HÍREK
A Rovatból

Karnyújtásnyira az új szlovák kormány megalakulása – két volt miniszterelnöknek kell megegyezni a részletekben

Peter Pellegrini már csak Robert Fico pártjával tárgyal, így bizonyos, hogy a háromszoros volt kormányfő alakít kormányt. Az még nem teljesen tiszta, kinek milyen szerep jut az új kabinetben.


Peter Pellegrini, az előrehozott szlovák parlamenti választáson harmadik helyet szerzett párt, a Hang (Hlas-SD) elnöke kedden bejelentette: a továbbiakban már csak a választásokon győzelmet szerzett, Robert Fico vezette Iránnyal (Smer-SSD) és a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) folytatja a leendő kormány létrehozását célzó egyeztetéseket.

Robert Ficót múlt hét hétfőn bízta meg a kormányalakítási tárgyalások megkezdésével Zuzana Caputová államfő. A választásokon második helyre befutott Progresszív Szlovákia (PS) több ajánlatot is tett – még a miniszterelnöki posztot is felkínálta – Peter Pellegrini pártjának, hogy átcsábítsa egy általuk felállítani kívánt liberális nagykoalícióba, de Pellegrini most már csak az Iránnyal és az SNS-szel tárgyal.

Peter Pellegrini korábbi miniszterelnök, akinek pártja, a Hang, az Irányból történt kiválással jött létre, mostani bejelentését a párt elnökségének kedden hozott egyöntetű döntésével, választási prioritásaik megvalósításának szükségességével, valamint egy stabil kormányzat létrehozásának fontosságával indokolta. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint ugyanakkor

Pellegrini a döntés bejelentését követően megerősítette azon korábbi kijelentését, hogy az új kormányban „nem kellene, hogy együtt üljön két korábbi miniszterelnök”. Amennyiben ez a célkitűzés megvalósul, az azt jelentené, hogy vagy Peter Pellegrini, vagy Robert Fico nem lenne része a kabinetnek.

A múlt héten tartott előrehozott parlamenti választásokat Robert Fico pártja, az Irány (Smer-SD) nyerte, a leadott szavazatok 22,9 százalékát megszerezve, ami 42 parlamenti mandátumot jelent számukra. Peter Pellegrini pártjának 27 mandátumot sikerült szerezni, a Szlovák Nemzeti Pártnak pedig 10 képviselői helyet, ami azt jelenti, hogy a Smer-Hlas-SNS hármaskoalíciónak, ha létrejön, 79 képviselője lesz a 150 fős pozsonyi törvényhozásban.

A pozsonyi törvényhozásba 68,5 százalékos választási részvétel mellett összesen 7 párt, mozgalom és koalíció jutott be, az Irány, az SNS és a Hang mellett a PS, az Igor Matovic volt miniszterelnök vezette Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom és társai által alkotott koalíció, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS).

Az új összetételű parlamentnek 30 napon belül kell összeülnie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hann Endre: A számok alapján úgy tűnik, hogy a jövő Magyar Péter számára kezdődött el
Hann Endre szerint a TISZA Párt szlogenjét igazolják az adatok: míg a Fideszre és a DK-ra az idősebbek szavaznak, Magyar Péter pártja a fiatalok körében is népszerű.
FM. Kép: Youtube - szmo.hu
2024. június 17.



A néhány nappal a június 9-ei választások előtt készült Medián felmérés szerint a Fidesz és a DK szavazóinak is csak ötöde fiatalabb 40 évesnél, közel kétharmaduk pedig 50 feletti – áll Hann Endre Facebook-posztjában. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezetője azzal folytatja:

Ezzel szemben a TISZA Párt szavazóinak 46 százaléka 40 év alatti, és csak 29 százaléka idősebb 50 évesnél.

Hann szerint sokan kritizálták a TISZA szlogenjét, ami szerint „a jövő elkezdődött”, ennek ellenére, a számok alapján „úgy tűnik, 2024-ben a jövő Magyar Péter számára kezdődött el”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kitálalt a volt NAV-nyomozó: Politikai befolyással tussolhatták el Gattyán György 19,4 milliárdos adócsalási ügyét
A Partizánnak adott interjút Tiszolczi Lajos a volt nyomozó. Szerinte három, befolyásos politikai kapcsolatokkal rendelkező ember járt el a milliárdos ügyében. A nyomozást végül bűncselekmény hiányban szüntették meg.


2021-ben a magyar politika legmagasabb szintjein tussolhatták el Gattyán György milliárdos vállalkozó 19,4 milliárd forintos adócsalási ügyét, állítja a Partizán friss videójában egy korábbi NAV-os nyomozó, aki ekkor már három éve dolgozott Gattyán ügyén.

A LiveJasmin szexoldalból meggazdagodott Gattyán ellen 2012 óta nyomoztak, azt gyanítva, hogy Magyarország egyik leggazdagabb embere 19,4 milliárdos adócsalást követhetett el.

Ez volt az egyik legnagyobb elkövetési értékű, legkiterjedtebb nyomozás a NAV-nál, és a Partizán információi szerint már vádemelésre készültek.

2021 nyarán azonban lefejezték a NAV bűnügyi vezetését. Varga Mihály pénzügyminiszter egy Facebook-posztban jelentette be, hogy leváltja Sors Lászlót, a NAV elnökét. Ugyanekkor távozott Vankó László, a NAV bűnügyi igazgatója és helyettese, Zámbó Péter is.

Tiszolczi Lajos azt mondja, az új vezetők érkezése után egyre furcsább utasításokat kapott. Állítása szerint bekérték az összes korábbi jelentése eredeti példányát, majd arról faggatták, van-e még valami, amit eddig nem írt le.

Megírt egy kiegészítő jelentést, ami után főnökei már csak szóban kommunikáltak vele. Arra voltak kíváncsiak, honnan származnak az információi.

Tiszolczit és kollégáit végül levették az ügyről.

2021. augusztus 3-án a NAV egyesítette a Gattyán György és társai elleni két büntetőeljárást. Tiszolczi szerint ilyenkor mindig a korábbi ügybe egyesítik a későbbit, de ebben az esetben a 2012-es, 19,4 milliárdos adócsalásról szóló ügyet egyesítették egy 2015-ös, kisebb horderejű üggyel. Két hónappal később az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

Tiszolczi Lajos a Partizán videójában azt állítja, tudomása szerint

három, rendkívül befolyásos politikai kapcsolatokkal rendelkező külső szereplő járhatott közben Gattyán ügyében, közülük ketten széles körben ismertek.

Tiszolczi úgy véli, ha ezek az emberek nem avatkoznak be, a NAV folytatta volna a nyomozást Gattyán ellen.

Tiszolczi szerint a NAV új rendszerében kialakult az öncenzúra: a nyomozók, mielőtt befolyásos emberekkel kapcsolatos kínos információkat rögzítettek volna, informálisan érdeklődtek, hogy továbbléphetnek-e. Tiszolczi munkája egyre inkább ellehetetlenült: nem kapott érdemi feladatokat, távol tartották a megbeszélésektől, majd szabálytalan utasításokkal és adminisztratív kellemetlenségekkel próbálták rábírni a távozásra.

Amikor állást ajánlottak neki az akkor megalakuló Integritás Hatóságnál, és átment a felvételin, felmondott a NAV-nál. Az ajánlatot azonban indoklás nélkül visszavonták, mondván, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Tiszolczi szerint azok, akik nem állnak be a sorba, feketelistára kerülnek, és még az üzleti szférában sem tudnak elhelyezkedni, ahogy az vele is kétszer megtörtént.

A teljes videó itt nézhető meg:

Nemes Tamás, a Docler Csoport kommunikációs igazgatója a Partizán-interjú kapcsán a következőket közölte a Média1.hu-val:

"Tőlünk interjút nem kértek sajnos. A Partizán interjú kiszivárgott részletei gyakorlatilag semmilyen konkrétumot nem tartalmaznak. Bízunk abban, hogy az interjúban az is elhangzik, hogy Gattyán György ügyében az elmúlt több mint egy évtizedben az összes hazai és nemzetközi jogi fórum neki adott igazat, így az Európai Bíróság is. Ezek tények, az összes többi feltételezés."

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Parázs vita: Magyar Péter egyetlen ellenérvet tudott felhozni az EP-képviselőségével kapcsolatban, a követői jóval többet
Magyar csak a kimenetel melletti érveket sorolta fel, amit néhány hozzászóló szóvá is tett. Parázs vita alakult ki a kérdésről a komment szekcióban.


Kommentháború bontakozott ki Magyar Péter szavazásra felhívó Facebook posztja alatt. Korábban mi is megírtuk, hogy a politikus szavazásra hívta a párt szimpatizánsait arról, felvegye-e az Európai Parlamenti mandátumát. Bár korábban egyértelműen azt nyilatkozta mindenhol, hogy nem kíván Brüsszelben politizálni, mostanra azonban mintha változna a véleménye.

Mindenesetre a hétfő reggel nyolctól este nyolcig zajló szavazással kapcsolatban azt írta, bármi is lesz a döntés, azt tudomásul veszi.

A szavazásra történő felhívásban azonban Magyar csak a kimenetel melletti érveket sorolja fel, amit néhány kommentelő szóvá is tett.

Várható volt, hogy a kérdés élesen megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait, és ez ki is fejeződik a hozzászólásokban. Néhány jellemző kommentet szedtünk össze:

Igennel szavaztam. Ekkora ellenszélben a parlamenti felszólalást nem lehet kihagyni, továbbá az EU-ban is lehet a Tisza Pártot építeni nemzetközi színtéren, a hazai pártépítés mellett.

Én azt gondolom, hogy belefér. Sőt kell is menned. A TISZA párt arca és gerince te vagy. Emellett ha van beleszólásod a parlamenti dolgokba, akkor nem kell 2 évet várni, hogy ott is megjelenhessen a párt. Ezeket figyelembe véve, szerintem nincs is más út. Ezt most kell megfogni, most kell elkezdeni felépíteni. A magyar választások csak (sajnos) 2 év múlva lesznek, és addig nagyon jó kapcsolatokat alakíthatsz ki. Jelenleg kb utálnak minket mindenhol, de ezen muszáj lesz változtatni.

Én úgy látom, hogy részedről is több tényező áll az mellett, hogy elvállad. Valóban jók az érvek, de itthon hiányozni fogsz akkor amikor kint leszel. A te személyed a remény itt is ott is. Én elengedlek mert ott is szükség van rád. Vállald el!

Ez így nem korrekt felvetés! Nyilván ha leírod mi a pozitívum de a negatívumot nem az már befolyásolja az embereket! Utána meg lehet mondani, hogy a nép döntött...

És mi lenne az előnye ha maradna itthon? Azért azt is jó lenne tudni. Ilyen kérdésre és az indoklásra ki fog nemet mondani? De ha tudnánk a másik opció előnyeit, hátrányait akkor talán igazán tudnánk válaszolni.

Jó lenne az ellenérvekről is hallani! Kérlek, összegezd miben tudnád itthon elősegíteni a munkát, hogy lássuk, mit takar a 'lépésről-lépésre' itthon.

Az ellenérveket is fel kellett volna sorolni. Elsőként azt, hogy ezzel megszeged az ígéretedet.

Elég egyoldalú volt az érvelés, mintha világos lenne a te preferenciád, de ezzel nem adsz lehetőséget a szavazóknak a kiegyensúlyozott mérlegelésre. Némi csalódás. Eleve nem kéne ezt ránk bízni. Szerintem egyébként: NE.

Én nem mennék. Pártot építeni itthon lehet. Valakit körbebástyáznék tanácsadókkal, sőt, te is tudod segíteni őket tanácsokkal. A havi 8 nap a jelenléti munkára vonatkozik és ha komolyan veszed, akkor itthon a maradék 22 napot is EP-s munkával töltenéd. A parlamenti felszólalásnak semmi értelme. Annyit érne, mint annak idején Jakab Péteré.

Ha elmész akkor kipukkad a hazai lelkesedés. Inkább budapesti közgyûlés és országjárás vele párhuzamosan. A brüsszeli kintlét csak az értelmiségnek számít. Neked a vidékkel kéne foglalkozni.

Szerintem ne menj. Hitelességi kérdést fognak belőle csinálni ellenfeleid.

Idehaza kell a személyed. A kinti sztoriban a pártod súlya fog szinte mindent eldönteni. Itthon nélküled nem fog ez működni!

Peter! Sakk mattot adtál magadnak. Miért???


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter hosszan érvel amellett, hogy miért kell mégis beülnie az Európai Parlamentbe
Szerinte ez nem akadályozná a pártépítést vagy a felkészülést a 2026-os választásokra, viszont képviselőként felszólalhatna a magyar parlamentben is.


Magyar Péter hétfő reggel a Facebook-oldalán jelentette be: megszavaztatja, hogy beüljön-e az Európai Parlamentbe. A TISZA Párt alelnöke rengeteg megkeresést kapott arról, hogy felveszi-e az európai parlamenti képviselői mandátumát.

Korábban viszont azt nyilatkozta: „nem szerepel a terveim között, hogy európai parlamenti képviselő legyek”.

Most viszont azt írja, sokan többek között a TISZA Párt közössége és befolyásos európai politikusok és a tanácsadóim is próbálják meggyőzni az ellenkezőjéről.

Szerinte a Néppárt részéről akkor számíthatnak komolyabb pozícióra - például egy fontos szakbizottsági elnöki posztra, ha azt a TISZA Párt arca pályázza meg. "A TISZA Párt jelöltjei közül egyedül én rendelkezem politikusi, valamint európai parlamenti tapasztalattal és helyismerettel (3 évig feleltem az európai parlamenti munkáért a magyar kormány diplomatájaként)."

Úgy látja, Néppárton belül könnyebb politikai eredményeket elérni, ha ő vezeti a néppárti TISZA delegációt. Nem utolsó sorban, Hölvényi György a Fidesz-KDNP EP képviselője is ahhoz kötötte a néppárti frakcióból való kilépését, hogy ő belép a frakcióba.

Európai parlamenti képviselőként felszólalhatoa Magyar Országgyűlésben, így közvetlenül kérdezheti azokat, akik egyébként minden módon megpróbálnak kibújni a válaszadás alól.

"Rendkívül ritka helyzet, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak (30 %-os támogatottság mellett) nincs országgyűlési képviselete. Ezt részben kompenzálná a felszólalási lehetőség, különösen a kampányban. Így bizonyosan nem lehetne elhallgatni, eltagadni a TISZA Párt belpolitikai súlyát" - írja.

Úgy látja, komoly nemzetközi kapcsolatokat tudna kialakítani néppárti delegációvezetőként, valódi beleszólási lehetőségük lenne az uniós döntéshozatali folyamatokba (többek között az uniós források hazahozatala kapcsán).

Szerinte az európai parlamenti munka adta lehetőségek nem akadályoznák a párt és a közösség építését és a felkészülést az országgyűlési választásokra.

Azzal érvel, hogy az EP képviselőség egy hónapban körülbelül 8 napi brüsszeli és strasbourgi kinttartózkodással megoldható, és bármikor lemondhat róla, ha a pártépítés vagy az országgyűlési választásokra történő felkészülés rovására menne az uniós munka;

Magyar Péter arról is ír, eeljesen bevett gyakorlat az Unió országaiban, hogy EP képviselőkből kerül ki a kormányváltó ellenzék vezetője.

"Kérlek Benneteket, hogy a fentiek fényében szavazzatok igennel vagy nemmel. Ahogy ígértem, bármi is lesz a döntésetek, azt tudomásul veszem. Kérlek, ti is vegyétek tudomásul a többség döntését. Mindenképp szeretném elkerülni, hogy az eredmény törést okozzon a kivételes közösségünkben."

A szavazásba a TISZA Párt honlapján lehet beszállni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: