„Aki ide bejön, nem gondolkodik előre, csak a ma éjszakát akarja túlélni” – Iványi Gáboréknál jártunk

Izrael már nemcsak katonai és nukleáris létesítményeket vesz célba Iránban, bombázott már kőolajfinomítót és üzemanyagtartályokat, hétfőn pedig az állami televízió egyik épületét rombolta le Teherán központjában, miután felszólította a helyieket, hogy hagyják el a kerületet. Az irániak tömegesen menekülnek, az autóikkal szinte eltorlaszolták a fővárosból kivezető autópályákat, aminek az egyik oka, hogy sokan úgy érzik, semmiféle segítséget, tanácsot nem kapnak a kormánytól, hol és hogyan vészelhetnék át az izraeli támadásokat.

Netanjahu már az iráni rezsim lehetséges bukásáról beszél, Trump pedig hezitál aközött, hogy tárgyalóasztalnál kényszerítse az irániakat az atomprogramjuk feladására, vagy Izrael rendelkezésére bocsássa azt a bunkerromoló bombát, ami egyedül képes lehet elpusztítani Irán legfontosabb és legvédettebb nukleáris létesítményét Fordóban. Mit gondolnak az irániak az egyre hevesebb izraeli támadásról, és arról, hogy az iráni rezsim láthatóan képtelen a hatékony védezekésre? Repedezhet-e az ottani rendszer? Erről beszélgettünk Sárközy Miklós iranistával, a Károli Gáspár Református Egyetem docensével.

– Masih Alinejad, az évek óta az FBI védelme alatt élő iráni aktivista üdvözölte Izrael akcióját, legalábbis a katonai és titkosszolgálati vezetők likvidálását. Ő, és más ellenzékiek abban bíznak, hogy eljött az Iszlám Köztársaság végórája. A kérdés csak az, hogy megvan-e ehhez a társadalmi bázis?

– Egy háború közepén vagyunk, amely csak három-négy napja kezdődött, de már most rendkívül drámai. Jelenleg még nem tudjuk, mi lesz a kimenetele. Tény, hogy izraeli oldalról több személy ellen irányuló, drámai likvidálás történt, de ez önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy kijelentsük: rendszerváltás lesz.

Ha a rendszerváltás kérdését vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy inkább az emigrációban élő, főként jómódú irániak között jelenik meg ez a gondolat, akik nyugatiasabb, kevésbé vallásos életre vágynak. Otthon is sokan elégedetlenek, anyagi vagy ideológiai okokból, de paradox módon az elmúlt napokban, a rájuk mért támadások hatására, amelyeket sokan nem a rendszer, hanem az országuk elleni támadásként értelmeznek, mégis összezártak a rezsimmel. Amikor városi célpontokat, például olajtározókat, gáztartályokat, vízvezetékeket bombáznak, azt már inkább a lakosság megfélemlítésének, terrorizálásának élik meg. Ez pedig szolidaritást vált ki.

Emiatt is korainak érzem, hogy rendszerváltásról beszéljünk.

– Az ottani nők azért biztosan nem hívei az Iszlám Köztársaságnak...

– Ezt így ebben a formában nem merném kijelenteni, szerintem ez túl sommás megközelítés. A városi, fiatal, értelmiségi nőkre ez nyilván igaz lehet, de Iránban nagyon sokféle társadalmi réteg él: város és vidék, vallásos és kevésbé vallásos, különböző etnikai csoportok. Nyilvánvaló, hogy a gazdasági szankciók és a teokratikus szabályok sokaknak nem tetszenek. De ma reggel például láttam egy videót, amelyben egy csador és fejkendő nélküli fiatal nő, valószínűleg vidékről, követeli, hogy bombázzák Izraelt. Paradox helyzet:

Ez mutatja a helyzet bonyolultságát.

– A számunkra anakronisztikusnak tűnő teokratikus rendszernek vannak még Iránban tartalékai?

– Irán egy nagyon sokszínű társadalom, sok etnikumból tevődik össze, és ugyanakkor egy nagyon modern társadalom is. Tehát egy olyan autoriter, teokratikus rendszerről van szó, amely legalább annyira sok lehetőséget is biztosít a lakosságnak. A Közel-Kelet egyik legmodernizáltabb, informatikailag legfejlettebb országáról van szó.

– Szabad az információáramlás?

– Nem egy nyugati liberális demokráciáról beszélünk, tehát nyilván vannak korlátozások. De az emberek többsége, különösen a fiatalok, technikailag meg tudják kerülni ezeket. VPN programok használatával pillanatok alatt bejutnak a letiltott oldalakra. Még a politikusok is jelen vannak az elvileg tiltott Facebookon. Irán ebben sem hasonlítható Észak-Koreához vagy Szomáliához.

Az elnyomás vagy a nők jogainak a korlátozása az inkább abban érhető tetten, hogy a városokban élő, tanult lányok, vagy diplomás nők inkább egy nyugati típusú életmód után álmodoznak. Ahhoz képest azonban, ahonnan jöttek, nagyon sok minden változott. 1979-ben a lakosságnak még 70%-a volt vidéki, falusi, és csak 30 százaléka volt városlakó, most fordított az arány. A 15 milliós Teherán nagyobb város lett mára, mint New York. A problémák is ebből adódnak, hogy a drámai társadalmi változások nyomán már nem lehet az 1979-ben megfogalmazott archaikus, teokratikus módszerekkel kordában tartani a társadalmat. Az történt, hogy az addig egyetemi oktatáshoz nem jutó falusi, mélyen vallásos, archaikus közösségek felbomlottak, mert a gyerekek elkezdtek egyetemre járni.

– Tehát az Iszlám Köztársaság ezzel a modernizációval a saját hatalmát ásta alá.

– Nem modellezték ezt le szerintem. Volt egy nagy lelkesedés, hogy mindenki járjon egyetemre, és felépítettek egy olyan rendszert, amiben szinte mindenkinek van esélye diplomát szerezni.

– Az ország legfőbb vezetői érzik ezt a problémát? Tettek kísérletet valamilyen reformra annak érdekében, hogy fenntartható maradjon az Iszlám Köztársaság?

– A probléma az, hogy az iráni elit még mindig nagyrészt azokból áll, akik 1979-ben kerültek hatalomra.

Ráadásul Iránnak eléggé összetett és bonyolult a politikai rendszere, amelyben egy papi rend van fölül a legfelsőbb vezetővel, meg a szakértők gyűlésével, és az Őrök tanácsával, majd annak van alárendelve az elnök, a kormány, meg a parlament. Ez egy bonyolult, sakktáblaszerű döntéshozatali rendszer, ahol egy-egy változást csak brutális erővel lehetne végigvinni.

Az elit egy része liberálisabb értelmezést képvisel, ilyen volt Hatami vagy Rouhani, mások viszont ultrakonzervatívak, például Ahmadinezsád vagy Raiszi. És ne felejtsük el a papságot sem, amelynek élén Ali Hamenei áll, aki 86 éves, és gyakorlatilag teljhatalmú vezető. Emellett ott van a Forradalmi Gárda is, amiely állam az államban, saját hadsereggel. Ha Iránban tárgyal valaki, tudnia kell, hogy a kormány, a Forradalmi Gárda vagy valamelyik vallási alapítvány embereivel van-e dolga. Három külön hatalmi központ van egy országon belül.

– Ha a háborús csapások a társadalmat pszichológiai értelemben össze is rántották valamelyest, a legfőbb parancsnokok és atomtudósok megölése morálisan és politikailag is komoly csapás lehet. Vezethet ez bizalmi válsághoz?

– Erről még nem tudok biztosat mondani, hiszen csak három-négy napja tartanak az események. Egyetértek abban, hogy valamilyen változást kikényszerítenek a történések. Az izraeliek erősen megráncigálták az iráni kormányrudat, kérdés, meddig akarják ezt.

mert amit most kaptak, az akkora pofon, amilyen talán még az iraki háborúban sem volt.

– De vajon képes ekkora váltásra az 1979-es garnitúra?

– Egyelőre nem látni alternatívát.

– Az iráni sah fia, Reza Pahlavi felszólította az irániakat, hogy szakítsanak az Iszlám Köztársasággal. Ennek lehet bármi jelentősége?

– A sah fia 1978-ban járt utoljára Iránban, akkor 17 éves volt. Azóta, vagyis közel 50 éve az Egyesült Államokban él, jómódban. Emigráns monarchista mozgalmat vezetett, de nem fedi le az iráni emigráns ellenzéket. Egyáltalán nem biztos, hogy iráni ellenzék a sah visszatérését akarja. Ő leginkább egy protestfigura. Vannak, akik csak azért állnak mellé, mert a rendszerrel szembeni dühüket így fejezik ki, akár úgy, hogy a mobiltelefonjukon Reza Pahlavi a háttér. Hogy a trónörökös adott esetben kikre támaszkodna, milyen kormányzati előképzettséggel, az már kérdés. Az izraeli média maximálisan mögötte áll, hiszen a sah idejében Irán és Izrael szoros szövetségesek voltak.

Az gondolom, ezt még korai elemezni. Lehet, hogy egy-két hét múlva már mást mondanék, de most úgy látom, hogy ha valami elmozdul, az akár egy véres polgárháborút is jelenthet.

– Mi a helyzet az iráni ellenzék többi részével?

– Az iráni ellenzék nagyon töredezett, egymással is vitában álló csoportokból áll. Nem látok nagy ellenzéki megmozdulásokat. Nyilván elhangzanak ilyen vágyálmok, de napi szinten, óránként figyelem az iráni sajtót, és egyelőre nem látni ilyet. És minél véresebb ez az egész, annál nehezebb lesz valakit külföldről visszahívni vezetőnek. És mivel nincs erős egységes ellenzék, félő, hogy amennyiben mégis összeomlana a rendszer, újabb frakcióharcok és esetleg polgárháború következne.

– Tehát, ha jól értem, Iránban van egy főként fiatalokból álló, városi, angolul jól beszélő, nyugati orientációjú értelmiség, de ezek szerint ők nem elégségesek egy változáshoz?

– Az iráni városi fiatalok hangja nyilvánvalóan erős volt az elmúlt 3-4 évben a Mahsza Amini gyilkosság utáni tiltakozások idején. De nem felejthetjük el, hogy van egy réteg, amely a jelenlegi rendszernek köszönheti, hogy gyermeke iskolába vagy egyetemre járhat, van lakása, ingyenes orvosi ellátása, sőt, élelmiszerhez is támogatással jut. A lakosság minimum felét gyakorlatilag az állam eteti. A kenyér, a rizs, a tojás, a paradicsom, a csirkehús óriási dotációval kapható, és ezt a rendszerhez lojális, egyszerűbb emberek tömegeinek a túlélését adja.

Ez nagyon is valós fenyegetés számukra. Ugyanakkor ez a réteg csendes, nem beszél angolul, nem szerepel a nyugati médiában, viszont fontos bázisa a rendszernek. Tehát a helyzet összetett, nem lehet kizárólag a jól látható, hangos ellenzéki hangok alapján megítélni.

– Izrael azzal indokolta a támadását, hogy Irán a 24. órában van ahhoz, hogy működő atomfegyvert állítson elő. Van rá esély, hogy a csapásokkal leállítsák az iráni atomprogramot?

– Az iráni atomprogram már az 1950-es évektől létezik, még a sah idején kezdték el. 1973-ban indult a busehri atomerőmű építése. Ha most szét is bombáznak valamit, egy-két év alatt újjá lehet építeni. A szakértői konszenzus az, hogy az iráni atomprogramot teljesen felszámolni nem lehet. Ráadásul mai hír, hogy Irán fontolgatja kilépését az atomsorompó-egyezményből. Ha ez megtörténik, Irán teljes szabadságot kap az atomfegyver előállításához. Az izraeliek valószínűleg azt remélik, hogy a háborús nyomás alatt létrejön egy demokratikus, nyugatbarát iráni rezsim.

Jelenleg Iránban vallási tilalom van érvényben az atomfegyver előállítására, de az is szóba került már, hogy ezt a fatvát hatályon kívül helyezik. Sokak szerint az iráni rendszer jövőjét egyedül az atomhatalmi státusz biztosíthatná.

Hiába reménykedett Orbán Viktor és Nagy Márton abban, hogy az árrésstop miatt legalább stagnál az infláció, májusban újra gyorsulni kezdett: a KSH friss adatai szerint 12 hónap alatt 4,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára 5,9 százalékkal nőtt. Pedig a kormány már nemcsak az alapélelmiszereknél, hanem a drogériák polcain is bevezette árrésstopot, és a gazdasági miniszter azóta is újabb és újabb szektorokkal tárgyal, hogy "önkéntes" árkorlátozást érjen el. Elemzők szerint innen nehéz lesz a visszaút, mert ha kivezetik az intézkedéseket, azonnal tovább nőhet az infláció. Ha viszont marad, akkor a kereskedők szerint boltok zárhatnak be, elbocsájtások jöhetnek.

Közben a kormány kiterjeszti a teljes SZJA-mentességet a három-, majd a kétgyermekes anyákra is, óriási lyukat ütve a következő évek költségvetésén, úgy, hogy a gazdaság alig nő, viszont az ország eladósodottsága egyre nagyobb. A gazdaság helyzetéről Bod Péter Ákos közgazdászprofesszorral, a jegybank volt elnökével beszélgettünk.

– Kijött az újabb inflációs adat, amiből az derült ki, hogy hiába az árrésstop, az infláció újra emelkedésnek indult.

– Azt lehetett volna várni, hogy az árrésre vonatkozó állami szabályozás visszafogja az élelmiszerár-növekedést, és ezzel együtt az árindexet, de ez nem következett be. Azok számára nem meglepetés, akik tisztában vannak azzal, hogy az élelmiszer csak egy kategória a fogyasztói kosáron belül, nem is a legnagyobb, a szolgáltatások teszik ki a többséget. Másrészt a néhány kiválasztott termékre vonatkozó hatósági beavatkozás csak tüneti kezelés. Az érintett vállalkozók, akik szeretnének nyereséggel működni, más termékeken akarják behozni a veszteséget, így tehát a szabályozás miatt egyéb termékek drágulnak meg. A szabályozott termék ára ugyan marad, mivel arra vonatkozik a hatósági beavatkozás, de az összkép ettől nem változik érdemben. Fontos tudni, hogy bár magyar viszonyok mellett az 5–6 százalékos infláció nem tűnik kiugrónak, az eurózónában az áremelkedési ütem ennek körülbelül a fele jelenleg.

– Miért ilyen nagy nálunk?

– A kormányzati beavatkozás is ok. Ha nem lenne, akkor jelenleg olyan piac működne, ahol szerény a kereslet, az embereknek nincs túl sok fogyasztásra költendő pénzük. A magyar gazdaság idei teljesítményéről még nincsenek végleges adatok, de biztosan nem fog nőni a hivatalosan tervezett 3,4%-kal, sőt, még a néhány hónapja módosított 2,5%-kal sem.

Tavaly körülbelül fél százalékos volt a növekedés, előtte pedig majdnem egy százalékos csökkenés. Vagyis már harmadik éve nincs érdemi gazdasági bővülés, ami önmagában is súlyos probléma. Ha egy gazdaság nem növekszik, akkor kizárható a túlfűtöttség, mint inflációs tényező. Például a román gazdaság évente 3–4 százalékkal bővül, túlfűtöttségi jeleket mutat, ennek megfelelően ott az árszint is emelkedik.

– De akkor nálunk miért ragadhatott be az infláció?

– Erre már nehezebb válaszolni, mert a szokásos gyanúsítottaknak alibijük van. Az árfolyam nem omlott össze, a forint meglepően stabil: hetek óta 402 körül van az euró. Importoldalon tehát nincs nyomás. A jövedelmek sem nőttek látványosan.

Egy vállalkozó, aki kalkulál, és azt látja, hogy bármikor a nyakába kaphat egy újabb iparági különadót vagy egyéb beavatkozást, a következő tárgyalások során már eleve magasabb áron köt szerződést, azaz előre beárazza a bizonytalanságot. Sok oka van az árszintváltozásnak, de az állam minálunk mindenképpen inflációs tényező. Az állam sajátos működésén kívül nincs nyomós ok, ami miatt ne térhetnénk vissza az évi 2% körüli inflációhoz, mint Nyugat-Európában.

– Ha jól értem, ha a kormány nem foglalkozna gazdaságpolitikával, jobb lenne a helyzet?

– Ez bizony így van. Mint amikor a szülő fölöslegesen beleszól a gyerek dolgaiba, holott lehet, ha békén hagyná, Pistike saját ütemében, egészségesebben fejlődne. Árrés-stop, kamatstop és egyéb intervenciók: ezek jórészt látszatintézkedések, ám közös bennük, hogy mind bizonytalanságot keltenek. A Balatonnál járva a lángos áránál is éreztem a drágulást. Annak sok oka lehet, de a tényből nem következik, hogy akkor legközelebb a lángos-árus árrését kellene államilag szabályozni.

Ha sok szereplő van a piacon, a közgazdaságtan régi megállapítása szerint a verseny biztosítja, hogy a legalacsonyabb, de még termelést ösztönző árszint mellett működjön a gazdaság.

– Riasztó információ, hogy az eredeti nettó 838 milliárd helyett most már 1685 milliárdra, tehát duplájára emelkedett a devizafinanszírozási terv. Ez kétszeres eladósodást jelent, amiből előbb-utóbb megint infláció lesz?

– Ha az ember a magyar árszintemelkedés okait keresi, nem kerülheti meg a tényt, hogy

A piacon fizetőképes vevőként jelenik meg, a pénze pedig hitelből van. Így a jelen vásárlásait a jövő rovására fedezi. Ez egyszerre növeli a keresletet, azaz az adott kínálat mellett az árszintet is, továbbá, mivel a bevételénél többet költ, az adósság a jövő generációját terheli majd. Az idei esztendő sajátossága, hogy megelőzte öt olyan év, amikor az államháztartás hiánya jóval meghaladta az EU által megengedett szintet. Még az is tudja, aki nem foglalkozik gazdasággal, hogy az unióban közösen elfogadott hiánymaximum a tagállami bruttó hazai termék 3 százaléka. Nálunk ez egy ideje nem 3%. 2020-ban, 2021-ben, 2022-ben, 2023-ban, 2024-ben és most 2025-ben is ennél sokkal több, néha a duplája. A kormányzat sorozatos túlköltekezése tehát az infláció egyik mélyen fekvő oka. Mivel rendszeres a deficit, a kormány hitelt vesz fel forintban és devizában.

Ez pedig aggodalomra ad okot: vajon nem választás előtti költekezésről van-e szó? És ki fogja ezt megfizetni?

– 2022-ben is volt egy olyan osztogatás, ami után, talán nem kizárólag amiatt, de jelentős infláció következett. Ez kimutathatóan az akkori költekezés következménye volt?

– A 2022-es választást valóban egy sor állami intervenció és példátlan mértékű költekezés előzte meg. 2021 novemberében beavatkoztak az üzemanyagárakba, 480 forintban rögzítették a literenkénti árat. Nagyarányú fizetésemelések jöttek, „fegyverpénz” a rendvédelmi dolgozóknak. A Nemzeti Bank pedig olcsó hiteleket öntött a vállalatokra. A megnyert választás után aztán nem sokkal, megemelték a kisadózók terheit, ágazati adókat vetettek ki, kezdtek beruházásokat leállítani, például a vasúti közlekedésben, vagyis elkezdték visszaszedni a költekezés árát. Csakhogy minden adóemelés inflációt gerjeszt, tehát ezzel hozzájárultak az infláció gyorsulásához. A győztes választás árát a társadalommal fizettették meg. Ez roppant cinikus, a gazdasági racionalitást nélkülöző taktika.

– Vajon 2025 végén újra megpróbálják?

– Nem kellene. De a jelek szerint megint megpróbálkoznak vele. Talán még emlékszünk a miniszterelnök évindító beszédére, ahol elhangzott, hogy a nyugdíjasok nem fognak áfát fizetni zöldségre, vagy visszatérítést kapnak. Na, abból éppenséggel nem lett semmi a mai napig. Nem lep meg. A propaganda-szöveg előbb hangzott el, mintsem a szakapparátus kitalálta volna, hogyan lehetne megvalósítani. Holott

Ehelyett most hallottunk egy másik ígéretet: egyszeri 30 ezer forintos támogatási utalványt a nyugdíjasoknak. Gondolom, hogy ez sincs még rendesen kigondolva, de ha megvalósul, önmagában nem vágja földhöz a költségvetést. Sokkal nagyobb tétel, hogy a gyermekes nők mentesülnek az SZJA alól: először egy szűkebb csoport, majd a teljes populáció. A bevétel-kiesés a következő kormányra nehezedő teherként fog megjelenni.

– Ez kikezdi az SZJA-rendszer alapjait, és ezzel együtt az adófizetői öntudatot is, ráadásul visszafordíthatatlanul. Ki mer majd olyat mondani, hogy „vissza az egész”?

– Nagyon cinikus, és tudatosan kárt okozó lépés. Nehéz elképzelni olyan kormányt, amely, hacsak nincs pénzügyi vészhelyzet, azt merné majd mondani, hogy egy már bevezetett, komolyan vett kedvezményt megvon több millió választótól. Valószínűleg nem is fog ez bekövetkezni. De az államháztartásnak bevételre mégis szüksége lesz, így más formában, más módon fogja finanszírozni az állampolgár az államot, valószínűleg a fogyasztási adókon keresztül. Ám ha a fogyasztásra terhelik az állam működtetési költségeit, akkor azok tovább terjednek magasabb piaci árak formájában, azaz növelik az árszintet. A nagyobb infláció csökkenti a reálfogyasztást. Ha a vállalatokra pakolják az adókat? A cégek egy ideig működhetnek veszteségesen, ám nem sokáig, megpróbálják tovább hárítani a többlet terhet. Ha csődbe mennek, az új helyzetet teremt. Még ne szaladjunk ennyire előre, de

Emlékszem, hogy 1990-ben is az új kormány azzal szembesült, hogy fenntarthatatlan, csődközeli állapotot örökölt. Nem irigylem azokat, akik jövőre kormányozni fognak.

Szombaton tovább folytatódtak az iráni-izraeli összecsapások, miután péntek hajnalban Izrael az elmúlt évtizedek legnagyobb akcióját hajtotta végre Irán ellen. 200 repülővel több száz bombát dobott le, emellett drónokat is bevetett. A célpontok között volt a Forradalmi Gárda fővárosi parancsnoksága, a natanzi atomlétesítmény, valamint több iráni tábornok és atomtudós lakóháza is. Több mint 70 ember meghalt, a támadásban életét vesztette többek között a Forradalmi Gárda főparancsnoka, a vezérkari főnök, valamint az iráni fegyveres erők második embere is. Benjnmin Netanjahu a támadást azzal indokolta, hogy Irán már nagyon közel jár egy atomfegyver kifejlesztéséhez.

Teherán péntek este megtorlásba kezdett, és száz ballisztikus rakétát lőtt ki izraeli célpontokra, három embert ölve meg. Az izraeli hadsereg ezután ismét támadásba lendült, többek között föld-levegő rakétabázisokat semmisített meg. Izrael védelmi minisztere, Israel Katz szerint Irán „átlépte a vörös vonalat azzal, hogy szándékosan Izrael civil lakosságát vette célba, és súlyos árat fog fizetni érte”. Hová vezethet mindez? Erről beszélgettünk Kemény János Közel-Kelet szakértővel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos munkatársával.

– Ami nekem elsőre feltűnt, hogy ez egy nagyon jól megtervezett akció volt. Van olyan eleme, ami rokon az ukránok pókháló-hadműveletével: titkosszolgálatokkal, hónapokon vagy éveken át előkészítve, előre telepített technikával hajtották végre a támadás egy részét. Ez új hadviselési módszer, vagy korábban is volt már ilyen?

– Én nem mondanám, hogy vadonatúj módszer lenne. A lehetőségekhez képest már a második világháború óta próbálnak egyes hadviselő felek hasonló módszerekkel, technológiai előnnyel és szövetségeseik támogatásával, meglepetésszerű támadásokat végrehajtani. Az ukránok elmondásuk szerint másfél évig készítették elő a műveletüket. Most még nincs információnk arról, mennyi időt vett igénybe Izraelnek az előkészítés, de feltételezhetően ez is hosszabb folyamat volt. Könnyen lehet, hogy éveken át tervezték. Az izraeliek az utóbbi években már többször is bizonyították, hogy otthonosan mozognak iráni területen is. Gondoljunk csak az iráni nukleáris program vezető kutatója, Mohsen Fakhrizadeh elleni merényletre 2020 novemberében: ez volt talán a legismertebb eset, amikor egy pick-upba szerelt távirányítású géppuskával ölték meg az atomtudóst. Ez nagy felháborodást váltott ki. Tavaly pedig Iszmail Hanijét, a Hamász politikai vezetőjét is izraeli támadás érte Teheránban, az iráni Forradalmi Gárda egyik létesítményében. Tehát

A Reuters például azt írta, hogy húsz iráni vezető katonatiszt halt meg, még nem tudni pontosan kik és hogyan, de ez is érdekes adalék lesz, ha jobban kirajzolódik a kép.

– Az izraeli belpolitikában ez hogyan csapódik le? Ez egy hatalmas léptékű, kockázatos akció. Netanjahu mögött egyértelmű többség áll?

– Egyelőre úgy tűnik, hogy nemzeti konszenzus van. Irán az utóbbi években, évtizedekben egyre inkább veszélyforrássá vált az izraeli társadalom és politikai vezetés szemében, párthovatartozástól függetlenül. De hogy ez hogyan alakul tovább, az nagyon érdekes lesz. Ez a jelenlegi konfliktus azonban súlyosabb, mint a tavalyi eszkaláció, és még nem látjuk a méreteit és időtartamát.

– Többen azt állítják, hogy Netanjahunak szüksége volt erre a csapásra, mert el tudja terelni velük a figyelmet a belpolitikáról. Ha nem ő lenne a miniszterelnök, akkor is létrejött volna ez az akció? A hosszú éveken át tartó titkosszolgálati előkészítés erre utal. Ez ciklusokon átívelő döntés lehetett?

– Mindenképpen ciklusokon átívelő akció volt. Ahogy említettem, politikai hovatartozástól függetlenül Irán fenyegetésként jelent meg az izraeli politikai vezetés számára. Mondhatjuk, hogy ez az 1979-es forradalom óta így van.

Nem látjuk, mi volt a döntési folyamat az izraeli oldalon, mikor érezték úgy, hogy nincs más lehetőség. Már a 2000-es évek közepe óta mondogatják, hogy Irán a nukleáris fegyver létrehozásának a küszöbén áll. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a napokban tett közzé egy elmarasztaló jelentést, ami szintén hozzájárulhatott ahhoz, hogy most léptek.

– Úgy tűnik, hogy Iránnak már több atombombához elegendő dúsított uránja van, amit nem lehet csak úgy lebombázni. Ehhez szárazföldi akcióra is szükség lenne, hogy megszerezzék a készletet.

– Valószínűleg így van, de az, hogy van elegendő hasadóanyag, még nem jelenti azt, hogy van működőképes fegyver. Még kevésbé jelenti, hogy ezt a fegyvert hordozóeszközre tudják szerelni. Általában előbb készítenek egy tesztfegyvert, majd ezt miniatürizálják, hogy rakétára vagy repülőgépre szerelhető legyen. Ezek a lépések, amennyire tudjuk, még nem történtek meg. Tehát

– Az irániak részéről mi lehet az oka annak, hogy látszólag teljesen készületlenül érte őket a támadás?

– Kívülről ezt nehéz megítélni. De tény, hogy az izraeli sajtóban már megjelentek hírek arról, hogy az izraeli oldal különféle nyilatkozatokkal próbálta „altatni” az irániakat. Hogy ebből az irániak mit észleltek, nehéz megmondani. De úgy tűnik, hogy, hasonlóan a Hezbollah elleni tavalyi akciókhoz, az izraeliek itt is képesek voltak követni az iráni kommunikációt és vezetőket. Ez tette lehetővé a támadást.

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a politikai vezetés, az elnök, a kabinet és a legfőbb vallási vezető nem sérült. Ez is egyfajta üzenet lehet a politikai vezetés felé.

– Megvan Iránban az a gazdasági erő, hogy hosszú ideig folytasson egy intenzív háborút?

– Ezt nem tudjuk pontosan. Irán nem az átláthatóságáról híres, különösen a katonai kiadások terén. A történelmi tapasztalatuk, például az iraki–iráni háborúból az, hogy saját kapacitásokra kell támaszkodniuk. Akkor még amerikai fegyverekkel felszerelt hadseregük volt, de az embargók miatt nem tudtak alkatrészekhez és lőszerhez jutni. Azóta igyekeznek minden fő rendszert házon belül előállítani. A rakétaprogramjuk ennek egyik fontos pillére. Valószínű, hogy bizonyos szintű csapásmérési képességek hosszabb távon is fenntarthatók, bár egyes információk szerint a rakétagyártási kapacitásokat is támadás érte, és még itt sem látjuk pontosan a hatást.

– Ha a konfliktus eszkalálódik, nem áll fenn a veszélye, hogy a most még szövetségesként kezelt muzulmán országok elhatárolódnak Izraeltől, és fellazul az a támogatás, amit jelenleg élvez?

– A mérsékelt arab államok, köztük Szaúd-Arábia már most is elég határozottan elítélték az izraeli lépéseket. Izrael számára előnyös ugyanakkor, hogy Szíria és Irak légtere kevéssé védett, így ott komolyabb fenyegetés nélkül tudnak manőverezni. Az elmúlt évtizedek során pedig felkészültek a nagy távolságú csapásmérésre. Tavaly például olyan nagy hatótávolságú precíziós lőszereket használtak, amelyek elérték Iránt anélkül, hogy túl közel kellett volna kerülniük az országhoz. Ha jól emlékszem, Irakban találtak olyan rakétafokozatot, amely útközben vált le és indítás után segítette a lőszer célba juttatását. Az izraeliek tehát valószínűleg megtalálták a módját a nagy távolságú támadások sikeres kivitelezésének.

– Lehet ebből egy nagyobb háború?

– Majd meglátjuk, Irán milyen választ ad. Rengeteg lehetőség van: a proxy csoportjaik, mint a Hezbollah, a húszik vagy az iraki síita milíciák, mennyire hajlandóak és képesek bekapcsolódni a harcokba.

Az is kérdés, hogy Irán mennyire tartja az Egyesült Államokat felelősnek, és be akarja-e vonni őket is a konfliktusba. Trump elnök nyilatkozatai vegyes üzeneteket közvetítenek, érdekes lesz látni, hogyan értékeli ezt Teherán.

– Az Egyesült Államok mennyire áll Izrael mögött? Nyilván, ha komoly fenyegetés érné Izraelt, mellé állnának. Ez nem kérdés, igaz?

– Az Egyesült Államok azt közölte, hogy nem vett részt közvetlenül a támadásban. Ugyanakkor Trump elnök egy interjúban azt mondta, hogy tudtak arról, hogy készül valami. Érdekes, hogy az amerikai sajtóban az elmúlt hetekben több cikk is megjelent arról, hogy Izrael megelőző csapást tervez. Trump azt is nyilatkozta, hogy készek Izrael védelmét biztosítani, ami felveti egy közvetett összecsapás lehetőségét. Hogy ebből a gyakorlatban mi valósul meg, egyelőre nyitott kérdés.

– Az Európai Unió álláspontja nem tűnik egyértelműnek. Milyen a viszonyulásuk ehhez a konfliktushoz?

– Az Európai Unió az utóbbi időben kicsit kiszorult a főbb szereplők közül. Leginkább a gázai eseményekre koncentrált. Jelenleg valószínűleg a béke helyreállítását tartják elsődlegesnek. Őszintén szólva, én még nem láttam hivatalos uniós állásfoglalást a mostani eseményekről, így nem tudom pontosan, mi az EU pozíciója.

– Egy forró konfliktus indult, miközben Európában már évek óta zajlik egy háború. Milyen hatása lehet az izraeli–iráni háborúnak az ukrajnai konfliktusra?

– Politikai és katonai hatásai mindenképpen lehetnek. Napokban jelent meg a hír, amit az ukrán fél szellőztetett meg, hogy az amerikaiak 20 ezer darab drónelhárító rakétát, amit eredetileg Ukrajnának szántak, átirányítottak a Közel-Keletre. Hasonló átcsoportosítások előfordulhatnak, főleg, ha elhúzódó és intenzív lesz a konfliktus. Az irániak ugyanakkor fontos támogatói voltak Oroszországnak, különösen dróngyártásban, licenszekkel és alkatrészekkel.

– Mire számít a következő napokban? Mi történhet?

– Elsősorban abban bízom, hogy hamarosan tisztábban látjuk majd, mi történt pontosan. Most még csak a kezdeti jelentések állnak rendelkezésre. Ha jól emlékszem, iráni források szerint 78 halott és 320 sebesült van, de nem tudjuk, kik ők, és pontosan mi történt velük. Másfelől remélem jobban fogjuk látni, hogy az iráni fegyveres erők milyen veszteségeket és károkat szenvedtek el. Irán az este folyamán már látványosan rakétatűz alá vette Izraelt. Tartok tőle, hogy ez a folyamat hosszabb távon is folytatódni fog, és messze túlmutat majd a tavalyi csapás-visszacsapás logikáján. Izrael most olyan mértékben lépett fel, amit Irán nem hagyhat szó nélkül: mind a hagyományos haderő, mind a Forradalmi Gárda vezetését jelentős mértékben lefejezte. És az izraeli csapások jó eséllyel még nem fejeződtek be. Innen nézve ez egy nagyon meredek történet lesz.

Masih Alinejad iráni újságíró és emberi jogi aktivista az elmúlt években folyamatos fenyegetettségben élt. A thefp.com portálon megjelent írása szerint az iráni Forradalmi Gárda többször megpróbálta elrabolni, illetve meggyilkolni az Egyesült Államok területén. Alinejadot egy alkalommal Svájcban is követték, ahonnan helikopterrel menekítették ki. Az FBI védelme és az elmúlt években használt több mint húsz biztonságos ház tette lehetővé, hogy továbbra is életben maradjon.

A pénteki izraeli légicsapások során több magas rangú iráni katonai vezető is meghalt – köztük Hoszein Szalami, a Forradalmi Gárda főparancsnoka, Amir Ali Hadzsizadeh, aki a ballisztikus rakétaprogramot vezette, valamint Mohammad Bageri, az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke. Alinejad azt írta:

Az újságíró szerint miközben a szankciók miatt egyre nehezebben működött az egészségügy, a Forradalmi Gárda vezetői fényűző körülmények között éltek. A közösségi oldalakon perzsa nyelvű bejegyzések tucatjai jelentek meg, amelyek fotókon mutatják a parancsnokok tetőtéri medencéit, penthouse lakásait és külön liftrendszereit – ezek egy része a légicsapások során megsemmisült.

Alinejad azt írta:

Hozzátette: az országért azok áldoztak, akik a legkiszolgáltatottabbak – a szegények, a nők és a fiatalok.

Alinejad saját elmondása szerint több ezer üzenetet kapott Iránból: egyesek utcai táncokról, mások konyhai örömujjongásról számoltak be. A parancsnokok neve sokak emlékezetében összeforrt a tiltakozások leverésével, fiatal lányok bebörtönzésével és a titkos fegyverkezéssel.

Egy teheráni édesanya, akit 2019-ben börtönöztek be gyermeke halála miatt tartott tiltakozása után, így írt az újságírónak: „Amikor meghallottam, hogy Szalami meghalt, örömömben sikítani kezdtem, hogy végre igazságot látok.” Majd hozzátette: „Hamarosan visszatérsz Iránba, és a gyilkosok sírján fogunk táncolni.”

Egy másik nő, akinek édesanyját 2022-ben lőtte le a Forradalmi Gárda a Mahsza Amini halála miatti tüntetések során, azt írta:

A háborúnak ára van. Ártatlan emberek is meghalhatnak. De tudjuk, kit kell hibáztatnunk: az Iráni Iszlám Köztársaságot.” A nő korábban leborotválta a fejét édesanyja sírjánál – ez a kép később az iráni ellenállás jelképévé vált.

2022-ben, Mahsza Amini halála után világszerte figyeltek az iráni fiatal nők bátorságára, akik fegyveres katonák előtt vállalták a tiltakozást. Alinejad szerint ez a mozgalom nem ért véget, hanem tovább él otthonokban, iskolákban és börtönökben, csendesen és kitartóan.

A szerző szerint Izrael légicsapásai megsemmisítették a katonai vezetők egy részét, de „az igazi győzelem még hátravan: az a nap, amikor az Iráni Iszlám Köztársaság saját bűneinek súlya alatt összeomlik, és azoknak az embereknek az ereje győz, akiket oly sokáig próbált elnémítani és megfojtani.”

Alinejad azzal zárta írását: az iráni rezsim véres elnyomásra építette hatalmát, de most repedések jelentek meg a rendszerben. Az irániak figyelik, mi következik, és azt remélik, hogy a világ is figyelemmel kíséri a történéseket.