HÍREK

Sok tankerületi vezető egymaga több jutalmat kap, mint az alá tartozó több ezer tanár összesen

A 24.hu összesítése szerint volt olyan tankerület, ahol 3 vezető 13 és fél millió forintot kapott, míg 1772 pedagógus összesen 84 ezret.

Link másolása

Az utóbbi hetekben-hónapokban előtérbe kerültek az iskolák felett álló tankerületek és azok vezetői. A leghíresebb minden bizonnyal a Belső-Pesti Tankerületi Központ és annak igazgatója, Marosi Beatrix lett, hiszen ide tartozik a Kölcsey Ferenc Gimnázium, ahonnan polgári engedetlenség miatt öt tanárt rúgtak ki. És ahol a tankerület első embere plágiumgyanúba keveredett. (Igaz, ennek vizsgálatát éppen felfüggesztették.)

A 24.hu ennek kapcsán utánajárt a tankerületek éves pénzügyi beszámolóinak, hogy összevessék, mennyit kapnak azok vezetői, és ez milyen arányban van a hozzájuk tartozó pedagógusok jutalmazásával.

A lap beszámolója szerint

több pénzt fordítottak az összesen 2605 tankerületi hivatalnok jutalmazására, mint a több mint 106 ezer iskolai közalkalmazottéra, és ez a helyzet a béren kívüli juttatásokkal is.

Az is feltűnő volt, hogy a hatvanból csak 37 tankerület tette nyilvánossá az utolsó lezárt évről szóló, 2021-es beszámolóját. Az utolsó elérhető adatokból kiderült, hogy

egy-egy tankerületi igazgató a vizsgált időszakban átlagosan több mint másfél millió forint jutalmat kapott, a tankerületi hivatalnokok pedig átlagosan 562 ezer forintot, miközben a pedagógusok (és ebben már az iskolaigazgatók is benne vannak) átlagban 10 500 forint jutalomban részesültek.

Hozzáteszik: ez átlagszámítás, tehát vannak tanárok, akik ennél valamivel többet kaptak, de természetesen olyanok is, akik egyáltalán nem részesültek jutalomban.

Berettyóújfaluban három vezető összesen 13 millió 448 ezer forintot kapott 2019-ben (ez a legfrissebb adat onnan), ami fejenként majdnem 4,5 millió forint. Mindezt úgy, hogy a tankerületükhöz tartozó 1722 pedagógust összesen 84 ezer forint jutalomra tartották érdemesnek.

A "leghíresebbé" vált belső-pesti tankerületben a 2020-as évre az akkori vezető 1,1 milliós extrapénzt vett fel, miközben a tankerület háromezer pedagógusának (ide tartoznak a kölcseys tanárok is) összesen 500 ezer forint jutott.

A 24.hu összesen 11 olyan tankerületet talált az országban, ahol az igazgató egymaga több jutalmat kapott, mint az alá tartozó pedagógusok összesen. Ezek:

  • a dunakeszi,
  • a dunaújvárosi,
  • a debreceni,
  • az észak-budapesti,
  • a külső-pesti,
  • a karcagi,
  • a szerencsi,
  • a szombathelyi
  • és a váci tankerületek.

Kiemelik Dunaújváros esetét, ahol 2018-ban (az utolsó nyilvános beszámoló évében) a tankerületi vezetők átlagosan 1,2 millió forint jutalmat osztottak ki egymás között, miközben a körzethez tartozó közel másfél ezer tanárnak egyetlen fillér jutalmat sem adtak.

Megemlítendő még, hogy az ország minden tankerületében jár cafetéria a hivatali dolgozóknak, de a tanároknak nem feltétlenül: a tankerületek felében egyetlen fillér béren kívüli juttatást sem kapnak a pedagógusok.

A pedagógus tiltakozások visszatérő témája a kifizetetlen vagy alulfizetett helyettesítések és túlórák helyzete. Márpedig ilyenből a koronavírus időszakában és a folyamatos és súlyos tanárhiány miatt nagyon sok van. A tankerületekben azonban hasonló problémával nem kell szembesülni. A 24.hu által vizsgált adatok szerint:

több tankerületnél többet fizettek a túlórákért, helyettesítésekért a hivatali dolgozóknak, mint a pedagógusoknak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: