FELFEDEZŐ
A Rovatból

Mészáros Lőrinccel és egy zebrával javítja ki a kormányplakátokat a pécsi jogász - Már többször elítélték, de nem adja fel

Heindl Péter a bíróságon is megmondta, inkább börtönbe vonul, de pénzbüntetést nem fizet. Az aktivista szerint a rendőrség 14 perc alatt a helyszínen van, ha feljelentik.


Heindl Péter, aki képzettsége szerint jogász és történelemtanár, harmincöt éve dolgozik szegény, főként roma közösségekben, hogy a gyerekek továbbtanuljanak. Emellett politikai aktivistaként is tevékenykedik, ahogy fogalmaz, elkötelezettségből. Úgy véli, egy demokráciában elfogadhatatlan, hogy az állam közpénzen politikai üzeneteket közvetítsen.

„Szégyellem magam, hogy komolyan mondom, hogy ezt kell csinálnom. Tehát, hogy a hazám az ide jutott, hogy nekem ezt kell csinálnom” – mondta a DW Magyar videójában Heindl Péter, aki szerint ő nem rongálja, hanem kijavítja az állam által kihelyezett kampányplakátokat.

Az akciói során Ursula von der Leyen arcára egy zebra, Manfred Weberére Mészáros Lőrinc arcképe kerül, Volodimir Zelenszkij arcát pedig Orbán Viktoréval takarják le. A képek alatt piros betűkkel a következő felirat áll: „Az állami pénzből fizetett kampányplakát – választási csalás.”

A bejegyzés szerint Péter egykor a Fidesz és az SZDSZ alapításában is részt vett, de 2010-ben vált aktivistává, amikor a Fidesz kötelezővé tette a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának kifüggesztését az állami intézményekben.

„Pécsi APEC-irodában, akkor még nem NAV volt, hanem APEC volt, annak a várótermében is volt egy ilyen nemzeti együttműködés nyilatkozatának csúfolt politikai propagandaplakát. Akkor én egy paprikajancsit rajzoltam erre a plakátra, amit én csak a Facebook oldalamra raktam ki” – mondja a videóban.

A poszt felidézi, hogy 2015-ben a migránsellenes plakátokat is kidekorálták. „És akkor egy olyan plakátot, amire az volt kiírva, hogyha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját, erre ráragasztottuk egy hatalmas nagy plakátot, tehát végigért a hatméteres plakáton, amire az volt, ugye úgy kezdődött a szöveg, hogyha Magyarországra jössz, és azt írtuk alá, hogy a te munkádra is szükség van, hogy Orbán Viktor mind az öt gyermeke a saját lábára állhasson.”

2019-ig az ehhez hasonló akciókért nem indítottak eljárást, a bíróság a szabad véleménynyilvánítás egyik formájának tartotta a plakátrongálást.

2019-ben azonban a Kúria más döntést hozott. Heindl szerint nonszensz, hogy a bíróság falfirkának minősítette és ezzel bűncselekménynek nyilvánította a plakátok összefirkálását. A poszt szerint Pétert azóta kétszer is bűnösnek ítélték, de csak megrovást kapott, amit ő azzal magyaráz, hogy a bíróságon hangsúlyozta: a pénzbüntetést nem fizeti ki, inkább börtönbe vonul.

Az aktivizmusnak szerinte komoly költségei vannak.

Egy létra 40 ezer forint, és mivel már kettőt elkoboztak tőle, ez fogyóeszköznek számít. Egy plakát átalakítása a nyomdai költségekkel és a ragasztóval együtt 20-25 ezer forintba kerül.

Míg korábban mindent saját pénzből finanszírozott, a poszt készítése előtt pár héttel már adományokat is kapott. A helyszínen gyorsan kell dolgozniuk, mert a tapasztalatai szerint ha valaki feljelenti őket, a rendőrség 13-14 perc alatt kiér. Ilyenkor előállítják és minden eszközüket, a létrát is beleértve, lefoglalják. A legfontosabb visszajelzésnek azt tartja, hogy sokan írják neki, hogy most már ők is csinálják, és képeket is küldenek az akcióikról. A poszt végén elhangzik, hogy Pétert rendszeresen kihallgatja a rendőrség, és a forgatás után nem sokkal házkutatást is tartottak nála, de ő nem adja fel.

„Azért nem tartom én ezt ilyen hősieségnek, pláne nem mártiromságnak, mert azért csinálja az ember, mert fontosnak érzi” – zárul a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elárasztották a netet a mémek a választás után: Orbánt, Szijjártót és Mészárost sem kímélik
A közösségi médiában gyorsan elkezdtek terjedni a Fidesz vereségén kárörvendő mémek. A leköszönő kormány tagjai mellett a nyíltan a Fidesz mellett kampányoló celebek is célponttá váltak.
F. O. - szmo.hu
2026. április 14.



Az április 12-i parlamenti választás után – amelyen a Tisza Párt kétharmados felhatalmazást szerzett és véget ért Orbán Viktor 16 éve tartó kormányzása – az internet percek alatt elkezdte megalkotni a maga képi és szöveges „krónikáját”.

A mémek és virális reakciók egyszerre ragadták meg a felszabadultság, a káröröm, az irónia és a revans érzeteit – és mindkét politikai oldal megtalálta bennük a maga táborát és hangját.

Összegyűjtöttünk egy csokorra valót a legszellemesebb mémekből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina: Az exminiszterelnökben annyi méltóság és önkritika sincs, hogy vállalja a személyes felelősséget a katasztrofális eredményért
A humorista szerint Orbán Viktor durcás, sértett és bosszúvágyó. Pedig a választási vereség kizárólag neki szólt.


Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy szerinte a NER-nek vége van. „Várkonyi Andrea készítheti a válási papírokat, Pjotr felhívhatja Asszadot moszkvai ingatlantippekért, Tiborcz és Rasi kérelmezheti az amerikai állampolgárságot, Rogán Cili végre leadhatja a Rogán nevet” - mondja. Szerinte jellemző, hogy

az „exminiszterelnökben annyi méltóság és önkritika sincs, hogy vállalja a személyes felelősséget a katasztrofális eredményért, a választás estéjén nem mondott le a Fidesz elnöki posztjáról”

Szerinte a Magyar Péterrel folytatott telefonbeszélgetésében Orbán „durcás, sértett és bosszúvágyó” volt, akinek semmi belátása és, semmi szándék nincs benne arra, hogy mind a 10 millió magyarnak élhető hely legyen Magyarország. (...)Pedig ez a vereség kizárólag neki szólt” -

Az influenszer-humorista úgy véli,

azért kapott a Tisza kétharmadot, mert Orbán Viktor úgy beszélt az állampolgárokkal, ahogy rosszabb helyeken a kutyákkal”.

Pottyondy azzal zárja a videót, hogy „Én szeretném elhinni, hogy lesz változás. Jó lenne sokáig megélni a hitet, a bizalmat, a lelkesedést. Jó lenne, hogyha átragadna a mindennapokra abból az eufóriából, amit az eredmények után éreztünk. Azt az energiát kívánom mindenkinek, ami átjárta a következő egészségügyi miniszter győzelmi táncát. Kezdődjön a rendszerváltás, és legfőképp az idegrendszer-váltás.”

Pottyondy Edina: Vége a NER-nek


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Mostantól nem lát el Tiszás pácienseket” - közölte egy budapesti nőgyógyász a honlapján
A Femcare Miniklinika vezető orvosa tette ki a feliratot az intézmény weboldalára. A lépés komoly etikai és jogi kérdéseket vet fel, mivel a törvény tiltja a politikai alapú megkülönböztetést.


„dr. Kassai Enikő mostantól nem lát el Tiszás pácienseket” – ezzel a mondattal szembesültek azok, akik pénteken egy budapesti magánklinika honlapjára kattintottak. A Femcare Miniklinika oldalán megjelent felirat egyértelműen politikai alapon tesz különbséget a páciensek között, ami komoly etikai és jogi kérdéseket vet fel – írta a 444.

„dr. Kassai Enikő mostantól nem lát el Tiszás pácienseket. Kérjük ennek tudomásulvételét.”

Az érintett orvos, dr. Kassai Enikő szülész-nőgyógyász, a klinika vezetője. A honlapján található bemutatkozása szerint 1997 óta dolgozik a szakmában, és praxisának fókusza az évek során változott. „Praxisom fókusza az évek során változott, négy éve a szülészet mellett a nőgyógyászati gyulladáskezelés, a HPV fertőzöttek gondozása, méhnyakrák megelőzése és kezelése kiemelt helyre került” – fogalmaz a bemutatkozásában.

„Büszke vagyok arra, hogy gondozásom alatt a javaslataim betartása mellett a legtöbb esetben elkerülhető volt a méhnyakműtét.”

A portál szerint a bannert péntek este 18:30-kor rögzítették az oldalon. Az eset azért is keltett feltűnést, mert az orvosi etika és az egyenlő bánásmódról szóló törvény is tiltja a páciensek politikai nézeteik miatti megkülönböztetését. Egyelőre nem tudni, hogy a klinika miként tervezi azonosítani a „Tiszás pácienseket”, és hogy a döntés az orvos egyéni elhatározása volt-e.

A 444 több csatornán keresztül is kereste dr. Kassai Enikőt, hogy megkérdezzék tőle, mi áll a döntése hátterében, de a cikkük megjelenéséig nem kaptak választ.

Nem sokkal péntek este nyolc óra után megjelent egy poszt a Femcare Facebook-oldalán. Ebben Dr. Kassai Enikő arról ír, hogy nincs köze a honlapon megjelent üzenethez. A bejegyzés szövegét változtatás nélkül közöljük:

„Kedves pácienseim! A nőgyógyászati magánrendelésem Femcare . hu weboldálára kiírta valmi hekker , hogy Én tiszás szavazókat nem látok el . Ez egy bődületes hazugság több okból is hiszen senki nem tudja , hogy ki kire szavazott . Ezen a héten is mindenkit elláttunk , mind a magánrendelőinkben és a háziorvosi szolgálatban is .

A 444.-en megjelent cikk teljesen alaptalan , Én is csak most értesültem róla . Én Fidesz szavazó voltam és ezt a közösségi médiában is képviseltem ! Felháborítónak tartom , hogy rágalmazással és hitelrontással próbálnak tönkre tenni . Természetesen nem fogok emelett szótlanul elmenni és a szükséges jogi lépéseket megtesszük !

Bár roppant hízelgő , hogy orvosi munkám következtében ilyen fontos személyiség vagyok , hogy még 444 is ír rólam , mégha hazugságot is !

A negatív reklám is reklám !

Üdv .Dr Kassai Enikő”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Molnár Áron: Gondoljunk azokra a Fidesz-szavazókra, akik most hallják először az M1-en, hogy Magyar Péter nem akar magyar katonákat küldeni Ukrajnába
A színész szerint a fideszes politikusokkal és propagandistákkal szemben nem helyénvaló az empátia. Úgy véli, nekik felelniük kell a magyar társadalom ellen elkövetett tetteikért, hogy az ország a következmények országa lehessen.
F. O. - szmo.hu
2026. április 14.



Molnár Áron Instagram-bejegyzésben írt arról milyen érzések vannak benne a Tisza Párt választási győzelme után. Bevallotta, hogy hétfőn sírt, és meg is indokolta, miért érzi úgy, hogy erről beszélnie kell: „Szeretném, ha a mostani érzelmeink nem szégyellnivaló érzelmek, hanem bátran vállalható érzelmek lennének. Szeretném, hogy tudjátok, hogy nem vagytok egyedül! Soha nem is voltatok!” Hozzáteszi, hogy a mostani rendszerváltásban helye van mindenféle érzelemnek, a sírásnak, a nevetésnek vagy a dühnek is.

A helyzetet egy bántalmazó kapcsolathoz hasonlította, kijelentve:

„Egy 16 éves abúzív kapcsolatban az utolsó pofon előtt a társadalom megfogta a bántalmazó kezét és azt mondta, elég volt!”

Szerinte természetes, ha az emberek a félelem miatt még nem hiszik el a változást, és attól tartanak, hogy újra bántódásuk eshet. Úgy véli,

„ez egy nép traumája, amely traumát együtt, közösen kell feldolgoznunk pártpolitikai hovatartozás nélkül.”

Példaként hozza fel azokat a Fidesz-szavazókat, akik szerinte most szembesülnek azzal, hogy a kormánypárt évekig hazudott nekik.

„Gondoljunk csak azokra a Fidesz szavazókra, akik most hallják először az M1 műsorában, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt nem sürgeti Ukrajna gyorsított csatlakozását az EU-ba és a NATO-ba és nem akar magyar katonákat küldeni Ukrajnába.

Ezek a polgártársaink most találkoznak először a valósággal és most szembesülnek azzal, hogy éveken át hazudott nekik a Fidesz.”

Molnár szerint ezekben a felfoghatatlan pillanatokban nagy szükség van az empátiára, és reményét fejezi ki, hogy a propaganda által okozott károk még helyrehozhatók. Ugyanakkor leszögezi, hogy ez az empátia nem mindenkire vonatkozik.

„Mert az empátia a fideszes politikusokra és propagandistákra nem vonatkozik, nekik minden hazugságukért és tettükért bűnhődniük kell, amit a magyar társadalommal csináltak.”

Molnár Áron szerint „most közösen kell feldolgoznunk a közös traumáinkat, vigyázva minden magyar lelkére, mert a valóság bitang kegyetlen lesz.” Úgy látja, a megoldás az, ha Magyarország a következmények országa lesz, ahol minden hazugságra fény derül. Ez az út vezethet egy olyan társadalomhoz, amely kritikusan gondolkodik, cselekszik és a saját kezében tartja a sorsát. Bejegyzését azzal zárja: „Most megtanulhattuk, hogy képesek vagyunk erre, közösen, együtt! Most indul a magyar nemzet újraépítése!”


Link másolása
KÖVESS MINKET: