Mitől ragadós az ásítás, miért ásítunk együtt másokkal?

Bár mindig hallani elmélkedéseket, miszerint az individualista, önérvényesítő életmód sikeres életutat eredményezhet, ha megnézünk egy ideálisan felépülő társadalmat, vagy az azt felépítő közösségeket, az együttműködés, egymásra hangolódás nélkülözhetetlennek tűnik az emberi kapcsolatokban. Az elmúlt évek egyik nagy jelentőségű felfedezése volt az az idegsejtrendszer, amely feltehetően azért felelős, hogy egymással szinkronizálja az embereket, és felkészítsen minket mások viselkedésére, hangulatára, szándékaira. Ezek a speciális idegsejtek a tükörneuron nevet kapták. Feladatuk pedig az, hogy agyunkban létrehozzanak egy tükörképet mások mozdulatairól, így teljes összhangba kerülhetünk környezetünkkel.

Tükörneuronok, amelyekkel egy hullámhosszra kerülünk másokkal

– A tükörneuronok működése nagyon nehezen követhető műszerek nélkül, mégis egy-egy szituációban nyakon csíphetjük ezeknek a fontos sejtrendszereknek a működését. Talán feltűnhetett már mindenkinek, hogy néha olyan automatikus, ugyanakkor furcsa dolgokat teszünk, amelyek ránézésre megmagyarázhatatlanok. Ilyen, mikor hirtelen fáradtak leszünk és önkéntelenül ásítozunk, amikor valaki a közelünkben nagyot ásít, vagy amikor úgy érezzük egy nevetős társaságban, hogy a jókedv olyannyira ragadós, hogy a kezdeti rosszkedvünk ellenére hirtelen alig tudjuk lecsalni szánkról a mosolyt.

A tükörneuronjaink sarkallnak minket arra is, hogy másokat akaratlanul utánozzunk, például egy barátunkkal beszélgetve önkéntelenül felvehetjük a másik ember testtartását. Ha csak megfigyelünk idegen embereket, amint beszélgetnek, látható, hogy a legtöbben (főleg, ha kedvelik egymást) hasonló pózban vannak. Például keresztbe teszik a lábukat, ha az egyikük előrehajol, elgondolkodva könnyedén a kezére támasztja a fejét, kisvártatva a másik is pontosan ugyanígy tesz. Bár azt hihetnénk, hogy ezek csupán az idegrendszeri fejlődésünk felesleges velejárói, gondoljunk csak bele! Mennyivel szimpatikusabb egy olyan ember, aki velünk együtt szinkronban mozog, mint az, aki épp ellenkezőleg cselekszik. Az emberi kapcsolatok, együttműködések akkor működnek ideálisan, ha ösztönösen, intuitívan ráérzünk a másikra.

Nehéz örülni, ha más szomorú, de dühösek is kevésbé leszünk, ha körülöttünk mindenki mosolyog

- Egy kutatásban azt a feladatot adták a résztvevőknek, hogy rezzenéstelen arccal nézzenek végig egy olyan filmet, ahol emberek képét mutatják. A filmkockák néhány kivételével olyan személyeket ábrázoltak, akik érzelemmentesen néztek maguk elé. Ezeknél a képeknél nem volt különösebben nehéz a kutatásban résztvevőknek megállniuk azt, hogy mosolyogjanak vagy fintorogjanak. Azonban, amikor mindössze 500 milliszekundumra felvillant egy-egy nevetős vagy dühös arc, a résztvevők annak ellenére, hogy magukat tudatosan rezzenéstelennek érezték, a mérőműszer detektálta, ami történt: a vizsgálati személyek egy pillanatra elveszítették az uralmukat arcizmaik felett, és elmosolyodtak vagy éppen dühös arcot vágtak. Agyi szinten ilyenkor a videót néző emberek tükörneuronjai – nevüknek megfelelően – tükrözték a látott arcot, és automatikusan, a szándékkal ellenkezően előidéztek egy a képen látott archoz hasonló, mosolyt vagy dühöt.

A fenti kísérlet jól mutatja, hogy közel sem vagyunk annyira tudatosak, mint amennyire azt gondoljuk. Tükörneuronjaink ugyanis hamarabb érzékelik a környezetet, mint mi magunk, és ösztönös reakciót hoznak létre bennük. Ez fordul elő akkor, amikor hirtelen empatizálni kezdünk valakivel, vagy a fogászati élményét mesélő barátunk történetét annyira átérezzük, hogy szinte belesajdul a mi állkapcsunk is. Ilyen és hasonló reakciók tudattalanul mennek végbe agyunkban, ugyanis az értük felelős tükörneuronok elképesztően fontos elemei fejlődésünknek, boldogulásunknak és emberi kapcsolatainknak.

Miért mosolygunk, dühöngunk vagy sírunk együtt másokkal?

Feltételezések szerint a tükörneuronok legfőbb feladata, hogy az agyunkban kialakított tükörkép alapján képesek legyünk bejósolni mások szándékát, így felkészülhessünk a viselkedésükre, akár jó-, akár rosszakarattal állunk szemben. A tükörneuronok ugyanakkor nem csak szimpla "utánzó rendszerek".

Az egymásra hangolódásban, intuíciók kialakulásában, egymás megértésében, másokkal való együttérzésben is jelentős neurobiológiai hátterként szolgálnak. Ez a képesség teszi lehetővé azt, hogy átérezzük mások örömét, bánatát, hangulatát. Ezen speciális idegsejtek által szimulatív módon éljük át mások érzéseit azáltal, hogy mozgásaikat utánozzuk. Úgy is szokták mondani, hogy ezek a sejtek segítenek minket abban, hogy egy másik ember cselekedeteit agyunk ösztönösen egy szubjektív élménnyé, érzéssé alakítsa. Ha valaki ásít, akkor bennünk kialakul egy asszociáció az álmosságra, és nagy eséllyel magunkat is fáradtnak fogjuk érezni.

Ha valaki sír, könnyek szökhetnek a mi szemünkbe is, miközben szomorúságot élünk meg. A tükörneuronok tehát egy automatikus szimulációt tesznek lehetővé, mely anélkül, hogy tudatosan, szándékosan megérteni próbálnánk, önkéntelenül elénk tárja az adott mimikai mozgáshoz társuló érzelmeket, például az örömet, bánatot vagy a haragot, így együtt.

Utóbbi gondolat pedig nincs távol az empátia motoros elméletétől, amely szerint azután, hogy megszületünk, elkezdjük megtanulni, milyen mozdulat, mimika, milyen érzést mutat be. Ugyanakkor a mai elképzelések szerint az empátia egyik építőköve lehet a tükörneuron rendszer, amely azért is felelős, hogy ne csak lássunk egy mosolyt vagy lekonyuló szájat, hanem szinte magunkban érezzük a másik ember érzelmeit, mintha csak mi éltük volna át az adott érzést.

Kisgyerekek és a tükörneuronok

– Nem hiába, hogy a tükörneuronok felfedezése nagy szenzációt keltett a kutatóvilágban, ugyanis sokan a tanulás, beszédfejlődés, társas interakciók, sőt az empátia alapkövét látták ezekben az idegsejtekben. Nem csoda, hogy feltalálásuk óta nagy szerepet tulajdonítanak nekik kutatók, mivel általuk magyarázatot nyerne sok-sok olyan képességünk, amelyekkel kapcsolatban csak találgattak korábban. Például hogyan tanulnak meg beszélni a kisgyerekek, akik nem képesek tudatosan összehangolni a hang és beszédképzést? Ha láttunk már kisgyereket beszélni tanulni, bizonyára az is feltűnt, hogy a kicsi a felnőttek száját ösztönösen utánozva próbálkozik a hangok formálásával. A pici baba ilyenkor a beszélni képes felnőtt arcáról kap vizuális visszajelzést arról, hogy mit kell csinálnia a szájával. A tükörneuron-rendszer segítségével automatkus mozgásokat hajt végre, amely eredménye később a nyelvelsajátítás lesz.

Stressz és a szorongás hogyan hat a tükörneuronokra?

Olyankor, amikor stressznek vagyunk kitéve, erőteljesen csökken a tükörneuronok által kibocsájtott jelek aránya. Ha elkezdünk szorongani valaki mellett vagy félünk, akkor a tükörneuronok adta ráhangolódás is jelentősen csökken. Így tehát egy magas szintű stresszhelyzetben nem csak stresszhormonok mértéke nő meg, hanem azok az automatikus, egymásra hangolódásért felelős rendszerek is sérülnek, amelyek a másokhoz való kapcsolódásban, együttműködésben segítenek minket.

Tükörneuronok és autizmus

Roy Mukamel egy 2010-es kutatása kapcsán elmondta, hogy feltételezik, hogy a tükörsejtek kóros működésének szerepe lehet egyes zavarokban, például az autizmusban, amelyre jellemző a verbális és nem-verbális kommunikáció problémája, az utánzás és az empátia nehézsége. Olyan eredmény is született, hogy autizmussal élőknél egyes agykérgi területek vékonyabbak a szokásosnál: épp azok, amelyeken tükör tulajdonságú neuronok találhatók. Sőt minél kifejezettebb e kérgi elvékonyodás, annál súlyosabbak a tünetek. Vilayanur Ramachandran (Kaliforniai Egyetem, San Diego) szerint a tüköridegsejtek funkcióit felsorolva szinte minden tudati működést megkapunk, ami az autizmusban zavart szenved. Más kutatók adatai arra utalnak, hogy az autisták hátrányai később csökkennek, és a tüköridegsejtek felnőtt korra jóval aktívabbakká válnak.

Talán a terápiának köszönhetően, talán azzal párhuzamosan, ahogy a társas készségek spontánul kezdenek javulni. A torzító eredmények elkerülése érdekében azonban nem szabad kihagyni azokat az eredméyneket sem, amelyek nem találtak eltérést a tükörneuronok fejlődése terén autisták és nem autisták között, s ez mindenképp körültekintésre inti azokat, akik a téma iránt érdeklődnek.

Összességében elmondható, hogy a tükörneuronok felfedezése egyfajta "tükörideglázat" okozott a tudományban, mivel a kutatók többsége úgy gondolta, hogy megtalálták azokat az idegsejteket, amiktől mi, emberek szinkronban vagyunk képesek élni más élőlényekkel. Az is nyilvánvaló, hogy nem magyarázható az együttérzés, empátia, együttműködés vagy annak hiánya minden esetben idegrendszerünk ezen formájával. Ennek ellenére mikor úgy érezzük, valakivel nagyon egy hullámhosszra kerültünk, tükörneuronjaink nagy valószínűséggel igen jó összhangban vannak.