SZEMPONT
A Rovatból

„Nem lehet Isten segítségét kérni a lakbér kifizetésekor” – Lehetetlen helyzetbe kerültek, mégis kitartanak Iványi Gáborék dolgozói

Utoljára júliusban kapták meg a teljes munkabérüket, de már akkor is csak részletekben. Három olyan emberrel beszélgettünk, aki ennek ellenére is maradt. Arra voltunk kíváncsiak, mi motiválja őket.

Link másolása

Mihez kezdenél, ha egyik hónapban egyszerűen nem érkezne meg a fizetésed, amiért megdolgoztál? És akkor, ha ez zsinórban harmadik hónapja történne meg veled, ráadásul abban sem lehetnél biztos, hogy belátható időn belül rendeződik a helyzet?

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület 1000 alkalmazottja számára ez nem gondolatkísérlet, hanem a kőkemény valóság: augusztus óta legfeljebb havi 50-100 ezer forintra számíthatnak, de ez se automatikusan jár nekik, külön igényelniük kell az úgynevezett krízisalapból, amit rászorultsági alapon bírálnak el.

A dolgozók 8-10 százaléka a kialakult helyzet miatt már felmondott.

Nekünk három olyan dolgozó mesélt a motivációiról, akik saját bőrükön tapasztalják az elvonásokat, egyelőre mégis kitartanak.

„Azon már túl vagyok, hogy szégyelljem magam, amiért kölcsönökből kell élnem”

A Fűtött Utca névre hallgató Dankó utcai hajléktalanszállóról korábbi riportunkban is hosszan írtunk már. Lényegében egy óriási hangárról van szó, amely ezer sebből vérzik: nagyon rossz a szigetelése, télen pedig rendszeresen leáll a kazán, ami annyira elavult, hogy már a javítására sem találnak szakembert.

A körülmények speciálisak, mivel itt sosincs teltház, még akkor sem, ha elérik a törvényben meghatározott maximális befogadóképességet. Nyáron általában 100 körüli embernek biztosítanak fedelet egy időben, a téli krízisidőszakban viszont akár 170-180 főre is felkúszhat a létszám.

„Soha nem voltunk teletömve pénzzel, de az elmúlt 10 évben különösen nehezített körülmények között dolgozunk. Néhány éve is előfordultak már akadozások a munkabérek kifizetésében, ilyen drasztikus helyzet viszont még soha, mint most, már negyedik hónapja” – mondja Szécsi Viktor, aki 2004 októbere óta dolgozik itt, mint ügyeletes szociális munkás.

Bár a leginkább nélkülöző kollégák számára létrehozott krízisalapban alig pár nap alatt 45 millió forint gyűlt össze magánadományokból, ez csak minimális kármentésre elég: ami beérkezik, egyből ki is osztják a napi több tucat igénylő között. És itt – mondjuk el még egyszer – mindössze 50-100 ezer forintról van szó alkalmanként, ami még egy átlagos fővárosi albérlet díját se fedezi.

Egy szociális munkás alapjáraton sincsen túlfizetve: még a 24 órás szolgálat miatt járó éjszakai- és műszakpótlékokkal együtt sem éri el a nettó bérük a 300 ezer forintot. Szécsi szerint szinte mindenkinek van valamilyen extra kiadása: „Én lakáshitelt fizetek, mások lakbért. Gyerekeim ugyan nincsenek, így róluk nem kell gondoskodnom, a nyugdíjas édesanyámról viszont nem feledkezhetek meg.”

Megtakarítása egyáltalán nincs, az utóbbi néhány hónapban kénytelen volt baráti kölcsönökhöz folyamodni. „Szerencsére többen is megnyugtattak, hogy ráérek visszaadni, de ez az egész akkor is méltatlan. Ráadásul van egy idős kutyám is, akinek nem mondhatom, hogy bocs, ma nem kapsz vacsorát. Ahogy nekem is kell ennem, és rezsit fizetnem is.”

A Fűtött Utcán dolgozó 23-24 szociális munkásból mára 18 vagy 19 maradt. Közülük más egyelőre nem tervez felmondást, Szécsi is biztos benne, hogy nem fog meghátrálni.

„Októberben lesz 19 éve, hogy itt dolgozom, de már a főiskolai tanulmányaim is ide kötnek. Nekem ez kicsivel többet jelent, mint egy szimpla munkahely. Mindenkit ismerek, engem is mindenki ismer, a lakók és a dolgozók egyaránt” – indokolja.

Szerinte ami történik, az valójában Iványi Gábor és Orbán Viktor személyes ügye, és elszomorító, hogy ilyen hatással lehet több ezer ember egzisztenciájára.

Iványira viszont egyáltalán nem neheztel, hiszen a lelkész, ha akarná, se tudná kivonni a beosztottait a probléma alól, lévén ők is a rendszer részei. „Megértem az ő helyzetét is, óriási teher nehezedik rá, kész csoda, hogy még bírja” – teszi hozzá.

Némileg biztató, hogy a nemrég közzétett számok alapján 1%-os felajánlásból az Oltalom Karitatív Egyesület 71 millió forintra, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség pedig 1 milliárd 300 millió forintra számíthat. Az utóbbit viszont január 31-ig kell átutalnia a Magyar Államkincstárnak, és az eddigi tapasztalatok alapján ki is szokták várni a határidőt.

Addig marad a bizakodás, illetve a nyilvánosság ereje, amit ő a saját eszközeivel ki is használ: napi rendszerességgel posztol a közösségi oldalán, „nem siránkozást, csak a száraz tényeket, és hogy álljunk ki minden rászorulóért. Szerintem ennek van pozitív hozadéka, így az is megismerheti Iványi Gábor munkásságát, aki esetleg nem hallott még róla.”

A megmaradt kollégáival próbálnak összetartani, ahogy fogalmaz: nyalogatják egymás sebeit, folyamatosan ventilálnak egymásnak élőben és online chatcsoportokban is.

„Ki kell, hogy tartsak a végsőkig. Szerencsés a helyzetem, mert van kihez fordulnom, és azon már túl vagyok, hogy szégyelljem magam, amiért kölcsönökből kell élnem. Tudják rólam, hogy nem szerencsejátékra költöm, hanem ételre.”

Életképek a Fűtött Utcáról

„Havi 80 ezer forintért bérelek egy szobát, ennél lejjebb már nem tudom adni az igényeimet”

Jánosi Zsuzsával már-már zavarba ejtő élmény interjúzni: a fiatal nő végig mosolyogva beszél olyan elképesztő állapotokról is, amelyekre a legkézenfekvőbb reakció a tehetetlen düh, vagy még inkább az elkeseredett üvöltés lenne.

Az egyetem elvégzése után nem szeretett volna iskolában dolgozni, pár évig cégeknek tartott magyar mint idegen nyelv kurzusokat. Ugyanakkor benne volt a kíváncsiság, milyen lehet az iskolai közeg. Állami fenntartású iskolába viszont nem akart menni, így esett végül a MET által fenntartott kőbányai Wesley János Általános Iskolára a választása, ahol az idei az ötödik tanéve.

„Eredetileg magyar nyelv és irodalom szakos vagyok, de kialakult helyzet miatt ebben a tanévben az informatika, a történelem, az angol, valamint a hon- és népismeret is hozzám került. Az angol amiatt, mert én beszélem egyedül, az informatika azért, mert én használom legmagasabb szinten a számítógépet, a történelem pedig leginkább azért, mert humán tárgy” – sorolja.

Ő is júniusban kapta meg utoljára a teljes fizetését, a krízisalapból a nyár során egy 100 ezres és egy 50 ezres utalás jutott neki. Hogy megéljen valahogy, besegít egy esti iskolában és magántanítványai is vannak, emiatt a hét három napján csak este 7-8 óra körül végez. Elmondása szerint akad olyan kollégája, aki szobafestést vállal délutánonként, más bébiszitterkedést, szinte mindenkinek van valamilyen másodállása.

Miután szembesült a tanévre várható kétségbeejtő helyzettel, augusztus végén beadta a felmondását. Azonban mivel most végzős az osztálya, akiket negyedik éve tanít, képtelen volt magukra hagyni őket. Ezért végül az egy hónapos felmondási ideje letelte előtt eldöntötte, hogy ezt a tanévet még végigcsinálja.

Tanárhiány szempontjából minden eddiginél nagyobb most a baj: “van olyan kolléga, aki eredetileg maradt volna, de végül mégis elment, több másik pedig, akit óraadóként vártunk, visszamondta.”

Ráadásul mivel magyartanárból még viszonylag jól állnak, a felmondása után a magyaróráit pár kivétellel szétosztották. Ezért miután kiderült, hogy a tanév végéig mégis marad, nagyrészt inkább más órákat kapott: az összesen 24 órájából így most mindössze 4 olyan, amire hivatalos képesítése van.

A napközi külön égető probléma, mivel a napokban az utolsó olyan kolléga is azonnali hatállyal felmondott, aki még vállalni tudta. „Ő eleve nyugdíj mellett járt vissza, és azt mondta, nem bírja tovább, hogy egy tisztességesen ledolgozott élet után ilyen őrületben fejezze be a pályafutását.”

Zsuzsa saját bevallása szerint azért tud minderről mosolyogva beszélni, mert már pontosan látja a végét. „Engem inkább az augusztus vége viselt meg, amikor úgy volt, hogy elhagyom a süllyedő hajót. Viszont miután eldöntöttem, hogy tanév végéig mégis kihúzom, furcsamód megkönnyebbültem: a menjek vagy maradjak stressz lekerült rólam.”

Most csak megy előre, nem gondolkodik a helyzetén, már csak azért se, mert napról napra olyan tantárgyakból kell felkészülnie, amiket soha nem tanított még.

A felső tagozaton rajta kívül mindössze egy ember maradt teljes állásban, egy másik félállásban, és még valaki az alsó tagozatos tanítók közül itt is megtart néhány órát, mert van hozzá papírja. „Ennyien vagyunk összesen, el is mondtuk év elején a gyerekeknek, hogy idén ezt a négy arcot fogják látni, teljesen mindegy, milyen órára csengetnek be.”

Zsuzsa azt mondja, ő még szerencsés helyzetben van, mivel saját magán kívül csak egy kutyáról kell gondoskodnia. Azok a kollégái viszont, akiknek családot kell fenntartaniuk és esetleg hitelük is van, már nincsenek itt.

„Én 80 ezerért bérelek egy szobát, és az egyik hónapban már ezt se tudtam kifizetni. Ennél lejjebb nem tudom adni az igényeimet. A szeptemberi lakbérre haladékot kaptam októberig, de az a szomorú helyzet, hogy akkor se biztos, hogy tudnak majd fizetni.”

Ha így lesz, valószínúleg be kell majd zárni az iskolát: három kolléga jelezte eddig, hogy akkor biztosan felállnak, az ő kiesésükkel pedig végleg működésképtelenné válna az intézmény. Mentőövként ott vannak ugyan az 1%-os felajánlások, de ehhez ki kellene húzniuk januárig.

„Ami engem illet, talán el tudnék lebegni addig. Az egyik barátomnak például el kellett altatni a kutyáját, maradt utána egy 20 kilós zacskó kutyatáp, amit megkaptam tőle, így legalább erre nem kell költenem. Étkezést szintén kapunk itt, jelenleg pedig nagyjából semmi másra nem költök. Ez hosszú távon nyilván tarthatatlan állapot, de ha én is elmennék, összeomlana a felső tagozat.”

Ha októberberben tényleg lehúzzák a rolót, az Zsuzsa szerint a gyerekeknek legalább annyira fájdalmas lenne – ha nem még fájdalmasabb –, mint a tantestületnek.

„Sokaknak ez az egyik legstabilabb pont az életében, arról nem is beszélve, hogy otthon egyáltalán nem, vagy csak alig jutnak meleg ételhez. A napközi kiesése pedig azért nagy érvágás, mert ahol egy szobában van összezsúfolódva egy egész család, ott esély sincs tanulni vagy leckét írni.”

A saját jövője miatt annyira nem aggódik, mivel több nyelven is beszél, aligha lenne gondja az elhelyezkedéssel. A mostani közeg viszont nagyon hiányozna neki.

„Imádják az angolórákat, van olyan kissrác, aki már most érettségi feladatokat old meg. És olyan is, aki sokkal jobban ért nálam a programozáshoz. Rengeteg meló volt elérni, hogy bízzanak magukban, ezért különösen fájna, ha szélnek kellene eresztenünk őket, hogy mindenki épüljön be valahol egy 30 fős osztályba, ahol jó eséllyel csak egy kiközösített cigány gyerek lenne.”

Jelenleg ennek a forgatókönynek van a legnagyobb esélye, az egyetlen reménysugár az lenne, ha januárig ki tudnák gazdálkodni a béreket magánadományokból. Ha viszont csak az 50-100 ezer forintos csepegtetés marad, az biztosan nem lesz elegendő.

„Nem lehet Isten segítségét kérni a boltban, vagy a lakbér kifizetésekor”

Galyas Éva ötödéves teológushallgató a Wesley János Lelkészképző Főiskolán, emellett a józsefvárosi gyülekezet munkatársa: havonta egyszer prédikál, bibliaórákat tart, az egy éve indult Oltalom Rádióban pedig hírszerkesztőként dolgozik.

„Amikor 2-3 éve elkezdtem itt dolgozni, akkor is voltak nehézségeink, de nem ilyen nagyságrendben. Egyszer tavaly is előfordult, hogy csúsztak a fizetések, de akkor végül utólag a teljes összeget megkaptuk. Aztán hetekig őriznünk kellett a Dankó utcai gázcsonkot, nehogy kikapcsolják a gázt. És ott voltunk a NAV-razzia idején is, szóval azt hiszem, éppen belekerültem a dolgok sűrűjébe” – meséli.

Szerinte a mostani nagyobb elvonási hullám folyamatosan lebegett a MET és az Oltalom feje felett, de arra aligha számított bárki, hogy immár negyedik hónapja nem fogják megkapni a fizetésüket. Egyedülálló, kisgyerekes szülőként ez különösen súlyosan érinti.

„Év végén szeretnék jelentkezni lelkésznek, így valamivel nagyobb kitartás van bennem, mint egy átlagos munkavállalóban. Ettől függetlenül ugyanazokkal a problémákkal küzdök én is, mint mindannyian: nem lehet Isten segítségét kérni a boltban, vagy a lakbér kifizetésekor” – fogalmaz.

Egyelőre mindenki másodállásokat, alkalmi munkákat néz, amiből fenntarthatja magát és a családját, miközben a rendes állását is el tudja látni. Ő különböző civil projektekben vesz részt (szintén nem túl sok pénzért), de vállalt már takarítást is.

Éva az 1%-os felajánlásokkal kapcsolatban is szkeptikus: szerinte annyiféle módon próbálták már ellehetetleníteni őket, hogy azt sem tartja kizártnak, hogy ennek a pénznek a visszatartására is kitalálnak valamit. Mindazonáltal próbál optimista maradni és bízni benne, hogy végül megkapják az összeget.

„Dühös már nem vagyok, annyi minden miatt lehet dühösnek lenni, ami ebben az országban történik, hogy belefáradtam. Egyre szűkülnek azok a terek, ahol még szabadon lehet gondolkodni, nagyon aggódom a főiskola jövője miatt is: itt szabadabb, ökumenikusabb teológiát oktatnak, de könnyen előfordulhat, hogy megpróbálják bedarálni, mert olyan értékek mellett állunk ki, mint a szabadság és a társadalmi szolidaritás. Az viszont biztos, hogy Iványi Gábor nem fogja feladni.”

Hogy jutottunk idáig?

Iványi Gáborék kálváriája több mint 10 éve kezdődött: a MET-től a kormány 2012-ben elvette az egyházi státuszát, ezáltal a bevételei 40 százalékát (nem kaphattak 1%-os felajánlásokat, és az állami feladatok átvállalásáért járó normatívát is megvonták tőlük).

Bár a státuszt nemrég visszaszerezték – miután az Alkotmánybíróságon és Strasbourgban is kimondták, hogy jogellenes volt a megfosztás –, Iványi Gáborék azt mondják, az elmaradt támogatást csak 2015-ig fizette ki nekik az állam, a fennmaradó 8 évre semmit nem utaltak. Ez a gyakorlatban 10-12 milliárd forintot jelent.

A havi alapnormatíva eleve csak a nettó bérköltséget fedezi, járulékokat és közüzemi díjakat vagy egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben tudnak belőle befizetni. Emiatt óriási járuléktartozásuk halmozódott fel, bár ők azzal érvelnek, hogy az állam még többel tartozik nekik.

A NAV-ot viszont ez nem hatotta meg: három hónapja 125 millió forintot inkasszóztak, augusztusban 175 milliót, nemrég pedig 384 milliót, ezzel csődközelbe juttatva a szervezetet.

Ha támogatnád a krízisalapot, a következő számlaszámon teheted meg: 11708001-20520380 (OTP Bank) – számlatulajdonos: Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Magyar Péter változtatott az eddigi stratégiáján, és nagyon komoly kockázatot vállalt
Szerinte az EP-választással nem vállalt olyan sokat a Tisza Párt politikusa, de abban, hogy önkormányzati helyekért indulnak, sokféle csapdahelyzetbe kerülhetnek.

Link másolása

Somogyi Zoltán politikai elemző szerint Magyar Péter taktikát váltott azzal, hogy a kampány közepén döntött úgy: részt vesz az önkormányzati választásokon is. Szerinte olyan hangulat állt elő, ami elragadta magával a politikust és a Tisza Pártot – fejtette ki a Népszavának.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter első három polgármester-jelöltjét olyan kerületekben (a VII.-ben, a XI.-ben és a XVIII.-ban) mutatta be, ahol jelenleg ellenzéki (DK-s) városvezetők irányítanak, ami miatt vitába került Dobrev Klárával, a párt vezető politikusával is.

Pénteken aztán bejelentette, hogy azonos számű jelöltet indítanak ellenzéki és fideszes vezetésű kerületekben is, igaz, mindeközben a Színes Erzsébetváros jelöltje, Lajos Béla közölte: mégsem a Tisza Párt színeiben indul a VII. kerületben.

Somogyi Zoltán szerint egyelőre csak annyit lehet biztosan állítani, hogy Magyar Péter eltér attól a stratégiától, amit eddig követett, és ami láthatóan jól működött. A NER-ből év elején kiszálló politikus eddig egyenlő távolságot igyekezett tartani Orbán Viktortól és Gyurcsány Ferenctől is, akikhez képest alternatívát igyekezett nyújtani. Azokat a választókat szólította meg, akiknek elegük van nemcsak a Fideszből, hanem abból az ellenzékből is, amely – a közvélemény egy része szerint – alkalmazkodott a kormányzati kívánalmakhoz.

Somogyi szerint ehhez a taktikához ideális volt az EP-választás, amivel egy „bent is vagyok, kint is vagyok” állapottal tudott belépni a politikai színtérre.

„Azzal, hogy elindul az önkormányzati választásokon, Magyar Péter feladja az eddig követett stratégiát”

– jelentette ki a politikai elemző.

Ezzel már nem tudja fenntartani azt a látszatot, hogy a jelenlegi pártstruktúra felett áll. „Ha túlságosan elmérgesedik a viszony a DK-val, akkor az szavazatveszteséget is okozhat Magyar Péter pártjának” – tette hozzá Somogyi. Szerinte az önkormányzatokban viszont napi szinten kell döntéseket hozni, a Tisza Párt politikusai nem kerülhetik el, hogy egy-egy adott ügyben együttműködjenek akár a Fidesszel, akár az ellenzéki pártokkal.

Hozzátette: Magyar Péternek felelősséget kell majd vállalnia azokért a politikusokért is, akik a Tisza Párt színeiben kerülnek be adott esetben önkormányzati testületekbe. A politikai elemző nem állítja, hogy az önkormányzati indulás feltétlenül rossz ötlet volt a pártvezető részéről, „de azt igen, hogy nagyon komoly kockázatokkal jár számára.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Salát Gergely: Hszi Csin-ping kőkemény politikus, Orbán Viktorral nem arról fognak beszélgetni, milyen irányba kanyarodjon a Budapest-Belgrád vasút
Jól zár a kommunikáció, fogalmunk sincs, valójában mit fog itt csinálni kínai elnök - mondja a szakértő. Az viszont biztos, hogy amiről Orbán Viktorral megállapodnak, néhány éves távlatban meghatározó lehet a magyar-kínai kapcsolatokban.

Link másolása

Ma Magyarországra jön Hszi Csin-ping kínai elnök, a Kínai Kommunista Párt vezetője, aki Franciaországból, illetve Szerbiából érkezik. A kínai elnököt 400 fős delegáció kíséri, és a magyar kormány történelmi jelentőségűnek tartja a látogatást. Azt, hogy pontosan miről lesz szó, milyen megállapodásokat írnak alá, egyelőre titokban tartják. De Kína az elmúlt években hatalmas befektetésekbe kezdett Magyarországon, elsősorban akkumulátorgyárakat, valamint autógyárakat telepít hozzánk, emellett javában készül a Belgrád-Budapest vasútvonal, amely az új kínai selyemútnak nevezett kereskedelmi útvonal fontos része lesz.

Magyarország tehát Kína egyik fontos európai partnerévé vált az elmúlt években.

Közben Kínának egyre több a konfliktusa az Euórópai Unióval, főleg gazdasági téren, Európa a saját gazdaságát, például autóiparát félti, globálisan pedig egyre feszültebb a viszony Kína és az Egyesült Államok között, Kína növekvő világpolitikai ambícióinak köszönhetően.

Arról, hogy mi a mostani látogatás tétje, Salát Gergellyel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai Tanszékének tanszékvezetőjével és a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatójával beszélgettünk.

— Mi a jelentősége annak, hogy Hszi Csin-ping éppen most, személyesen Magyarországra jön?

— Húsz éve járt utoljára Magyarországon kínai elnök. Ez nyilván egy gesztus Magyarországnak, ami azt akarja mutatni, hogy megéri Kínával jóban lenni, mert ilyen gesztusokra számíthatunk. De itt természetesen nemcsak a gesztusokról van szó, hanem azokról a nagyon megelevenedett magyar-kínai, elsősorban befektetési kapcsolatokról is, amelyeket ezzel a látogatással Hszi Csin-png szentesít.

— Szimbolikus csupán ez a látogatás, vagy valóban eldőlnek most fontos kérdések?

— Azt gondolom, hogy a konkrét kérdések, hogy melyik cég hol fektet be, hány milliárdot, vagy milyen magas lesz a kerítés, ezeket már rég letárgyalták a szakemberek egymás között. Itt legfeljebb az általuk már kidolgozott szerződéseket fogják ünnepélyesen aláírni. A megbeszélés sokkal inkább a világ helyzetéről, az EU-kínai kapcsolatokról és annak a lehetőségeiről fog szólni Orbán Viktor és Hszi Csin-ping között.

Ők nem arról fognak beszélgetni, hogy milyen irányba kanyarodjon a Budapest-Belgrád vasút, hanem arról hogy mik az alapvető stratégia, geopolitikai érdekei a két országnak, illetve, mit lehet kezdeni az EU-kínai kapcsolatokkal, illetve abban milyen szerepet tud játszani Magyarország.

— Ugyanez elmondható Hszi Csin-ping franciaországi látogatásáról vagy a szerbiai útjáról?

— Mindegyik másról szól. Franciaországban egészen konkrét dolgokról kell megalkudni. Ott is feltételezem, hogy a geopolitikai viszony lesz a fő kérdés. Nyilván beszélni fognak az orosz háborúról és arról a nyugat-afrikai nyomulásról, amit Franciaország kárára az oroszok végeznek, de azért valószínűleg a kínai gazdasági érdekek is ott vannak mögötte. Nyilván beszélni fognak kereskedelmi és egyéb kapcsolatokról.

Emmanuel Macron az EU egyik első számú vezetője, bizonyos kérdésekben a kínai kapcsolatok szószólója, más kérdésekben, például az elektromos autók ellen indított dömping-eljárásban éppen, hogy a Kína elleni fellépés fő képviselője.

Ott nagyon komoly alkudozás megy majd mindenféle dömping-eljárásokról és egyebekről. Nyilván ilyen jellegű alkudozás Magyarországon nem lesz. A belgrádi látogatás pedig inkább egy gesztus. Ez pontosan a belgrádi kínai nagykövetség lebombázásának a 25. évfordulójára van időzítve. Ez egy üzenet az Egyesült Államoknak és a NATO-nak, hogy „nem felejtünk”, üzenet Oroszországnak, hogy „nem fogunk barátkozni a NATO-val és Amerikával, számíthattok ránk”, és természetesen azért Szerbiában is vannak üzletek, amiket le kell tárgyalni.

— Magyarország valójában mennyire jelentős üzleti partner Kínának?

— Öt éve azt mondtam volna, hogy semennyire, vagy minimálisan. Most azt gondolom, hogy ezekkel a hatalmas befektetésekkel tényleg fontossá vált. Nyilván nem a világ legfontosabb országa, a kínai befektetések nagyrészt nem Magyarországra érkeznek, még Európán belül sem, de azért egy CATL, vagy egy BYD méretű gyár Kínából is látható.

— Nemrég arról jelent meg hír, hogy Hszi Csin-ping ellátogat Pécsre is, később ezt Szijjártó Péter álhírnek nevezte. Erről mit gondol, mi lehetett a háttérben?

— Megjelent hetekkel ezelőtt egy hír, hogy Pécsen is lesz egy nagy autógyár, majd ezt hirtelen törölték a hírportálokról. Most mindenki találgat.

Nagyon jól zár a kommunikáció mind a két oldalon, tehát fogalmunk nincs valójában arról, hogy mit fog itt csinálni Hszi Csin-ping és milyen megállapodásokat akarnak kötni. Ilyenkor elszaporodnak a pletykák.

Három nap múlva okosabbak leszünk.

— Milyen most Kína helyzete? Lehet olvasni gazdasági válságról, vagy arról, hogyan válnának az Egyesült Államok riválisává – mindebben hol tartanak most?

— Bőven vannak gazdasági problémák, de nincs válság. Azért öt százalékos gazdasági növekedést továbbra is fent tud tartani Kína. Bizonyos problémákat meg kell oldani, ezen rajta vannak, vagy rajta lesznek.

Nyilván a két számjegyű gazdasági növekedés időszaka soha nem fog visszatérni, de olyan modernizációs, csúcstechnológiai és innovációs programok zajlanak, hogy azért egy szép, számottevő ütemű gazdasági növekedést továbbra is fenn tud tartani.

Ahol éppen valami nagy probléma van, oda a kínai államnak van akkora ereje és kapacitása, hogy gyorsan tudnak sok erőforrást csoportosítani a tűzoltásra. Tehát nem lesz nagy válság.

— Hszi Csin-ping milyen politikus, mit hozott Kína számára?

— Kőkemény politikus, aki nem is feltétlenül a saját ambíciói miatt, hanem inkább a Kínai Kommunista Párt elitjének konszenzusa alapján összerántotta Kínát. A 90-es, 2000-es években rengeteg helyi kiskirály, milliárdos, oligarcha egymással ellentétes érdeke húzta szét az országot, ezeket letörte. Megint egy centralizált, kemény pártállam lett Kína.

Amikor eltűnő politikusokról hallani, akik talán előkerülnek később, talán nem, az is ennek a folyamatnak a része?

Természetesen a politikai harc, a centralizáció áldozatokkal jár.

— Az emberi jogi kérdésekben mi Hszi Csin-ping szerepe, illetve felelőssége?

— Az általános bekeményítés, centralizáció a nyugati értelemben vett emberi jogok visszavágásával jár. Most rosszabb a helyzet ebből a szempontból, nyugati szempontból Kínában, mint mondjuk 15 éve. Azt gondolom, hogy ez a kínai pártelit politikájának a része. Egészen egyszerűen nem akarnak a szovjet kommunista párt sorsára jutni – ezt ki is mondták. Azt gondolják, hogy ahhoz, hogy a párt megőrizze a hatalmát, most egy keményebb időszakra van szükség.

— A kínai elnök mostani magyarországi látogatásának milyen távlatban lehet jelentősége, milyen távlatban határozhatja meg azt, hogy a két ország viszonya hogyan alakul?

— Ez néhány éves távlatban lehet meghatározó. Azt, hogy mondjuk a következő egy-két-három-négy évben milyen befektetések fognak idejönni, milyen pénzügyi konstrukcióval fog együttműködni a két ország, erre meghatározó lesz. De öt év múlva nyilván teljesen más lesz a világ, mint most, tehát akkor lehet, hogy megint teljesen újra kell gondolni az egészet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Ha nem jön össze, májusban pihenünk” – Órákkal a határidő előtt még nem adta le az ajánlásokat sem a Momentum, sem Márki-Zay pártja, sem a Jobbik
Magyar Péter felbukkanása eddig leginkább az ellenzéki pártoktól szívott el támogatókat. Ez már az ajánlásokért folytatott küzdelemben is érződik. Végigjártuk Budapest legforgalmasabb pontjait, hogy lássuk a véghajrát.

Link másolása

A február óta eltelt időszakban a semmiből vált az egyik a legerősebb ellenzéki erővé Magyar Péter Tisza pártja, és ezzel teljesen felforgatta a politikai térképet, főleg az ellenzéki térfélen. Ezt jól mutatja az is, hogy több ismert ellenzéki pártnak is nehezére esik összegyűjteni az Európai Parlamenti választáson való résztvételhez szükséges 20 ezer aláírást.

Néhány óra múlva, pénteken 4 órakor lejár a határidő, de az ajánlóíveket még nem sikerült leadni mindenkinek.

Elsőként a Tisza párt jelentette be, hogy összegyűjtötték a szükséges számú ajánlást, rögtön az első napon, igaz, leadni csak április 30-án adták le az íveket. A Fidesz szintén az első nap végzett, és ők április 27-én, elsőként le is adták azokat. Április 30-án továbbította a Választási Irodához ajánlásait a Mi Hazánk, a Kétfarkú Kutyapárt és a Gattyán-féle MEMO is. Az MSZP-DK-Párbeszéd a szükséges 20 ezer aláírást háromszorosan túlteljesítve csütörtökön adta le az íveket, és ugyanezen a napon végzett az LMP is.

Péntek reggel, órákkal a határidő lejárta előtt azonban az NVI honlapja szerint még nem adta le az aláírásokat sem a Momentum, sem a Jobbik, sem a Mindenki Magyarországa Mozgalom.

Az olyan kisebb indulókról nem is beszélve, mint a Jakab Péter-féle Nép pártján, vagy a Vona Gábor fémjelezte Második Reformkor.

Csütörtökön több helyen is jártunk Budapesten, hogy megnézzük, hogyan folyik a véghajrá. Arra számítottunk, biztosan kint lesz az összes aktivistájával az összes még nem végzett párt. Ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna.

A Nyugati aluljáróban Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma várta az aláírókat. Két nappal korábban az MMM kiküldött egy levelet azoknak, akik korábban bármikor feliratkoztak a mozgalom hírlevelére, melyben többek között ez áll:

„Sajnos az erőn felüli munka dacára sem sikerült még összegyűjteni a 20 ezer aláírást, ahogyan sok más pártnak sem. Több száz aktivistánk gyűjti napok óta az ajánlásokat, azonban a tapasztalat az, hogy az emberek fásultak, bizalmatlanok és a legtöbben elutasítóak a politikával szemben.”

A Nyugatinál nem kerteltek, őszintén elmondták, hogy

rezeg a léc, állításuk szerint mindenki kint van, és gyűjti az aláírásokat (ezt később tapasztaltuk is, több helyszíneken láttuk az MMM pultját).

Egy idősebb aktivista személyes véleményként mindehhez hozzátette: azért is dolgoznak ilyen kitartóan, mert úgy gondolják, hogy személyesen Márki-Zay Péterért, és a mozgalom által képviselt értékekért kár lenne, ha elvesznének. Természetesen szóba került Magyar Péter felbukkanása, elszívó hatása, az aktivista szerint „minden kicsi megérzi” a Tisza párt felemelkedését. És hogy mi lesz, ha nem jön össze a húszezer? „Májusban pihenünk” – mondja szomorkás mosollyal.

Kissé odébb állt a Jobbik pultja is, amelyen csupán a listavezető Róna Péter neve és arcképe látható, és nagyítóval lehetett megtalálni, hogy ez valójában a Jobbik pultja. Akkor, utunk elején még nem mentünk oda, gondolván a következő helyszínen is lesznek jobbikosok.

Mekkorát tévedtünk!

Átvillamosoztunk a Széll Kálmán térre, ahol egy idős hölgy ücsörgött egy elhagyott MMM pult mögött. Volt ott még Vona Gábor Második Reformkor pártjának pultja is, és egy nagy sátor Karácsony Gergely arcképével, de sem Momentum, sem Jobbik, sem LMP nem volt sehol. Így hát metróval átrobogtunk az Astoria aluljáróba, ahol senki nem volt, csak a szokásos tömeg.

Egy megállóval odébb, a Blahán megtaláltuk az LMP pultját. Az aktivisták, akik közül az egyik Vitézy Dávidos sapkában volt, elmondták, a Tisza áradását ők is megérzik, de talán éppen most lesz meg a húszezredik aláírás. Este még mennek kopogtatni, elsősorban olyan körzetekbe, ahol a bázisuk van, tehát a felső-középosztály által lakott budai kerületekbe, ott fogékonyak a környezetvédelmi témákra, illetve az

„akksigyáras helyekre, ott aktív volt a párt, hamar össze lehet szedni száz aláírást”.

Sikerült is: estére az NVI honlapján már felkerült a párt aznapi dátummal, mint listát leadott szervezet.

Kimetróztunk az Őrs Vezér térre, ahol az MMM mellett Karácsony sátra és Gattyánék bódéja állt. Momentum, Jobbik, LMP sehol. Visszafele körülnéztünk a Keletinél, ahol hasonlóan üres volt minden, majd átlibbentünk a Kálvin térre. Sehol semmi. Szintén üres volt a Corvin negyed aluljárója is, így hát visszavillamosoztunk a Nyugatiba.

Ott még állt a Róna Péter név alatt futó Jobbik pultja. Az ottani aktivisták szerint megvan a húszezer, már csak a hibahatárra gyúrnak, azaz arra a többletre, amely akkor kellhet, ha diszkvalifikálnak néhány aláírást (és ez mindig megtörténik).

Magyar Péterről viszont érdekes dolgot mondtak: szerintük jót tett, hogy felkavarta az állóvizet. Az aktivista azt vette észre, hogy

az emberek kiléptek a komfortzónájukból és elkezdtek gondolkodni, vitatkozni és beszélgetni.

Bár a fenti beszámoló reprezentatívnak nem tekinthető, de nehéz elképzelni, hogy az összes Momentumos stand pont ott állt, ahol nem jártunk. Az is látszott, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom valóban kint volt mindenhol, ahogy Márki-Zay kérte levelében a párt aktivistáit, de sem az LMP, sem a Jobbik már nem igyekezett.

Meglehet, a Momentumnak is meglett a húszezer, azért vonultak le, de péntek reggel az NVI honlapján ennek még nincs nyoma.

A hazai választási törvény egyik furcsa rendelkezése, hogy egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat: azaz több szervezetnek is aláírhat. Így, elméletben Magyar Péter felbukkanása önmagában még nem jelenthetett veszélyt a kisebb pártokra, hiszen aki Magyart támogatja, attól még aláírhatott volna más pártoknak is.

De úgy tűnik, lesznek, akik már ezen a ponton elvéreznek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Nem élhettünk a szabad véleménynyilvánítási jogunkkal” – eldugták a kínai elnök szeme elől a tibeti jogvédőket, még egy zászlót sem mutathattak fel
Utólag mindig perelnek, és mindig megnyerik, a rendőrség még kártérítést is fizet nekik. A tibeti zászló kitűzéséért Kínában évekre munkatáborba kerülhet az ember.

Link másolása

Miközben a kínai elnök útvonala mentén odavezényelt kínaiak tartottak magasba üdvözlő transzparenseket, hangszórókból játszották le a kínai himnuszt és hangosan éljeneztek, amikor megjelent Hszi Csing--pin konvoja, Hendrey Tibor hiába próbált egy tibeti zászlót magasba tartani 200 méterrel a kínai elnök konvojtól, a rendőrök megakadályozták. Máshol is próbálták felmutatni a tibeti zászlót tüntetők, ez egyszer sem sikerült. Évtizedes hagyománya van annak, hogy a rendőrség a kínai delegációk látóterébe eső tiltakozó feliratokat, zászlókat akkor is eltávolítja, ha erről később a bíróság következetesen kimondja, hogy jogsértő volt.

A magyar rendőrség hozzáállásáról és a tibeti helyzetről a Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ alapítójával a Városháza Parkban felállított sátorban beszélgettünk, ahol az elnöki látogatás egész ideje alatt az utcán tiltakoznak Tibet megszállása ellen.

– Itt állunk a Városháza parkban, jó messze minden olyan helytől, ahol megfordulhat a kínai elnök. Gondolom, hogy csak ide kaptak engedélyt ezek szerint. Hova szerettek volna kitelepülni eredetileg?

– Nem véletlen, hogy csak ide kaptunk engedélyt. Ezen kívül még szerettük volna négy helyre, azokra a helyekre, ahol nagy valószínűséggel az elnöki konvoj megfordul. Ez lett volna a Budai Várban, a Hilton illetve a Karmelita Kolostor környéke, a Dózsa György tér, ahol az Attila utcán fel lehet kanyarodni a várba. Olyan helyek, ahol majdnem biztos, hogy az elnök megfordul. Ezekre nem kaptuk meg az engedélyt.

– Mire hivatkoztak?

– A hivatkozás általában az, hogy fokozottan védett diplomáciai személy, nehogy neki baja essen. De ahova mi kértük, az egyáltalán nem a konvoj mellett lett volna. Jóval odébb, de azért látó- és hallótávolságon belül szerettünk volna helyet kapni.

Az elutasítás valódi oka az lehet, hogy

ne tudjuk hallatni magunkat, ne mutassuk a tibeti zászlót, ne lássa a kínai vendég, hogy itt vannak Tibetet védők.

Ezt a rendőrség szinte minden évben, illetve minden alkalommal, amikor kínai magas rangú politikus jön, eljátssza.

– Próbálnak ilyenkor jogorvoslathoz folyamodni?

– Mindig megtesszük, és mindig meg is nyerjük. Idáig hét vagy nyolc alkalommal mentünk bíróságra. Minden alkalommal megnyertünk, olyannyira, hogy

a rendőrség kártérítést fizetett azon az alapon, hogy a szabad véleménynyilvánítási jogunkkal nem élhettünk.

Természetesen nem a pénzért csináljuk, de végig kell vinni egy ilyen ügyet, nem szabad úgy hagyni, hogy ne legyen következmény.

– Tehát akkor most is minden egyes elutasított helyszín miatt bírósághoz fordulnak?

– Így van. Most ide kaptunk engedélyt, a Városház térre. Ez jó hely, nagyon sok ember van itt, nagyon sok emberrel találkozunk, sok kínai van itt, mondanom se kell, beszélgetünk, információt adunk,

persze erre a konvoj nem jön.

– Itt, ezen a helyen, a Városház téren érték-e atrocitások önöket?

– Nem volt semmi ilyesmi. Általában itt szoktak ülni négyen-öten kínaiak, néznek minket, figyelnek. Atrocitás inkább tegnap ért engem, amikor a Gellért-hegyen, a Szikla-kápolnánál egyedül, egyéni véleményként szerettem volna kirakni egy nagy tibeti zászlót a kereszt körüli kerítésre. Ezt a rendőrök megakadályozták.

– Pedig a Gellért-hegy eléggé elhagyatott helynek tűnik.

– Az is lehet, hogy valamelyik kínai szólt a magyar rendőröknek, mert ahogy lenéztem a Szabadság híd felé, rengeteg két-három fős kínai csoport álldogált ott. Nem turisták voltak, ott álltak, várakoztak, kémleltek, szemléltek. Láttam azt is, hogy felfelé néztek, mutogatnak. Arra gyanakszom, hogy kínaiak adták le a drótot.

Ezután feljöttek a rendőrök, negyven percen keresztül igazoltattak, átkutatták a zsebeimet.

– Mire hivatkozva csinálták ezt?

– Fokozott ellenőrzés van, és azért minden gyanús dolgot meg kell nézniük. Én egy gyanús ember voltam ott fent ilyen szempontból.

– És mi történt a tibeti zászlóval?

– Miután elmentek a rendőrök, mégiscsak kiraktam, de nemsokára megjelent öt kínai, és hoztak egy hatalmas nagy kínai zászlót, amivel letakarták az én tibeti zászlómat. Ráakasztották, fogták kézzel. Megjelentek a rendőrök is,

velük nem vetették le a zászlót.

Az a zászló fennmaradhatott egész végig. Később igazoltatták őket, a három vagy négy kínaival három perc alatt végeztek, miközben nálam ugyanez negyven percig tartott. Az ő zsebeiket át se nézték, csak az egyenlő bánásmód miatt mondom. Én nem ragaszkodom ahhoz, hogy mindenkinek át kell nézni a zsebét, de azért ez így nem stimmel összességében. Aztán ott maradtak a rendőrök végig, és csak nem jött a konvoj. Amikor végre jött, akkor én szerettem volna a letakart tibeti zászló helyett a zsebemben lévő kisebb tibeti zászlót felmutatni a konvoj irányába, ezt a rendőrök megakadályozták.

– Milyen biztonsági kockázata van annak, hogy az ember egy zászlót feltartson?

– Semmilyen. Különösen, ha azt nézzük, hogy valahol lent, tőlem 200 méterre ment a konvoj, tehát semmilyen kockázata nincs. Erre szoktunk hivatkozni a bíróságon, és ezt nyerjük meg, mert valóban nincs kockázata.

Tehát ez rendőri vagy túlkapás, vagy valamilyen szándékos akció.

Az a lényeg, hogy nem engedték ezt a kisebb zászlót sem felmutatni, elém álltak, valamint odajött igazoltatni másodszorra is, ugyanaz a rendőr csoport, amelyik másfél órával ezelőtt igazoltatott. Még egyszer igazoltattak, újból ki kell üríteni a zsebeimet, oda kellett adni a személyit. Elém állt hat magas rendőr, és miután nem tettem le a zászlót, és nem akartam magam igazolni, miután előzőleg igazoltak már, erőszakkal kirángattak onnan, megfogták a karomat, hátracsavarták és kényszerítettek arra, hogy odaadjam a személyit. Végül odaadtam. Engem fel akart videóra venni két srác, nem ismertem őket, őket is elkezdték igazoltatni. Van részben videó erről a Hendrey Tibor Facebook-oldalon, ahogy elkezdenek igazoltatni, és őket is igazoltatják, de nincs befejezve, mert nekik is elő kellett venni a személyit, a táskájukat ki kellett pakolni, tehát ugyanaz a tortúra volt. Természetesen ezért is panaszt fogunk.

– Beszélgessünk magáról Tibetről és a Kínában élő kisebbségek helyzetéről.

– Kína Tibetet a '40-es évek végén, '50-es évek elején kezdte el annektálni. 1959-ben menekült el a dalai láma, azóta a tibeti népet, a tibeti nemzetet folyamatos atrocitások érik.

Elején másfél millió tibeti meghalt, rengeteg kolostort leromboltak.

Ez a kulturális forradalom idején volt, akkor minden más téren is szörnyű dolgok történtek, bár máig se kértek bocsánatot. Az elmúlt 15-20 évben viszont sokkal fondorlatosabb eszközökkel, a népesség identitásának, kulturális hátterének a tönkretételével próbálkozik a kínai hatalom. Ez részben azt jelenti, hogy a vallásszabadság nagyon-nagyon korlátozott. Megvannak a kolostorok, de csupán turisztikai látványossággá degradálódtak. A tibeti nyelvet általános iskoláig tanítják csak, utána kizárólag mandarinul lehet folytatni a tanulmányokat. Az összes jelentősebb gazdasági, politikai pozíció mind kínai kézben van.

Azaz a tibetiek saját hazájukban másodrendű polgárokként élnek. Például Dalai Láma képének birtoklásáért nagyon komoly büntetés járt, tibeti zászlóért évek.

Nem arról szól, hogy valakit bevisznek és megvernek, hanem évekig gulágszerű helyeken kell sínylődni azoknak, akik ilyet mernek tenni.

– Ha valaki kirak egy tibeti zászlót, akkor évekre eltűnhet egy munkatáborban?

– Így van.

Tibetet 1950 október 7-én szállta meg a népi Kína hadserege. Az akkor 15 évesen, 1950. november 17-én trónra lépett Dalai Láma megbízottakat küldött Kínába, az Egyesült Államokba és Nagy-Britanniábam azonban érdemi reakció sehonnan sem érkezett. A tibeti uralkodó 1950 decemberi üzenetére, melyben vizsgálóbizottság felállítását kérte, az ENSZ sem válaszolt, így Tenzin Gyaco láma Szikkimbe menekült. 1951. május 23-án hivatalosan is az országhoz csatolták Tibetet. Noha ez a megállapodás kimondta, hogy a fennálló tibeti rendhez Kína nem nyúl, Peking megkezdte Tibet „modernizálását”, elkínaiasítását. A kínaiak felállították a hatalmat gyakorló pártapparátusokat. 1951. augusztus 17-én visszatért Lhászába Tendzin Gyaco és elismerte a 17 pontot, amelyek elvileg a szabad vallásgyakorlást is lehetővé tették.

A kínaiak ugyan belső autonómiát adtak Tibetnek, és a Dalai, meg a Pancsen Lámát a helyükön hagyták, de egyre erőszakosabban avatkoztak be Tibet életébe, katonai támaszpontokat, utakat építettek. Mivel a kínaiak elkobozták a földeket, kényszermunkára hajtották a szerzeteseket és megemelték az adókat, 1956-ban megindult az ellenállás, amely 1959. március 10-én felkelésbe torkollott Lhászában a kínai és kommunista uralom ellen. A felkelők azonban csak napokig tudták tartani magukat a túlerővel szemben. Körülbelül 200 ezer ember halt meg a felkelés során, és az uralkodó másodszor is menekülni kényszerült. Tendzin Gyaco száműzetése ma is tart.

– Dokumentálva vannak ezek az esetek?

– Sok tibetet védő szervezet van. Ott a Tibet Support Groups, ez egy hálószerű szervezet, de van a tibeti menekült kormánynak is hivatalos honlapja, ott több évtizednyi esetet van dokumentálva. Tehát aki kicsit érdeklődik, nagyon sok mindent láthat erről.

– Soha nem próbált meg a kínai kormányzat valahogy kiegyezni a tibeti kisebbséggel?

– Ugyan voltak tárgyalások, próbálkozások, de mind kudarccal végződtek, mert a kínaiak egy bizonyos status quo-ból indulnak ki, miszerint az van, amit ők akarnak, és ahhoz kell alkalmazkodni. Továbbá a Dalai Lámát közellenségként kezelik. Úgy emlegetik, mint báránybőrbe bújt farkast, aki csak szítja a népeket, felforgat mindent. Ez nem igaz. A Dalai Lámáról látjuk, hogy elég hiteles politikus, közéleti ember, vallási vezető, a világ egyik nagy békeaktivistája. Ő igazából szeretne megegyezni a kínaiakkal.

Már nagyon-nagyon régóta, évtizedek óta nem akar önállóságot. Azt mondja, hogy Tibet maradjon Kínán belül, de azok az alapvető jogok legyenek biztosítva, amitől egy nemzet vagy egy nép fenn tud maradni.

Ebből adódóan a kínaiaknak vörös posztó az egész tibeti ügy, ahogy az ujgur ügy is egyébként. Tehát ők ott nagyon nem akarnak engedni ebből. És ha belegondolunk, ha Tibet-ügyben engednének, akkor a következő lépés az ujgurok lennének, azután esetleg a belső mongolok jönnének, és akkor mi marad Kínából? A fele eltűnik. Tehát nekik a dominó elv miatt nagyon fontos, hogy erős kézben tartsák a dolgokat. Tibet egyik nagy erőssége, hogy nem fegyverrel, nem erőszakosan védi saját magát, hanem szelíden, ahogy a Dalai Láma ezt mondja.

– Birodalmi szempontból érthető a logika, nem?

– Birodalmi szempontból teljes mértékben érthető. Más kérdés, hogy mit gondolunk ma egy birodalomról, egyáltalán van-e helye egy birodalomnak a világon, de ezek már nagyon komoly politikafilozófiai kérdések. Ráadásul onnan, a Himalájából ered az összes nagy ázsiai folyó, azaz tibeti területről. Ahol a víz van, ott van a hatalom, és ezt Kína mindenféleképpen szeretné megtartani. Valamint stratégiailag nagyon fontos katonai bázis Tibet, rengeteg nukleáris létesítmény van ott, magasabban fekszik, már ez önmagában stratégiai előny. Ezen kívül

értékes nyersanyagok tucatjai vannak a föld alatt, urán, arany, ezüst, gyémánt. Igaz, hogy ezeket nehezebb kibányászni 3-4 ezer méter magasan, de ott vannak,

és ha majd lesz technológia, amivel ezt ki lehet bányászni, akkor nyilván szeretné Kína kibányászni ezeket.

– Hány tibeti él jelenleg Kínában?

– A kínai álláspont szerint két és fél, három millió lehet. De ők csak a tibeti autonóm régiót veszik, ami azt jelenti, hogy egy jóval kisebb területet, majdnem feleakkorát, mint a történelmi Tibet volt, mert a bizonyos részeket eleve odacsatoltak Kínához. Például az a hely, ahol a Dalai Láma született, a kínaiak szerint kínai terület volt.

Mindent beleszámítva a tibetiek esetében 5-6 millió emberről beszélnek.

Nem egy nagy népességről van szó, pluszban nyugaton lehetnek talán kétszázezren.

– Mit jelent Kínában az autonómia?

– Az autonómia a kínai alkotmány betűje szerint rendben van. Ott le van írva, hogy milyennek kell lennie az autonómiának, és

ha az be lenne tartva, akkor nem is lenne nagy gond. Ezt a Dalai Láma is többször mondta.

Viszont semmilyen szinten nincs betartva. Azaz nincs biztosítva a kisebbségeknek az a fajta nyelvi idenentitás, amivel a nyelvet továbbvihetnék, gyakorolhatnák a a vallásukat, nem ismerik el a vallási vezetőiket.

– Több mint hetven éve Kína része Tibet. Ez alatt az idő alatt mennyi erodálódott abból a Tibetből, ami a megszállás előtt létezett? Népességben, kultúrában, gazdagságban?

– Nagyon sok. Mára már nemzedékek nőttek fel a kínai uralom alatt. Bár a tibetiek, különösen a menekültek és elsősorban azok, akik Nyugaton élnek, mélységesen komolyan veszik a hagyományok továbbvitelét. Komoly oktatás, komoly nyelvtanítás folyik, a vallás gyakorlása is, és látjuk, hogy rengeteg buddhista van Nyugaton, főleg tibeti buddhista. Ilyen szempontból jó munkát végeznek. Azonban Tibeten belül nehéz felmérni, hogy milyen nagy a rombolás, mert nem olyan könnyű bejutni, pláne nem olyan könnyű egy teljesen független beszámolót csinálni. Legfeljebb úgy, ha egy turista elmegy, és amit lát, arról beszámol, azonban igazából ilyen nem történhet meg. Persze az is igaz, hogy nagyon sok fejlesztés van Tibeten belül, természetesen költenek a kínaiak a modern technikára, a modern dolgokra. Például a vasútvonal, ami összeköti Lhászát egy kínai várossal. De ezek a beruházások elsősorban a kínaiaknak hoznak hasznot.

Nagyon sok kínai betelepült Tibetbe épp azért, hogy a népesség is keveredjen, és az uralmat fenn lehessen tartani.

Ráadásul négy-öt évente cserélődnek, mert azt a magaslati klímát, ami ott van, a kínaiak nem bírják. Viszont háromszoros fizetést kapnak, tehát nekik még így is jó befektetés pár évet Tibetben lehúzni. A kolostorok nagy része sajnos inkább turisztikai látványosság. Említette az időt előbb. Nem tudni, mi lesz ebből, valószínűleg a történelemben nagyon sok hagyomány, kis nép süllyesztőbe került. Nagyon jó, érdekes kultúrájú népek is, az elmúlt ötezer év alatt. Valószínűleg Tibetnek is ez lesz a sorsa.

– Kicsit beszéljünk az ujgurokról, bár itt most Tibetet képviselik, de nem lehet elmenni az ujgurokat érő elnyomás mellett. Ők mennyien lehetnek?

– Tudomásom szerint körülbelül 35 millió ujgur él Ujguriában. Ők egy kicsit harciasabb nép, elég sok muszlim él ott, buddhista talán kevesebb. Egyébként olyan átnevelő táborok, melyeket az ujgurok kapcsán láthatunk a sajtóban, Tibetben is vannak. Sajnos ők is nagyon komoly elnyomás alatt vannak. Azért tudunk talán kevesebbet róluk, mert nincs olyan karizmatikus vezetőjük, mint a Dalai Láma, vagy nincs olyan karizmatikus szellemi útjuk, mint a buddhizmus.

– Nekem úgy tűnik, mintha a köztudatba csak az utóbbi tíz évben szivárgott volna be az, hogy mi történik az ujgurokkal.

– Azt hiszem, hogy Tibet is, meg az ujgurok is kicsit a nemzetközi közösség által elfeledett két terület. Az ujgurok még jobban, ezt jól érzékeli. Tibet talán a Dalai Láma és a tibeti nép habitusa miatt kicsit jobban előtérbe kerül. Tudni kell, hogy Tibet-ügyben azért a legtöbb nyugati országban születtek parlamenti határozatok a tibeti emberi jogok mellett.

Magyarországon természetesen egyetlen ilyen határozatot sem fogadtak el. Többször mi is beadtunk ilyen javaslatot, és régebben még akadtak is képviselők, akik ezt támogatták, de soha nem fogadta el a parlament ezt, pedig ez csak egy szimbolikus lépés lenne.

Egy parlamenti határozat elfogadása semmit nem jelent, csak annyit, hogy felhívjuk a figyelmet az emberi jogok megsértésére, kiállunk a tibeti nép mellett, illetve kérjük Kínát, hogy szüntesse be ezeket a jogsértéseket. Nem több. Azaz csak egy szimbolikus lépés. Viszont rengeteg országban elfogadták ezt a parlamentek. Az Európai Uniónak van külön Tibettel foglalkozó munkacsoportja. Amerika is foglalkozik nagyon erősen Tibettel. Persze, hogy ennek milyen háttér-geopolitikai okai vannak, erről lehetne külön beszélni.

– Nagyon szép dolog ide kiállni, de igazából mit várnak azon kívül, hogy néhányan itt elsétálnak, és azt mondják, hogy jaj.

– Az is öröm nekünk, ha néhányan elsétálnak, és beszélgetünk velük, információt adunk.

– Mit gondol, ha el akarna utazni Kínába, kapna vízumot?

– Elképzelhető, hogy kapnék vízumot, de biztos, hogy a nyomomban lennének végig. Azt nem állítom, hogy eltűnnék, bár ez sincs kizárva. Körülbelül tizenöt éve, bejött hozzánk váratlanul a kínai nagykövet. Udvariasan egy beszélgetést kért, elmondta, hogy mennyire rosszul látjuk a dolgot, mennyire jól élnek Tibetben, milyen sok fejlesztés volt, elektromos áram, utak, stb. Meg is hívott engem Tibetbe, azt mondta, hogy menjek ki. Ők bemutatják majd nekem Tibetet, hogy mi a valós arca. Nem mentem ki, nem vállaltam ezt az utat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk