News here
hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Nem hobbi, nem is játék, hanem a végső kétségbeesés eszköze – A tanársztrájkról szubjektíven

Lapunk egykori tanár szerzője megpróbálja elmagyarázni, hogy miért jogos a tanárok munkabeszüntetése, és követeléseik teljesítésével miért járhat jól az egész társadalom.

Link másolása

hirdetés

Habár a kormány még egy sort „izmozik” a pedagógus-szakszervezetekkel, utóbbiak szerint akár fals információkat is bevetve, az már biztosnak tűnik, hogy a tanároknak és iskolai dolgozóknak most tényleg elegük lett a rendszer működéséből, és január 31-én rövidebb sztrájkot tartanak, amit ígéretük szerint – akár a választási kampány kellős közepén – határozatlan idejű is követhet.

Jómagam hét és fél évig dolgoztam pedagógusként, számos ismerősöm jelenleg is a szakmában próbálja tartani a frontot, korábban pedig pedagógia-pszichológia szakos hallgatóként volt belátásom néhány intézménybe, így bátorkodom belevágni, hogy röviden – és szubjektíven! – megírjam, mi vezetett odáig, hogy a jelek szerint meglepően sokan és a szokottnál egységesebben döntöttek a munkabeszüntetés mellett.

Amikor azt írom, hallgatóként több oktatási intézményben jártam, és hallgattam pedagógus (leendő) kollégáim (főleg) panaszait, ahhoz meg kell említenem, hogy ennek immár bő 15 éve. Normális esetben ez nem is képezhetné részét a cikkemnek, hisz azóta felsorolhatatlanul sok minden történt a világban: a diákok és tanáraik zsebében ott az egész világ az okostelefonok formájában, minden szinten beszivárgott az életünkbe a digitalizáció és az információ túltengése, ráadásul a kormányváltás után gyökeresen változott a politikai vezető réteg képe a világról, az abban elfoglalt helyünkről, a diákságról és az oktatás helyzetéről és szerepéről. Minden változott tehát, csak a magyar oktatás nem. Vagy alig. És nem jó irányba.

Ott továbbra is korszerűtlen tudást próbál átadni egy jelentősen alulfizetett réteg rengeteg motiválatlan, a rendszer ósdiságát és értelmetlenségét pontosan átlátó fiatalnak.

A diák frusztrált, mert érzi, hogy amit kap, annak túlnyomó része használhatatlan lesz későbbi életében, e helyett pedig számos sokkal izgalmasabb dolgot is tudna csinálni. (Nem, messze nem csak jutyúboznak és tiktokoznak, kedves "jó generációsok".) A tanár ideges, mert ha nem is ellenőrzik minden lépését, de megkötött kézzel kell beszélnie arról, aminek egy részéről ő sem érti, hogy miért kell. A szülő ideges, amiért a gyereke nem kap értelmezhető tudást, korrekt visszajelzést. Az intézményvezető többnyire nem mer vagy nem tud érdemben foglalkozni a tanárok, diákok és szülők panaszaival, mert a központosított rendszerben a feje fölé raknak valakit. Olyan valakit, akinek amúgy sokszor semmi motivációja ahhoz, hogy egy egész tankerület összes nyűgét a nyakába vegye, ezért csak számon kéri a kötelező adatokat és papírokat, és retteg, hogy fentről nehogy valami dorgálás érkezzen. "Fent" pedig jobbára csak elégedetlen, hálátlan és kezelhetetlen problémaként tekintenek a pedagógusra, akinek hiába emelik folyamatosan a fizetését (azért lessük meg, mihez mérve...), hiába kapja a szép, egységesített tankönyveket, az új, szuper adminisztrációs rendszert, folyamatosan csak panaszkodni tud, semmi nem jó neki. Ez az a rendszer, ahol diákok százezreinek kellene boldogulnia nap mint nap, innen kerülnek ki leendő kezelőorvosaink, mérnökeink, akár politikusaink.

Sajnos Magyarországon nemcsak az ország vezetői, hanem gyakran a közhangulat sem áll egy szakma pártján, amikor annak képviselői a sztrájkhoz mint végső eszközhöz nyúlnak.

hirdetés
A sztrájk, azaz a munkabeszüntetés sokak szemében még mindig a „nem akarnak dolgozni” szinonimájaként él, nem pedig a végső elkeseredettség szimbólumaként.

De véleményem szerint a kívülállók (ha vannak egyáltalán ilyenek a pedagógus szakmáról beszélve) egy része nem csak ebben téved, amikor ferde szemmel néz a tanárok leendő munkafelfüggesztésére.

„Mitől lennének túlterheltek? Egész nyáron pihennek!”

Ez a vélemény csak egy azok hosszú sorában, amit egy átlagos tanár megkap pályája során. Tapasztalatom szerint úgy általánosságban véve az a gondolat a pedagógusok munkájáról, hogy bár talán sok a „neveletlen kölyök”, az adminisztráció, de a munkavégzés közben még sincs a hátuk mögött árgus szemekkel figyelő főnök. Ami azt osztályteremben történik, az ott is marad. Ennek tetejében a munkaidő két órakor véget ér, oké, néha van kijavítandó doga, de ha az első években megcsinálták (vagy más kollégáktól kölcsönkérték) az óraterveket, a következő 40 évre nagyjából meg is van, miből dolgoznak. Nincs hétvégi ügyelet, és hát ugye az ominózus „két és fél hónapos nyári szünet”,

Nos, a tanár az ideje egy (nem biztos, hogy nagyobb) részét kitevő osztálytermi munkában valóban saját és a diákok „főnökének” tűnhet, de nagyon téves kép felé visz, ha így gondolkozunk. (Vannak tanárok, akik így tesznek, kérdezzük meg tőlük, mennyire érzik boldognak és sikeresnek magukat a munkájukban.) Valójában akár általános, akár középiskolai tanárként a helyzet hasonló, mint egy stand up-komikusé: egy kisebb nagyobb közönség figyelmét kell 45 percen keresztül fenntartani, mert ha nem sikerült, előadó és „közönség” is elégedetlenül, sőt ami a nagyobb baj, kudarcélménnyel távozik. Az előadóművészekkel ellentétben azonban itt nem heti egyszer-kétszer, hanem napi hatszor-hétszer van fellépés, ráadásul közel sem csak előadásról van szó: egy tanóra csak akkor lehet sikeres, ha a frontális, a csoport-, projekt- és még számos fajta munka ésszerű keverékeként adagolják. Anélkül "meghal a buli".

Arról nem beszélve, hogy nagyobbat nem is lehetne tévedni, mint akkor, amikor a tanár tanórai munkájának befejeztét a munka végének is gondoljuk egyben. Azt, hogy a tanításon kívül csak a dolgozatjavítás vár rájuk, csak az gondolhatja, aki utoljára Kosztolányi Aranysárkányában olvasott pedagógusról. (Bár a tragikus sorsú főhős még ott is nagy figyelmet fordított a diákokkal való iskolán kívüli kapcsolattartásra.) Ma egy munkáját és hivatását nem kényszerből választó tanár legalább havonta új információra, olvasnivalóra, érdekes, potenciálisan megtanítható dologra lelhet internetes barangolásai, netán könyvtári látogatásai során. Megannyi olyan impulzus és információ érheti, amit érdemes lehet beleírnia a következő órák tanmenetébe. Mert hogy ugye ilyen műfaj is létezik: és most nem arról beszélek, amit teljesen feleslegesen le kell adminisztrálni év elején az iskola, a tankerület és még ki tudja ki felé. Hanem arról, ami folyamatosan, napról napra változik. Mert látja, hogy míg az "ások" ezt az anyagrészt gond nélkül elsajátították, a "céseknek" bizony át kell alakítani kicsit, mert az eddigi módon ők nehezebben fogadják be, és így lényegében értelmetlen marad a munkája. PPT-k készítése, digitális és hagyományos feladatok, csoportfeladatok és azok megtervezése, számonkérési rendszer, azok javítása, értékelése – csak néhány olyan feladat, ami egy tanárra minden nap vár 6-7 óra tanítás, azaz délután 2-3 óra után. A június végi-július eleji záróértekezletek, az augusztus végi nyitóhét és az év közbeni kötött szabadságok mellett a "két és fél hónapos nyári szünet" alaptalan legendájáról most hadd ne ejtsek szót.

Itt természetesen nem említettük az adminisztrációs feladatokat, jegybeírásokat, hiányzások kezelését (már amikor a milliárdokért kifejlesztett rendszer engedi...), félévente a bizonyítványírást, a – nyilván fizetetlen – helyettesítések és szakkörök könyvelését. Mindehhez olykor még a rettegett portfólió megírását is, ami gyönyörű példája annak, hogyan lehet a tanári szakmában oly fontos visszacsatolási rendszert egy teljesen értelmetlen, szinte pusztán adminisztratív, ostoba és felesleges pluszmunkává zülleszteni. Akinek ideje engedni, nézzen utána, hány egykori pedagógus vállal extra pénzért bér-portfólióírást, és ámuljon.

Így jön ki az, hogy az „átlagember” számára meghökkentő, sőt már-már pimaszul kevés 26-30 óra, amit ma egy tanárnak átlagosan tanítani kell, hirtelen és szinte észrevehetetlenül közel a duplájára ugrik. Az észrevehetetlent persze a munkavégzés idejére értem. Akkor nagyon is feltűnik, amikor a pedagógus épp szervezi a saját gyereke délutánját-estéjét, a rászakadó feladat miatt épp átszervezi az esti programját (csak viccelek ám: rutinos pedagógus eleve nem nagyon szervez hétköznap estére fix időpontú elfoglaltságot), vagy éppen szalad egyik munkahelyről a másikra. Mert ha túl hosszú nem is volt tanári pályafutásom, egy valamit biztosan állíthatok: a tanárnak, akinek nincsen milliomos házastársa, biztosan van pluszmunkája.

És igen, itt és most nem kerülhetjük meg a pénz kérdését sem. Az elmúlt időben sorra születtek a pedagógusok nyílt levelei (ITT és ITT lehet róla olvasni), amelyben kétségbeesetten panaszkodnak, hogy fizetésük szinte a mindennapi megélhetésükhöz is kevés. Márpedig az élet nem csak evés, alvás és munka. A gyerekeink jövőjéért minden nap dolgozó emberek megérdemelnék, hogy ne okozzon gondot egy-egy kikapcsolódó hétvége, rendszeres családi és kulturális program, egészséges élet, és az ezekre szánt pénzt ne úgy kelljen számolgatniuk, mint szegény diákjaiknak a minimális pontszámot a kettesükhöz. A bulvárhírekben mostanában rengeteget szereplő Csuti szerint „közepes influenszerek egy poszttal megkeresik egy tanár havi fizetését”. Alighanem igaza van, és nem biztos, hogy csak az influenszerek vannak túl fizetve. Hogy mennyire nem erről van szó, arra ITT és ITT egy jó példa két élelmiszerláncból. És arról is írtunk korábban, hogy a sokáig lesajnált Romániában mennyivel keres többet egy pályakezdő tanár, mint itthon:

A másik irányba túlzó véleményekkel ellentétben még az állami fenntartású iskolákban sem áll egy pedellus formájú figura a pedagógusok mögött, aki tockost ad, ha a központilag előirányzott tananyagtól eltérést vagy az egyentankönyvek anyagának felülbírálását látja. A tanárok alapvető szabadságát nem így veszik el. Hanem azzal, hogy a végletekig kizsigerelik őket, miközben egy elképesztően elrozsdásodott, legalább százéves hajót próbálnak minden erejüket megfeszítve kormányozni, ami ráadásul – tetszik vagy sem – folyamatosan süllyed is. Amikor pedig – szubjektív vélemény!– jókora késéssel végre kiállnának magukért, akkor egyszerű politikai nyerészkedőknek állítják be őket.

Ha szülőként, de akár egyszerű állampolgárként azt szeretnénk, hogy a fiatalok értelmes, cselekvő, tudatos emberként éljenek a világban, akkor ne haragudjunk tanáraikra sem, ha tenni akarnak az ellen, hogy a hatalom zsinóron rángatható bábokként bánik velük. Ha követeléseik meghallgatásra találnának, azzal nem csak ők nyernének, hanem mi, mindannyian.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
„Ön volt Mr. Depp bántalmazója” – porrá zúzta Amber Heardöt Johnny Depp ügyvédnője
Camille Vasquez a net új királynője. Még csak az elején vagyunk, de úgy tűnik, Amber Heardnek vége.

Link másolása

hirdetés

Folytatódik Johnny Depp és Amber Heard pere. A színész 50 millió dollárra perelte exfeleségét rágalmazásért - írja a Sassy.hu.

A színésznő 2017-es válásuk után írt egy cikket a Washington Postba, amelyben Depp nevének említése nélkül azt állította, házasságuk során ő bántalmazott nő volt.

Deppet megbélyegezték, kirúgták A Karib-tenger kalózai következő részéből. A színész most egy virginiai bíróságon küzd az igazáért. A per egy hónapja kezdődött a Virginia állambeli Fairfaxben, és a neten vagy millió helyen folyamatosan live streamelik. Szó szerint az egész világ látja.

A házasság, amely összesen 15 hónapig tartott, az eddigi bizonyítékok alapján kicsit sem nevezhető hétköznapinak. Amber Heard majdnem három teljes napig tartó vallomásában elképesztő részletességgel, drámai összeomlásokkal kísérve számolt be arról, hogy Johnny Depp részegen és bedrogozva gyakorlatilag napi szinten ütötte-verte-erőszakolta őt. Ám erre néhány mobillal készült fotón kívül, amelyeken az arcán van egy-két halvány folt, semmilyen kézzel fogható bizonyítékot nem mutatott.

hirdetés

Ekkor lépett a színre Camille Vasquez, Depp jogi csapatának - mondhatjuk nyugodtan - titkos csodafegyvere. A keresztkérdéseket magyar idő szerint tegnap este tízkor kezdte meg. Azon a jogi csatornán, ahol én néztem az élő streaminget, 700 ezren követték, és a szám csak nőtt. Mivel vagy ezer helyen streamelik, ez világszerte több tízmillió aktív nézőt jelenthetett.

A 37 éves, kaliforniai ügyvédnő nemcsak kifejezetten szép, hanem nyugodt, összeszedett, lágy hangú - és mindezek mellett egy Avenger. A kérdések úgy záporoztak belőle, mint egy golyószóróból, Amber Heard minden erőfeszítése ellenére láthatóan kérdésről kérdésre omlott össze és esett ki a szerepéből.

Camille Vasquez először szembesítette azzal, hogy Heard hangfelvételekkel bizonyíthatóan bevallotta: többször megütötte Deppet, mégis saját magát állítja be bántalmazottnak. Az ügyvédnő kerek-perec megkérdezte: "Tulajdonképpen Ön volt Mr. Depp bántalmazója, nem?" Heard erre csak annyit tudott mondani, hogy szerinte kölcsönös volt.

Az ügyvédnő ezek után (pontokba szedtem, majdnem kétórás kérdezz-felelek volt) a következőkkel szembesítette Heardöt.

1. Sokaknak feltűnt, hogy Johnny Depp a lassan egy hónapja zajló perben egyetlen egyszer sem nézett rá volt feleségére. Pedig Heard rengetegszer kereste vele a szemkontaktust. Vasquez lejátszott egy hangfelvételt, amely a szétválásuk után egy hónappal készült a házaspár beszélgetéséről, amelyben Amber zokogva könyörög "bántalmazó" férjének, hogy fogadja vissza, bocsásson meg mindenért, és ölelje meg őt. Depp akkor nyugodt hangon csak annyit mond, hogy elég volt ebből, többé nem akarja látni Heardöt, sőt megígéri, hogy soha többé az életben nem néz rá. Ehhez Depp azóta is tarja magát.

2. Camille Vasquez felidézett számtalan, konkrét dátumot, amelyeken Depp Amber Heard vallomása szerint agyba-főbe verte a feleségét, többször ököllel az arcába vágott, két alkalommal eltörte az orrát, fehasította a száját, véresre verte az állát, csomókban kitépte a haját. MINDEN egyes ilyen alkalom után az ügyvéd bejátszott egy-egy nyilvános megjelenést, vörös szőnyeges kivonulást vagy tévéinterjút, amelyen Heard teljesen érintetlen, porcelán arccal, egyetlen karcolás nélkül viccel, nevetgél. Az egyik ilyen a James Corden Show volt (lásd a videót alább), amelyre egy nappal azután került sor, hogy Depp állítólag eltörte Heard orrát, és kishíján az állkapcsát is.

Amber azzal próbált védekezni, hogy sminkkel ügyesen eltakarta a sérüléseit, ám a felvételeket nézve - lássuk be - ez több, mint furcsa. Főként, hogy Depp, amint az ügyvéd rámutatott, állandóan hatalmas, nehéz fémgyűrűket hord minden ujján. Egyetlen ökölcsapással krumplipürévé verte volna a felesége arcát, nemhogy annyi agyabugyálással, mint amit Heard állít.

3. A rettenetes verésekről, szexuális erőszakról Heard egyetlen orvosi látleletet, és egyetlen valóban verésről árulkodó fotót nem tudott bemutatni. Amikor Depp állítása szerint egy törött(!) vodkásüveggel megerőszakolta Ausztráliában, Heard akkor sem szorult orvosi ellátásra. Sőt, Johnny Depp szorult rá, mivel egy üveg, amit a felesége vágott hozzá, levágott egy darabot az egyik ujjából.

4. Végül a legveszélyesebb, legalábbis jogi szempontból: a hangfelvételek szerint Depp békés válást akart, a keresetet Amber nyújthatta be. Johnny 7 millió dolláros bánatpénzt adott a feleségének, és megegyeztek, hogy a sajtó és a világ szemében barátként válnak el. Amber ezek után telehaknizta a világsajtót azzal (hivatalos közleményt is kiadott), show-műsorokban, interjúkban, valamint eskü alatt tett vallomásában is leszögezte, hogy a 7 millió dollárt azonnal, az utolsó fillérig jótékony célra adományozta (a Los Angeles-i Gyermekkórháznak és egy nőjogi szervezetnek), mert neki egy fillér sem kell Depptől (akkor kezdte vádolni exférjét bántalmazással is).

Csakhogy a házaspár könyvelőcégének tanúvallomása szerint ez nem volt igaz. Kétszázezer dollárt maga Johnny utalt át a két szervezetnek, félmillió dollárt pedig Amber nevében a nő akkori pasija, a világ egyik leggazdagabb embere, Elon Musk. A többit Amber megtartotta magának. Heard egyébként ezt vallotta be a legnehezebben (érthetően, hiszen ez egyértelműen bizonyítja, hogy korábban eskü alatt hazudott a bíróságon, ami bűncselekmény), de Vasquez nem tágított.

A két nő szócsatája volt a vallomás talán legdöbbenetesebb része, Vasquez olyan udvarias, de könyörtelen kérdészáporral szorította sarokba az utolsó leheletéig tagadó Heardöt, hogy az egy hollywoodi filmet is megszégyenített.

A keresztkérdések ma folytatódnak (magyar idő szerint délután háromtól, hat óra az időeltolódás), de a kommentek, és a világsajtó mai cikkei alapján Heardnek már most vége van. A világ szemében mindenképp. A bíróságon ugyanis aranyszabály, hogy aki eskü alatt egyszer hazudott, az hazudhatott bármiben, akár mindenben.

Camille Vasquez pedig láthatóan egy nap alatt világsztár lett, és a java még csak most jön. Az ügyvédnő nagy valószínűséggel még több órás "roston sütésre" van felkészülve, annyi ellentmondással, kamuzással, és feltehetően színtiszta hazugsággal fogja szembesíteni Amber Heardöt, hogy még nézni is rossz lesz. Vagy jó, kinek mi tetszik.

Egy biztos: Johnny Depp korábbi vallomása szerint ezt az egészet azért csinálja, hogy visszaállítsa jó hírnevét, és kiderüljön az igazság borzalmas házasságáról - amit egyébként ő nem akart a nyilvánosság elé tárni. A célt Johnny véleményem szerint már elérte. Mellesleg most először láthattuk őt néhányszor igazán, megkönnyebbülten elmosolyodni. De Amber Heardre valóban egyszer sem nézett rá.

VIDEÓ: Amber Heard a James Corden Showban

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
„Úgy látszik, a tízparancsolat már kevés volt. Most rend kell” – Jocó bácsi is reagált az oktatásért is felelős Pintér Sándor mondatára
A belügyminiszter szerint a rend az alapja a jó oktatásnak, a népszerű tanár szerint jónéhány dolog hiányzik még ahhoz.

Link másolása

hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy meghallgatta a parlament több bizottsága is Pintér Sándor belügyminisztert, aki az új Orbán-kormányban a rendvédelmen kívül többek között az oktatásért és az egészségügyért is felel majd. Pintér az oktatásban nagyjából az eddigi programok folytatását ígérte meg, míg lényeges elemként kiemelte a rendet, mert szerinte „rend nélkül nem lehet tanulni”.

Az oktatásügy belügy alá rendelése már eleve felháborodást keltett a pedagógus szakszervezetekben, de egységesen negatív a visszhangja Pintér Sándor rendpárti megközelítésének is.

A hírre reagált a Jocó bácsi néven ismert történelemtanár, több sikeres könyv szerzője, Balatoni József is. Facebook-posztját engedélyével változtatás nélkül (saját kiemeléssel) közöljük:

„Oktatni csak abban az osztályban lehet, ahol rend van.”

hirdetés

Igen. Csend, rend, fegyelem.

Meg kamera és iskolaőr.

Hisz nincs más probléma.

Minek változatos pedagógiai módszereket alkalmazni?

Minek modern, jól felszerelt tanteremben lenni?

Minek minőségi tankönyveket használni?

Minek minden egyes órára szaktanár, aki órát tart?

Minek kevesebb teher a gyerekeknek?

Minek IKT eszköz az iskolákba?

Minek élhető bért fizetni a tanároknak, hogy megmaradjanak a pályán?

Minek önálló oktatásügy, amikor minden szuper?

Hisz nem kell más, csak rend.

Meg csend és fegyelem.

Iskolaőr meg kamera.

Amúgy is mostantól a terheléses támadás után már jöhet az aranyérv: "nem ígérek semmit, és azt betartom."

Én is így teszek.

Az meg csak biztos nekem furcsa, hogy

ha pedagógus bérekről van szó, akkor romlik a gazdaság, és semmit sem tesz lehetővé, amúgy meg minden más esetben szárnyal, mint a veszett fene.

Ezt tényleg elhiszi még bárki?

Úgy látszik, a tízparancsolat már kevés volt.

Most rend kell.

Meg csend és fegyelem.

Iskolaőr és kamera.

A polgári engedetlenséget meg nem ismerjük, nem is létezik.

A sztrájk igen.

Azt lehet.

Maximum majd rendet vágnak.

Meg csendet.

Viselkedj és kussolj!

Mást ne tegyél...

Én csak egyet kérek, talán megérem: örülnék, ha egyszer végre kompetens személy vezetné az oktatást. Végre. Tényleg.

Aki talán tudja mit beszél.

Aki talán tényleg az oktatás szereplőit tartja szem előtt.

Aki talán egy ppt-t is össze bír rakni.

Aki talán rendelkezik némi információval, hogyan is működik a rendszer.

Aki talán nem fogalmatlan.

Talán.

Egyszer.

Addig meg...

Csend.

Rend.

Fegyelem.

Mondjuk nekem egyik sem megy...

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Ukrán túlélő: megkínoztak, fejbe lőttek és élve eltemettek a testvéreimmel együtt az oroszok
Halottnak tettette magát a fejbe lőtt 33 éves férfi, és hagyta, hogy a halott testvéreivel együtt elássák egy gödörbe.

Link másolása

hirdetés

Két bátyjával együtt egy jelöletlen sírba temették Mikola Kulicsenkót, aki csodával határos módon mégis túlélte az orosz katonák kegyetlenkedését, írja a CNN. Az ukrán férfi szerint azért nem halt meg, hogy a vele történt rémségeket elmondhassa a világnak azoknak a nevében is, akik ezt már nem tehetik meg.

A 33 éves férfi és családjának élete március 18-ig szinte semmit sem változott annak ellenére, hogy ekkor már három és fél hete tartott az invázió, és az oroszok elfoglalták a falujukat. Aztán amikor az ukrán katonák visszavágtak és lecsaptak egy menetoszlopra, az oroszok elkezdték keresni a környéken a felelősöket. Így jutottak el ahhoz a házhoz, ahol Mikola két bátyjával és húgával élt. A sorsfordító napon Irina szerencsére nem volt otthon.

A három testvért a katonák az udvarra térdepeltették, amíg átkutatták a házat. Olyan bizonyítékot kerestek, ami összefüggésbe hozhatta a fivéreket a támadással. Amikor megtalálták nagyapjuk honvédségi kitűzőit és az egyik testvére katonai hátizsákját, biztosak voltak abban, hogy közük volt az akcióhoz. Ezután egy pincébe hurcolták őket három napra, ahol folyamatosan kihallgatták őket.

A negyedik napon minden megváltozott. Az oroszok fémrúddal verték agyba-főbe Mikolát, majd egy fegyver csövét is a szájába dugták. A három testvért eszméletvesztésig kínozták, majd bekötötték a szemüket, a végtagjaikat pedig ragasztószalaggal rögzítették, és egy kietlen területre vitték őket. Itt a testvérek a földön térdelve várták, amíg az orosz katonák egy gödröt ástak, majd sorban fejbe lőtték mindhármójukat.

Csodával határos módon Mikola túlélte a fejlövést, mivel a golyót az arcába kapta, és a jobb füle mellett távozott is. Tudta, hogy az egyetlen esélye az lehet, ha halottnak tetteti magát.

hirdetés

Az oroszok ezután a gödörbe rugdosták a holttesteket, majd betemették a sírt. Mikola kis idő múlva az összekötözött végtagok ellenére a felszínre ásta magát. De nemcsak a földdel kellett megküzdenie, hanem azzal is, hogy az egyik testvére holtteste alól kellett kiásnia magát. Ezután sötétben eltántorgott egy közeli házig, ahol éjszakára befogadták és ápolták. Másnap térhetett csak haza, ahol a húga már napok óta várta a fivéreit.

Mikola szerint azért maradt életben, hogy elmondhassa a vele történteket. Azt mondja, hogy ami vele történt, nem egyedi eset, az orosz katonák mindenhol ezt művelik a civilekkel. Az ukrán hatóságok nyilvántartásába már 11 ezernél is több feltételezett háborús bűncselekményt regisztráltak, ami az orosz katonákhoz köthető. A hírtelevízió megkereste az orosz védelmi minisztériumot a történtekkel kapcsolatban, de a riport megjelenéséig nem kaptak választ.

Az ukrán túlélőről szóló angol nyelvű beszámolót itt lehet megnézni:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
„Miért mentem neki Putyinnak? Gyilkos természete miatt” – írta 2004-ben a két évvel később meggyilkolt Anna Politkovszkaja
Mai szemmel is hátborzongatóan pontos az orosz diktátor jellemrajza.

Link másolása

hirdetés

Az oknyomozó újságírás bátor, tragikus sorsú alakja volt Anna Politkovszkaja, aki annak idején elsőként tárta fel Oroszország csecsenföldi háborújának borzalmait. A Novaja Gazeta orosz ellenzéki lap munkatársa 2004-ben írt egy nagy port felvert könyvet Putyin Oroszországa címmel, amelyet hamarosan szinte minden világnyelvre lefordítottak. Putyin akkor immár ötödik éve volt Oroszország elnöke és korlátlan ura. Politkovszkaja könyvét figyelmeztetésnek szánta a világnak. Közel két évtizeddel később rá kell döbbennünk, hogy mennyire éleslátó volt, mégsem vették őt komolyan. A rezsim azonban meghamarosan megelégelte leleplezéseit: 2006. október 7-én – éppen Putyin születésnapján – bérgyilkos végzett vele.

Hogy Anna Politkovszkaja Putyin-képe mennyire aktuális, bizonyítják azok a részletek, amelyeket a párizsi Le Monde tett a napokban közzé.

Az újságírónő könyvét 2004. május 6-án közel két hónappal az oroszországi elnökválasztás után és egy nappal Putyin második beiktatása előtt fejezte be. Putyin a szavazatok több mint 70%-át szerezte meg. Hogy miért támadt neki az elnöknek, eképp indokolta:

„Nem vagyok sem ellenzéki, sem pedig az ő politikai ellenfele, csupán egy Oroszországban élő polgár. Csak egy 45 éves moszkvai nő, tehát ismertem a Szovjetuniót kommunista hanyatlásának csúcspontján, az 1970-es, 80-as években, és nincs kedvem visszatérni ugyanabba a korszakba…”

Hozzáteszi, hogy a választási eredményt senki sem vitatta, az ellenzék mindent elfogadott és alávetette magát. Putyinnak pedig még akkor is meglett volna az elnökséghez szükséges szavazatmennyiség, ha levonják belőle a csalással szerzett 20%-ot.

Politkovszkaja Putyint Gogol Köpönyegének jelentéktelen kishivatalnokához, Akakij Akakijevicshez hasonlította.

hirdetés

„A szovjet KGB tipikus alezredese, a rá jellemző provinciális szűklátókörűséggel, aki még az ezredesi rendfokozatig sem tudott eljutni, aki úgy viselkedik, mint a szovjet titkos szolgálat tisztje, aki megszokta, hogy saját bajtársai ellen kémkedik, ráadásul gyűlölködő: egyetlen ellenzékit, vagy nem őt követő pártot sem hívtak meg a beiktatásra. És ez a kisszerű ember fog trónra lépni” – írja.

Az újságírónő szerint Putyin hatalomra jutása az elődök következménye.

„Brezsnyevvel nem jutottunk ötről a hatra. Andropov véreskezűnek látszott, némi demokratikus mázzal. Csernyenko ostoba volt. Gorbacsov nem tetszett. Jelcin néha arra késztetett minket, hogy imádkozzunk egyes döntéseinek következményeitől félve. Íme az eredmény: holnap, május 7-én, egy huszonötödrangú testőr, akinek a helye a nagy elvonulását biztosító kordonban van, hogy visszatartsa a tömeget, végiglépked a Kreml tróntermének vörös szőnyegein, mintha valóban ő lenne ott az úr.

Minden ragyogni fog a királyi aranyok körül, az inasok szolgalelkűen mosolyognak, az összes alacsony rangú KGB-s, akik Putyintól kapták magas pozíciójukat, vigyázzba vágják magukat.” Úgy véli, hogy a „szovjet revans”, amely Putyin felemelkedésével vált nyilvánvalóvá, nemcsak az orosz társadalom nemtörődömsége és apátiája miatt következett be, mert belefáradtak az örökös forradalmakba, hanem azért is, mert a Nyugat is tárt karokkal fogadta. „Silvio Berlusconi valósággal szerelmes belé, ő a legfőbb híve Európában. De ott van Tony Blair, Gerhard Schröder, Jacques Chirac és még az ifjabb Bush is. Egyetlen akadály sem állt csekistánk előtt a Kremlbe vezető úton. Sem a Nyugat, sem pedig egy jelentős belső ellenzék részéről.”

Politkovszkaja nem feledkezett meg azokról sem, akiknek érdekük volt Putyin második elnöksége, akik egyrészt az elnöki hivatalt, a tényleges kormányzati szervet alkotják, hiszen a kormány és a parlament egyaránt Putyin akaratának engedelmeskedik, másrészt pedig árgus szemekkel figyelik a közvélemény reakcióját. De összességében azért, ami Oroszországban történik, mindenekelőtt a társadalom felelős.

„Az Oroszországot cinikusan semmibe vevő Putyinnal szembeni magatartásunk, amely konyhai fecsegésekre korlátozódott, lehetővé tette Putyin számára, hogy gátlástalanul átalakítsa az országot. A társadalom apátiája példátlan és elnéző lesz Putyinnal szemben a következő négy évben is.

Nemcsak puhán, hanem félelemmel reagáltunk és ezt a félelmünket megmutattuk a hatalomban gyökeret vert csekistáknak. És ez csak megerősítette bennük a vágyat, hogy úgy kezeljenek bennünket, mint a barmokat.”

Politkovszkaja emlékeztetett arra, hogy a KGB csak ez erőseket tiszteli, a gyengéket felfalja. És mivel a többség gyengének mutatkozott, eltaposták őket. Számukra nincs szebb ajándék, mint reszketni látni a tömeget.

„Putyin már többször is kinyilvánította, hogy nem érti a vita alapelvét. Különösen nem a politikai vitáét. Putyin szerint egy alárendelt nem vitatkozhat a feljebbvalójával. Egy alárendelt, aki ezt megengedi magának, az ellenség.”

Az újságírónő szerint Putyin nem azért viselkedik így, mert született zsarnok, hanem így nevelték. Ezt tanították neki a KGB-nél, és ezt a rendszert ideálisnak tartja, mint ahogyan azt többször ki is jelentette. Éppen ezért amint valaki nem ért vele egyet, azt követeli, hogy „állítsák le ez a hisztériát.” Ez magyarázza, hogy elutasítja a választások előtti vitákat, a vita nem lételeme, képtelen rá, képtelen a párbeszédre, csak kizárólag monológokra.

A katonai modell szerint, amíg valaki alárendelt, köteles hallgatni, de ha feljebbvaló lesz, akkor elég neki monologizálni, és minden alárendelt köteles úgy tenni, mintha egyetértene vele. Aki pedig nem így tesz, az úgy jár, mint Mihail Hodorkovszkij, a Jukosz olajcég tulajdonosa, akit tíz évi börtönre ítéltek, vagy pedig fizikailag is megsemmisítik.

Az akkor öt éve tartó csecsenföldi háború miatt sem hagyott nyugtot Putyinnak az újságírónő. Felidézte, hogy az 1999 óta elkövetett gyermekgyilkosságok, etnikai tisztogatások egyetlen elkövetőjét sem állították még bíróság elé és Putyin sem követelt vizsgálatot, pedig állítólag szereti a gyerekeket. „Miért mentem neki Putyinnak? Gyilkos természete miatt. Cinizmusa miatt. Rasszizmusa miatt. Az állandó háború miatt. A hazugság miatt. A dubrovkai színházban bevetett halálos gáz miatt, amely 130 embert ölt meg. Az első mandátuma idején megölt összes ártatlan ember miatt, akiket meg lehetett volna kímélni…”

Putyin legnagyobb bűne Anna Politkovszkaja szemében, hogy nem szereti az emberi lényeket.

„Nem tud minket elviselni. Megvet minket. Csupán eszköznek tekint minket egyéni hatalmi céljainak elérésére. Ezért tehet meg velünk bármit, amit akar, játszhat kedvére. Szeszélyből kiirthat minket. Semmik vagyunk. És bár ő véletlenül került ilyen magasra, most már a cárunk és istenünk, akit imádnunk kell és félnünk tőle.”

Politkovszkaja figyelmeztetett:

voltak már Oroszországnak olyan vezetői, akiknek hasonló volt a világképe, és ez tragédiákhoz, vérfürdőkhöz, polgárháborúkhoz vezetett.

„Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy Oroszországra újabb évtizedekre politikai tél telepedjen. Szeretnék még egy kicsit élni. Azt kívánom, hogy gyermekeink szabadok legyenek. És hogy unokáink is szabadnak szülessenek. Éppen ezért kívánom, hogy minél előbb eljöjjön az olvadás. De csak mi tudjuk és senki más az orosz tél hőmérsékletét fagypont fölé vinni. Azt várni ma, hogy az olvadás a Kremlből jöjjön, mint Gorbacsov idején, ostobaság és irreális” – zárult a Le Monde szemelvénye a 22 évvel ezelőtt született könyvből.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: