HÍREK
A Rovatból

„Leszarom a médiát, a sok köcsögöt” – Magyar Péter egy újabb kiszivárgott hangfelvételen a sajtóról beszél

Újabb hangfelvételeket küldtek körbe Magyar Péterről. Ezeken a TISZA Párt elnöke állítólag a sajtóról beszél.


Újabb hangfelvételt küldtek körbe Magyar Péterről. A Blikk szerint ismét email-en juttatták el hozzájuk a hanganyagot, amelyen a TISZA Párt elnöke állítólag a sajtóról beszél.

A 444 szerint két rövid, egy-egy perces hangfelvételről van szó, amik közül az első a szövegkörnyezet szerint még júniusban készülhetett, azután, hogy Magyar Péter interjú közben két perc után felállt és kisétált az ATV stúdiójából.

„Ki tudod kerülni a kibaszott médiát. Én most elküldtem a kurva anyjába tegnap az ATV-t, lebasztam a mikrofonom, mondtam, hogy többet ide nem jövök. Elküldtem a 444-et a kurva anyjába, az Indexet, és közben már több mint százezer követőm van a YouTube-on, egy olyan 300 valamennyi, nem tudom már mennyi a Facebookon, és én direktbe fogok kommunikálni az emberekkel, és pont leszarom a médiát, a sok köcsögöt, úgy ahogy van. Hát leszarom őket, tényleg”

- fogalmaz a hangfelvétel szerint Magyar Péter.

Magyar volt barátnője, Vogel Evelin erre úgy reagál: "ez egy jó gondolat". Ezután pedig arra emlékezteti a TISZA Párt elnökét, hogy mit mondott neki a nagymamája a halálos ágyán.

"Szelídség elvtársak, szelídség" – idézte fel az üzenetet Magyar, aki ezután úgy fogalmaz: "Hát de a politikában ha szelíd vagy, akkor megesznek".

Vogel Evelin erre azt mondja Magyarnak, hogy "ha rocksztárnak érzed magad, hogy ha ebben élsz, és nem egy empatát látnak benned, és azt látják, hogy...", de a TISZA Párt elnöke félbeszakítja: "...nem azt kérnek. Nem azt akarják egy politikusban látni. A fasza kivan mindenkinek az empatákból".

A 444 szerint a második hangfelvétel is az ATV-s kivonulás után készülhetett, a TISZA Párt egyik sajtónyilvános eseményén. Ezen állítólag több férfit is hallani Magyar Péteren kívül, aki azt hajtogatja, hogy nem akarja beengedi a rendezvényre az ATV-t.

"Én nem fogom beengedni az ATV-t holnap, azt mondom"

– mondja Magyar Péter a felvétel szerint.

"Peti, ne csinálj ilyet, ne csinálj ilyet kérlek"

– reagál egy férfi hang, majd egy másik férfi úgy fogalmaz:

"Most nem az a kérdés, hogy kitartasz az álláspontod mellett, hanem az a kérdés, hogy miért nem vagy nagyvonalú. Miért ne jöjjenek be?".

"De figyelj ide Peti, figyelj, de az M1, az M1 is bejöhet. Miért ne jöjjön be?" – kérdezik Magyartól, aki erre a felvétel szerint továbbra is csak azt mondogatja, hogy "nem jöhet be, nem jöhet be".

"Peti, ne csinálj ilyet, ne legyél Fidesz!"

- mondja neki erre valaki.

"Belököm őket a Dunába" – fogalmaz aztán Magyar, mire valaki úgy reagál: "Akkor ezen a szinten kommunikálsz".

"Hogyha csinálnak bulit, oda bemehetnek. De ez az én bulim és ide nem jöhetne be" – zárja le végül Magyar Péter a hangfelvétel szerint.

Magyar Péter november 10-én egy rendkívüli sajtótájékoztatón azt állította, hogy a kormány példátlan lejárató kampányt tervez ellene, amelyben illegálisan készített felvételeket, valamint a volt barátnője, Vogel Evelin által készített 11 órányi hanganyagot is felhasználhatják majd. A sajtótájékoztatón egy hangfelvételt is bemutatott, amin Vogel Evelin 30 millió forintot kért a Tisza Párt egyik munkatársától.

November 11-én aztán egy újabb hangfelvétel került elő Magyar Péter környezetéből, amin a TISZA Párt elnöke beszélgethet Vogel Evelinnel. A felvétel egy Tiszás eseményen készülhetett, és Magyar állítólag arról beszél, hogy az emberek büdösek.

November 14-én érkezett a következő hangfelvétel, amelyen szintén Magyar Péter és Vogel Evelin beszélget, és a TISZA Párt elnöke állítólag a saját EP-képviselőit szidja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán újabb poloskázásáról: Íme a különbség a bukott orbáni hatalom és a TISZA működő, emberséges országa között
„Adófizetői pénzből fizetett gyűlölködő harcosok versus emberséges önkéntesek. Poloskázó maffiafőnök versus egy működő ország megteremtése” - írta bejegyzésében a Tisza elnöke.


A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

Masgyar Péter is reagált az újabb poloskázásra.

"Íme a különbség a bukott orbáni hatalom és a TISZA működő, emberséges országa között:

Adófizetői pénzből fizetett gyűlölködő harcosok versus emberséges önkéntesek. Poloskázó maffiafőnök versus egy működő ország megteremtése.

Korrupció és magánérdek versus minden magyar érdeke.

Tessék választani! "


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor saját kezűleg kezdte meg a poloskák kisöprését
A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”.


Ezen a hétvégén tartja első edzőtáborát a Harcosok Klubja, amin a jelek szerint Orbán Viktor is részt vesz, írja a 24.hu. Erre utalt az is, hogy videót tett közzé a közösségi oldalán, a leírásban jelezve: ő is az edzőtáborba készül. „Csakis poloskamentesen” – írta.

A felvételen az látszik, hogy ahol megszáll, az erkély tele van poloskával, ezeket lesöpri a helyükről. Odaszól egy, a videóban nem látható nőnek, hogy nála is ennyi poloska van-e, mert nála beette őket a fene, és ez borzalmas.

Vágás után egy másik női hang azt kiabálja:

„miniszterelnök úr, még sok van, az a baj”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

Orbán ezzel visszatért a poloskák emlegetéséhez, amit először a március 15-i beszédében hozott fel. Akkor erős felháborodás követte, ezért pár nappal később pontosította: poloska alatt csak Magyar Pétert érti, nem minden olyan embert, aki nem ért egyet a politikájával.

A miniszterelnöki söprögetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Románia riadóztatta a F-16-osokat - egy orosz drón sérthette meg az ország légterét
A jelzés 18:05-kor érkezett, 18:23-kor már követték a levegőben Chilia Vechétől nem messze, ezután a célpont eltűnt a radarokról.


Szombaton délután egy orosz drón sérthette meg Románia légterét. A romániai Duna-delta térségében átlépő drón lezuhanhatott, a lakosság nem volt veszélyben. A Hotnews.ro szerint a drónt egy ukrán dunai infrastruktúra elleni támadás részeként küldhették.

A riasztás után helyi idő szerint 18:05-kor két F–16-os vadászgép szállt fel. 18:23-kor a gépek észlelték a repülő tárgyat.

A honvédelmi minisztérium közlése szerint Chilia Vechétől körülbelül 20 kilométerre délnyugatra követték a drónt, majd az eltűnt a radarokról.

A hatóságok figyelmeztető üzenetet küldtek a lakosságnak. A minisztérium szerint a drón nem repült lakott terület felett, és nem jelentett közvetlen veszélyt.

A radarrendszerek továbbra is figyelik a helyzetet. Ionuț Moșteanu védelmi miniszter közölte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, és a lakosság továbbra sincs veszélyben.

A minisztérium szakértői készülnek a drón lehetséges maradványainak felkutatására.

Ezzel egy időben Lengyelországban is felszálltak a szövetséges vadászgépek, és lezárták a lublini repülőteret az ukrajnai dróncsapások veszélye miatt.

Ebben az esetben nem merült fel, hogy ismét megsértették volna a lengyel légteret az orosz drónok, mint szerdára virradóra.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János a Harcosok Klubjában: Aki nem szereti, hogy baszogtatják a Facebookon, az ne legyen politikus
A miniszter szerint a Fidesz nemcsak hibákat követett el, de rossz embereket is engedett túl közel a politikához. „Áruló focifeleségek, dubajozó hülyegyerekek, luxizó kullancsok és teljesítmény nélküli politikai celebek rontották a hitelünket.”


Lázár János egy új videót osztott meg a Facebook-oldalán, amelyet a Harcosok Klubja edzőtáborában rögzítettek. Az építési és közlekedési miniszter több témát is érintett, köztük a politikai felelősségvállalást, a közösségi média szerepét és a Fidesz működését.

A videóban úgy fogalmazott: „Tanuljátok meg: a Fidesznél csak a Fidesz lehet jobb!”

Szerinte az elmúlt 15 évben több volt a jó döntés, mint a rossz, ugyanakkor hozzátette: „természetesen hoztunk néhány hibás döntést.”

Ezeket nem részletezte.

Lázár hangsúlyozta, hogy „nem elég fideszesnek lenni, jónak is kell lenni.” Arról is beszélt, kiket tart felelősnek a párt hitelvesztéséért. Azt mondta:

„Áruló focifeleségek, dubajozó hülyegyerekek, luxizó kullancsok és teljesítmény nélküli politikai celebek rontották a hitelünket.”

A miniszter szerint a jó kormányzáshoz nem elég a közösségi médiás jelenlét, de nélküle sem működik. Úgy fogalmazott:

„aki nem szereti, hogy baszogtatják a Facebookon, az ne legyen politikus.”

A videó feliratában ugyanakkor a „baszogtatják” helyett a „beszoktatják” szó szerepel, de a felvételen nem ez hallható, jegyzi meg a 24.hu.

A politikai kommunikáció kapcsán kiemelte: „az van, amit te megteszel, az van, amit te megmondasz. Oda kell menni, ahol az emberek vannak, nem oda, ahol mi vagyunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: