Iványi Gábor neve talán minden eddiginél gyakrabban szerepelt a hírekben 2023-ban. Persze ő ennek aligha örült, hiszen a legtöbb cikk a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület kétségbeejtő anyagi helyzetéről szólt:

Mi is számos riportban foglalkoztunk ezzel, most viszont inkább az emberre voltunk kíváncsiak, aki az egész küzdelem középpontjában áll.

Arra kértük, meséljen nekünk a családjáról és éppen 50 éve indult karrierjéről, amely jóval színesebb annál, mint ami az elmúlt időszak állandó kríziskommunikációjából kiderülhetett.

10 testvér, 6 gyerek, 9 unoka

Iványi lelkész-pedagógus családból származik, 11-en voltak testvérek, akiknek mostanáig 56 gyerekük és 40 körüli unokájuk született. Neki 6 gyereke és 9 unokája van.

„Édesanyánk mindegyikünket eljuttatott legalább az érettségiig, többeket egészen a felsőoktatásig, ahol még a szakdolgozatok megírásában is segített. Édesapámmal 41 évet töltöttek Nyíregyházán, a metodista egyház legnagyobb gyülekezeténél. A család légkörét meghatározta a muzsika, az irodalom, a szellemi és egyéb játékok, a házba pedig minden arra járó betérhetett.”

Édesapja elkötelezett lelkipásztor volt, kiterjedt szórványhálózattal. Hitvallásának azt tartotta, hogy „a parókiám az egész világ”, ezért előfordult, amikor 50 helyen is prédikált. Gyakorlatilag állandóan úton volt, amikor büntetésből bevonták a jogosítványát, mert hozzászólt politikai kérdésekhez, akkor biciklivel járta a vidéket.

A metodista mozgalmat létrehozó Wesley fivérek példája nagy hatással volt rá, belejátszott emellett a családi késztetés is: édesanyja számos kliense járt be hozzájuk ruháért, az iskolások pedig az évnyitó előtt fehér ingért.

Istentisztelet a babakocsi-tárolóban

1973-ban szórványlelkészként dolgozott, de közben már a kispesti gyülekezetet is vezette. Akkor is ő állt az élén, amikor hatósági eljárásokkal elvették és ledózerolták az imaházat. Ezután négy éven át az utcán prédikált a templom helyén, majd megvettek egy lepukkant kocsmát és átalakították imaházzá – ez egyébként máig működik.

Később Békásmegyeren kapott lakást családjával, ott keresték meg a szomszédai, hogy tartson nekik áhítatokat. Erre először a lakásán került sor, majd kibérelték a babakocsi-tároló egy részét, és 10 éven át ott voltak az istentiszteletek. Nagyjából százan tartoztak abba a körbe, akik rendszeresen jártak ide.

Mivel szegény családok is bőven akadtak közöttük, módja volt gyakorolni a szociális munkát, aminek addig a létezéséről se tudott. A két világháború között ugyan volt ilyen képzés, de a kommunista hatalomátvétel után megszűnt, hiszen a szocializmusban hivatalosan nem voltak szociális problémák.

A ‘70-es, ‘80-as évek fordulóján már látták, hogy nincs remény a kapcsolat helyreállítására, ezért bejelentették, hogy független egyházat szeretnének alapítani. Tárgyalni kezdtek, ennek eredményeképpen 1981-ben létrejött a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség.

Az elnevezés nem véletlen: a mozaikszó (MET) a metodista egyházzal való közösséget szimbolizálta. Ez a kapocs azonban idővel elhalványult, mivel a metodisták nem mutattak túlzott érdeklődést feléjük.

Ekkoriban közel került a Demokratikus Ellenzékhez, amelyen belül alapítója lett a Szegényeket Támogató Alapnak (SZETA) és a Beszélőnek is. Mint mondja, ebben az időszakban nyílt ki számára a világ, azonban egy büntetőeljárásban 10 hónap felfüggesztett börtönre ítéltek. Itt ismerkedett meg többek között Haraszti Miklóssal, aki szintén a Demokratikus Ellenzék jelentős alakjává vált.

Templom a szeméttelep helyén

1987-re a MET teljesen elszigetelődött, minden protestáns egyház nyilatkozott arról, hogy nem vállalnak közösséget velük. Még maga Iványi se tudott lediplomázni, 1974-ben kicsapták a teológiáról. Ezután megszerveztek egy lakásakadémiát a korszak legkiválóbb teológusaival, ebből nőtte ki magát a Wesley János Főiskola 1991-ben, miután az Antall-kormány engedélyezte.

„A rendszerváltáskor kérvényeztem, hadd építsek templomot egy békásmegyeri szeméttelep helyén. Ez lett a Megbékélés Háza. 1991-től hét éven át épült jórészt adományokból, nemrég ünnepeltük a felszentelésének 25. évfordulóját.

Közben az egész városban nézelődtek, hol lehetne megfelelő ingatlant bérelni a főiskolának. A józsefvárosi Dankó utcában találtak rá egy kiégett húsüzemre, ami nem kellett senkinek. Együtt hozták rendbe ezt is.

1989-ben született meg az egyesületi törvény, ennek tudatában alapították meg még abban az évben az Oltalom Karitatív Egyesületet. Azóta is ő a vezetője, ahogy a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora is.

„Én vagyok az egyetlen rektor, akit határozatlan időre választottak meg, nem is adhatom át másnak a feladatot, mert az utódomat a miniszterelnök nevezné ki, és attól tartok, hogy számunkra elfogadhatatlan lenne a jelöltje.”

2010-ig viszonylag stabilan tudtak működni, ekkoriban épült ki a közoktatási hálózatuk. Budapest mellett Szegeden, Orosházán, Dunaújvárosban, Abaújkéren, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több másik kistelepülésén is vettek át iskolákat.

Mindenütt kiépítették az óvodai ellátást is, és ahol lehetett, középiskolai oktatásba is kezdtek. Abaújkérre még főiskolai osztályt is ki tudtak helyezni a szociális munkás képzés keretén belül, Budapestről jártak le tanítani az oktatók.

Kétszer négy év a Parlamentben

Az 1990-es országgyűlési választáson Iványit indította az SZDSZ az óbudai egyéni körzetben, sikerült nyernie, így tagja lett az első szabadon választott Parlamentnek. Erre a ciklusra ma is szívesen emlékszik vissza, mint mondja, akkoriban még volt értelme a parlamenti munkának és az ottani felszólalásoknak.

Ennek ellenére 1994-ben nem újrázott, négy évvel később viszont számára is váratlanul újra képviselő lett: Demszky Gábor ruházta rá a mandátumát, miután inkább a főpolgármesteri feladataira akart koncentrálni, ezért lemondott listás helyéről. „Ez kényszerhelyzet volt, nem is tudtam előre, hogy erre készül” – állítja.

Ebben a ciklusban már jóval kevesebb eredményt tudott felmutatni, ugyanakkor erre az időszakra esik, hogy szinte egész Dél-Amerikát bejárta, ahol bebörtönzött magyarokat látogatott, és próbálta elérni a kiszabadításukat. A Wesley Főiskola ugyanis tagja egy amerikai egyetemi szervezetnek (CCCU), amely minden évben Washingtonban tartotta a konferenciáját.

Többen is az ő közbenjárása révén jutottak haza, és tölthették le Magyarországon a büntetésük hátralévő részét. Saját bevallása szerint 1998-2002 között leginkább ebben tudott sikereket elérni, a hagyományos képviselői munkában szinte egyáltalán nem.

„Az egyik ajtón megláttam a feliratot: Orbán Viktor és Lévai Anikó”

1989-90 fordulóján a Fidesz gyakran tartotta gyűléseit a Jurta Színházban és a Tilos az Á-ban, Iványi itt látta először beszélni Orbán Viktort. Nagyon tetszett neki a határozott fellépése, rögtön látta rajta, hogy jó szónoki képességekkel van megáldva.

„Volt Szolnokon is egy kis filiám, mert az a gyülekezet is kettészakadt. Minden második héten lementem ide, egyszer épp az egyik hívünket látogattam meg a Széchenyi-lakótelepen, amikor az egyik ajtón megláttam a feliratot: Orbán Viktor és Lévai Anikó. Ez akkoriban volt, amikor Orbánt váratlanul berendelték katonának, valószínűleg nem függetlenül attól, hogy épp kezdett kibontakozni a Fidesz, a végnapjait élő rendszer pedig így tett egy utolsó kísérletet a megfékezésére.”

Becsöngetett és felkínálta nekik, hogy ha valamiben tud segíteni, szóljanak nyugodtan. Bensőséges barátság ugyanakkor nem szövődött köztük, utólag visszanézve inkább csak udvarias, jó kapcsolatnak tartja.

Úgy alakult, hogy 1995 környékén ő keresztelte meg Orbánék első két gyerekét, Ráhelt és Gáspárt, ezzel egy időben pedig egyházi szertartással összeadta Orbánt és Lévait, valamint megáldotta a házasságukat.

Gyurcsány szerinte Szűcs Erika szociális minisztersége idején jutott el oda, hogy „csak munkáért bért!” Iványi emlékszik egy tüntetésre, ahol felkértek szónoknak, ő pedig elmondta, hogy ez miért elfogadhatatlan akkor is, ha a tájékozatlan lakosság ezt követeli. Azokon a településeken ugyanis, ahol a legszegényebb réteg él, 50 kilométeres körzetben nincs semmilyen munkahely, se közlekedés.

„Orbán kezdettől fogva egyeduralomra törekedett, de az elején még ugyanolyan liberális demokraták voltunk. Én ma is ugyanaz vagyok, ő viszont megváltozott, látva azt, hogy az MDF bukása után rés támadt a jobboldalon. Azt a fajta pragmatikus politizálást, amit ő követ, én sosem osztottam. A képviselőséget is azért vállaltam, mert volt bennem egy késztetés arra, hogy megmutassam, lehet tisztességesen is politizálni.”

Hogy mikor beszéltek utoljára? „Nagyon régen, talán az első kormánya után 1-2 évvel, a Dohány utcai zsinagógánál futottunk össze. Odajöttek, kezet fogtunk és váltottunk néhány szót. Amióta újra kormányra került, erre egyáltalán nem volt példa. Nem lehet bírálat nélkül szemlélni, ahogy hatalomra törtek és kifosztották az országot, ő pedig nem tűri a kritikát. Ha lojális lettem volna hozzá, az intézményeink is szárnyalnának.”

„A mostani helyzet gyalázatosabb, mint amit a ‘70-es években kellett átélnünk”

A történet további része már ismerős lehet a közelmúlt híreiből: a második Orbán-kormány alatt, 2011-ben elvették a MET egyházi státuszát, ami több milliárd forintos támogatás-megvonással járt együtt – és jár a mai napig.

Hiába mondta ki először az Alkotmánybíróság, majd a strasbourgi emberi jogi bíróság (EJEB) is, hogy ez jogellenes volt, az állam azóta sem rendezte a MET helyzetét. 2021-ben ugyan visszakapták a technikai számukat, így azóta újra fogadhatnak 1 százalékos felajánlásokat, azonban jelenleg is mindössze bejegyzett egyháznak számítanak, ami alacsonyabb szintű a korábbi státuszuknál (bevett és elismert egyház).

Utóbbira csak akkor van ismét esélyük, ha a kormány megállapodást köt velük, amihez a Parlament kétharmados támogatása szükséges. Erre azonban egyelőre semmilyen kilátásuk nincs, ami mögött Iványi egyértelműen személyes bosszút lát: szerinte a mostani helyzet annál is gyalázatosabb, mint amit a ‘70-es években kellett átélniük.

A legnehezebbnek a tehetetlenséget tartja: azt, hogy nem tud fizetést adni 1000 embernek, és rengeteg kiszolgáltatott, mélyszegélységben élő gyerek sorsa is rajta múlik.

„Mennyit dolgozom, Timike? Sokat, ugye?” – kérdezi a szobába időközben belépő titkárnőjétől, aki azért jött, hogy szóljon: megérkezett a következő vendége.

Búcsúzóul annyit mond: nem tudja, hol van az út vége, de olyan örökséget hozott magával, amiből nem következik az, hogy feladja. „Ha kell, kitartunk a végsőkig, ameddig ki nem csavarják a kezünkből.”