KULT
A Rovatból

„Könnyebb rálátni egy olyan szituációra, amelyben nem vagyunk benne” - Beszélgetés Borbély Zsuzsa irodalom- és filmterapeutával

A végtelen sorozatok is hasznosak lehetnek az önismeret szempontjából.

Link másolása

Gustave Flaubert még azt mondta, hogy ”Bovaryné én vagyok”,  Ingmar Bergman viszont így búcsúzott hősétől a Szenvedély című film zárójelenetében: „Ezúttal Andreas Winkelmannak hívták.” A számát sem tudhatjuk azoknak, akik irodalmi- vagy filmhősökben ismernek magukra, de akár egy könyvfejezet vagy filmjelenet is rávilágíthat életünkben valamire, amit eddig nem értettünk, vagy akarva-akaratlanul eltitkoltunk.

Borbély Zsuzsa irodalom- és filmterapeuta, nem mellesleg kulturális újságíró, éppen ilyen önismereti csoportokat vezet. Találkozásunkkor mindjárt egy provokatív kérdést szegeztem neki:

- Ön melyik hősnőt választana kapásból?

- Nyilván mindenki Elisabeth Bennet akarna lenni, aki belevaló és karakán, de én inkább Bridget Jones vagyok, vagy még inkább Woody Allen valamelyik figurája, ami az öniróniát és az abszurd helyzeteket illeti mindenképp. Bár az irodalom- és filmterápia nem ennyire „egy az egyben” értelmezi a karaktereket.

- Az Ön terapeuta pályafutása valójában már a diplomamunkájával megkezdődött, mivel a Büszkeség és balítélet volt a témája.  Ez a regény talán napjaink legnépszerűbb klasszikusa, Jane Austennek óriási reneszánsza van. Mi több, 2007-ben készült egy amerikai film Jane Austen könyvklub címmel, amiben a szereplők szintén önmagukat tárják fel. Mi lehet az oka ennek a sosem látott közkedveltségnek?

- Az 1995-ös, Colin Firth és Jennifer Ehle főszereplésével készült sorozat volt az, amelynek kapcsán újra felfedezték Jane Austen életművét. Az angolok a 90-es évek elején rájöttek, hogy a kultúra a legfontosabb exportcikkük: tele vannak kastélyokkal, gyönyörű ruhákkal, amelyek nemcsak a turistákat vonzották, hanem a filmeseket is. Ráadásul Jane Austennek már nem kell jogdíjat fizetni, munkáihoz szabadon hozzá lehetett nyúlni. Ez indította el a „kulturális örökség-filmek” sorozatát.

- Nemrég volt az ősbemutatója Hárs Anna Szívhang című darabjának, amelyben szintén egy „könyvklubban” hozzák felszínre a szereplők rejtett titkaikat. Ennyire fontos lenne az irodalom még ma is, amikor a közhiedelem szerint egyre kevesebbet olvasnak az emberek?

- Egyrészt az irodalom is lehet ennyire fontos, másrészt azt gondoltam, hogy a filmek és a sorozatok teljesen természetes módon vannak jelen a mindennapjainkban. Míg az irodalomhoz egy kicsit emelkedettebben állunk hozzá, a filmek és a sorozatok olyanok az életünkben, mint az étel és az ital. Lehet, hogy csak a háttérben megy, vagy csak odakapcsolunk és a felétől nézzük, de maguktól értetődő használati tárgyak, ami nem azt jelenti, hogy nem hatnak ránk. És mostanában nagyon sok klasszikus és kortárs irodalmi műnek van sorozat-feldolgozása. A szolgáltatók ráálltak arra, hogy ha valami működik könyvként, feldolgozzák sorozatba, így lehet, hogy fordítva is működik, és sorozat nézői elolvassák az eredeti művet.

- Évtizedekkel ezelőtt még a valós életben is megvoltak a példaképeink, a „hőseink”, az űrhajósoktól a Beatlesig. Ma már inkább a filmek, sorozatok hőseivel azonosulunk, akit szeretünk, vagy éppen „imádunk gyűlölni”.

- Lehet, hogy a „hőstelenedés” igazából azt jelenti, hogy lehullt a lepel a „makulátlan emberekről”, láthatóbbá váltak gyengéik: meg merik mutatni, vagy nehezebb eltitkolni a mai információs áradatban. Egyben hozzáférhetőbbekké is váltak.

Azzal, hogy látom, hogy az általam csodáltaknak is vannak emberi gyengeségeik, közelebbnek érezhetem magamat hozzájuk és talán én is elérhetem, amit ők elértek.

Ez a filmekben is megjelenik: sokkal esendőbb hősök jelennek meg, mint például Bridget Jones. Nem kell nekem mindenben tökéletesnek lennem, hanem hibáimmal együtt is lehetek „hősnő”.

- És hány olyan sorozat van, ahol „a negatív hős” viszi az eseményeket, Jockey-tól Berényi Miklósig… Vagy miért népszerű ma is Dr. Jekyll és Mr. Hyde története? Mert mindannyiunkban benne van mindegyik…

- Így van, a terápiákon sem azt kérdezem feltétlenül, hogy mi tetszett, hanem hogy mi az, ami megszólított. Nemcsak azzal tudunk dolgozni, ami pozitív érzéseket vált ki bennünk, hanem a negatívokkal is. Ha egy karakter iszonyúan idegesít és legszívesebben tarkón csapnám egy szívlapáttal, nyilván annak is van valami oka bennem. Lehet, hogy az a figura úgy viselkedik, mint valamelyik ismerősöm, vagy az én olyan tulajdonságaimat viseli, amelyekkel nem szeretnék szembesülni.

A csoportokban nem én mondom meg, hogy kinek milyen problémája van, nem én diagnosztizálok, hanem együtt próbáljuk megtalálni a válaszokat.

Lehet, hogy könnyebb rálátni egy szituációra, amelyben nem vagyunk konkrétan benne és felfedezzük a ránk vonatkozó párhuzamokat.

- Lehet, hogy ez a háttér egyfajta „biztonságot” ad a csoport tagjainak a közös érdeklődéssel együtt és könnyebben megnyílnak?

- Könnyebben kapcsolódnak egymáshoz, mivel például ugyanannak a sorozatnak a rajongói értik az apró utalásokat is – bár minden csoportunkban van olyan, aki egyáltalán nem is látta a sorozatot, mégis jól tud vele dolgozni – másrészt nem érzik azt, hogy most egy olyan közegben kell nekik bizonyítani, amihez nincsen közük.

- Egy hosszú sorozat kapcsán akár egy egész életről is el lehet gondolkodni.

- Igen, az érzelmi elköteleződés erősebb lehet egy-egy szereplő iránt, akit 10 éven keresztül követnek. Változhat is róla a nézők véleménye, miközben ők maguk is változnak. A Szívek szállodájának főszereplője a sorozat elején 16 éves, édesanyja pedig, aki lányanyaként szülte őt, 32. Azok, akik 16 évesek voltak a kezdetekkor, most már az anya korába értek, és sokan vannak, akik visszatekintenek egykori önmagukra, amikor a dolgokat a lány szemszögéből nézték, most már inkább az anya, vagy akár a nagymama szemével látják. Tehát egy sorozat kapcsán a saját fejlődésünket is nyomon tudjuk követni.

- Találkozott-e olyannal, aki a csoportfoglalkozás során döbbent rá arra, hogy ő egész más ember, mint amilyennek saját magát hitte?

- Volt egy nyugdíj előtt álló csoporttagunk, aki kamaszkorában szeretett verseket írni. A közös munka hatására újra felfedezte ezt a régi vágyát és elkezdett verseket írni, olyan szinten, hogy irodalmi lapokban jelent meg. Sikerült felvennie az évtizedekkel korábban letett fonalat. Lehet, hogy csak egy kis „pöccintés” kellett neki hozzá. Olyan dolgokat tudunk kihozni az emberekből, ami már bennük van. És az is fontos lehet egy csoporttagnak, hogy a többiek hogyan látják őt. Ők többnyire idegenek, ott találkoznak vele először, abból szűrnek le dolgokat, amiket elmond, vagy ahogy viselkedik.

Nagy felismerések jönnek, amikor valaki elmondja egy szituáció kapcsán, hogy miként látja saját magát, miközben a többiekben egyáltalán nem ez a kép alakult ki róla.

Az esetek elsöprő többségében sokkal pozitívabban, meglátnak benne olyan tulajdonságokat, amiket ő nem vesz észre saját magában. Néha hasznos félig idegenek szemén keresztül látni magunkat és rájönni arra, hogy csak a mi fejünkben rögzültek azok a dolgok, amelyek akár akadályozhatnak is minket.

- Szerzői között szerepel Agatha Christie és Rejtő Jenő is. Az ő halhatatlanságukat szerintem az adja, hogy mindketten szenzációs figurákat alkottak, akikben szintén magunkra vagy a környezetünkre ismerhetünk. Emlékszem, katona koromban meg is találtuk a Rejtő-hősök hasonmásait Potrien őrmestertől az „ügyes” Tuskó Hopkinsig.

- És ez nyilván segített Önnek abban is, hogy ne vegye a katonaságot annyira komolyan… Agatha Christie-nél a rendkívül izgalmas krimiszál mellett valószínűleg kevesebben veszik észre, hogy ő a sorok között nagyon sok mindent elárul saját koráról. Például a nők helyzetéről a II. világháború után. Amikor a férfiak elmentek harcolni, egy csomó munkakört nekik kellett átvenniük, de amikor a férfiak visszatértek, a nők „feleslegessé” váltak. De miután megtapasztalták, hogy tudnak önállóan dolgozni és pénzt keresni, már nem biztos, hogy vissza akartak térni az előző életükbe, hanem keresték a saját helyüket a világban.

- A csoportfoglalkozások élőben és online-ban is mennek. Hogyan látja ebben a műfajban az online előnyeit és hátrányait?

- Én az online-nal egy kicsit elfogult vagyok, mert a pandémia alatt tanultam, és óráim egy része így zajlott. A pozitívum az elérhetőség akár külföldről is. Az első csoportomban határon túliak is voltak. Az is előny, hogy nem veszít senki időt a felesleges utazással, jobban be tudja illeszteni a foglalkozást a napjába. Ami talán a hátrány, hogy sokkal könnyebb kivonódni belőle otthonról. A csoportterápiák során a résztvevők olyan szituációba kerülnek, amely egy feszültséget teremt, ezzel dolgozunk az ülésen ha az ember a saját szobájában ül, sokkal könnyebb ezen energiák alól kibújni.

- Ha viszont személyesen jelen vannak, bekerülnek egymás aurájába, vagy egy közös aura képződik, sokkal erősebb lehet a hatás.  Ezt én magam is éreztem, amikor szintén a covid miatt zoom-interjúkra kényszerültem.

- Lehet, hogy könnyebben megnyílnak online-ban, mert az egy másik tér, mintha nem is valóság lenne, mintha nem is mi beszélnénk, de az igazi együttlétnek is megvan a maga varázsa.

- Hamarosan megjelenik egy könyv a Magyar Irodalomterápiai Társaságtól, amelyben 10 tagja ajánl könyveket. Ön is köztük van.

- Egyes témákhoz kellett ajánlanunk könyveket. Igyekeztem, hogy legyenek köztük klasszikus és kortárs művek is, de az ember nem hazudtolhatja meg önmagát. Az én címszavaim között az anya-lánya, apa-lánya kapcsolat, a munkahelyi konfliktusok, az újrakezdés, a mi lenne, ha… témák voltak. A szerkesztő kedvence az volt, hogy a munkahelyi zaklatásra az Édes Annát hoztam példának…

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: