HÍREK
A Rovatból

Több mint 14 százalékkal ugrott meg több alapvető élelmiszer ára Oroszországban

A cukor drágult a legjobban, de a hagyma is jóval többe kerül már, sőt a pelenka és a vécépapír ára is megemelkedett.


Ugrásszerűen emelkednek az árak Oroszországban az ukrajnai háború miatt hozott szankciók következményeként - írja a BBC.

Az orosz gazdasági minisztérium szerdai közlése szerint az éves infláció 14,5 százalékos volt múlt héten, amire 2015 vége óta nem volt példa.

Több alapvető élelmiszer is brutálisan megdrágult, például a cukor ára 37,1 százalékkal nőtt az ország számos területén, átlagosan pedig 14 százalékkal. De a hagyma is 13,7 százalékkal lett drágább országosan, míg egyes helyeken 40,4 százalékkal ugrott meg az ára. A pelenka 4,4, a fekete tea 4, a vécépapír pedig 3 százalékkal drágult.

Az áremelkedést az ukrajnai orosz invázió gazdasági következményei okozzák. Már maga a háború miatt is bezuhant a rubel, a nyugati szankciók miatt pedig tovább gyengül.

A valuta értéke idén már 22 százalékot esett.

A BBC-nek nyilatkozó szakértő rámutatott, hogy a gyenge rubel miatt minden, amit Oroszország importál, exponenciálisan drágább. Viktoria Abramcsenko orosz miniszterelnök-helyettes nemrég azt mondta, az ország teljesen önellátó a cukor és a hajdina szempontjából, ezért nem kell pánikvásárlásba kezdeni, mindenkinek jut elegendő mennyiségben.

Mivel az infláció várhatóan még tovább fog emelkedni Oroszországban a rubel gyengülése miatt, a kormány ezt a nyugati országokra kivetett szankciókkal igyekszik ellensúlyozni. Múlt héten például Joe Biden amerikai elnököt és 12 másik magas rangú amerikai tisztviselőt szankcionáltak, Vlagyimir Putyin pedig szerdán bejelentette, hogy az Oroszország számára "barátságtalan" országoktól rubelben kéri majd el a földgáz árát. A lépés célja nyilvánvalóan az orosz valuta támogatása. Az orosz elnök bejelentése után a rubel háromhetes csúcsot ért el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pajor Tamás Izraelben ragadt, videóban mondta el, mi történik most az országban
Az énekes éppen szombaton indult volna haza, de a háborús helyzet miatt most kénytelen az országban maradni. Videós beszámolója közben hallani lehet a légvédelmi szirénák hangját.


Kénytelen a vártnál tovább Izraelben maradni Pajor Tamás, miután az ország légterét lezárták az Iránnal folytatott légi harcok miatt. Az énekes a Facebook-oldalán közzétett videóban számolt be arról, jelenleg mi a helyzet az országban.

Elmondta, hogy

tilos a gyülekezés, bezártak az oktatási intézmények és a munkahelyek is.

Mint mondta, szombat délután utazott volna haza, amit most kénytelen elhalasztani.

Arról is beszélt, hogy az Irán elleni támadást Izrael az Egyesült Államokkal közösen hajtja végre. A céljuk az volt, hogy a már beélesített rakétákat megsemmisítsék – magyarázta.

Emlékeztetett rá, hogy a harci művelettel azt az iráni vallási diktatúrát akarják "lefejezni", amely ellen az iráni nép is felkelt. A tiltakozó megmozdulást végül tömeges mészárlással verték le a hatóságok. Pajor Tamás szerint a „vallási tébolyban szenvedő pszichopata vezetés” nemcsak saját népét sanyargatja és irtja ki – élén a másként gondolkodókkal –, hanem az arab világ nagy részével is konfliktusban vannak.

Végül azt üzente: ha valakik most arra gondolnak, hogy „a zsidók megtámadtak egy szuverén országot, azoknak nemcsak a rakéták hangját, hanem a megkínzott irániak százezreit is ajánlom a figyelmébe”

– mondta, miközben a háttérben megszólaltak a légvédelmi szirénák.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy rakétákat előkészítő iráni katonákat bombáz az izraeli légierő
Az iráni katonák éppen egy rakétaindítót élesítettek, amikor légicsapás érte őket. Az izraeli hadsereg szerint több olyan ballisztikus rakétaindítót semlegesítettek, amelyek már támadásra készen álltak.


Az Izraeli Védelmi Erők felvételeket hoztak nyilvánosságra azokról a csapásokról, amelyeket szombat reggel mértek iráni katonai célpontokra Irán nyugati részén. A hadsereg közlése szerint több száz célpontot, köztük rakétaindítókat támadtak – írta a Times of Israel.

Az egyik felvételen az látszik, ahogy iráni katonákra mérnek csapást, miközben azok rakétákat készítenek elő. Emellett egy már üzemkész rakétaindító elleni támadást is rögzítettek.

Az izraeli hadsereg szerint „sok” olyan ballisztikus rakétaindítót semlegesítettek, amelyek támadásra készen álltak.

Az Izraeli Védelmi Erők közlése szerint a térségben iráni katonai célpontok százait támadták. A célpontok között viszont olyan épületek is voltak, „ahol Irán politikai–biztonsági vezetői rétegének magas rangú tisztségviselői gyűltek össze”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kiderültek „az oroszlán üvöltése” hadművelet részletei: így készült Izrael az Irán elleni támadásra
Az izraeli hadsereg hónapokig dolgozott a terven, a hírszerző tisztek több ezer órát töltöttek a művelet előkészítésével. A célpontfelderítés párhuzamosan zajlott az iráni parancsnokok és a felső vezetés pontos helyzetének követésével.


Ahogy arról már több cikkben beszámoltunk, Izrael szombat reggel az Egyesült Államokkal közösen összehangolt légicsapásokat mért Iránra, melyek több teheráni helyszínt is érintettek.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombaton egy héber nyelvű videóüzenetben jelentette be, hogy megkezdődött az „oroszlán üvöltése” nevű hadművelet, amelynek célja, hogy elhárítsák az Iszlám Köztársaság által jelentett egzisztenciális fenyegetést.

Az Izraeli Védelmi Erők közlése szerint a térségben iráni katonai célpontok százait támadták. A célpontok között viszont olyan épületek is voltak, „ahol Irán politikai–biztonsági vezetői rétegének magas rangú tisztségviselői gyűltek össze”

– írja a Times of Israel.

A hadsereg felvételeket is közzétett a nyugat-iráni rakétaindítók elleni csapásokról.

A hadsereg azt is elárulta, hogy a terven hónapokig dolgoztak, a támadást pedig a Hírszerzési Igazgatóság vezetésével végrehajtott, nagyszabású hírszerzési művelet előzte meg, melynek célja az volt, hogy „azonosítsa azt a műveleti lehetőséget, amikor a rezsim vezető tisztségviselői összeülnek.”

A közlemény szerint

a célpontfelderítés „párhuzamosan zajlott az iráni parancsnokok és a felső vezetés pontos helyzetének követésével.” A hírszerző tisztek több ezer órát töltöttek a művelet előkészítésével.

Szándékosan reggel, és nem éjjel csaptak le, noha számoltak az iráni felkészültséggel. Állításuk szerint ezzel „másodszor is sikerült taktikai meglepetést elérniük”, utalva a 2025 júniusában zajlott 12 napos háború nyitócsapásaira. A tavalyi, 12 napos háború során Izrael szintén meglepetésszerű támadásokkal indított, amire Irán nagyszabású rakéta- és dróncsapásokkal válaszolt.

Az izraeli hadsereg szerint az Egyesült Államok többek között azért csatlakozott a mostani művelethez, mert bízik az izraeli „hírszerzési és műveleti képességekben”, és meggyőzték őket a tavaly júniusi háborúban elért eredmények is.

Azt is közölték, hogy a célpontok számát több száz százalékkal növelték, így Izrael felkészült arra, hogy ameddig szükséges, csapásokat mérjen Iránban.

Az izraeli támadásra válaszul az iráni hadsereg bejelentette, hogy „több tucat támadódrónt” indított Izrael ellen.

Közleményükben azt írták, hogy ez az „első kiterjedt dróntámadó művelet”, amelyet „konkrét célpontok ellen a megszállt területeken és a cionista rezsim minden érdekeltsége ellen” hajtanak végre. A drónoknak több órába telik, mire elérik Izraelt. A korábbi, hasonló támadások tapasztalatai alapján a drónok túlnyomó többségét a vadászgépek még azelőtt elfogják, hogy elérnék Izrael határait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
TISZA Párt: Legalább két dolgozó mérgezést szenvedett a napokban az egyik debreceni akkumulátorgyárban
A párt Hajdú-Bihar megyei képviselőjelöltje egy videót tett közzé, amelyben egy nő eltorzított hangon beszél arról, milyen tüneteket észlelt magán, amikor állítása szerint mérgező gázok szivárogtak a gyárban.


Tárkányi Zsolt, a TISZA Párt Hajdú-Bihar megyei képviselőjelöltje a Facebookon számolt be arról, hogy úgy tudja,

a napokban az egyik debreceni akkumulátorgyárban legalább két dolgozó mérgezést szenvedett.

Egy videót is közzétett az oldalán, amelyben egy eltorzított hangú nő számolt be arról, mi történt vele. „Pont én voltam az a szerencsés ember, aki azt fogtam meg, ahol a pólus kimenet hiányzott” – mondta, hozzátéve, hogy ez azért volt probléma, mert a cellákban található gázok így ki tudtak szivárogni.

Elmondása szerint először a torka kezdett fájni és a feje lüktetett. A kollégái kikísérték a friss levegőre, de ott tovább romlott az állapota.

„Ott még rosszabbul lettem, éreztem, hogy remeg a kezem, lábam. Nagyon-nagyon kábult voltam.”

A nő elmondása szerint ezután visszamentek az épületbe, utána pedig „képszakadás” következett, csak a kollégái elmondása alapján tudja, mi történt vele ezután.

„Azt mondják a kollégáim, elkezdtem reszketni, félrebeszéltem, dadogtam, elájultam.” Beszámolója szerint a munkatársai azt is észrevették, hogy a testének egyik oldala lebénult: „Azt mondják, hogy a bal lábam és a bal kezem nem is mozdult.”

Tárkányi Zsolt azt ígérte, hamarosan részletesebb beszámolóval jelentkezik Facebook-oldalán.

FRISSÍTÉS: A CATL Debrecen belső vizsgálatot indított.

Részletek alábbi cikkünkben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk