FELFEDEZŐ
A Rovatból

„A következő este, amikor meg akartam kérni a kezét, hivatalosan azonosítanom kellett Sophie holttestét” – egy rákbeteg férfi szívszorító tragédiája

A pár a férfi sugárkezelése előtt utazott el, hogy együtt legyenek egy kis időt. A közös jövő helyett azonban a férfira a gyász és a gyermekeik felnevelése várt.


Szívszorító dolog törtánt egy angol férfival, aki a rákbetegségének diagnózisa után a családi nyaraláson készült megkérni barátnője kezét, de végül a kórházban búcsúzott el tőle. A 40 éves JJ Warner és a 34 éves Sophie a férfi sugárkezelései előtt utaztak 2024 nyarán Törökországba, Marmarisba, hogy közös csecsemőjükkel és Sophie két, korábbi kapcsolatából született gyermekével együtt töltsenek egy kis időt.

A férfi egy társkereső alkalmazáson ismerkedett meg Sophie-val, és hamar elválaszthatatlanok lettek. „Azonnal egy húron pendültünk – lelki társak voltunk. Korábban soha nem nyíltam meg igazán senkinek, de Sophie-ban rögtön megbíztam” – mondta a férfi. Életük azonban fordulatot vett 2024-ben, amikor JJ testén egy csomót találtak, amiről kiderült, hogy melanoma, vagyis bőrrák. A további vizsgálatok újabb elváltozásokat mutattak ki.

A férfi a nehézségek ellenére egy különleges meglepetéssel készült a nyaralásra:

meg akarta kérni Sophie kezét. Vett egy gyűrűt, asztalt foglalt egy helyi étteremben, és a két idősebb gyereket is beavatta a tervébe.

„Sophie-nak fogalma sem volt róla, mi készül. Azt akartam, hogy igazán különleges legyen, hogy megmutassam, mennyit jelent nekem” – emlékezett vissza.

A lánykérés napján Sophie „feszültséglevezetésként” elment iszogatni, amíg JJ a gyerekekre vigyázott. Később a hotelszoba erkélyén aludt el. „Gondoskodtam róla, hogy be legyen takarva egy törölközővel, és be volt kenve naptejjel” – mondta a férfi. Néhány órával később Sophie tinédzser lánya, Alicia talált rá eszméletlen állapotban, és úgy tűnt, a nő hányt. JJ azonnal hívta a segélyhívót, és megkezdte az újraélesztést. Sophie-t kórházba szállították, de másnap anélkül halt meg, hogy visszanyerte volna az eszméletét.

„Olyan volt, mintha rémálomban élnék: fogtam a kezét, és búcsúztam tőle” – mondta JJ.

„A következő este, amikor elvileg megkértem volna a kezét, ehelyett hivatalosan azonosítanom kellett Sophie holttestét.”

A férfi hónapokig magát hibáztatta, azt gondolta, a nő a saját hányásába fulladt bele. „Hónapokig gyötörtem magam a ‘mi lett volna, ha’ gondolatával, és azt hittem, megmenthettem volna, ha egy perccel hamarabb ránézek” – nyilatkozta.

Egy nemrégiben elkészült törökországi boncolási jegyzőkönyv azonban kiderítette a halál valódi okát. Sophie egy fel nem ismert, kezeletlen szívbetegségben szenvedett. „Bizonyos értelemben megnyugtató tudni, hogy nem lehetett semmit tenni. Az orvosok szerint korábban már volt egy szívinfarktusa, amiről nem tudott” – tette hozzá a férfi.

JJ végül a három gyerekkel tért haza Angliába. Azóta nyolc műtéten esett át a rákja miatt, és orvosai szerint teljesen fel fog épülni. A férfi a gyerekeket a sajátjaként neveli. „Mindannyiukat a sajátomként nevelem, és most már mindannyian ugyanazt a vezetéknevet viseljük” – mondta. A család minden különleges alkalommal, például a közös gyermekük első születésnapján, kínai lampiont enged fel az égbe Sophie emlékére. „Nagyon fáj, de ez a mi módunk arra, hogy emlékezzünk rá, és segítsünk a gyerekeknek feldolgozni a gyászt.”

„Sophie az egyetlen igaz szerelmem, és az emléke a gyermekein keresztül tovább él. Bár soha nem voltunk hivatalosan házasok, a szívemben mindig a feleségem lesz” – mondta JJ.

Forrás: People.com


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elárasztották a netet a mémek a választás után: Orbánt, Szijjártót és Mészárost sem kímélik
A közösségi médiában gyorsan elkezdtek terjedni a Fidesz vereségén kárörvendő mémek. A leköszönő kormány tagjai mellett a nyíltan a Fidesz mellett kampányoló celebek is célponttá váltak.
F. O. - szmo.hu
2026. április 14.



Az április 12-i parlamenti választás után – amelyen a Tisza Párt kétharmados felhatalmazást szerzett és véget ért Orbán Viktor 16 éve tartó kormányzása – az internet percek alatt elkezdte megalkotni a maga képi és szöveges „krónikáját”.

A mémek és virális reakciók egyszerre ragadták meg a felszabadultság, a káröröm, az irónia és a revans érzeteit – és mindkét politikai oldal megtalálta bennük a maga táborát és hangját.

Összegyűjtöttünk egy csokorra valót a legszellemesebb mémekből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Mostantól nem lát el Tiszás pácienseket” - közölte egy budapesti nőgyógyász a honlapján
A Femcare Miniklinika vezető orvosa tette ki a feliratot az intézmény weboldalára. A lépés komoly etikai és jogi kérdéseket vet fel, mivel a törvény tiltja a politikai alapú megkülönböztetést.


„dr. Kassai Enikő mostantól nem lát el Tiszás pácienseket” – ezzel a mondattal szembesültek azok, akik pénteken egy budapesti magánklinika honlapjára kattintottak. A Femcare Miniklinika oldalán megjelent felirat egyértelműen politikai alapon tesz különbséget a páciensek között, ami komoly etikai és jogi kérdéseket vet fel – írta a 444.

„dr. Kassai Enikő mostantól nem lát el Tiszás pácienseket. Kérjük ennek tudomásulvételét.”

Az érintett orvos, dr. Kassai Enikő szülész-nőgyógyász, a klinika vezetője. A honlapján található bemutatkozása szerint 1997 óta dolgozik a szakmában, és praxisának fókusza az évek során változott. „Praxisom fókusza az évek során változott, négy éve a szülészet mellett a nőgyógyászati gyulladáskezelés, a HPV fertőzöttek gondozása, méhnyakrák megelőzése és kezelése kiemelt helyre került” – fogalmaz a bemutatkozásában.

„Büszke vagyok arra, hogy gondozásom alatt a javaslataim betartása mellett a legtöbb esetben elkerülhető volt a méhnyakműtét.”

A portál szerint a bannert péntek este 18:30-kor rögzítették az oldalon. Az eset azért is keltett feltűnést, mert az orvosi etika és az egyenlő bánásmódról szóló törvény is tiltja a páciensek politikai nézeteik miatti megkülönböztetését. Egyelőre nem tudni, hogy a klinika miként tervezi azonosítani a „Tiszás pácienseket”, és hogy a döntés az orvos egyéni elhatározása volt-e.

A 444 több csatornán keresztül is kereste dr. Kassai Enikőt, hogy megkérdezzék tőle, mi áll a döntése hátterében, de a cikkük megjelenéséig nem kaptak választ.

Nem sokkal péntek este nyolc óra után megjelent egy poszt a Femcare Facebook-oldalán. Ebben Dr. Kassai Enikő arról ír, hogy nincs köze a honlapon megjelent üzenethez. A bejegyzés szövegét változtatás nélkül közöljük:

„Kedves pácienseim! A nőgyógyászati magánrendelésem Femcare . hu weboldálára kiírta valmi hekker , hogy Én tiszás szavazókat nem látok el . Ez egy bődületes hazugság több okból is hiszen senki nem tudja , hogy ki kire szavazott . Ezen a héten is mindenkit elláttunk , mind a magánrendelőinkben és a háziorvosi szolgálatban is .

A 444.-en megjelent cikk teljesen alaptalan , Én is csak most értesültem róla . Én Fidesz szavazó voltam és ezt a közösségi médiában is képviseltem ! Felháborítónak tartom , hogy rágalmazással és hitelrontással próbálnak tönkre tenni . Természetesen nem fogok emelett szótlanul elmenni és a szükséges jogi lépéseket megtesszük !

Bár roppant hízelgő , hogy orvosi munkám következtében ilyen fontos személyiség vagyok , hogy még 444 is ír rólam , mégha hazugságot is !

A negatív reklám is reklám !

Üdv .Dr Kassai Enikő”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Molnár Áron: Gondoljunk azokra a Fidesz-szavazókra, akik most hallják először az M1-en, hogy Magyar Péter nem akar magyar katonákat küldeni Ukrajnába
A színész szerint a fideszes politikusokkal és propagandistákkal szemben nem helyénvaló az empátia. Úgy véli, nekik felelniük kell a magyar társadalom ellen elkövetett tetteikért, hogy az ország a következmények országa lehessen.
F. O. - szmo.hu
2026. április 14.



Molnár Áron Instagram-bejegyzésben írt arról milyen érzések vannak benne a Tisza Párt választási győzelme után. Bevallotta, hogy hétfőn sírt, és meg is indokolta, miért érzi úgy, hogy erről beszélnie kell: „Szeretném, ha a mostani érzelmeink nem szégyellnivaló érzelmek, hanem bátran vállalható érzelmek lennének. Szeretném, hogy tudjátok, hogy nem vagytok egyedül! Soha nem is voltatok!” Hozzáteszi, hogy a mostani rendszerváltásban helye van mindenféle érzelemnek, a sírásnak, a nevetésnek vagy a dühnek is.

A helyzetet egy bántalmazó kapcsolathoz hasonlította, kijelentve:

„Egy 16 éves abúzív kapcsolatban az utolsó pofon előtt a társadalom megfogta a bántalmazó kezét és azt mondta, elég volt!”

Szerinte természetes, ha az emberek a félelem miatt még nem hiszik el a változást, és attól tartanak, hogy újra bántódásuk eshet. Úgy véli,

„ez egy nép traumája, amely traumát együtt, közösen kell feldolgoznunk pártpolitikai hovatartozás nélkül.”

Példaként hozza fel azokat a Fidesz-szavazókat, akik szerinte most szembesülnek azzal, hogy a kormánypárt évekig hazudott nekik.

„Gondoljunk csak azokra a Fidesz szavazókra, akik most hallják először az M1 műsorában, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt nem sürgeti Ukrajna gyorsított csatlakozását az EU-ba és a NATO-ba és nem akar magyar katonákat küldeni Ukrajnába.

Ezek a polgártársaink most találkoznak először a valósággal és most szembesülnek azzal, hogy éveken át hazudott nekik a Fidesz.”

Molnár szerint ezekben a felfoghatatlan pillanatokban nagy szükség van az empátiára, és reményét fejezi ki, hogy a propaganda által okozott károk még helyrehozhatók. Ugyanakkor leszögezi, hogy ez az empátia nem mindenkire vonatkozik.

„Mert az empátia a fideszes politikusokra és propagandistákra nem vonatkozik, nekik minden hazugságukért és tettükért bűnhődniük kell, amit a magyar társadalommal csináltak.”

Molnár Áron szerint „most közösen kell feldolgoznunk a közös traumáinkat, vigyázva minden magyar lelkére, mert a valóság bitang kegyetlen lesz.” Úgy látja, a megoldás az, ha Magyarország a következmények országa lesz, ahol minden hazugságra fény derül. Ez az út vezethet egy olyan társadalomhoz, amely kritikusan gondolkodik, cselekszik és a saját kezében tartja a sorsát. Bejegyzését azzal zárja: „Most megtanulhattuk, hogy képesek vagyunk erre, közösen, együtt! Most indul a magyar nemzet újraépítése!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Reagált a Szerencsejáték Zrt. a lottónyeremények körüli pletykákra
A Szerencsejáték Zrt. visszautasította a közösségi médiában terjedő találgatásokat a négy nagy lottónyeremény időzítésével kapcsolatban. Hangsúlyozták, hogy a sorsolások hatóságilag ellenőrzöttek, és eredményük nem befolyásolható.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2026. április 19.



Négy sorsolás, négy telitalálat egyetlen héten – a Szerencsejáték Zrt. szerint ilyen ritka együttállás átlagosan csak nyolcévente jöhet újra, miközben a közösségi médiában máris találgatások indultak az időzítésről.

A választásokat követő héten a szerdai Skandináv lottó, a csütörtöki Hatoslottó, valamint a szombati Ötöslottó és Joker főnyereményét is elvitték, írta meg a Telex. A sorozat csúcspontja az Ötöslottó volt, ahol egyetlen szelvény birtokosa vitte el a játék történetének eddigi rekordmagas, 6,78 milliárd forintos főnyereményét. A Szerencsejáték Zrt. a lap megkeresésére számszerűsítette is a rendkívüli esemény valószínűségét.

„Az elmúlt időszak forgalmával számolva annak a valószínűsége, hogy ez újra bekövetkezzen ~ 1:400, vagyis várhatóan kb. 8 év múlva fordulhatna elő, hangsúlyozottan a jelenlegi forgalom mellett” – közölte a cég.

Hozzátették, a telitalálat esélyét nagyban befolyásolja a játékosok száma, ami a halmozódó nyereményekkel párhuzamosan emelkedik.

A mostani eseménysorozat ritkaságát jelzi, hogy korábban mindössze kétszer fordult elő hasonló: legutóbb 2018 22. hetében, azt megelőzően pedig 2000 31. hetében talált gazdára egy héten belül mind a négy főnyeremény.

Az idei évben nem ez volt az első kiugró lottónyeremény, februárban egy szerencsés játékos vitte el a Hatoslottó történetének harmadik legnagyobb főnyereményét. A szerencse sokszor hétköznapi helyzetekben dől el; egy korábbi, négymilliárdos Ötöslottó-nyertes is egy véletlennek köszönhette elképesztő szerencséjét, amikor egy bezárt bolt miatt tért be egy lottózóba.

A mostani telitalálat-sorozat időzítése miatt a közösségi médiában megindult a találgatás arról, hogy az eredmények „nem véletlenek”. A Szerencsejáték Zrt. határozottan reagált a felvetésekre, hangsúlyozva a sorsolások ellenőrzött folyamatát. Szerintük az „ilyen esemény bekövetkezési valószínűsége alacsony és forgalomfüggő”.

A cég közleményében leszögezte: „a közösségi médiában terjedő vélekedésekkel kapcsolatban leszögezzük, hogy sorsolásaink hatóság által ellenőrzött körülmények között, közjegyző jelenlétében, hitelesített eszközökkel zajlanak, működésünk független szervek által is rendszeresen vizsgált.”

Hangsúlyozták azt is, hogy a sorsolási események eredményét semmilyen módon sem lehet befolyásolni, a nyertes számokat kizárólag a sorsolás dönti el, ami bármikor ellenőrizhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET: