HÍREK
Brutális beavatási szertartás fogadta az új fiúkat, slaggal mosták le őket, mint az állatokat. A megaláztatások sora itt nem ért véget, a térdelve felmosás mindennapos volt.
HÍREK
Varga László Balázs most először nyilatkozott a sajtónak. Azt mondta, a kinevezése után szembesült azzal, hogy a kihívások meghaladják a kapacitásait.
HÍREK
Oláh Zsuzsanna Viktória tavaly februártól novemberig dolgozott az intézmény speciális részlegén, a Partizánnak adott interjúban beszélt minderről. Az önsértés annyira mindennapos volt, hogy az első hónapjában szinte naponta hívtak mentőt.
HÍREK
Az emberkereskedelemmel és szexuális erőszakkal gyanúsított volt igazgató részletesen leírta, hogy milyen körülmények között telt a gyerekkora, és mi késztette arra, hogy gyerekekkel foglalkozzon.
HÍREK
Az előző intézményvezető egy hétig volt az intézet élén, mielőtt ma lemondott. Az új igazgató idén már a negyedik lesz.
HÍREK
A hétfőn lemondott igazgató pszichológusként is dolgozott korábban több budapesti gyermekvédelmi intézményben. Emellett egy cégnél kriminálpszichológiai kurzusokon is tanított.
HÍREK
A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt közölte, hogy az ügyészség elrendelte egy nevelési szakterületen dolgozó férfi letartóztatását. Még ma dönthetnek további két gyanúsított letartóztatásáról is.
HÍREK
A Szőlő utcai intézet a Belügyminisztérium fenntartásában működik, a felügyeleti láncban pedig ott van a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság is. A fenntartónak kötelessége ellenőrizni az alá tartozó szervezeteket.
HÍREK
A brutális bántalmazásokról készült felvételeket Juhász Péter hozta nyilvánosságra. A volt politikus szembesíteni akarta ezekkel a javítóintézet megbízott igazgatóját, aki hétfőn végül lemondott a pozíciójáról.
HÍREK
A felvételeken fiatal fiúk látszanak, akiket a javítóintézet egyik dolgozója fizikailag bántalmaz. A megbízott igazgató elismeri, hogy ő szerepel a videókon, bár szerinte azok kontextusból kiragadottak.
HÍREK
Az RTL-nek egy nevelőtanár is vallott arról, miket tapasztalt a budapesti Szőlő utcai javítóintézet igazgatójával kapcsolatban.
HÍREK
A férfit évekkel ezelőtt már elbocsátották egy gyermekotthonból hasonló vádak miatt, később azonban mégis visszakerült a gyermekvédelem területére. J. karrierje összefonódott a Fidesz-KDNP elmúlt másfél évtizedével.
HÍREK
„Emberkereskedelem, szexuális visszaélések, két évtizede garázdálkodó rém és ki tudja hány tönkretett gyermek és fiatal.
Gulyás Gergely pedig egy kérdésre sem válaszolt vagy épp hazudott” - írta Magyar.
HÍREK
A rendőrség szerint a vezető és beosztottja prostitúcióra kényszerített két fiatalt. A páros előzetes letartóztatásba került.
HÍREK
A Tisza Párt vezetője egy fotót is csatolt a posztjához, amin az emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsított férfi egy helyettes államtitkárral, valamint a gyermekvédelmi főigazgatóval pózol együtt.
HÍREK
Otthonukban házkutatást tartottak, majd együtt vitték őket vissza a Szőlő utcai intézetbe. A páros élettársi kapcsolatban állt.
HÍREK
Még arról is tanulhatnak a pedagógusok, hogy hogyan lehet hazafiasabban tanítani a természettudományos tantárgyakat. Pintér Sándor dönthet majd az igazgatónak jelentkezők számáról is.
Népszerű
Ajánljuk