HÍREK
A Tisza Párt elnöke Orbán Viktor után egy nappal mond beszédet. Utána a választásig tartó országjárásra indulnak, melynek során mind a 106 választókörzetbe el akarnak jutni.
HÍREK
A hétvégén Kecskemétre érkezik a politikai karaván, de már gőzerővel készülnek a jövő hétvégi, szegedi évadzáróra. Orbán Viktor és Lázár János közösen tolnak majd be a karácsonyfa alá egy Lázárinfót.
HÍREK
A rendezvényen beszédet mond Magyar Péter, és személyesen is bemutatja a Bács-Kiskun megyei választási körzetekben induló képviselőjelöltjeit.
HÍREK
A TISZA elnökét azzal vádolták, hogy csak pózolt a defektes kerék lecseréléséhez szükséges eszközökkel. Most egy videón mutatta meg, hogy a műveletet ő végezte – egyben oda is szúrt Kocsis Máténak.
HÍREK
Délelőtt a Fidesz zárt térben gyűlésezik, délután a Tisza Párt a Búza téren. A miniszterelnök frissen érkezik a moszkvai tárgyalásról, ellenfele pedig a nyílt utcán várja.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke szerint „mi magyarok gyászoljuk az elmúlt húsz évet, az elszalasztott lehetőséget, Orbán Viktor lett a mi gyászhuszárunk”.
HÍREK
A Tisza Párt rendezvényéről sem maradnak le azok, akik nem tudtak elutazni Győrbe. Már elkezdődött az élő közvetítés.
HÍREK
Az országjárás első állomásának programja már elkezdődött. Orbán az Olimpiai Sportpark Multicsarnokában zárt körben, kizárólag a regisztrált DPK-tagok előtt beszél majd.
HÍREK
A miniszterelnök délelőtt 11 órától a győri Olimpiai Sportpark Multicsarnokában zárt körben, kizárólag a regisztrált DPK-tagok előtt mond beszédet. A rendezvényre sztárvendégeket is hívtak.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán jelentette be, hogy a dévaványai találkozó elmarad. A szombati győri eseményt azonban megtartják, ahol a polgármester már vitára is hívta a két politikust.
HÍREK
„Elveszi a nyugdíjakat”/ „Ez egy baromság” – Magyar Péter megosztott faluban kezdte új országjárását
Már Magyar Péter érkezése előtt ott voltunk Csákberényben, hogy megtudjuk, hogyan gondolkodnak a Tiszáról és a Fideszről új országjárásának első állomásán. Magyar azt mondta: személyes jelenléttel, őszinteséggel, tájékoztatással lehet a kis településeken győzni.
HÍREK
Hiába az adatbotrány, a Tisza Párt nem lassít, sőt, bejelentették a választási céldátumot is. A Nemzet Hangja eredményeit közzétették, de a pontos részvételi számokról hallgatnak.
HÍREK
A politikai elemző szerint a Fidesz szavazói várják a személyes jelenlétet, miközben a párt stratégiája naponta változik. A párt most olyan lépésekre készül, amiket korábban elkerült.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke már az ötödik kampánykörútját teljesíti a politikai közössége alapítása óta. Szerinte nem csak leghosszabb, hanem a legfontosabb országjárása lesz.
HÍREK
A TISZA és a mellette álló többség élőben szeretné megmutatni, milyen a valódi országjárás. Már az időpontokat és a helyszíneket is megadták.
HÍREK
A miniszterelnök szerint október 23-án a béke hangja volt a legerősebb. Emiatt indítják útnak a kezdeményezést.
HÍREK
A TISZA Párt vezetője megható szavakkal emlékezett meg nagyapjáról, Erőss Pálról is, aki gyerekkorát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken töltötte, és nagy szeretettel mesélt a vidékről.
Népszerű
Ajánljuk