HÍREK
A Rovatból

Titokban találkozott egymással a CIA igazgatója és a tálibok vezetője Kabulban

Az amerikai kormány és a tálibok közötti eddigi legmagasabb szintű találkozón valószínűleg az amerikai csapatok kivonulása volt a téma.


Hétfőn titokban találkozott a tálibok vezetőjével William J. Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója - írja a Washington Post egy neve elhallgatását kérő tisztviselőre hivatkozva.

Ha igaz a hír, akkor ez volt az eddigi legmagasabb szintű találkozó az amerikai kormány és a tálibok között, mióta a radikális iszlamisták elfoglalták az afgán fővárost, Kabult.

Bár a CIA nem kommentálta az értesülést, a lap szerint a CIA-igazgató és a tálibok vezére, Abdul Ghani Baradar az amerikai csapatok kivonulásának határidejéről egyeztetett. Joe Biden amerikai elnök korábban azt mondta, hogy augusztus 31-ig minden katona elhagyja Afganisztánt, ám múlt héten már úgy nyilatkozott, hogy addig maradnak a csapatok Afganisztánban, amíg sikerült minden amerikait kimenekíteni az országból. A tálibok szóvivője erre úgy reagált, hogy ezzel az Egyesült Államok átlépne egy vörös vonalat, amelynek következményei lesznek, de konkrétumokat nem mondott.

Mint megírtuk, az amerikaiak alig több mint egy hét alatt nagyjából 37 ezer embert evakuáltak Afganisztánból, akiknek közel felét az elmúlt 24 órában menekítették ki az országból.

Forrás: 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz a lengyelországi drónincidensről: A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak
A Tisza Párt politikusa szerint hat óra alatt a lengyelek mozgósították haderejüket, a NATO is a levegőben járőrözött, míg Magyarországon eközben semmi nem történt.


Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt politikusa élesen bírálta a magyar kormányt, amiért szerinte nem reagált megfelelően arra, hogy szerda éjjel több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

„Az órám szerint most szeptember 10-én, dél elmúlt már. Több mint hat órával vagyunk túl azon, hogy Oroszország dróntámadást intézett Lengyelország ellen. Ez idő alatt a NATO gépei már a levegőben járőröznek, Varsóban vészhelyzeti intézkedések léptek életbe, egyes megyékben a katonai behívási időt hat órára csökkentették. Magyarországon eközben teljes a csend” – fogalmazott a volt vezérkari főnök.

Szerinte nyoma sincs a Védelmi Tanács összehívásának vagy bármiféle megelőző intézkedésnek, sőt közlemény sem született a szövetségeseinkkel való szolidaritásról. Úgy fogalmazott:

„A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak. Szijjártó Péternek pedig annyira futotta, hogy párbeszéd kell.”

„Egy katona pontosan tudja: a reakcióidő életeket ment. Egy drón- vagy légitámadás után minden perc kritikus; a hadseregnek azonnal fel kell mérnie a fenyegetés típusát, aktiválni a légvédelmi rendszereket, mozgósítani a gyorsreagálású egységeket, és biztosítani a szövetségesi kommunikáció folyamatos működését” – tette hozzá Ruszin-Szendi, megemlítve, hogy Varsóban már kijelölték a védendő területeket, felszállt a légierő, parancsokat adott a hadműveleti központ, és a tartalék erők mozgósítása is megkezdődött.

Ezzel szemben Budapesten szerinte hat óra telt el anélkül, hogy akár egyetlen katonai vagy politikai lépés történt volna. „Hat óra alatt egy NATO-hadművelet már működésbe lép, de nálunk még mindig csak hallgatás van, a stratégiai parancsok késnek, és senki nem adja meg a katonáknak az irányítást ahhoz, hogy érdemben reagáljanak a fenyegetésre.”

Ruszin-Szendi azt is felvetette:

vajon kit fog hibáztatni a magyar kormány: a lengyeleket, amiért megvédik magukat, vagy „mindenkit, aki nem hajlandó tétlenül nézni az orosz agressziót”.

„A biztonság nem plakátkampány. A biztonság gyors döntés, világos állásfoglalás és szövetségi kiállás. Lengyelország ma megmutatta, mi a honvédelem. Orbán Viktor pedig megmutatta, mi a csend. Ez a rezsim „biztonságpolitikája”: hangos hirdetések, de néma cselekvés, amikor valóban számítana” – zárta közleményét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Medián: 13 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz előtt, kétpárti parlament körvonalazódik, a Mi Hazánk 4, a DK 2 százalékon
A választók valamivel derűlátóbbak lettek júniushoz képest. A Medián szerint a Fidesz támogatottsága két százalékponttal nőtt.


A Medián legújabb felmérése szerint a Tisza Párt 13 százalékponttal előzi meg a Fideszt a teljes népesség körében. A biztos szavazók között a Mi Hazánk már nem éri el a parlamenti küszöböt, az MKKP 3 százalékon áll, a DK pedig 2 százalékra esett vissza.

A nyár folyamán a két nagy párt teljesen más stratégiát követett. A Fidesz online kampánnyal próbálta utolérni a Tisza sikerét, míg Magyar Péterék személyesen járták az apró településeket, hogy megszervezzék az aktivista hálózatukat. A választói magatartásban azonban ez nem hozott nagy változást – írja a hvg.hu.

A portál szerint a magyar politika kétosztatúsága stabil maradt az elmúlt hónapokban. A szeptember elején készült reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy öt százalékponttal többen gondolják, hogy jó irányba mennek a dolgok, és ebből leginkább a Fidesz tudott profitálni.

A kormányváltást akarók aránya 62-ről 60 százalékra csökkent, miközben a Fidesz támogatottsága két százalékponttal nőtt.

Arra is többen számítanak, hogy a kormánypárt győzhet, mint három hónappal korábban.

Ugyanakkor a magyarok kétharmada továbbra is borúlátó. A változást akarók vannak többségben, és szűk előnnyel, de még mindig többen gondolják úgy, hogy a Tisza esélyesebb a választási győzelemre.

A Medián szerint Magyar Péter számára figyelmeztető lehet, hogy a teljes népességben három százalékponttal csökkent a pártja támogatottsága. A biztos szavazók körében viszont továbbra is 51 százalékon áll, ami azt mutatja, hogy a szimpatizánsok elköteleződése erősödött. A Fidesz hívei kevésbé lelkesek, ezért a két nagy tömb között megmaradt a kétszámjegyű különbség.

A részletes adatok szerint a Fidesz júniushoz képest a kisebb városokban és falvakban, valamint az alacsonyabb végzettségűek körében tudott erősödni – ott, ahol egyébként is jobban állt a Tiszánál.

A biztos szavazók között a Mi Hazánk a küszöb alatt van, az MKKP továbbra is 3 százalékos, a DK pedig 2 százalékon áll. Ez a helyzet jelenleg kétpárti parlamentet vetít előre – írja a hvg.hu a Medián alapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mark Rutte: A NATO megvédi területének minden négyzetcentiméterét, beleértve a légteret is
Mark Rutte kijelentette, hogy az értékelés még folyamatban van. A főtitkár Putyint arra szólította fel, hogy fejezze be Ukrajna elleni háborúját.


A NATO főtitkára, Mark Rutte reagált a Lengyelországban történt éjszakai incidensre, amikor Oroszország több drónja (jelenlegi információk szerint 19) is megsértette a lengyel légteret.

Azt mondta: „A teljes értékelés még folyamatban van”, de hangsúlyozta: „akár szándékos volt, akár nem, ez teljesen felelőtlen, teljesen veszélyes.”

„Putyinnak az üzenetem egyértelmű: fejezze be a háborút Ukrajnában, fejezze be a háború eszkalálását, amelyet most alapvetően ártatlan civilek és polgári infrastruktúra ellen folytat, és hagyja abba a szövetségesek légterének megsértését. Tudja, hogy mi készen állunk, éberek vagyunk, és megvédünk minden egyes centiméternyi NATO-területet”

– fogalmazott a főtitkár.

Rutte szerint a tegnap esti reakció „nagyon sikeres” volt: „Mindig biztosítanunk kell, hogy egy lépéssel előrébb járjunk, de úgy gondolom, a tegnap este megmutatta, hogy képesek vagyunk megvédeni a NATO teljes területét, beleértve természetesen a légterét is” – áll a közleményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szerb szurkolókat vertek a szerb kormány ultrái az Anglia elleni vb-selejtező közben – a gyerekeket sem kímélték
A csendőrség csak később avatkozott közbe, miközben a támadók nyugodtan beszélgettek velük. Többüket már korábbi tüntetésekről is ismerni lehet.


Botrányos jelenetek zavarták meg a kedd esti Szerbia–Anglia világbajnoki selejtezőt, ahol az angol válogatott 5–0-ra győzött Belgrádban. A The Guardian tudósítása szerint a meccsen többször is felhangzott a „Szerbia, Koszovó” skandálás, amellyel a szurkolók Koszovó önállósága ellen tiltakoztak. Egy drukker lézerrel próbálta zavarni az angol játékosokat.

A mérkőzést a belgrádi Rajko Mitic Stadionban rendezték, amelynek 15 százalékát már eleve le kellett zárni az Andorra elleni meccsen történt rendbontások miatt. A mostani események után a szerb válogatott további szankciókra számíthat.

A legnagyobb rendbontás akkor történt, amikor a nézőtéren többen állva, ugrálva kezdték el skandálni: „aki nem ugrál, az Vučić egyetemistája”. Ekkor a stadion négyes szektorában fekete pólós férfiak tűntek fel, akik rátámadtak a szurkolókra. A Szabad Magyar Szó beszámolója szerint a támadók gyerekeket sem kíméltek.

A nyugati lelátón sok család foglalt helyet, köztük kisgyerekek is. A verekedés után sokan inkább elhagyták a stadiont, és nem nézték végig a meccset. Néhány gyerek átmászott a betonkorláton, és a biztonságiak irányába menekült. Több szülő is átsegítette gyermekét a lezárt zónába, a civil rendfenntartók a helyzetre való tekintettel ezt megengedték.

A verekedést végül a csendőrség állította le. Az esetről készült videón azonban az látszik, hogy a támadók később nyugodtan beszélgetnek a stadionban jelen lévő csendőrökkel. A közösségi médiában több elkövetőt is beazonosítottak. Kiderült, hogy korábban is feltűntek olyan eseményeken, ahol a kormány ellen tüntetők ellen léptek fel.

Szerbiában 2024. november 1. óta tartanak tömegtüntetések, miután leomlott az újvidéki vasútállomás előtetője, és a balesetben 16 ember életét vesztette. A tiltakozásokat főként egyetemisták és középiskolások vezetik. A tüntetések eleinte békésen zajlottak, de június végétől egyre durvább eszközökkel lépnek fel a demonstrálók ellen. A hatóságok nemcsak a rendőrséget vetik be, hanem olyan embereket is, akik kormánytámogatókként próbálják provokálni a tüntetőket.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: