Gundel Takács Gábort, vagy ahogy a szakmában ismerik, Gundit, mindig megtalálják a furcsa vetélkedők. Gondoljunk csak az Áll az alku-ra vagy a Maradj talpon-ra.

A Telesport mellett a 90-es években a francia eredetű Játék határok nélkül című sportvetélkedő műsorvezetőjeként lett országosan ismert és népszerű műsorvezető. Talán ennek köszönhető, hogy onnantól kezdve két fő szálon futott a pályafutása: sportriporterként és vetélkedők műsorvezetőjeként egyaránt találkozhattunk vele.

Persze voltak kiruccanások, például egy ideig Jakupcsek Gabi és Buza Sándor társaságában a Danubius Rádió Capuccino című reggeli műsorának volt a műsorvezetője – ebben az időben egy évig dolgoztam is vele.

Az utóbbi években voltak azért kevésbé nyerő húzásai. Annak idején a köztévéből való távozása után azt nyilatkozta, azért döntött így, mert már nem tudott egyetérteni az MTVA kommunikációjával és bizonyos döntéseivel, valamint azzal, hogy a feje fölött döntöttek a Maradj talpon című műsorával kapcsolatban.

Ez akkor még talán hihető is volt, bár azért 2017-ben már réges-rég nem beszélhettünk szabad, független, pláne szakmai alapon működő közmédiáról. De amikor Novák Katalin kegyelmi botránya kapcsán kiderült – számomra legalábbis csak ekkor –, hogy Gundi is a köztársasági elnök tanácsadói között található, némileg felvontam a szemöldökömet.

Amikor süllyedni kezdett a hajó, akkor azért kiadta magának a vezényszót, ami egyszer s mind új műsorának címe is: Ugrás! – és lemondott.

Ezek után mindenki eldöntheti, mekkora Géniusz a műsorvezető – nem is csoda, hogy ott hagyta az ATV-n futó kvízműsorát, és átigazolt az RTL-re.

Na de térjünk vissza az Ugrásra, ami kicsit olyan, mintha a korábbi vetélkedőiből gyúrták volna össze: van benne kvízelem (mint a Géniuszban) aki rosszul válaszol, az lezuhan (Maradj talpon), és a versenyző végén még a nyeremény összegével kapcsolatban is kap ajánlatot (Áll az alku).

A játék menete nem túl bonyolult. Isten őrizz, hogy az legyen! Egyszerre öt játékos próbálhat szerencsét, akik közül egy feleletválasztós villámkérdéssel kiválasztják a csapatkapitányt. (Az első adásban látott villámkérdésekben az igazi nehézséget az jelentette, hogy megértsük, miként lehet, hogy öt emberből csak egy tudta a választ.)

Maga a pálya egy hidat szimbolizál, amin végig kell menni úgy, hogy több (eleinte kettő, később három) állításból ki kell választani azt, amelyik igaz. Ezután Gundi egy meglehetősen idegesítő és bugyuta fordulattal felszólítja a bungee jumpingozó sisakot viselő delikvenst, hogy „Ugorj!”. (Ennél csak az Álarcos énekesben skandált „Maszkot le” volt idegesítőbb.) Ő a vezényszóra ráugrik a jónak vélt válaszra. Ha eltalálta, mehet tovább, de ha tévedett, a „híd” kinyílik és játékos lezuhan. Jöhet a következő játékos, akinek már csak a megmaradt állításokból kell kiválasztani a jót.

A csapatkapitány dönthet, hogy ő maga próbálkozik a hídon, vagy valamelyik csapattársát küldi. Utóbbi előnye, hogy jó esetben mások fognak elvérezni azokon a feladványokon, amiket ő nem tud. Viszont kockázata is van: az a játékos játszhat ugyanis az 5 milliós fődíjért – hát igen, nem erőltette meg magát az RTL –, aki eljutott a 10. mezőig. Ha a csapatkapitány túltaktikázza magát, akkor hoppon marad.

A formátumnak a játék része egyáltalán nem izgalmas, egyedül Gundi humoros parolázása ad némi szórakoztató jelleget neki – no meg a bosszantó kérdések. Jómagam 2006-ban játszhattam a Legyen ön is milliomosban, még Vágó Istvánnal. Ott is voltak bulvárosabb kérdések, de még azok is képviseltek valamiféle színvonalat. Emlékszem, a 100 ezer forintos kérdés például az volt nálam, hogy kik voltak a junkerek. (3 millióval jöttem el, jól jött, épp építkeztünk.)

A Milliomosban tudtunk izgulni a versenyzőért és együtt érezni velük, ha kiestek mert a kérdések érdekesek voltak, és még ha tudtuk is valamire a választ, nem volt az az érzés, hogy „ezt a hülye is tudja”.

Vagy aki nem tudja, hogy Kozák Danuta milyen sportágban versenyez? Mégis hány olimpiai bajnoki érmet kellene még nyernie?

Azt pedig, aki „A szimfonikus zenekar zenészei a palettára helyezik a kottájukat” állítás kapcsán megjegyzi, hogy a palettát festők használják, majd mégis ezt választja – nos, azt legszívesebben mi magunk löknénk le.

Félreértés ne essék, nem állítom, hogy én minden kérdésre tudtam a választ, és simán megnyerném a vetélkedőt. Korántsem.

Annak idején, a Legyen ön is milliomosban kicsit szégyelltem magamat, amiért az 5 milliós kérdésre, ami a Mienk elnevezésű művészeti mozgalomról szólt, nem tudtam biztosan a választ, és inkább megálltam.

Azért viszont nem érzek lelkiismeretfurdalást, amiért nem tudom, hogy Will Smith szeret bűvös kockázni, nem Christina Aguilera légtornászkodik a koncertjein, hanem Pink, és Jason Momoa fodrászkodási szokásaiban sem mélyültem el.

Az Ugrás legnagyobb baja nem az, hogy nem túl érdekes számomra, mert ettől még lehet, hogy a nézők tömegeinek bejön, és úgy fog pörögni, mint a besütizett ventilátor a forgószínpadon. Hanem az, hogy átfogalmazza a műveltség fogalmát.

Ezzel párhuzamosan azt is ijesztő nézni, hogy miközben a bulvársajtó és a kereskedelmi televíziók alapos ismeretét feltételező feladatokon viszonylag simán átjutnak a delikvensek, olyanoknál esnek ki, amit a 8 általános közepes átlaggal való abszolválásával, és némi józan paraszti ésszel simán tudni kéne.

A hab a tortán az a hölgy volt, aki végül eljutott az utolsó feladatig. Habár négy állításból kellett választania, ez csak látszólag volt nehéz, mivel az egyik állítás így szólt: a 10 milliárdban 10 nulla van. Ő némi fejszámolás után arra jutott, hogy 11, ezért ezt kizárta. Így hiába áldozta be a nyeremény felét, 2,5 milliót, amiért cserébe elvettek egy rossz választ, így is kiesett.