sem küzd, mert helyi idő szerint reggel 6:40-kor, vagyis pár perccel napfelkelte előtt már arról posztolt, hogy futni indul.
„Washington még alszik, úgyhogy a szokásos: félmaraton”
- olvasható a miniszter posztjában, aki ezek szerint egy laza 21 kilométeres futással hangol az ebéd környéki megbeszélésre.
Szijjártó Péter futófelszerelése azonban némileg meghökkentő: nem is elsősorban a feltűnő sapka az érdekes, hiszen ilyentájt az amerikai fővárosban meglehetősen csípős az időjárás, mindössze 3 fok van Washingtonban. Sokkal inkább különös a német Bayern München logójával díszített melegítőfelső a közismerten óriási Budapest Honvéd-drukker külügyminisztertől.