Pajor Tamás Izraelben ragadt, videóban mondta el, mi történik most az országban
Az énekes éppen szombaton indult volna haza, de a háborús helyzet miatt most kénytelen az országban maradni. Videós beszámolója közben hallani lehet a légvédelmi szirénák hangját.
Kénytelen a vártnál tovább Izraelben maradni Pajor Tamás, miután az ország légterét lezárták az Iránnal folytatott légi harcok miatt. Az énekes a Facebook-oldalán közzétett videóban számolt be arról, jelenleg mi a helyzet az országban.
Elmondta, hogy
tilos a gyülekezés, bezártak az oktatási intézmények és a munkahelyek is.
Mint mondta, szombat délután utazott volna haza, amit most kénytelen elhalasztani.
Arról is beszélt, hogy az Irán elleni támadást Izrael az Egyesült Államokkal közösen hajtja végre. A céljuk az volt, hogy a már beélesített rakétákat megsemmisítsék – magyarázta.
Emlékeztetett rá, hogy a harci művelettel azt az iráni vallási diktatúrát akarják "lefejezni", amely ellen az iráni nép is felkelt. A tiltakozó megmozdulást végül tömeges mészárlással verték le a hatóságok. Pajor Tamás szerint a „vallási tébolyban szenvedő pszichopata vezetés” nemcsak saját népét sanyargatja és irtja ki – élén a másként gondolkodókkal –, hanem az arab világ nagy részével is konfliktusban vannak.
Végül azt üzente: ha valakik most arra gondolnak, hogy „a zsidók megtámadtak egy szuverén országot, azoknak nemcsak a rakéták hangját, hanem a megkínzott irániak százezreit is ajánlom a figyelmébe”
– mondta, miközben a háttérben megszólaltak a légvédelmi szirénák.
Kénytelen a vártnál tovább Izraelben maradni Pajor Tamás, miután az ország légterét lezárták az Iránnal folytatott légi harcok miatt. Az énekes a Facebook-oldalán közzétett videóban számolt be arról, jelenleg mi a helyzet az országban.
Elmondta, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videón, ahogy rakétákat előkészítő iráni katonákat bombáz az izraeli légierő
Az iráni katonák éppen egy rakétaindítót élesítettek, amikor légicsapás érte őket. Az izraeli hadsereg szerint több olyan ballisztikus rakétaindítót semlegesítettek, amelyek már támadásra készen álltak.
Az Izraeli Védelmi Erők felvételeket hoztak nyilvánosságra azokról a csapásokról, amelyeket szombat reggel mértek iráni katonai célpontokra Irán nyugati részén. A hadsereg közlése szerint több száz célpontot, köztük rakétaindítókat támadtak – írta a Times of Israel.
Az egyik felvételen az látszik, ahogy iráni katonákra mérnek csapást, miközben azok rakétákat készítenek elő. Emellett egy már üzemkész rakétaindító elleni támadást is rögzítettek.
תיעודים ראשונים ממבצע "שאגת הארי": צה"ל במבצע תקיפות רחב היקף בו הותקפו מאות מטרות במערב איראן
במסגרת מבצע "שאגת הארי", חיל האוויר תקף מאות מטרות צבאיות, בהן משגרים של משטר הטרור האיראני במערב איראן.
במקביל לתקיפות חיל האוויר באיראן, מערך ההגנה האווירית פועל ליירט איומים ששוגרו… pic.twitter.com/vEitjUZLC6
Az izraeli hadsereg szerint „sok” olyan ballisztikus rakétaindítót semlegesítettek, amelyek támadásra készen álltak.
Az Izraeli Védelmi Erők közlése szerint a térségben iráni katonai célpontok százait támadták. A célpontok között viszont olyan épületek is voltak, „ahol Irán politikai–biztonsági vezetői rétegének magas rangú tisztségviselői gyűltek össze”.
Az Izraeli Védelmi Erők felvételeket hoztak nyilvánosságra azokról a csapásokról, amelyeket szombat reggel mértek iráni katonai célpontokra Irán nyugati részén. A hadsereg közlése szerint több száz célpontot, köztük rakétaindítókat támadtak – írta a Times of Israel.
Az egyik felvételen az látszik, ahogy iráni katonákra mérnek csapást, miközben azok rakétákat készítenek elő. Emellett egy már üzemkész rakétaindító elleni támadást is rögzítettek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderültek „az oroszlán üvöltése” hadművelet részletei: így készült Izrael az Irán elleni támadásra
Az izraeli hadsereg hónapokig dolgozott a terven, a hírszerző tisztek több ezer órát töltöttek a művelet előkészítésével. A célpontfelderítés párhuzamosan zajlott az iráni parancsnokok és a felső vezetés pontos helyzetének követésével.
Ahogy arról már több cikkben beszámoltunk, Izrael szombat reggel az Egyesült Államokkal közösen összehangolt légicsapásokat mért Iránra, melyek több teheráni helyszínt is érintettek.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombaton egy héber nyelvű videóüzenetben jelentette be, hogy megkezdődött az „oroszlán üvöltése” nevű hadművelet, amelynek célja, hogy elhárítsák az Iszlám Köztársaság által jelentett egzisztenciális fenyegetést.
Az Izraeli Védelmi Erők közlése szerint a térségben iráni katonai célpontok százait támadták. A célpontok között viszont olyan épületek is voltak, „ahol Irán politikai–biztonsági vezetői rétegének magas rangú tisztségviselői gyűltek össze”
A hadsereg azt is elárulta, hogy a terven hónapokig dolgoztak, a támadást pedig a Hírszerzési Igazgatóság vezetésével végrehajtott, nagyszabású hírszerzési művelet előzte meg, melynek célja az volt, hogy „azonosítsa azt a műveleti lehetőséget, amikor a rezsim vezető tisztségviselői összeülnek.”
A közlemény szerint
a célpontfelderítés „párhuzamosan zajlott az iráni parancsnokok és a felső vezetés pontos helyzetének követésével.” A hírszerző tisztek több ezer órát töltöttek a művelet előkészítésével.
Szándékosan reggel, és nem éjjel csaptak le, noha számoltak az iráni felkészültséggel. Állításuk szerint ezzel „másodszor is sikerült taktikai meglepetést elérniük”, utalva a 2025 júniusában zajlott 12 napos háború nyitócsapásaira. A tavalyi, 12 napos háború során Izrael szintén meglepetésszerű támadásokkal indított, amire Irán nagyszabású rakéta- és dróncsapásokkal válaszolt.
Az izraeli hadsereg szerint az Egyesült Államok többek között azért csatlakozott a mostani művelethez, mert bízik az izraeli „hírszerzési és műveleti képességekben”, és meggyőzték őket a tavaly júniusi háborúban elért eredmények is.
Azt is közölték, hogy a célpontok számát több száz százalékkal növelték, így Izrael felkészült arra, hogy ameddig szükséges, csapásokat mérjen Iránban.
Az izraeli támadásra válaszul az iráni hadsereg bejelentette, hogy „több tucat támadódrónt” indított Izrael ellen.
Közleményükben azt írták, hogy ez az „első kiterjedt dróntámadó művelet”, amelyet „konkrét célpontok ellen a megszállt területeken és a cionista rezsim minden érdekeltsége ellen” hajtanak végre. A drónoknak több órába telik, mire elérik Izraelt. A korábbi, hasonló támadások tapasztalatai alapján a drónok túlnyomó többségét a vadászgépek még azelőtt elfogják, hogy elérnék Izrael határait.
Ahogy arról már több cikkben beszámoltunk, Izrael szombat reggel az Egyesült Államokkal közösen összehangolt légicsapásokat mért Iránra, melyek több teheráni helyszínt is érintettek.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombaton egy héber nyelvű videóüzenetben jelentette be, hogy megkezdődött az „oroszlán üvöltése” nevű hadművelet, amelynek célja, hogy elhárítsák az Iszlám Köztársaság által jelentett egzisztenciális fenyegetést.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: A Fidesz Vas megyei képviselőjelöltjei „a hulladékmaffia oldalára álltak”
A TISZA Párt elnöke a Vas megyei illegális gumihulladék-lerakatok ügyébe is beleállt. Szerinte hiába történtek feljelentések és hiába tiltakoztak a helyiek, a hatóságok és a fideszes képviselők évekig semmit nem tettek.
„A Fidesz mindhárom Vas megyei képviselőjelöltje a hulladékmaffia oldalára állt” – állítja Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke egy szombati Facebook-bejegyzésében.
„Pár kilométerre Körmendtől, nem messze az Őrségi Nemzeti Parktól, Nagykölked település határában 50 ezer köbméter gumihulladékot halmoztak fel néhány év alatt illegálisan, közvetlenül veszélyeztetve a környéken élőket és a vízkincset”
– olvasható a posztban.
Szerinte mindez V. Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, volt környezetvédelmi államtitkár körzetében történt minden vonatkozó jogszabály megszegésével, a helyiek folyamatos tiltakozása ellenére. Hozzáteszi, hogy a Fidesz szombathelyi képviselőjelöltje, Vámos Zoltán az érintett időszakban a Vas Megyei Kormányhivatal vezetője, Ágh Péter fideszes képviselő édesanyja pedig a kormányhivatal főigazgatója volt. Azt is tényként közölte, hogy „a nagykölkedi és több más illegális gumilerakó (Devecser, Lenti, Kolontár, Sorkifalud) Rogán Antal korábbi államtitkára, Benkő Tamás közvetlen családjához kötődik.”
Szerinte hiába voltak a feljelentések és a helyiek tiltakozása, a hatóságok és a fideszes képviselők évekig semmit nem tettek. Úgy látja, „V. Németh Zsolt most, a választások előtt annyival intézte el a dolgot, hogy majd valamikor a magyar adófizetők pénzén elszállítják a veszélyes hulladékot”.
Magyar Péter kérdéseket is feltett V. Németh Zsoltnak: „Mikor fog felelősséget vállalni azért, hogy mindezt helyi képviselőként és környezetvédelmi államtitkárként tétlenül szemlélte? Mi történik, ha ne adj’ Isten kigyullad az őrzés nélküli 50 ezer m3 gumiabroncs 50 méterre a lakott területtől?”
A pártelnök azt ígérte, hamarosan jelentkezik a helyszínen készült videós beszámolóval.
A nagykölkedi telepen, amely a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. tulajdona, az elmúlt években mintegy 6300 tonnányi, körülbelül 50 250 köbméternyi használt gumiabroncsot halmoztak fel. Az ügyben 2025. december 30-án egy célzott jogszabály-módosítás, az úgynevezett „lex Nagykölked” lépett hatályba. Ez lehetővé teszi, hogy az állam megelőlegezze az elszállítás költségét, amit utólag próbál meg behajtani a felelősön. V. Németh Zsolt január közepén jelentette be, hogy a kormányhivatal közbeszerzést ír ki a munkára, amelynek becsült költsége 700–800 millió forint lehet, és több hónapig is eltarthat.
Az illegális gumilerakatok ügye nem egyedi, 2023 óta több hasonló telep felszámolása is megkezdődött. A Lenti-Zajda volt laktanya területéről például a Zala Vármegyei Kormányhivatal több ütemben több ezer tonna abroncsot szállíttatott el állami költségen, ami szintén százmilliós nagyságrendű kiadást jelentett. Korábban ellenzéki politikusok és civilek több helyszínen, köztük Devecserben és Sorkifaludon is dokumentáltak hasonló, nagy kiterjedésű lerakatokat.
„A Fidesz mindhárom Vas megyei képviselőjelöltje a hulladékmaffia oldalára állt” – állítja Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke egy szombati Facebook-bejegyzésében.
„Pár kilométerre Körmendtől, nem messze az Őrségi Nemzeti Parktól, Nagykölked település határában 50 ezer köbméter gumihulladékot halmoztak fel néhány év alatt illegálisan, közvetlenül veszélyeztetve a környéken élőket és a vízkincset”
– olvasható a posztban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Esztergomban: El akarják hitetni velünk, hogy ez a választás már eldőlt
A miniszterelnök a Fidesz háborúellenes gyűlésén kijelentette: az esztergomi választókerületben nem a kétharmad, hanem a háromharmad a cél. Szerinte míg ellenfeleiknek „látványpékségük” van, nekik „kenyérgyáruk”.
„Itt nem a kétharmad, hanem a háromharmad a cél” – ezzel a mondattal jelölte ki Orbán Viktor a Fidesz új célját szombaton Esztergomban, a párt háborúellenes gyűlésén. A miniszterelnök beszéde a billegő körzetek megnyerése mellett a kampányfegyelemről és a helyi közösségeknek szóló üzenetekről is szólt.
A kormányfő egy személyes emlékkel nyitott: felidézte, hogy a hetvenes években egy osztálykiránduláson járt először Esztergomban, ahol vita robbant ki az ország valódi fővárosáról. Ez végül azzal a kompromisszummal zárult, hogy „Fehérváron volt a királyi, Esztergomban volt a szellemi hatalom”. Orbán megemlítette azt is, hogy 2006-ban Esztergom díszpolgárává avatták, ami különösen jól esett neki, mert akkor a pártja éppen vesztésre állt.
A nosztalgikus felütés után a miniszterelnök a választási realitásokra tért rá. Emlékeztetett, hogy a választókerületben 1990 és 2010 között két jobboldali és három baloldali győzelem született, de 2010 óta mind a négy választást a Fidesz nyerte. Éppen ezért szerinte itt „nem a kétharmad, hanem a háromharmad a cél”.
„Folyik egy pszichológiai hadviselés, el akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt”
– mondta Orbán, hozzátéve, hogy ebben a választókerületben meg kell harcolni a győzelemért.
Konkrét adatokat is közölt a szomszédos körzetekről:
szerinte Tatabányán Bencsik János 6, Komáromban pedig Czunyiné Bertalan Judit 8 százalékkal vezet.
A mozgósításról szólva a miniszterelnök egy neki mondott hasonlatot idézett: „Nekik látványpékségük van, nekünk meg kenyérgyárunk”.
Orbán arra kérte a jelenlévőket, hogy munka helyett ne spekuláljanak, mert abból vereség lesz. Azt mondta, ha mindenki elvégzi a maga dolgát, akkor „le fogjuk tolni őket a pályáról”.
A beszéd kitért a Digitális Polgári Körökre is, amelyeknek szerinte jelenleg 230 ezer, hadrendbe állított, digitális harcosuk van. Ezzel szemben a Lakmusz és a Political Capital egy tavaly októberi elemzése körülbelül 56 ezer csatlakozót azonosított a területi alapon szerveződő csoportokban.
A miniszterelnök szerint a „magyar szellemi élet egy saját burokban él”, és másképp gondolkodik, mint ők, akik „a régi világban vannak”, de a munkások támogatására számítanak. A fiataloknak azt üzente, a biztos jövő a jó szakmunkás végzettségben rejlik.
Orbán Viktor kitért arra is, hogy nemrég meglátogatta a kórházban Erdő Péter bíborost, aki szerinte egyre jobb állapotban van.
A helyieknek a környékbeli fejlesztésekre utalva a kormányfő azt üzente: „Az önökkel kötött barátság és szövetség nemcsak a mi konyhánkra hozott, hanem az önökére is, használják egészséggel”.
„Jövök még ide gyűlést tartani, hogy a háromharmad meglegyen!” – jelezte az esemény vége felé Orbán Viktor.